Zalgiris vs. Real és Olimpiakosz vs. Barca a fókuszban

Ma este három találkozóval folytatódik az Euroliga Top 16-os csoportkörének 10. fordulója, melyek közül kiemelkedik az Olimpiakosz és a Barcelona rangadója, melyet a DIGI Sport 2 is képernyőre tűz az éjjel folyamán felvételről. A címvédő és a spanyol bajnok tavaly az elődöntőben is megmérkőztek egymással, s most is kiváló formában van mindkét gárda, parázs összecsapás várható. A Zalgiris Kaunas és a Real Madrid ütközete is izgalmasnak várható, pláne, hogy az "odavágón" csak egy utolsó pillanatban szerzett triplával nyert a spanyol listavezető, most pedig élet-halál kérdés a győzelem a litvánok számára. A Fener és a Maccabi pedig szó szerint a túlélésért játszanak egymás ellen, ráadásul a török sztárcsapatnak már matematika sansza is csak alig maradt. Nézzük, melyik fronton mi várható!

E-csoport: Zalgiris Kaunas (litván, 4 - 5) - Real Madrid (spanyol, 8 - 1) (18:45)

A Zalgiris Paulius Jankunas sérülése után, illetve a korábban távozó Ibby Jaaber távozását követően sem adta fel, hogy valamilyen módon kiharcolja a legjobb nyolc közé kerülést, de ahhoz, hogy ennek a lehetősége realitás maradjon, ma mindenképp el kéne vernie a balti gárdának a csoportot vezető Real Madridot is. Annak fényében nem lehetetlen küldetés ez, hogy tudjuk: Madridban is majdnem összejött a bravúr a korábban a Realt is trenírozó Joan Plaza fiainak, ám akkor Sergio Rodriguez egy győztes triplával megmentette a spanyolokat. Most nem biztos, hogy egy szoros végjátékot megkockáztathat a kaunasi gárda, itt inkább mindent egy lapra feltéve kellene valahogy uralnia a találkozót a Marko Popovic vezette Zalgirisnek, de annyira jó jelenleg a Real, hogy képtelenség lenne esélyesnek nyilvánítani ebben a párosban a litván bajnokot. Kiszámíthatatlan derbi lesz ez, ahol nincs meglepetést jelentő végeredmény.

F-csoport: Olimpiakosz (görög, 6 - 3) - Barcelona (spanyol, 8 - 1) (20:45, TV: DIGI Sport 2, felvételről, 01:00-tól)

A görögök megint lassú kezdés után találtak magukra, s jelenleg úgy fest, nincs veszélyben a továbbjutásuk ebből a nyolcasból, de az F-jelű csoportot jelenleg vezető Barcelona elleni siker megadná a lehetőségét az esetleges előzésnek is, ami a playoff-pozicionálás miatt fontos lehet Szpanuliszék számára. A Juan Carlos Navarót lehet, hogy ma is nélkülöző katalán alakulat viszont nyugodtan játszhat ma, s amennyiben nyerni tudna a hellének vendégeként, úgy szinte behozhatatlan előnyre tenne szert a csoport élén. A palánk alatti csata vélhetően döntő lesz, s itt sem lehet esélyesebbnek nyilvánítani egyik felet sem. Különbséget elsősorban a hazai pálya előny jelenthet, de az edzők közti differencia ugyanakkor pedig a vendégek felé billentheti a mérleg nyelvét.

F-csoport: Fenerbahce Ülker (török, 2 - 7) - Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 4 - 5) (20:45)

A Fener Erdogan mesterrel próbál józanodni a rövidre és gyengére sikeredett Pianigiani-éra után, s amennyiben nem nyernek ma Bo McCalebbék, úgy matematikailag is biztos lesz a kiesésük. Az izraeli bajnoknak ugyan még reális sansza van megcsípni a negyedik, még továbbjutást jelentő pozíciót, de ehhez elengedhetetlen lenne a mai siker begyűjtése idegenben is. Shawn James és a feltámadó Devin Smith elég keménységet adhat a festékben a Maccabinak ahhoz, hogy a Blatt-legénység megfelelően kihasználja a Fener gyengeségeit, azaz a benti keménység hiányát és a borzasztó lepattanózási eredményességet. Nehéz lenne tippelni erre a derbire is, de azért a Tel-Aviv lényegesen összeszedettebb játékot játszik idén, s jobb formában is van, mint az Ülker, ez pedig dönthet ma.

A játéknap összes mérkőzésének élőképes közvetítése megtalálható erre a linkre kattintva!

A TOP 16 két csoportjának állása erre a linkre kattintva tekinthető meg!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus