Indul az Euroliga alapszakasza - D-csoport

Az Euroliga idei kiírásának rajtjánál igyekszünk bemutatni az alapszakasz-csoportkör mezőnyét, benne 24 csapattal, melyek 4 darab 6-os csoportban küzdenek majd a Top 16-ba kerülésért. Idén talán kicsit könnyebb kategorizálni a klubokat, mint egy évvel ezelőtt, hiszen néminemű szétszakadás tapasztalható a mezőnyben, ami a játékos kereteket illeti, s a D-jelű hatosban bizony rögtön megtalálhatunk két olyan, mondhatni állandó Final Four szereplőt, mint a CSZKA Moszkva és a Barcelona, ám mögöttük óriási verseny várható a török bajnok Besiktas, a szerb aranyérmes Partizan Belgrade, a feltörekvő litván élcsapat, a Lietuvos Rytas és a német címvédő Brose Baskets Bamberg között. Nézzük, mit várunk ezektől az alakulatoktól, illetve hogyan változtak kereteik a nyáron!


D-csoport

CSZKA Moszkva

Július közepe óta Oroszország legpatinásabb egyesülete vezéráldozatot szenvedett, ugyanis Andrej Kirilenko két éves szerződést kötött a Minnesota Timberwolvesszal, így Európa talán legsokoldalúbb játékosát, és a csapat vezérét vesztették el. Andrej Voroncevics szerencsére maradt, így nem bővült a távozók hosszú, és minőségi listája (Kirilenko mellett Sved, Siskauskas, Lavrinovic és Jamont Gordon sincs már a keretnél). Érkező is van közben, méghozzá az NBA-ből némi meglepetésre kikopó, az európai légkört tavaly a Zalgirisnál szokó amerikai kiscsatár, Sonny Weems. Hajtós, jó szellemű, de technikailag limitált kosarasról van szó, aki inkább fog alájátszani a többieknek, mint lesz vezér, de nagyon hatékony pontszerző lehet.

Összességében ez továbbra is egy borzasztóan erős gárda, de Kirilenko miatt volt nagyon sokszor kiemelkedő, ő volt az tavaly, aki miatt leginkább rettegtek az ellenfelek. Ez nem azt jelenti, hogy ne maradtak volna jó játékosok, főleg Milos Teodoszics személyében, vagy nem jöttek volna kitűnő kosarasok, mint az Olaszországban már komoly nevet szerző Drew Nicholas, a Toronto Raptorsból is ismert Weems, vagy a tavaly minket is megszóró Zoran Erceg vagy honfitársa, Vlagyimir Micov, ám egyikőjük sem Kirilenko kategória, egyikőjük sem tud olyan sokféleképpen befolyással lenni a játékra, mint Kirilenko (Teodoszics sem).

Aki óriási nyereség lesz, és valószínűleg a siker záloga is, az Ettore Messina. Az olasz sztáredző ritkán bukott meg bárhol is karrierje során, erre a CSZKA-nál töltött korábbi periódusában sem volt példa. Tavaly Jonas Kazlauskas jól összerakta a csapatot (hiszen Euroliga döntőt is játszottak, és csak saját maguknak köszönhetik, hogy nem nyerték meg), de játékban a mutatottnál többet is tudott volna a keret. Messina kezében most talán nincs olyan minőség, mint volt tavaly a litván mesterében, de mennyiségre továbbra is brutálisan erős ez a keret, és az olasz legenda kihozhatja belőlük a legtöbbet, ami egyértelmű Final Fourt vagy akár végső győzelmet jelentene itt az Euroligában - úgy is, hogy mellette a PBL-ben és a VTB United Ligában is gyakorlatilag kötelező elvárás velük szemben a győzelem.


FC Barcelona Regal

A katalánok ismét nem tétlenkedtek a nyáron, bár a palánk alatti dinamikus duójuk, Ndong (Galatasaray) és Vazquez (Malaga) távozott a klubtól, a belső posztokon mégsem gyengültek jelentősen - támadásban. Ugyanakkor védekezésben elképesztő mértékben gyengültek odabent az említett két prakkerkirály elvesztésével. Az tény, hogy nehéz lett volna újra két ilyen rugólábú nagyembert szerezniük, de az első ránézésre – egy újabb – Baby Shaq-nek beillő Nathan Jawai és a nem éppen a szédületes ugrásairól híres Ante Tomic azt sejteti, hogy másfajta centerjátékot láthatunk a bajnoki címvédőtől az új szezonban, elsősorban a pontszerzésben lesz hangsúlyosabb a centerszekció, s Erazem Lorbekről nagy terheket vehet le a két érkező. Ennek ellenére az ausztrál Jawai 208 centijéhez párosuló 128 kilóját úgy repteti a levegőben mintha nem lenne gravitáció, és energikus játékával hamar el fogja feledtetni szenegáli elődjét támadóoldalon. Az inkább földhöz ragadt horvát Tomichoz érkezett a nagy visszatérő Sarunas Jasikevicius, aki annak idején első Euroliga győzelméhez segítette a Barcelonát. A litván legenda már nem fiatal, ám rutinjával és a vérébe ivódott vezér szerepével még így is képes lehet új fazont adni a katalán óriásnak, amivel akár a triplázás (bajnoki cím, Király Kupa, Euroliga) sem elképzelhetetlen a gárda számára. A távozók közül még Chuck Eidson Oroszországba (Unics Kazany) igazolása jelent majd érzékeny veszteséget, viszont a 217 centis óriás, Kosta Perovicsot annál könnyebben engedték el Malagába, pláne, hogy egy ígéretes fiatal tehetség érkezett hozzájuk ”cserébe”. Alejandro Abrines a nyári U20-as EB-n is a spanyol válogatott meghatározó tagja volt, de rajta kívül is gondoskodott a Barca az utánpótlásról, leszerződtették az új Drazen Petrovicnak tartott Mario Hezonját (a srác még csak 17 éves!), illetve a Badalonától megszerezték a center poszton is használható Marko Todorovicsot.

A katalán hívek számára nem lehet túl jó hír, hogy Juan Carlos Navarro újra sérüléssel bajlódik, de éppen ezért jött Jasikevicius, illetve egy sor fiatal tehetség, hogy pótolják a gárda (egyik) legnagyobb sztárját, ha újra kiesik hosszabb időre. Az Euroligában nem lenne tőlük meglepetés a Final Four sem, de itt már kulcskérdés lesz Navarro állapota, illetve az, hogy védekezésben odabent mennyire tudnak kemények lenni. A Pete Mickeal - Joe Ingles duó 2-3-asban viszont megint olyan match-up előnyöket jelenthet, amikkel rangadókat lehet nyerni.


Partizan Belgrade

Bár a katonacsapat neve s székhelye nem változott, mégis három "ország" bajnokának mondhatja magát. Négy jugoszláv, 9 szerb-montenegrói és 5 szerb bajnoki cím büszke tulajdonosa a Partizan Beograd, amely igen emlékezetes módon nyert BEK-et kerek 20 éve, és 3 Koracs-kupa elsősége is van.

Az idei együttes - legalábbis első pillantásra - jelentősen gyengült, elsősorban a hazai, szerb játékosok tekintetében. Alapemberek sora távozott a gárdától, Milan Macsvan a török Galatasaray, Miroszlav Raduljica az ukrán Avomash, Dusan Kecman pedig a francia Roanne csapatához szerződött. Szerb érkező a 211 centis középjátékos Djordje Gagics, aki éppen az idén a sorozatban nem induló verseci Hemofarmtól jött. A légiósok között szerepel a francia ASVEL-től érkező kisember, Leo Westermann, a neves UCLA-egyetemről pedig Drew Gordon, egy 22 éves erőcsatár érkezett. Westermann Kecman-t, Gagic Raduljicát, Gordon pedig Macsvan-t lesz hivatott pótolni - kérdés, milyen hatékonysággal...

Óriási erősítés viszont a klub edzőlegendájának, Dusko Vujosevicsnek a visszahozatala. A régebben többek között Divacot, Paszpaljt, Djordjevicset és Danilovicsot is kinevelő szakember idei Partizanja várhatóan jóval inkább épít majd az idegenlégiósokra, mint a tavalyi, a három távozó szerb klasszisra alapozó gárda, amely az átalakulás ellenére várhatóan ismét az Adria Liga egyik meghatározó csapata lesz, de az Euroligában már annyira nem tartoznak a jobbak közé. A kosártörténet két nagy Partizan-dobásra emlékszik, Dusan Kecmannak a 2010-11-es kiírásában a saját térfelérő dobott nyerő hármasára, s egy - valamivel régebben s valamivel közelebbről dobott hárompontosra Djordjevicstől. Az a kosár két évtizede BEK-győzelmet ért a belgrádiaknak... Most azért az Euroligában erre nincs túl sok esélye, de a továbbjutást megcsíphetik a Lucsics személyében egy nagyon nagy ütemben fejlődő, leendő sztárral rendelkező belgrádiak. 


