FIBA EC: Mindhárom magyar csapat vereséggel kezdett

Megkezdődött a második csoportkör, de a Szolnok, az Alba és a Körmend is kikapott - nagy meccset nyert a Bakken Bears az Olaj csoportjában.

Elkezdődött a héten a FIBA Europe Cup második csoportköre, az első fordulót rendezték.

Az I csoportban a Nyizsnyij Novgorod (1-0) lényegében végig vezetett a Kataja Basket (0-1) ellen, és bár a finnek a harmadik negyed elején átvették az irányítást, az oroszok megint feljebb kapcsoltak, és onnantól kezdve magabiztosan őrizték előnyüket (82-75). A csoport másik találkozója a kör legegyoldalúbb mérkőzését hozta, az ESSM Le Portel (1-0) kis túlzással megalázta az Istanbul BBSK-t (0-1) - a két páros negyedben összesen 9(!!!) pontot kaptak a franciák, így végül 37 ponttal győztek annak ellenére is, hogy a két páratlan negyedet összesen 1-gyel nyerték (86-49).

A J csoport mindkét mérkőzéséről beszámoltunk már - a forduló álomcsapatába is beválasztott Erving Walker klasszisának köszönhetően a Demir Insaat Büyükcekmece (1-0) legyőzte az Egis Körmendet (0-1), bár a vasiak nagyon sokáig tapadtak ellenfelükre, és többször is visszajöttek a meccsbe (79-72). A másik találkozón az Alba Fehérvár (0-1) 15 pontos hátrányból felállt már a félidőre a BC Nevezis (1-0) otthonában, de a szoros második félidő, illetve a hosszabbítás után a litvánok örülhettek (90-87) - arról volt már szó külön nemrég, hogy az Albából Chris Horton, a hazaiaktól pedig Gintautas Matulis került be a játéknap legjobbai közé.

A K csoportból is írtunk már egy összecsapásról - a Szolnoki Olaj KK (0-1) 17 pontos előnyt adott el az utolsó 15 percben a Mornar Bar (1-0) vendégeként, így végül a montenegróiak győzni tudtak (73-68). A másik találkozó a forduló legjobb mérkőzése volt - az első három negyedben a Bakken Bears (1-0) irányított, a negyedikben viszont a Cmoki-Minszk (0-1) állt előrébb majdnem végig. 85-82 után, az utolsó percben azonban előbb Doug Wiggins egyenlített egy hármassal, majd DeVaughn Akoon-Purcell egy jó büntetőjével a győzelmet is megszerezte a dán együttes számára (86-87). A hazaiak legjobbja a tavaly két magyar csapatnál is játszó Devon Saddler volt (19 pont, 5 pattanó, 22 VAL), be is került a forduló álomcsapatába, annak MVP-je azonban a Bakken Bears legjobbja, Jeffrey Crockett lett (17 pont, 9 pattanó, 27 VAL).

Az L csoportban az első csoportkörből épphogy, utolsó forduló hosszabbítás után továbbjutó Donar Groningen (1-0) meglepetést okozott a U-BT Cluj Napoca (0-1) otthonában, Kolozsváron tudtak nyerni a hollandok, hiába hajráztak nagyot a románok (73-77) - a hazaiaknál az egykori magyarországi légiósok közül Lasan Kromah (14 pont, 11 VAL) volt a legjobb, Ousmane Barro (5 pont, 4 pattanó) önmagához képest borzasztóan visszafogott volt, ahogy Török Rolland (0 pont, 3 pattanó) és Adomas Drungilas (4 pont, 1 pattanó) is. A másik mérkőzést simán megnyerte az egy körrel korábban a Körmendet megelőző Keravnos (1-0), a belga Belfius Mons-Hainaut (0-1) főleg a második negyed végétől nem tudott egyenrangú ellenfele lenni a ciprusiaknak (89-72) - a vendégeknél még az ex-paksi Matt Tiby (13 pont, 6 pattanó, 12 VAL) volt az egyik legjobb.

A tabellákat ezen a linken megtaláljátok!

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus