Nem csak a 20 éveseké a világ...avagy, Euroliga győztes a Panathinaikos!

Most sokan felszisszentek, mondván: „Ahh, azt hittem a Pókember lesz az a valaki!” esetleg eképp: „Nahát, tutira vettem volna, hogy Zseljkoról mesél majd…” Nem mondom, mind Diamantidis, mind Obradovic megérne egy komolyabb eszmefuttatást, ám én mégis őt, az európai kosárlabdázás történetének egyik legmarkánsabb és legtiszteletreméltóbb sportolóját választottam eme történet főszereplőjének.

Big Mike vagány srác, vérprofi sportoló, de ami miatt végérvényesen eldöntöttem, hogy vele próbálom érzékeltetni a zöld-fehérek sikerét, az az esendősége…

…történt, hogy egy 2010. november 4-én végrehajtott egy olyan mozdulatot, ami sokkolt engem, és még jó néhány ezer kosárlabda és Mike Batiste szimpatizánst. Egy világ omlott össze bennem. Hogy volt képes egy őszinte és szimpatikus harcos, ennyire aljas tettre?? Nem, ez nem lehet ő, tiltakoztam kétségbeesetten. Ő, aki immár nyolcadik éve viseli büszkén a patinás egyesületek egyik zászlóshajójának mezét? ! Aki lassan egy évtizede, - erőtől duzzadó önbizalom és mérhetetlen alázat keverékét mutatva - képviseli görög kenyéradóját, az Euroliga nagyszínpadán?!  Akire szurkolók tízezrei néznek tisztelettel, maximálisan elismerve csapata sikereiért tett erőfeszítéseit és a pályán kívül mutatott szerepvállalását?!

Hónapokig üveges tekintettel csóváltam a fejem, ha ez az eset szóba került. Érdekes párhuzamként, akkoriban a Pana veszettül szenvedett. Meghökkentő vereségbe szaladtak bele Ljubljanában, Isztambulban és otthon, a Valencia ellen. Csikorogtak a fogaskerekek. A legfrissebb igazolások közül Alex Maric – aki egy évvel ezelőtt brutálisan hatékony centermunkájával (és Bo McCalebb támogatásával) Párizsig röpítette a Partizan csapatát – súlyos sérüléssel küszködött, Ian Vougioukas és Kostas Kaimakoglu, –a tavalyi meglepetés csapat, Maroussi sztárjai- még csak alkalmazkodtak Obradovic szisztémájához. Drew Nicholas még nem fogta fel, hogy idén ki kell lépnie a hektikus, „beszállok a padról és rápörkölök párat, lesz, ami lesz” szerepből (13 pontocska és 2 VAL összesen a három zakó alkalmával) és stabil, kalkulálható másod- opcióvá kell válnia D.D. mögött, mellett.

Döcögött a szekér rendesen a helléneknél. „Gyémántnak” is szoknia kellett az alfahím szerepet. Ez az első év mikor nem volt markáns hátvéd, aki jelentősebb mértékben át tudta volna venni a szervezési-pontgyártási feladatokat, mint tette azt korábban Jasicevicius, Spannoulis vagy Becirovic. Calathes még gyereknek tekinthető tapasztalat tekintetében, így Diamantidis a „rajtad áll vagy bukik” szituációt kellett, hogy megszokja.

Ebben a helyzetben kellett valaki, akire minden körülmények között számítani lehet.. egy "bétahím".

Batiste minden amerikai légiósnak etalon lehet. Alkalmazkodott a körülményekhez, elfogadtatta magát a csapattársaival, a vezetőséggel és a szurkolókkal. Tiszteletben tartja a helyi szokásokat. Képes volt magas színvonalon és ami még fontosabb stabilan teljesíteni meccsről meccsre. Meg kellett tanulnia európai módon kosárlabdáznia úgy, hogy legnagyobb értékei megmaradjanak. Képes volt rá. És képes volt emberi gyarlóságáért is elvinni a balhét:

„- Szégyent hoztam azokra, akik szeretnek, de vállalom a következményeket. Elfuthatnék, elbújhatnék, nem teszem. Hibáztam, ám szembenézek azzal, amit elkövettem. Elnézést kértem Sasotól (Ozbolt), akié minden tiszteletem, hogy megbocsájtott. Így már képes vagyok továbblépni…”

Mikor elolvastam az ezt a részletet is tartalmazó cikket Mike-ról, - ha nem is felejtettem el – ám képes voltam más aspektusból tekinteni rá. Mindenkinél eljöhet egy pillanat, amikor elszakad a cérna, kimarad az áram és beüt a krach. Nem ez a lényeg. Hibázni lehet, még a legnagyobbaknak is. Szerencse, hogy megteszik, különben unalmas lenne a sport. A kulcs, a felismerés és a teljes felelősségvállalás. Ehhez kell a valódi erő, a belső tartás és az élete feletti kontroll képessége. Ekkor kiderül, ki is vagy tulajdonképpen. Minél mélyebbre süllyedtél a mocsárban, annál inkább rajzolódnak ki a valódi személyiségjegyeid…

A Pana keretében hat 30 vagy annál idősebb játékos szerepelt. Tsartsaris, Sato, Nicholas, Fotsis és a Diamantidis és Batiste duó. Tökéletes elegyet alkottak a szezon legfontosabb részére, az egyenes kieséses szakaszra. Aki látta, soha nem felejti a korábbi címvédő elleni párharcot. Mind a négy meccsen késhegyig kiélezett fizikai és taktikai csata dúlt, melyet nüánszok döntöttek el. A Barcelonából nagyon hiányzott Pete Mikael, aki –Navarro ide vagy oda- a legfontosabb játékos a keretben. A katalánok emellett nem bírták el Ricky Rubio szeszélyességét, akinek ez volt az első éve, mikor az ajnározott csodagyerek szerepet, a stabil kezdőirányító pozícióra kellett cserélnie.

Big Mike élete szezonját játszotta. Olyan nyugalmat adott Obradovic számára, ami lehetővé tette a zseniális szerb stratéga számára a különböző rotációkkal való kísérletezést. Bármit is próbált a mester, ha balul ütött  ki a dolog, az amerikai készen állt, hogy a 15 pont, 6 lepattanót bárki ellen hozza. A veterán szárnyalására hozhatnék még számokat, ám a legsokatmondóbb adat a mezőny dobószázalékának folyamatos emelkedése.  Alapszakasz:51,4, legjobb 16: 59,6, egyenes kiesés (Barca): 69,6.

Már a fenti adatok is brutálisak, ám a Final4-ban hozott százalékairól mit írhatnék? 15 dupla kísérletéből 12 célt talált. Ez kereken 80%! Az év két legfontosabb meccsén produkálni ilyen mutatót?! Padról beszállva, alig 22 játékperc alatt 17 pontos, 6,5 lepattanós és 19,5-ös VAL–ot odapörkölni?! Bedarálni a nála fiatalabb ellenfeleket, Rakovic-ot, Lavrinovic-ot, Stonerook-ot a Sienaból, Macvant, Hendrix-et, Big Sofo-t és Eliyahu-t a Maccabiból?! Folyamatosan zakatolni, minden akcióban, az alapvonalról felsprintelve elzárást adni és leválni a gyűrű alá, védekezésben állandóan kisegíteni, rotálni, lepattanót szedni?!

34 éves korára ért a csúcsra és vált élő bizonyítékává, a kor nem a legfontosabb szempont egy kosaras megítélésénél tézisnek. Elérte a 2000 dobott pontot, és ezzel ő a második játékos az Euroliga történetében (Nikola Vujcic), aki mind lepattanózásban, mind pontszerzésben az örökranglista első tíz helyezettje között szerepel…

Méltó elismerésben részesült: beválasztották az Év Legjobb Ötösébe (D.D., Big Sofo, Navarro, San Emeterio). A nyolcadik Euroligás szezonjában, 34 évesen. Ő lett minden idők legtapasztaltabb (értsd: legidősebb…) játékosa, akinek ez sikerült. Energiáit, lelkesedését és csapat orientált viselkedését látva bátran megjósolható, még mindig van hová fejlődnie és nem csodálkoznék, ha jövőre esetleg megbízhatóan trojkát dobó, a technikai repertoárját bal kezes félhorgokkal is színesítő 8-ast látunk a 2011/12-es idényben…

A zöld-fehér vezetők helyében minél előbb aláírattatnék vele egy 2-3 éves kontraktust. Egy „életfogytig Pana” szerződést…

Nézzük, mi történt a Final Fourban:

{youtubejw width="100%"}9vzpaltKFvc{/youtubejw}

{youtubejw width="100%"}2N5tEktO5sI{/youtubejw}

A zárónap legszebb jelenetei:

{youtubejw width="100%"}CVOrGh-v6ok{/youtubejw}

Forrás: nba.blog.nepsport.hu