Besiktas

altA nagymúltu Besiktas mindössze a negyedik helyen zárta az alapszakaszt tavaly a hazájában, de aztán mégis mindent megnyert, amit megnyerhetett. A Török Kupa, a bajnokság és az EuroChallange elsőség is a markukba került. Ami a történelmet illeti, ilyenre legutóbb 1975-ben került sor. A játékos mozgás nagy volt, mind a szezonközben, mind nyáron. Csúnyán szólva mindenki távozott. Pops Mensah-Bonsuh (Maccabi), Zoran Erceg (CSZKA), Marcellus Kemp (Montepaschi), Carlos Arroyo (?), de még Ersin Dagli (Galata) elvesztése is komoly érvágás. Az érkezők, pedig első körben mintha nem tűnnek, ugyanilyen veretesnek. Jött irányító posztra Curtis Jerrells (Murcia), bedobónak Randal Falker (Cholet), magasposztra pedig Damir Markota (Zagreb) és Gasper Vidmar (Fener). Vlagyimir Dasicsnak kiváló nyara volt a montenegrói válogatottal, s itt is a húzóemberek közé tartozhat új érkezőként, s a Galatától érkező Özer sem rossz név saját hazájában, mellettük pedig még egy amerikai jött Patrick Christopher személyében. Kunter Erman mesternek nem lesz könnyű dolga, pláne, hogy a nagyon jól teljesítő Ergin Atamant kell helyettesítenie. A Besiktas ugyan olyan menetelésbe szinte biztosan nem kezd majd, mint tavaly két(!) nemzetközi sorozattal "lejjebb", de a Rytas, Partizan, Bamberg triót akár meg is előzheti, ha nagyon kijön számára a lépés, mondhatni, esélyes a továbbjutásra a 4. helyen a török bajnok.


Lietuvos Rytas (litván)

A Lietuvosnál egyértelműen a szerb Rasics és a litván kosárlabda új csillaga, Jonas Valanciunas pótlásán kellett dolgozni a legtöbbet, de a Tyrese Rice - Lawrence Roberts páros távozása is igen érzékenyen érinthette a vilniusiakat. Előbbi helyett érdekes módon pont egy szerb ifjonc érkezett Nemanja Nedovics személyében, az "európai Derrick Rose" félelmetesen jó rugókkal, illetve adottságokkal rendelkezik, őt valóban élmény lesz nézni, de az NCAA-ből érkező Dulkys és a szintén fiatal Leon Radosevic is már korán nagy segítséget nyújthatnak új kenyéradójuknak. Szamardzsiszki harcossága és hasznossága idén is értékes lehet, de a centersorban ott van még Katelynas és Dejan Ivanov is, valamint a szintén új szerzemény, Janis Blums is kulcsszereplő lehet a szezonban - igaz ő a hátvédeknél. Renaldas Seibutistól sokat várnak odahaza, valamint Babrauskasnak  és Jomantasnak is vinnie kéne a csapatot a hátán, de a legtöbb véleményünk szerint attól függ, hogy a fiatalok mennyire gyorsan tudják felvenni a tempót, ugyanis a Nedovics - Radosevic párosban hatalmas potenciál van. A tavaly az Európa-Kupában menetelő Lietuvos megfelelően erősített a szintlépéshez, de azért nem lehet elvárás tőlük, hogy innen továbbmenjenek, ugyanakkor a Bamberg megelőzése gyakorlatilag kötelező számukra, a Besiktas - Partizan párossal pedig nagyot meccselhetnek a továbbjutásért az edzőjét menesztő, innentől pedig a Darius Maskoliunas mesterrel készülő Lietuvosnak.


Brose Baskets Bamberg (német)

Azok után, hogy a tavaly nagyon masszív kerettel rendelkező, sok nagyon jó meccset nyerő és bravúrokat végrehajtó német bajnok elvesztett gyakorlatilag minden számottevő játékosát, most messze lehet attól a majdnem csodától, amihez egy éve közel volt: a Top 16-tól. Meccset nyernie sem lesz könnyű a Bambergnek ebben a hatosban - legalábbis a nagyok ellen papíron teljesen esélytelennek látszanak, valamennyire a Rytas - Partizan - Besiktas trió dolgát  zavarhatják meg, de inkább csak 1-2 hazai pályás bravúr lehet benne a pakliban, az előzés és a továbbjutás nem nagyon, Hogy miért mondjuk ezt? Mert Marcus Slaughter Madridba költözött, Julius Jenkins az Oldenburghoz igazolt, PJ Tucker már a Phoenix Suns játékosa, Brian Roberts a New Orleans Hornetsnél keresi kenyerét, Tibor Pleiss-t pedig elhappolta a Caja Laboral. Egyedül Casey Jacobsen maradt meg a számottevő bambergi játékosok közül tavalyról, illetve Anton Gavel és Karsten Tadda maradtak hírmondónak az aktív rotációból. A távozók helyére az agyonsérült Bostjan Nachbar és a francia ligában remeklő Teddy Gipson jöttek valódi erősítésként, ám a Sharrod Ford - Mark Zirbes - LaTavious Williams - AJ Ogilvy érkező négyesfogat már korántsem képvisel olyan minőséget, mint az NBA-be, illetve Euroliga-élcsapatokhoz igazoló légióskontingens. Az eddig példás munkát végző Chris Fleming mesternek fel van tehát adva a lecke, ha ütőképes csapatot szeretne formálni a mostani társaságból.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus