Óriási meglepetés az Euroliga selejtezőtornáján: kiesett a Himki!

Ma este két mérkőzéssel befejeződött az Euroliga vilniusi nyolc csapatos selejtezőtornájának negyeddöntő-köre, s bizony nem maradtunk óriási meglepetés nélkül. A Himki Moszkva, mely abszolút favoritja volt a mezőnynek, simán elvérzett a belga bajnok Telenet Ostend ellen, így Hanga Ádámék biztos, hogy nem kapják majd ellenfélül az orosz sztárcsapatot az alapszakasz-csoportkörben, ahol ennek a tornának a győztese csatlakozik majd - többek közt - honfitársunk klubjához is. Az est másik találkozóján nem borult a papírforma, a török Banvit bedarálta a cseh bajnok Nymburkot. Jöjjenek a részletek!

Euroliga Kvalifikációs Torna, 3. negyeddöntő:

Himki Moszkva (orosz) - Telenet BC Ostend (belga) 79 - 90 (18-20, 22-19, 19-21, 20-30)

Már az is meglepetésnek számított, hogy a tavaly az Euroliga legjobb nyolcáról is éppen hogy lecsúszó Himkinek selejteznie kellett az idei szezon előtt, az pedig, hogy a nyáron a friss Európa-bajnok Gelabale-lal és Mike Greennel megerősített Kurtinaitis-legénység az első félidőben szó szerint szenvedett a belga bajnok, egyetlen aktív belga válogatott játékossal felálló Ostenddel, az már egyenesen érthetetlen volt.

Az igazi hidegzuhany viszont csak a negyedik etapban jött, amikor is a második félidőben öt triplát értékesítő Gillet, valamint az ifjonc Ponitka (8 pont, 3 lepattanó) és a tarthatatlan Thompson (19 pont) szabályosan ledöfték a vergődő nagyvadat és kiejtették a Himkit! A hajrában még csak kisebb periódusokban sem történt olyan, hogy rá tudta volna erőltetni az akaratát az orosz gárda a belgákra, pedig Paul Davis 32 ponttal és 7 lepattanóval élete egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, míg a nyáron a finn válogatottat az Eb legjobb 12 csapata közé vezető Petteri Koponen a maga 16 egységével szintén hozta a tőle elvárhatót.

A sztárgárda összes többi játékosa óriási betlit mutatott és bizony vastagon kijött, hogy az orosz alakulat csupán egy hete edzhet együtt ebben a felállásban az Eb közelsége miatt, míg az Ostend jól felkészülve, igazi csapatjátékot játszva, látható csapatkohézióval rendelkezve futhatott neki ennek a feladatnak. A Himki így az Európa Kupában indul idén, melyet két éve meg is nyert, s akár az Alba Fehérvár ellenfele is lehet, amennyiben a hétvégi sorsoláson úgy alakulnak a csoportok. A hatalmas meglepetést szolgáltató Ostende pedig egy újabb nagy skalpot igyekszik majd ejteni holnap, bár a Banvit közel sem olyan erős papíron, mint a most legyőzött Himki.

A Himki legjobb dobói: P. Davis 32, Koponen 16/9, Augustine 7

Az Ostend legjobb dobói: R. Thompson 19/3, Gillet 16/15, Serron 10/6


Euroliga Kvalifikációs Torna, 4. negyeddöntő:

CEZ Basketball Nymburk (cseh) - Banvit Bandirma (török) 78 - 87 (24-26, 16-26, 18-18, 17-20)

A 27 pontos, 6 lepattanós, 7 gólpasszos Tre Simmons, illetve az osztrák válogatottból számunkra testközelből is jól ismert Rasid Mahalbasic (15 pont, 9-ből 7 mezőnyből), valamint a szlovák Radoslav Rancik (12 pont) húzta cseh bajnok tisztességesen helyt állt a jobb erőkből álló török ezüstérmes elleni ki-ki meccsen, ám a hajrában nem tudta igazán megnehezíteni a favorit dolgát, így kiesett és a Himkihez hasonlóan az Európa Kupában folytatja majd idei nemzetközi szereplését (a VTB Liga-indulás mellett).

A 9 pontos, 13 gólpasszos Earl Rowland leigazolása már most telitalálatnak tűnik török oldalon, a tavaly a VEF Rigánál légióskodó amerikai kitűnően mozgatta új társait, akik közül sokan készültek már huzamosabb ideje együtt a társakkal, így olajozott támadójátékkal operálhattak Sammy Mejiáék (14 pont, 5 lepattanó). A Banvitnál ki kell emeli még a 16 egységig jutó Simmonst is. A kiválóan dobó török alakulat ráadásul holnap az elődöntőben a belga bajnok Ostend ellen abszolút favoritnak számít és innentől igazi esélyesnek számít az Euroliga-kvóta megszerzésére is.

A Nymburk legjobb dobói: T. Simmons 27/9, Mahalbasic 15, Rancik 12/6

A Banvit legjobb dobói: K. Simmons 16/9, Mejia 14, C. Davis 10

 

A holnapi elődöntőben:

EWE Baskets Oldenburg (német) - Lietuvos Rytas (litván) (17:00)

Telenet Ostend (belga) - Banvit Bandirma (török) (19:30) 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus