FIBA Europe Cup - A Nanterre 92 a bajnok

A Nanterre 92 majdnem végig vezetett a FIBA Europe Cup döntőjének visszavágóján, 3 ponttal győzött a szintén francia Elan Chalon ellen, így az Egis Körmend által a második csoportkörben legyőzött gall együttes lett a második számú FIBA sorozat idei bajnoka.

Az első meccshez hasonlóan nagyon jól kezdett támadásban a Nanterre, gyakorlatilag a feldobástól kezdve vezettek a Chalon ellen, 56 pontot szórtak 20 perc alatt, és 11 egységgel álltak jobban, mint ellenfelük - mivel az első meccs döntetlen lett, így ennyi volt előnyük az összesítésben is. A harmadik felvonás közepén vezettek 14 ponttal is, de fordulás után a chaloni meccshez hasonlóan nagyon visszaestek elöl, így az ezúttal is Moustapha Fall (17 pont, 20 VAL) és Cameron Clark (24 pont, 22 VAL) által vezetett Chalon egy pontra visszazárkózott a záró 10 perc előtt, sőt, Fall duplájával a vezetést is átvették az utolsó negyed legelején (69-70).

A Nanterre azonban rendezte a sorokat, leginkább védekezésben, és bár most is csak 26 pontot dobtak a második félidőben, ez ezúttal elég volt a győzelemre - a végjáték előtt újra elhúztak hét ponttal, és bár háromra visszajöttek még a vendégek, az utolsó bő két percben egyetlen pont sem született egyik oldalon sem, így 82-79-re győzött a dupla-duplázó Chris Warren (24 pont, 10 gólpassz, 27 VAL), Spencer Butterfield (16 pont, 5 pattanó, 17 VAL) és Heiko Schaffartzik (13 pont, 4 gólpassz, 15 VAL) vezette Nanterre 92, ők lettek a bajnokok. A vesztesnél az ex-paksi John Roberson most nem volt olyan hasznos (9 pont, 3 VAL).


A FIBA Europe Cup döntőjének visszavágója

Nanterre 92 - Elan Chalon 82-79
Bajnok: a Nanterre 92 140-137-es összesítéssel.

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus