Európa-kupa - a 2. forduló eredményei

A második játéknaphoz érkezett az Európa-kupa első csoportköre. A Cibona Zagreb újabb vereséget szenvedett, a Khimki, a Lietuvos és a Nymburk viszont ismét erődemonstrációt tartott. Az ASVEL alaposan megérezte Tony Parker hiányát, jól sikerült viszont Tiago Splitter bemutatkozása Valenciában. A tavalyi sikercsapat Cedevita bajorokat vert , míg a lengyelországi Zgorzelecben őrült végjáték zajlott a forduló legszorosabb meccsén.

A-csoport:

Hapoel Jerusalem – KK Cibona Zagreb 89-73 (19-16, 28-17, 20-20, 22-20)

Az igen nagy gödörbe süllyedő Cibonára ez alkalommal sem várt habkönnyű összecsapás, még akkor sem, ha a Hapoel is vereséggel kezdett egy hete. Talán okozhattak is volna végre vidám perceket a Cibona szurkolóknak a vendégek, ha az első negyed végétől a második játékrész 7. percéig nem produkál a Hapoel egy 20-0-ás (!) rohamot. Tomislav Zubcic hármasa szakította meg a vendég szempontból katasztrofális szakaszt. 60-53-nál egyszer még felcsillant a remény, de Luke Jackson távolija lehűtötte a kedélyeket.
Legutóbb úgy fogalmaztunk, Josip Vrankovicnak rengeteg munkája lesz még a Cibonával – a kérdés minderre mennyi ideje lesz…

Hapoel: Randle (16), Naimy (12), Kadir (9), Strawberry (3), Thomas (2). Csere: Varnado (13), Grunfeld (11/3), Izraely (9), L. Jackson (9/6), Mizrahi (3/3), Kokia (2), Dotan (-).
Cibona:
Zizic (16), Rudez (11/3), Rozic (8), Chase (5), Kovacevic (-). Csere: Kus (12/3), Zubcic (9/6), Harper (6), Barbour (2), Marcinkovic (2), Suton (2).



BCM Gravelines – BC Donetsk 78-53 (19-12, 23-16, 15-17, 21-8)

A franciák a zágrábi kiütéses sikerük után az ukrán együttesnek sem kegyelmeztek. Pape Sy hat pontjával 30-15-re vezettek, de már az első félidőben 19 pont is volt az előnyük. Vule Avdalovic révén ugyan egyszer felzárkóztak 53-44-re a vendégek, de a hajrában szorított védekezésen a Gravelines és végül játszi könnyedséggel győzött.

Gravelines: Bokolo (9/3), Vaty (9), Albicy (7/3), Jomby (7/3), Akpomedah (3). Csere: Sy (16/3), J. Johnson (11/9), J.K. Edwards (9), Issa (5), Silas (2).
Donetsk:
R. Curry (8/6), M. Lee (11/3), D. Jackson (5), Radenovic (5), Lypovyy (1). Csere: Avdalovic (16/9), Kravtsov (5), Gliebov (2), Kovalenko (-), Pustozvonov (-).


B-csoport:

BC Khimki – VEF Riga 90-70 (26-20, 25-24, 21-12, 18-14)

A múlt heti két nyerte ütközött meg Oroszországban. A feldobáskor talán még Rimas Kurtinaitis mester sem gondolta volna, hogy ezúttal is játéklehetőséget adhat minden játékosának, sőt 23 percnél senki nem tölt majd többet a pályán. A bitangerős Khimki az első félidőben még nem tudott komoly előnyre szert tenni: a korábbi Spurs irányító, Chris Quinn két triplájával sikerült csak előnyt szerezniük.  A második félidőt viszont Fridzon két duplája vezette fel, a Khimki pedig egy 14-2-es rohammal rendezte le a meccset, ezzel megőrizték veretlenségüket.

Khimki: Fridzon (11), Planinic (10), Kelati (9/9), Mozgov (8), Zhukanenko (8). Csere: Loncar (11), Monya (10/6), C. Quinn (9/9), Nielsen (5), Vyaltsev (5/3), Daye (2), Khvostov (2).
Riga:
Sims (18), Janicenoks (15/6), Bertans (8/6), Kavaliauskas (4), Perry (4). Csere: Cain (9), Millage (7), Valters (5/3), Kaufmanis (-).

PAOK BC – Cholet Basket 74-62 (18-15, 18-18, 20-13, 18-16)

Fontos meccs várt az előző körben egyaránt vesztő csapatokra Szalonikiben. Az első félidőben egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól, a vendégeket ezúttal is Fabien Causeur vezette, a hátvéd legutóbb 31, ezúttal 22 pontig jutott. A nagyszünet után aztán játékba lendült J.R. Giddens, aki 22 pontjából 18-at a második húsz percre tartogatott. 62-57-re ugyan egyszer feljöttek a franciák, de Giddens triplával büntetett és ezzel értékes meccset nyert a PAOK.

PAOK: Giddens (22/9), Goree (19/3), Dikoudis (11), R. Wright (10/6), Giannakidis (3/3). Csere: Kalampokis (7/3), Stiggers (2), Kalampakas (-), Kalles (-).
Cholet:
Causeur (22/6), Ona Embo (5/3), D. Nichols (4/3), Falker (2), Gradit (-).Csere: McGrath (11/9), Hite (8/6), Gobert (4), Vebobe (4), Duport (2), Battle (-).


C-csoport:

CEZ Nyumburk – GasTerra Flames 93-60 (17-20, 24-14, 24-21, 28-5)

Az előjelek alapján nem számíthatott sok jóra a groningeni együttes Nymburkban, ennek ellenére még 17-8-ra is vezettek a mérkőzés elején. A csehek nem nagyon tudtak elszakadni a David Bell vezette vendégektől. A záró negyedre 65-55-tel érkeztek a felek, a cserpadról beszállva öt triplát hintő A.J. Abrams vezetésével aztán nagy zakót szabtak a hazaiak a negyedben hat percig gólcsendet jelentő holland csapatra.

Nymburk: T. Simmons (18/9), Pumprla (12), L. Wilson (12/6), Lawrence (3), Benda (-). Csere: Abrams (18/15), Lenzly (12/3), Naymick (8), Necas (4), Palyza (3/3), Sokolovsky (3/3).
GasTerra:
D. Bell (18/6), Wesby (11/3), De Randamie (6), Dourisseau (5), Wyatt (2). Csere: Koenis (6), Voorn (5/3), Theeuwkens (4), De Roos (2), McCleery (1), Van Schaik (-).

BC Rudupis – Aris BSA 2003 60-71 (14-11, 13-13, 12-25, 21-22)

Az egy hete idegenben győző fiatal litván gárda alacsony színvonalú első félidő után 27-24-re vezetett, de a folytatást nagyon elrontották Kuzminskasék. A 16 pontig és 4 blokkig jutó Sam Muldrow vezette görögök triplaparádét rendeztek a harmadik negyedben és 12 ponttal léptek meg és ezt az előnyüket a lefújásig meg is őrizték. Az Aris ezzel kijavította legutóbbi hazai vereségét.

Rudupis: Salenga (10/6), Kadziulis (8/6), Butkevicius (6), Viskontas (6), Orelik (4). Csere: Juskevicius (11/3), Kuzminskas (11), Buterlevicius (2), Sinica (2), Zelionis (-).
Aris:
Muldrow (16/6), D. James (14/6), Tsaldaris (10/3), R. Davis (8/3), Bogris (4). Csere: Tapoutos (9/3), Mavraides (6/6), Kerusch (2), Tsairelis (2), Dimas (-), Krusic (-), Vergins (-).


D-csoport:

Lukoil Academic – Asvel Basket 66-62 (19-15, 20-13, 11-16, 16-18)

A franciák a Valencia ellen 34 pontig jutó, a forduló MVP-jének választott Tony Parker nélkül érkeztek Szófiába. A jó erőkből álló hazaiak úgy tűnt könnyedén ki is használják ezt, a félidő után Owens triplájával 44-28-ra mentek. Aztán nem hagyta magát az Asvel, Edwin Jackson zsinórban szórt hét pontjával 55-53-ra zárkóztak. 65-62-es állásnál nyolc másodperccel a vége előtt Goss próbálkozott triplával, de hibázott, így hazai győzelem született.

Lukoil: Heath (18/12), Mack (13/3), T. Owens (7/3), Banev (6), Stoykov (2). Csere: Stojanovski (8), Marinov (4), Avramov (3/3), Sundov (3), McLain (2).
Asvel:
H. Armstrong (13), Thompson (12/6), E. Jackson (11/3), Tillie (8), Westermann (2). Csere: Turiaf (11), Goss (10/6), Skeen (4), Lacombe (2).

Valencia Basket – Telenet Oostende 75-62 (19-16, 21-15, 11-20, 24-11)

A Tiago Splitterrel megerősödő, de Stefan Markovicot nélkülöző Valencia hozta ugyan a papírforma győzelmet, ám az meglehetősen izzadságszagúra sikeredett. Az első félidő hajrájáig felváltva estek a kosarak, aztán Kuksiks és Pietrus révén 40-31-re megléptek a hazaiak és úgy tűnt a folytatásban már nem lesz problémájuk. A vendégek azonban nem így gondolták és egy 13-1-es rohammal még a vezetést is átvették. 57-56-ig haladtak szorosan a felek, de a végjátékot behúzta a Valencia.

Valencia: De Colo (11/3), Caner-Medley (10), R. Martinez (9/3), San Miguel (7/3), Lishchuk (6), Csere: Splitter (15), F. Pietrus (9), Kuksiks (8/6), Abia (-).
Oostende:
J. Rich (16/6), C. Booker (9), Djordjevic (5), D. Drobnjak (4), V. Petrovic (3/3). Csere: Winston (11), Katnic (7), Sakota (5), Serron (2).


E-csoport:

Lokomotiv Kuban – Banvit BK 75-67 (22-15, 24-22, 13-21, 16-9)

A törökök a múlt héten szerencsével nyertek a Fraport ellen, most pedig kissé tartalékosan utaztak Oroszországba. A Lokomotiv mindenesetre biztosra ment: 12-0-ával nyitotta a meccset és előnyüket a harmadik negyed elejéig biztosan őrizték. Shelektro hármasával 49-37-re vezettek, innen azonban feltámadt a Banvit. Ermis kosarával már ők vezettek 53-52-re, innentől sokáig fej-fej mellett haladtak a felek. A záró negyedet viszont Massey brutális zsákolása majd hármasa vezette fel, ez egy 14-2-es periódust jelentett csapatának, így a Kuban őrzi veretlenségét.

Lokomotiv: Massey (22/3), Blakney (13/9), Sheleketo (11/9), Shukhovtsov (4), Padius (2). Csere: Grigoryev (10/6), Traore (10), Bykov (3/3), Brezec (-), L. Chalmers (-), Shabalkin (-).
Banvit:
C. Davis (15), Ermis (14/3), Simmons (12/3), L. Williams (6), Türkilmaz (4). Csere: Veyseloglu (7/3), Nalga (6), Hammonds (3/3), Cinko (-), Turna (-).

Fraport Skyliners – Gran Canaria 2014 58-71 (11-17, 22-15, 10-22, 15-17)

Jól kezdtek a németek, 11-6 után azonban Bramos és Nelson vezérletével 11 vendég kosárra nem érkezett válasz. Hasonlóan alakult a harmadik játékrész is, amikor 40-41-es állás után Taurean Green triplájával 9-0-ás rohamot produkált a Gran Canaria. A hazaiaknál ugyan remekül mutatkozott be a fiatal Jon Leuer, de csapata így is nyeretlen maradt.

Fraport: Leuer (20/3), McKinney (15/6), Davidson (7), Thompson (6/3), Robertson (-). Csere: Herber (5/3), Nolte (5), Barthel (-), Franke (-), Theilig (-).
Gran Canaria:
Haynes (11/9), Bramos (10/6), Savane (8), Palacios (7), Bellas (-). Csere: Nelson (14/6), T. Green (13/6), Beiran (4), Rey (3), Ekperigin (1).


F-csoport:

Lietuvos Rytas – BC Azovmash 83-55 (10-16, 24-12, 22-12, 27-15)

Újabb erődemonstrációt tartottak a litvánok, akik ezúttal az amúgy jó erőkből álló Mariupolon gázoltak át. A vendégek védelmében jegyezzük meg, hogy hiányzott a csapatból a Le Mans ellen 20 pontos Pecherov. Ennek ellenére jól kezdett az Azovmash, 21-12-re is vezettek Ivanov kosarával, de aztán brutális rohamot produkáltak Valanciunasék: 18-0-ás (!) szakasszal ragadták magukhoz a vezetést. A remek napot kifogó Seibutis vezette hazaiak innen már nem is engedték közel az ukránokat.

Lietuvos: Seibutis (17), Valanciunas (12), T. Rice (8/6), Roberts (7/3), Jomantas (2). Csere: Katelynas (15), Rasic (8/6), Samardziski (6), Babrauskas (5/3), Dambrauskas (3), Redikas (-).
Azovmash:
Minard (12/3), Rizvic (11), Ewing (10/6), Kolchenko (8/3), Zaytsev (3/3). Csere: D. Ivanov (4), Crispin (3/3), Ivshyn (2), Slipenchuk (2), Baida (-).

Le Mans – KRKA Novo Mesto 65-84 (14-24, 21-18, 14-21, 16-21)

Pocsék kezdést fogott a Le Mans, a vendégek pedig – akárcsak legutóbb – a padról beszálló Allan Ray vezetésével a szlovének már a meccs elején biztos előnyre tettek szert. Főleg Jimmy Baxter révén próbáltak feljönni a franciák, de a második félidő elején Ray hat pontjával 53-35-re lépett meg a Krka. Az összességében a palánkok alatt és lepattanózásban (40-26) remeklő vendégek sikere teljesen megérdemelt. A Le Mans ezzel második vereségét szenvedte el.

Le Mans: Batista (10), Rochestie (8/6), Sommerville (8), Acker (4). Csere: Coleman (11), Kahudi (7/3), Boungou-Colo (6), T. Bryant (6), Kouguere (-), Mendy (-).
KRKA:
Baxter (17/9), Z. Dragic (9), Pavic (8), Krivec (4), Balazic (-). Csere: A. Ray (23/18), J. Jordan (12), Muric (7/3), Petrov (3/3), Djurkovic (1), Rojc (-).


G-csoport:

Cedevita Zagreb – Bayern München 70-64 (17-13, 16-17, 21-18, 16-16)

A Cedevitában visszatért a sorozat tavalyi MVP-je Dontaye Draper, és ez stabilitást adott a horvát gárdának. A Bayern Hamann és Wallace révén a második negyedben produkált egy 12-0-ás szakaszt, de a félidő vége így is a Cedevitáé volt. A második húsz perc Chris Warren hármasával és zsákolásával rajtolt – összességében azonban rendkívül szorosan alakult a mérkőzés. 2:38-cal a vége előtt 64-62-re vezettek a hazaiak, Vukusic és Bazdaric mindkét büntetőjét beszórta, míg a túloldalon kétszer is hibáztak támadásban, így mindkét csapat 1-1-es mérleggel áll két forduló után.

Cedevita: Draper (15/6), Warren (10/3), Opacak (8/6), Bilan (6), Vukusic (5/3). Csere: Bazdaric (11/3), C. Owens (6), Smodis (6/3), Car (3), Petrovic (-), Princ (-).
Bayern:
Troutman (18), Benzing (9), Foster (8), Hamann (7), Nadjfeji (4). Csere: J. Wallace (9), Jagla (7/3), Schwethelm (2), Greene (-), Hall (-).


Benetton Basket – Szpartak Szentpétervár 78-87
(11-17, 11-24, 27-21, 29-25)

A vártnál jóval hamarabb rendezte le a mérkőzést a Szpartak, miután Halperin ziccere után 39-18-ra is vezettek az első félidőben. A Benetton főleg Jeff Adrien révén próbálkozott – kevés sikerrel – a felzárkózással, ám a remek napot kifogó Loukas Mavrokefalides repítette oroszok csak egyszer, 58-49-nél engedték tízen belülre őket. A végjátékban kozmetikázott ugyan az eredményen a trevisói csapat, de sima szentpétervári siker született.

Benetton: E. Moore (19), Gentile (16/6), Cuccarolo (4), Scalabrine (4), De Nicolao (1). Csere: Adrien (22), Bulleri (10/6), Wojciechowski (2), Mekel (-), Moldoveanu (-).
Szpartak:
Mavrokefalides (23), Likhodey (15/3), Halperin (14/6), Beverley (6), Kashirov (3). Csere: Strelnieks (6), Zozulin (6), Dragicevic (5), Keyru (5/3), Zupan (4).


H-csoport:

PGE Turow – Dexia Mons-Hainaut 67-66 (25-16, 15-21, 8-19, 19-10)

Miután egy hete csúnya kiütésbe futott bele Podgoricában a Turow, ezúttal a játéknap legszorosabb meccsét játszották a belga Dexiával. Kickert vezérletével 13 ponttal is vezettek a lengyelek, ám Slaughter és Singletary pontjaival a vendégek előbb felzárkóztak, majd többször is nyolc pontos előnyre tettek szert. Amikor 62-59-re feljött a Turow kétperces gólcsendet törték meg.
A végjáték óriási izgalmakat tartogatott: 17 másodperccel a lefújás előtt Kickert betörése után 65-64 volt a hazaiaknak, majd vendég időkrés után A.J. Slaughter talán túl korán vállalva (sikeres) dobást előnybe juttatta csapatát. Ám 6 másodperce még maradt a hazaiaknak, az addig pont nélkül álló Ronald Moore pedig a dudaszóval egy időben talált be, megnyerve ezzel a meccset a lengyel csapatnak.

Turow: J. Edwards (11), D. Jackson (11/3), Gustas (4), Wysocki (4), Gabinski (-). Csere: Kickert (18/6), Cel (6), Lauderdale (6), Mielczarek (3), Jankowski (2), Moore (2), Chylinski (-).
Dexia:
R. Taylor (14), Slaughter (12/3), Nivins (10), Cage (9/3), Libert (-). Csere: Singletary (10/3), Carter (9), Foster (2), Bellin (-).

Alba Berlin – KK Buducnost Voli 86-68 (24-13, 15-19, 21-19, 26-17)

Ha a berlini győzelem nem is, annak különbsége meglepetésnek mondható a jó erőkből álló montenegróiak ellen. A sárga-fekete hazaiak 22-9-re vezettek csupán a 8. percben. A védekezésén csak a második negyed derekán szigorító vendégek 31-30-ra felzárkóztak ugyan Aleksa Popovic hármasával, de a vezetést nem sikerült átvenniük. Az Alba pedig újítani tudott a folytatásban és megőrizték veretlenségüket.

ALBA: Wood (23/9), Francis (15), B. Taylor (10/6), Weaver (4), D. Allen (-). Csere: Simonovic (14/6), Idbihi (12), Schaffartzik (8/6), Schultze (-).
Buducnost:
Vitkovac (20), A. Popovic (11/3), Vucevic (9), Krstovic (7/3), J. Anderson (4). Csere: Dubljevic (8/3), Mihailovic (5), Milosevic (3), M. Popovic (1), Ivanovic (-).

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

A-csoport:

 

Hapoel Jerusalem – KK Cibona Zagreb 89-73 (19-16, 28-17, 20-20, 22-20)

 

Az igen nagy gödörbe süllyedő Cibonára ez alkalommal sem várt habkönnyű összecsapás, még akkor sem, ha a Hapoel is vereséggel kezdett egy hete. Talán okozhattak is volna végre vidám perceket a Cibona szurkolóknak a vendégek, ha az első negyed végétől a második játékrész 7. percéig nem produkál a Hapoel egy 20-0-ás (!) rohamot. Tomislav Zubcic hármasa szakította meg a vendég szempontból katasztrofális szakaszt. 60-53-nál egyszer még felcsillant a remény, de Luke Jackson távolija lehűtötte a kedélyeket.

Legutóbb úgy fogalmaztunk, Josip Vrankovicnak rengeteg munkája lesz még a Cibonával – a kérdés minderre mennyi ideje lesz…

 

Hapoel: Randle (16), Naimy (12), Kadir (9), Strawberry (3), Thomas (2). Csere: Varnado (13), Grunfeld (11/3), Izraely (9), L. Jackson (9/6), Mizrahi (3/3), Kokia (2), Dotan (-).

Cibona: Zizic (16), Rudez (11/3), Rozic (8), Chase (5), Kovacevic (-). Csere: Kus (12/3), Zubcic (9/6), Harper (6), Barbour (2), Marcinkovic (2), Suton (2).

 

BCM Gravelines – BC Donetsk 78-53 (19-12, 23-16, 15-17, 21-8)

 

A franciák a zágrábi kiütéses sikerük után az ukrán együttesnek sem kegyelmeztek. Pape Sy hat pontjával 30-15-re vezettek, de már az első félidőben 19 pont is volt az előnyük. Vule Avdalovic révén ugyan egyszer felzárkóztak 53-44-re a vendégek, de a hajrában szorított védekezésen a Gravelines és végül játszi könnyedséggel győzött.

 

Gravelines: Bokolo (9/3), Vaty (9), Albicy (7/3), Jomby (7/3), Akpomedah (3). Csere: Sy (16/3), J. Johnson (11/9), J.K. Edwards (9), Issa (5), Silas (2).

Donetsk: R. Curry (8/6), M. Lee (11/3), D. Jackson (5), Radenovic (5), Lypovyy (1). Csere: Avdalovic (16/9), Kravtsov (5), Gliebov (2), Kovalenko (-), Pustozvonov (-).

 

 

B-csoport:

 

BC Khimki – VEF Riga 90-70 (26-20, 25-24, 21-12, 18-14)

 

A múlt heti két nyerte ütközött meg Oroszországban. A feldobáskor talán még Rimas Kurtinaitis mester sem gondolta volna, hogy ezúttal is játéklehetőséget adhat minden játékosának, sőt 23 percnél senki nem tölt majd többet a pályán. A bitangerős Khimki az első félidőben még nem tudott komoly előnyre szert tenni: a korábbi Spurs irányító, Chris Quinn két triplájával sikerült csak előnyt szerezniük.  A második félidőt viszont Fridzon két duplája vezette fel, a Khimki pedig egy 14-2-es rohammal rendezte le a meccset, ezzel megőrizték veretlenségüket.

 

Khimki: Fridzon (11), Planinic (10), Kelati (9/9), Mozgov (8), Zhukanenko (8). Csere: Loncar (11), Monya (10/6), C. Quinn (9/9), Nielsen (5), Vyaltsev (5/3), Daye (2), Khvostov (2).

Riga: Sims (18), Janicenoks (15/6), Bertans (8/6), Kavaliauskas (4), Perry (4). Csere: Cain (9), Millage (7), Valters (5/3), Kaufmanis (-).

 

PAOK BC – Cholet Basket 74-62 (18-15, 18-18, 20-13, 18-16)

 

Fontos meccs várt az előző körben egyaránt vesztő csapatokra Szalonikiben. Az első félidőben egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól, a vendégeket ezúttal is Fabien Causeur vezette, a hátvéd legutóbb 31, ezúttal 22 pontig jutott. A nagyszünet után aztán játékba lendült J.R. Giddens, aki 22 pontjából 18-at a második húsz percre tartogatott. 62-57-re ugyan egyszer feljöttek a franciák, de Giddens triplával büntetett és ezzel értékes meccset nyert a PAOK.

 

PAOK: Giddens (22/9), Goree (19/3), Dikoudis (11), R. Wright (10/6), Giannakidis (3/3). Csere: Kalampokis (7/3), Stiggers (2), Kalampakas (-), Kalles (-).

Cholet: Causeur (22/6), Ona Embo (5/3), D. Nichols (4/3), Falker (2), Gradit (-).Csere: McGrath (11/9), Hite (8/6), Gobert (4), Vebobe (4), Duport (2), Battle (-).

 

 

C-csoport:

 

CEZ Nyumburk – GasTerra Flames 93-60 (17-20, 24-14, 24-21, 28-5)

 

Az előjelek alapján nem számíthatott sok jóra a groningeni együttes Nymburkban, ennek ellenére még 17-8-ra is vezettek a mérkőzés elején. A csehek nem nagyon tudtak elszakadni a David Bell vezette vendégektől. A záró negyedre 65-55-tel érkeztek a felek, a cserpadról beszállva öt triplát hintő A.J. Abrams vezetésével aztán nagy zakót szabtak a hazaiak a negyedben hat percig gólcsendet jelentő holland csapatra.

 

Nymburk: T. Simmons (18/9), Pumprla (12), L. Wilson (12/6), Lawrence (3), Benda (-). Csere: Abrams (18/15), Lenzly (12/3), Naymick (8), Necas (4), Palyza (3/3), Sokolovsky (3/3).

GasTerra: D. Bell (18/6), Wesby (11/3), De Randamie (6), Dourisseau (5), Wyatt (2). Csere: Koenis (6), Voorn (5/3), Theeuwkens (4), De Roos (2), McCleery (1), Van Schaik (-).

 

BC Rudupis – Aris BSA 2003 60-71 (14-11, 13-13, 12-25, 21-22)

 

Az egy hete idegenben győző fiatal litván gárda alacsony színvonalú első félidő után 27-24-re vezetett, de a folytatást nagyon elrontották Kuzminskasék. A 16 pontig és 4 blokkig jutó Sam Muldrow vezette görögök triplaparádét rendeztek a harmadik negyedben és 12 ponttal léptek meg és ezt az előnyüket a lefújásig meg is őrizték. Az Aris ezzel kijavította legutóbbi hazai vereségét.

 

Rudupis: Salenga (10/6), Kadziulis (8/6), Butkevicius (6), Viskontas (6), Orelik (4). Csere: Juskevicius (11/3), Kuzminskas (11), Buterlevicius (2), Sinica (2), Zelionis (-).

Aris: Muldrow (16/6), D. James (14/6), Tsaldaris (10/3), R. Davis (8/3), Bogris (4). Csere: Tapoutos (9/3), Mavraides (6/6), Kerusch (2), Tsairelis (2), Dimas (-), Krusic (-), Vergins (-).

 

 

D-csoport:

 

Lukoil Academic – Asvel Basket 66-62 (19-15, 20-13, 11-16, 16-18)

 

A franciák a Valencia ellen 34 pontig jutó, a forduló MVP-jének választott Tony Parker nélkül érkeztek Szófiába. A jó erőkből álló hazaiak úgy tűnt könnyedén ki is használják ezt, a félidő után Owens triplájával 44-28-ra mentek. Aztán nem hagyta magát az Asvel, Edwin Jackson zsinórban szórt hét pontjával 55-53-ra zárkóztak. 65-62-es állásnál nyolc másodperccel a vége előtt Goss próbálkozott triplával, de hibázott, így hazai győzelem született.

 

Lukoil: Heath (18/12), Mack (13/3), T. Owens (7/3), Banev (6), Stoykov (2). Csere: Stojanovski (8), Marinov (4), Avramov (3/3), Sundov (3), McLain (2).

Asvel: H. Armstrong (13), Thompson (12/6), E. Jackson (11/3), Tillie (8), Westermann (2). Csere: Turiaf (11), Goss (10/6), Skeen (4), Lacombe (2).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus