Kiscsapatok becsületbeli ügyei

A kontinens első számú kosárlabda ligájában, a férfi Euroligában ma hat mérkőzéssel le is zárult az alapszakasz-csoportkör kilencedik fordulója, s bizony a mai napon nem csak az egyes csapatok, de a sportszerűség is nyert, több, már biztosan kieső gárda is nyert nevesebb ellenfelével szemben, míg pár hete reménytelennek látszó helyzetbe kerülő alakulatok tartották életben esélyeiket a Top 16-ba kerülésre, amire majd az utolsó fordulóban harcolhatnak ki. Az Olimpia Milano hazai veresége és a Caja Laboral törökországi győzelme azt jelenti, hogy a baszkok már jobban is állnak, mint az olaszok, a Lietuvos Rytas pedig a játéknap legérdekesebb győzelmét aratta, hiszen hiába fektette két vállra a litván gárda a német Bamberget, az utolsó másodpercben betalált a vendég alakulat, ami az egymás elleni összevetésben billentette a mérleg nyelvét, így maradt nehéz helyzetben a balti alakulat, s kedvezőbb a pozíciója a Brose Basketsnek. Volt itt még hosszabbítás, utolsó másodperces győztes tripla, úgyhogy egy hihetetlen sűrű este krónikáját olvashatja, aki megtekinti a teljes összefoglalót!



A-csoport: Panathinaikosz (görög, 6 - 3) - Fenerbahce Ülker (török, 4 - 5) 69 -
55

Az A-csoport legnagyobb kérdése az volt a mai napon, hogy a török Fenerbahce be tudja-e biztosítani a helyét a Top 16-ban, ám végül nem jött össze az idegenbeli bravúr a 20-at szóró ex-athéni ász, Romain Sato húzta Ülkernek. A 15 pontos Andy Panko és a sérüléséből 11 ponttal, illetve 6 lepattanóval visszatérő Szofoklisz Szkorcanitisz remek játékkal vitték be a célba a két évvel ezelőtti kiírás győztesét. A 9 pontja mellé 6 lepattanót begyűjtő és 9 gólpasszt kiosztó Diamantidisz mesterien kontrollálta a játékot, míg a Fenernél Bo McCalebb nagy betlit mutatott be (7 pont, -4-es index), a korábbi Pana-ász, Mike Batiste pedig a félidei köszöntés után annyira meghatódott, hogy meg is állt 4 pontnál, valamint 2 lepattanónál, így vár még egy élet-halál harc az isztambuliakra hazai pályán a Cantu ellen, a Panathinaikosz viszont még csoportelső is lehet.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Panko 15, Szkorcanitisz 11, Diamantidisz, Banks, Bramos 9-9

A Fenerbahce legjobb dobói: Sato 20, Andersen 8, McCalebb 7



A-csoport: Union Olimpija (szlovén, 3 - 6) - Himki Moszkva (orosz, 5 - 4) 74 - 72

Ugyanebben a hatosban a már biztosan kieső Union Olimpija hazai környezetben megtréfálta a Zoran Planinic és Petteri Koponen nélkül érkező Himki Moszkvát, Klemen Prepelic az utolsó 16 másodpercben két triplát is értékesített, a második már maga a győztes kosár volt, de a 11 pontos, 10 lepattanós dupla duplát szállító Aron Baynes is megérdemli, hogy kiemeljük, az ausztrál magasember kilencedik Euroliga-meccsén nyolcadik dupla dupláját teljesítette, s eddig ráadásul mindig lekapott legalább 10 lepattanót. A vendégeknél a 20-at szóró Paul Davis vitte a prímet, az oroszok nagyon nagy valószínűséggel a csoport harmadik helyén végeznek majd, a csoportkör előtt teljesen leírt szlovének viszont hiába, hogy kiesnek, három győzelmet vélhetően ők maguk sem jósoltak volna, pedig már ennyinél tart a Ljubljana.

Az Olimpija legjobb dobói: Prepelic 16, Blazic 13, Salin, Baynes, Bubnic 11-11

A Himki legjobb dobói: Davis 20, Fridzon 12, Vjalcev 11



B-csoport: Elan Chalon (francia, 3 - 6) - Monte Paschi Siena (olasz, 5 - 4) 108 - 103

A B-jelű hatosban megszakadt a leghosszabb győzelmi sorozat, a sérüléséből felépülő Benjamin Eze-vel felálló Monte Paschi Siena hosszabbításban bukott el a már tuti búcsúzó Elan Chalon otthonában, így itt is elmondható, hogy a tét nélkül játszó kiscsapat minden dicséretet megérdemel. A 28 ponttal, 7 lepattanóval és 5 gólpasszal záró Blake Schilb a maga 36-os indexével a forduló MVP-címét is bezsebelte, de a Jean-Babptis Adolphe-tól érkezett 20 pont talán még nagyobb extra segítségnek volt tekinthető a galloknál, így az újra magára találó Bobby Brown (26 pont, 10 gólpassz) nem tudta győzelemre vezetni az így már az első két helyről biztosan lemaradó Sienát.

A Chalon legjobb dobói: Scghilb 28, Adolphe 20, S. Williams 15

A Siena legjobb dobói: Brown 26, Janning 12, Eze 11



C-csoport:
Anadolu Efes (török, 5 - 4) - Caja Laboral (spanyol, 3 - 6) 76 - 91

Ha C-csoport, akkor feje tetejére állt helyzet - csak ahogy megszokhattuk az eddigi két hónap alatt... Mivel a Caja Laboral érthetetlenül könnyedén nyerni tudott Isztambulban a -2-es indexet összehozó Jordan Farmar és társai ellen, most a baszk alakulatnak már saját kezében van a sorsa, ha nyer az utolsó fordulóban, biztosan tagja lesz a Top 16 mezőnyének, pedig három hete, az edzőváltásnál már csak matematikai esélye maradt a Maciej Lampe - Fernando San Emeterio - Andres Nocioni trió fémjelezte Caja Laboralnak, mely ma a 22-őt dobó Thomas Heurtel főszereplésével diadalmaskodott, s persze a már említett lengyel center, Lampe 17 pontos, 7 lepattanós performansza is kulcsnak számított.

Az Efes legjobb dobói: Vujacic 21, Erden 17, Güler 8

A Caja Laboral legjobb dobói: Heurtel 22, Lampe 17, Nocioni 9



C-csoport: Olimpia Milano (olasz, 3 - 6) - Zalgiris Kaunas (litván, 7 - 2) 65 - 67

A Caja Laboral bravúrja nem volt önmagában elegendő a kuszaság tovább bonyolításához, még a sokáig vezető Olimpia Milano is képes volt saját közönsége előtt bukni a 14 pontos, 8 lepattanós Darden húzta Zalgiris Kaunas ellen, s ezzel a sikerrel a Darijus Lavrinovic nélkül kiálló litvánok tartják az első helyüket a csoportban. A legfontosabb pontokat a hajrában fordító baltaik számára Paulius Jankunas szerezte, a 16 egységig jutó magasember szépen helyt állt Buruszisz és Focisz ellen, nagyon nagy bukás előtt áll az olasz sztárgárda.

A Milano legjobb dobói: Langford 20, Buruszisz 13, Focisz 10

A Zalgiris legjobb dobói: Jankunas 16, Popovic, Darden 14-14



D-csoport: Lietuvos Rytas (litván, 2 - 7) - Brose Baskets Bamberg (német, 2 - 7) 67 - 62

D-jelű hatosban egyetlen összecsapás maradt mára, itt a 19 egységig jutó Seibutis vezetésével célba ért ugyan a Lietuvos, már ami a győzelem megszerzését illeti, de Goldsberry az utolsó pillanatban betalált, így érthetően volt boldog a lefújás utána német bajnok, mely már 12 pontos hátrányban is volt a találkozó során. A Bambergre azért még vár egy nagyon kemény mérkőzés jövőhéten, hiszen a Partizan látogat Németországba, de a Rytas helyzete sem teljesen reménytelen, ugyanis ha nyernek a litvánok Isztambulban a Besiktas vendégeként, akkor egy szerb diadal az ő továbbjutásukat eredményezné.

A Lietuvos legjobb dobói: Seibutis 19, Radosevic 11, Buterlevicius, Blums 8-8

A Bamberg legjobb dobói: Jacobsen, Nachbar 12-12, Irbes 10

A csoportok állásai erre a linkre kattintva tekinthetőek meg!


A forduló MVP-je a Chalon ásza, Blake Schilb lett a maga 36-os indexével:


A forduló 10 legszebb jelenetével zárjuk az Euroliga-hetet:


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus