FIBA Europe Cup - Francia házidöntő lesz

Tegnap este lejátszották a FIBA Europe Cup elődöntőinek visszavágóit - a Chalon hozta a papírformát, míg a Nanterre idegenben jutott tovább a Bonn ellenében összesítésben 15 pontos hátrányt ledolgozva a negyedik negyedben, így a magyar csapatokkal is összekerülő két francia gárda játssza a sorozat második kiírásának fináléját.

A Telekom Baskets Bonn és a Nanterre 92 első találkozóját a németek nyerték Franciaországban egyetlen ponttal, így jobb esélyekkel nézhettek a visszavágó elé. A Bonn az első negyed második felében átvette az irányítást, és az első 10 perc végére kiépített 9 pontos előnyét 14 pontra növelte a negyedik negyed elejére, addig végig vezettek. A 32. percben így összesítésben 15 ponttal álltak jobban 77-63-nál, de innentől kezdve nagyot fordult a kocka. Chris Warren (24 pont, 22 VAL) vezetésével előbb egy 13-0-s sorozattal visszajöttek a franciák a meccsbe a 37. perc elejére (77-76), majd Warren triplájával a 38. perc elején a vezetés is megvolt nekik (79-82). A vendéglátó teljes csődöt mondott az utolsó 8 és fél percben, nem tudtak újra felpörögni, így 86-81-re győzött a gall alakulat és összesítésben 4 ponttal be is jutott a döntőbe. Kenneth Horton (24 pont, 5 pattanó, 29 VAL) hiába játszott nagyot a németeknél, a franciáknál Warren mellett Mykal Riley (15 pont, 17 VAL) és az idei draft második körének legelejére várt Mathias Lessort (21 pont, 7 pattanó, 25 VAL) is nagyon jók voltak. A vesztesnél Filip Barovics kevesebb mint 11 perc alatt is hasznos volt (11 pont, 3 pattanó, 11 VAL).

A másik találkozón az Elan Chalonnak 5 pontos hátrányt kellett ledolgoznia hazai pályán a belga Telenet Oostende-vel szemben. Az első negyed végére ragadta magához a kezdeményezést a gall gárda, aztán hol elhúztak ellenfelüktől, hol visszajöttek rájuk a belgák. Egészen a 25. percig ment ez a "gumizás", 48-47 után azonban robbantottak a hazaiak, innentől gyakorlatilag végig nőtt a differencia a két együttes között. A Chalon végül tükörsimán, 83-65-ra győzött, így összesítésben 13 pontos előnnyel jutottak be a döntőbe. Az ex-paksi John Roberson sokoldalú volt (11 pont, 7 gólpassz, 4 pattanó, 15 VAL), de a három vezér ezúttal Cameron Clark (27 pont, 26 VAL), Moustapha Fall (12 pont, 9 pattanó, 6 blokk, 24 VAL) és Lance Harris voltak (20 pont, 25 VAL), míg a túloldalon ilyen szinten csak Pierre-Antoine Gillet teljesített (19 pont, 7 pattanó, 22 VAL).


Eredmények a FIBA Europe Cup elődöntőinek 2. meccseiről

Telekom Baskets Bonn - Nanterre 92  81-86
Továbbjutott: a Nanterre 162-158-as összesítéssel

Elan Chalon - Telenet Oostende  83-65
Tj.: a Chalon 163-150-es összesítéssel


A FIBA Europe Cup fináléjának párosítása

Elan Chalon - Nanterre 92

A döntő két mérkőzését egy hétnyi pihenő után április 19-én és április 26-án játsszák. A második találkozón a Nanterre játszhat majd hazai környezetben.

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus