FIBA Europe Cup, 4. forduló: Barróék még mindig hibátlanok

Lejátszották a héten a FIBA Europe Cup első csoportkörének 4. fordulóját - a Sopron csoportjából a Nanterre már továbbjutott, az Albánál a Chalon épphogy, de nyert, míg a Körmendnél a Gravelines nagy csatában győzött. Török Rollanddék továbbra is hibátlanul vezetik csoportjukat, ők is továbbléptek, míg a Marosvásárhely idegenben nyert, így kitűnő helyzetbe hozta magát.

Az A-csoportban az Alba Fehérvár sikere mellett az Elan Chalon is nyert (78-74) - a második félidőben majdnem végig vezettek a Brüsszel ellen, de nagyobb különbséget nem sikerült kialakítaniuk, ez intő jel a székesfehérváriak számára is a jövő heti, belgiumi túra előtt. Az ex-paksi John Roberson 19 pontig jutott 5/8-as triplázással (11 VAL) a győztesnél. A B-csoportban az Egis Körmend győzelme mellett nagyon kellett a Dunkerque sikere a Donar ellen - a franciák gyakorlatilag végig előnyben játszottak, de a Chalonhoz hasonlóan ők sem tudtak komolyabb előnyt kiépíteni, a végjátékban büntetőkkel nyertek Justin Cobbs (27 pont, 27 VAL) vezetésével (71-67). A D-csoportban a Sopron veresége azt jelentette, hogy a Nanterre továbblépett, a másik meccsen pedig az Antwerp lemásolta a Dunkerque teljesítményét, azzal a különbséggel, hogy ők a végén leadták előnyüket, így hosszabbításban nyertek csak a Porto ellen, leginkább Gavin Ware-nek (22 pont, 15 pattanó, 27 VAL) köszönhetően (79-72).

A két "maradék" nyugati csoportból a C-jelűben a Belfius Mons-Hainaut harmadik negyedet 32-15-re nyerte a Södertalje Kings ellen, ennek köszönhetően simán nyert (94-77). Az E-jelű trióban pedig a Tartu másfél negyedig vezetett az Oberwart otthonában, aztán átvették az irányítást az osztrákok. Az észtek vezettek még egyszer a végjátékban 73-74-nél, de az utolsó másfél percben csinált egy 6-0-t a Redwell-Gunners, így végül győzött a vendéglátó alakulat.

Keleten az F-csoportban a Bnei Herzliya a harmadik negyed második felében épített ki egy megnyugtatóbb előnyt, ennek segítségével nyertek a Lukoil ellen (84-79). A Prievidza hiába vezetett a második negyed második felétől egészen a harmadik negyed végéig, a Steaua CSM a negyedik negyedet 24-10-re nyerte, így végül 82-71-re győztek a románok - a szlovákoknál Rasztko Dramicsanin 11 ponttal és 9 VAL-lal végzett. A G-csoportban a U-BT Cluj Napoca gyakorlatilag a 6. perctől kezdve vezetett, az első három negyedben folyamatosan növelték előnyüket, így végül 99-76-ra nyertek a KB Peja otthonában - a győztesnél Török Rolland 6 pontig jutott, Ousmane Barro pedig az egyik legjobb volt (14 pont, 8 pattanó, 3 gólpassz, 22 VAL). A csoport másik meccsén a török Gaziantep a második negyed elejétől elkezdett kiépíteni egy elég komoly előnyt, amit majdnem leadtak, de 71-68 után, az utolsó percben magabiztosak voltak (80-72).

A H-csoportban a Jenyiszej 30-14-re nyerte a második negyedet, ezzel el is rendezte a Rilski Sportist elleni mérkőzést (104-84) - az oroszoknál hárman is elértek legalább 25 VAL-t. A Sigal Prishtina és a Büyükcekmece meccsén három negyedig váltott vezetéssel haladta a csapatok, hol az egyik, hol a másik félnek voltak jobb periódusai, míg a törökök átvették a kezdeményezést az utolsó 10 percre és nyertek is (71-81) Angelo Caloiaro vezetésével (21 pont, 7 pattanó, 28 VAL). Az I-csoportban a BC Mures nagy győzelmet szerzett a TLÜ/Kalev otthonában - a középső két szakaszt összesen 18 ponttal nyerték a marosvásárhelyiek, így tudtak diadalmaskodni (76-89). A román együttes legjobbja Ernests Kalve volt (19 pont, 6 pattanó, 22 VAL), de hasznos volt Goran Martinics (9 pont, 8 gólpassz, 15 VAL), Dalibor Djapa (9 pont, 5 pattanó), Lázár László (6 pont, 4 pattanó) és Polyák László is (3 pont, 5 gólpassz, 4 pattanó). A J-csoportban a Cmoki-Minszk végig vezetve nyert a Siauliai otthonában (77-90), az Apoel pedig a második negyed végén szerezte meg azt az előnyét, amiből már jól gazdálkodott a második félidőben (99-90).


Eredmények a FIBA Europe Cup 4. fordulójából

A-csoport

Elan Chalon (3-1) - Basic-Fit Brussels (0-4)  78-74
Alba Fehérvár (3-1) - SL Benfica (2-2)  90-71

B-csoport

Hubo Limburg United (0-4) - Egis Körmend (2-2)  75-92
BCM Gravelines Dunkerque (4-1) - Donar Groningen (2-2)  71-67

C-csoport

Belfius Mons-Hainaut (1-2) - Södertalje Kings (1-2)  94-77

D-csoport

Port of Antwerp Giants (3-1) - FC Porto (0-4)  79-72 hosszabbítás után
Nanterre 92 (4-0) - Sopron KC (1-3)  106-75

E-csoport

Redwell Oberwart Gunners (2-1) - Tartu Rock (0-3)  79-76

F-csoport

Bnei Herzliya (3-1) - Lukoil Academic (3-1)  84-79
Steaua CSM (1-3) - Prievidza (1-3)  82-71

G-csoport

Gaziantep (3-1) - Petrolina AEK (0-4)  80-72
KB Peja (1-3) - U-BT Cluj Napoca (4-0)  76-99

H-csoport

Jenyiszej Krasznojarszk (4-0) - Rilski Sportist (1-3)  104-84
Sigal Prishtina (0-4) - Büyükcekmece (3-1)  71-81

I-csoport

TLÜ/Kalev (0-3) - BC Mures (2-1)  76-89

J-csoport

BC Siauliai (0-4) - Cmoki-Minszk (4-0)  77-90
Apoel (2-2) - BK Pardubice (2-2)  99-90


Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus