Euroliga-beharangozó: 2. forduló (2.)

A szerdai napon négy mérkőzést rendeznek a férfi Euroligában. Igazi rangadó híján nézzük meg, milyen érdekességeket rejthet, amikor egy-egy igazi élcsapat olyan gárdákkal találkozik, akiknek már az is nagy dolog, hogy egyáltalán a kontinens első számú sorozatában szerepelhetnek. Mint ahogy máskor is, most is adunk útmutatást az élőképes közvetítésekhez.

A fókuszban: CSZKA Moszkva – Brose Baskets Bamberg: Megússza a nagy verést a német bajnok?

A címben feltett kérdés lehet az egyetlen igazi ezen a derbin, a papírforma pedig azt mutatja, hogy a moszkvaiak nagy fölénnyel húzzák be ezt a mérkőzést hazai pályán.

B-csoport: CSZKA Moszkva (orosz) – Brose Baskets Bamberg (német)

Euroliga, alapszakasz-csoportkör, 2. forduló – 2011. 10. 26. (18:15)

Az orosz bajnok nagyon magabiztos játékkal fektette két vállra a nyitányon bő egy héttel ezelőtt a Zalgiris Kaunast, ráadásul idegenben. Most a számukra hazai katlanban fogadják azt a Bamberget, mely kisebb meglepetésre az első kör egyik legegyértelműbb diadalát aratta a KK Zagreb ellen az első fordulóban. Ahogy szoktuk is mondani, talán elcsépelt lehet, de teljes mértékben igaz: a CSZKA ellen az égvilágon semmi sem szól, a fantasztikusan bő keret, az európai szinten abszolút sztároknak számító játékosok, a hazai parkett és az Euroliga rutin mind mind az az ő oldalukra billenti a mérleg nyelvét. A három sorozatban (Orosz bajnokság, VTB United Liga, Euroliga) is a dobogó legfelső fokát célként kitűző orosz gárda úgy látszik, tanult a tavalyi hibáiból, amikor is a sorozat elején nem megfelelően komolyan vett meccseken elszenvedett meglepetés kudarcok után már a 24 között elvérzett, most ez teljes mértékben elképzelhetetlennek számít – amiben azért az is jelentős szerepet játszik, hogy azóta leigazolták Andrei Kirilenko-t és a szerb válogatott tengelyét jelentő Teodosic – Krstic párost. Ugyan relatíve fiatal a moszkvaiak kerete – vagy legalábbis sok köztük az olyan kosaras, aki a lendületes, up-tempo kosárlabdára képes -, de a rutinos centerekkel és a sokpasszos játékkal inkább a tipikus és kimondottan tetszetős európai jellegű támadásokat erőltetik. Ez mindenképpen feküdni fog nekik a mai napon is, az ellenfél ezzel szemben sok gyors és ruganyos játékossal érkezik, minden bizonnyal a lendületből igyekeznek majd előnyt kovácsolni maguknak.

Ami elsősorban döntő lehet, az az óriási kosárlabda intelligencia, ami a CSZKA alakulatánál összeadódik. Itt tényleg olyan játékosok jöttek össze erre a szezonra, akik szinte minden helyzetben voltak már rövidebb vagy hosszabb pályafutásuk alatt és rendre kiderült róluk, hogy győztes típusok. Azért azt ne feledjük, hogy a vendégek oldalán sem akárkik pattogtatnak, Casey Jacobsen a példaértékű NCAA karrier után Európában is egyre inkább képes befutni, a német bajnoki címvédőnél szépen megtalálja eddig a számításait. Mellette PJ Tucker és Marcus Slaughter is remek képességekkel rendelkezik, ha hagyják futni az oroszok a Brose Baskets-t, akkor abból akár baj is lehet, de rutinosabb csapat ők annál, hogy hazai pályán szaladjanak bele egy kellemetlen meglepetésbe. A már említett Teodosic a, tavalyi klubjával, az Olympiakos-szal például megtapasztalta, milyen is kikapni a bambergiektől, miután neki egyénileg is van mit bizonyítania a felemás Eb-szereplés után és a vendéglátók „eszének” számít, ezért azt várjuk tőle, hogy valóban koncentrált irányítójátékot hoz a mai este folyamán és egyértelmű sikerhez segíti hozzá Kazlauskas legénységét.

A mérkőzéshez élőképes közvetést láthattok, ha az alábbi linkre kattintotok.

Forrás: sportfogadas.ws


Efes – Charleroi: Nem adhatnak esélyt a törökök

Az első fordulóban nagy diadalt aratott a halálcsoport rangadóján a török alakulat Belgrádban, most pedig a papíron legkönnyebb mérkőzés következik számukra a csoportkörben.

C-csoport: Anadolu Efes (török) – Spirou Charleroi (belga)

Euroliga, alapszakasz-csoportkör, 2. forduló – 2011. 10. 26. (19:30)

Ahogy már elemeztük, ebben a hatosban van öt gárda, mely pokolian erős és minden bizonnyal óriási körbeverések alakulnak majd ki a kör végére, így minden mérkőzés, amit az érintett alakulatok a belga Charleroi ellen vívnak meg, kötelező győzelemnek számít, egyszerűen mindenki úgy gondolkodik, hogy ezen a banánhéjon nem lehet elcsúszni. Persze azért megfelelően komolyan veszik a Spirou-t, ezt láthattuk egy hete a Real Madridtól is, ma hiába a rettegett isztambuli hazai pálya, mindenképp oda kell magát tennie az összes Efes játékosnak, ha itt ma sima diadalt akarnak aratni. A Demond Mallet irányította Charleroi nem akármilyen körülmények között jutott el egyáltalán a főtáblás szereplésig, ha már itt vannak, akkor abszolút felszabadultan játszhatnak és nem szabad törődniük a többiekkel, nekik csak a saját játékukra kell koncentrálniuk. Ezt hangsúlyozta a derbi előtt edzőjük, Giovani Bozzi is, ám ettől függetlenül nagyon jelentős tudásbeli különbség van a két alakulat közt a törökök javára. Habár van sérült a vendéglátók oldalán Kerem Gonlum személyében, de azért így is olyan center-rotáció áll Ufuk Sarica vezetőedző rendelkezésére, amihez még csak hasonlíthatóval sem rendelkezik a Spirou. Barac, Batista, Ilyasova és Savanovic Ermal Kuqo-val kiegészülve óriási gondot fog okozni a fiatal Tornike Shengelia és Christophe Beghin fémjelezte Charleroi magasember-sornak, itt ezen a ponton már akkor a differencia, hogy annak önmagában is elégnek kell lennie a sima hazai diadalhoz.

A hátvédeknél viszont gondban lehet a nem feltétlenül a gyorsaságáról híres Tunceri, hiszen a másik oldalon Mallet kiválóan fogja össze a társakat ebben a szezonban, mindenképpen ki kellene kapcsolniuk a törököknek a belgák kisemberét, ha valóban nem szeretnének izgulni a mai este folyamán. Persze azért a sokkal bővebb rotáció itt is megoldhatja a problémát, Vlado Ilievski, Sasha Vujacic vagy Tarence Kinsey más kategóriát képviselnek, mint Justin Hamilton vagy Chris Hill. A magasemberekre visszatérve Andre Riddick azért jó formában van a vendégeknél, rá figyelniük kell Savanovic-éknak, de azért megoldhatatlan feladatot bizonyosan nem fog nekik okozni az őrzése. Összességében itt is leszögezhetjük, hogy egy célja lehet csak a belgáknak, elkerülni a kiütéses vereséget, azt várjuk az Efes-től, hogy a feldobástól kezdve kézben tartják a mérkőzést és türelmesen, tudatosan, precízen kosárlabdáznak ezen az estén.

A mérkőzéshez élőképes közvetést láthattok, ha az alábbi linkre kattintotok.

Forrás: sportfogadas.ws


B-csoport: KK Zagreb (horvát) – Panathinaikos (görög) (19:00)

A zágrábiak számára eddig a teljes szezon egy rémálommal ér fel. Nem megy az Adria-Ligában, kiütéses vereséggel startoltak a B-jelű hatos egyetlen olyan gárdájának otthonában, ahol lehetett volna valami keresnivalójuk papíron, tegnap pedig az NBA MVP, Derrick Rose leigazolásáról is lecsúsztak, pedig ez utóbbi nem akámilyen fellendülést hozhatott volna a horvát bajnoknak. Az edzőcsere után már azért úgy fest, kezdenek egyre inkább összeállni, ezt bizonyítja, hogy egy másik Euroligás alakulat, az Union Olimpija ellen egy végletekig kiélezett, egypontos csatát tudtak játszani, ebből ma is erőt meríthetnek. A klubnak ez lesz az első hazai pályán vívott találkozója ebben a sorozatban, ezért garantált az extra motiváció. Érdekesség lehet, hogy a zágrábiak irányítója, Damir Mulaomerovic 2002-ben éppen a mai ellenfél színeiben nyerte meg az Euroligát. A címvédőnél szépen lassan felépülnek a kisebb sérüléssel bajlódó játékosok, de Perperoglura még jó darabig nem számíthat Obradovic mester. Ugyanakkor nélküle sem okozhat gondot az első idegenbeli meccsére készülő Panának a győzelem megszerzése. A lepattanókra figyelniük kell, mert Sean May és társai nem elveszettek a gyűrű közelében. Talán a nap legszorosabb találkozója lehet ez, de azért egy kisebb csodával érne fel, ha igazán meg tudná szorongatni a KK Zagreb a Panathinakos dolgát.

A mérkőzéshez élőképes közvetést láthattok, ha az alábbi linkre kattintotok.


A-csoport: Caja Laboral (spanyol) – Bennet Cantu (olasz) (20:00)

A játéknap talán legkiszámíthatatlanabb ütközete lehet ez, koránt sem olyan egyértelműek az esélyek, mint ahogy azt sokan elsőre gondolnák. A Caja egy újabb meglepő vereséget szenvedett el a spanyol bajnokságban az elmúlt hétvégén, ráadásul hazai pályán. A Cantu ezzel szemben igen kiegyensúlyozott produkcióra képes. Nincsen bennük semmi extra, de csapatként rendkívül egységesek és Andrea Trinchieri mester igen bátran forgatja is a játékosait. Basile és Marconato személyében két olyan harcosa is van a vendégeknek, aki egyrészt régóta kosarazik már magas szinten, másodsorban tört már borsot elégszer a baszk alakulatnak. Teletovic-ék nagyon mozgékony centersorral rendelkeznek, de azért nem biztos, hogy ez előny lesz ma este a magasabb, nagyobb olaszok ellen. Pablo Prigioni irányítóban a legszebb éveit idézi, amit egy héttel ezelőtt Isztambulban művelt, az tanítani való volt, ha hasonló formában képes produkálni ma is, akkor sok gondja nem lehet a spanyoloknak. Egy masszív, elsősorban a védekezésről szóló csatát várunk ettől a két gárdától, amit a Caja csak akkor húzhat be simán, ha el tudja tüntetni a jelentős hullámvölgyeket a saját játékából.

A mérkőzéshez élőképes közvetést láthattok, ha az alábbi linkre kattintotok.

Késő este jelentkezünk az összes mai mérkőzés összefoglalójával, statisztikáival, videóival.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus