78. Király Kupa: ismét magyar szereplővel!

2014. február 6-9-ig, azaz csütörtöktől vasárnapig Hanga Ádám miatt (is) izgulhatjuk végig Európa legrangosabb négynapos tornáját, a spanyol „Copa del Reyt”. A Sportklub két negyeddöntős mérkőzést és a finálét is műsorára tűzi, közte honfitársunk csapatának rangadójával, a Valencia Basket Club – Laboral Kutxa derbivel. Nézzük meg mit érdemes tudnunk az Unicaja Malaga által rendezett versenysorozatról!

Történelem

Az első kupasorozatot 1933-ban rendezték meg – akkor még Spanyol Kupa néven -, furcsa mód előbb, mint magát a bajnokságot (az csak 1956-ban kezdődött). A Franco érában (a diktátor ’38-tól ’73-ig volt hatalmon) Copa del Generalísimo-nak, azaz a „Főparancsnok Kupájának” hívták. A királyi jelzőt az 1976-77-es szezonban érdemelte ki, de csak '84-től rendeztek több csapatos (legjobb négy) kiírást. Csupán három évig működött ez a rendszer, az 1986/1987-es idénytől már nyolc gárda szállt harcba a trófeáért. A kvalifikáció roppant egyszerűen zajlik, az alapszakasz féltávjánál az első hét helyezett vehet részt a döntőn, plusz a rendező klub, amennyiben nem szerepel a Top 7-ben.

Idén az Unicaja Malaga tetszeleg majd a házigazda szerepében, amely egyébként nem jó ómen az eddigi Király Kupa győzteseket tekintve. Ugyan az első 24 tornából kilencszer sikerült otthon tartani a trófeát, ám azóta csak a Zaragoza (1984) és a TAU Ceramica (Laboral Kutxa – 2002) tudta megismételni ezt a bravúrt. 2012-ben a Barcelonának minden esélye megvolt beállni a sorba, de akkor ősi riválisa, a Real Madrid nagyon simán gyűjtötte be a rangos serleget. Tavaly a vitoriai együttes próbálkozott ugyanezzel, ám a gránátvörös-kék had az elődöntőben megfosztotta ettől a lehetőségtől. Végül Juan Carlos Navarróék örülhettek és érték be a Real Madrid által tartott rekordot (23 Kupa diadal), miután a döntőben simán fektették két vállra a Valencia gárdáját. Sorozatban legtöbbször a Királyi Gárda tudott diadalmaskodni, szám szerint hétszer – a Barca „csupán” hatszor -, ám akkor még csak egy mérkőzésből állt a rendezvény. (Egyébként a tavalyi Barca-Madrid kétszeres hosszabbításban eldőlő negyeddöntőt sokan "előre hozott döntőnek" titulálták - igaz, ami igaz az utóbbi évek egyik legizgalmasabb, leglátványosabb "El Clásicóját" láthatta a nagyérdemű.)
A mostani döntősök közül öten is felértek korábban a csúcsra; a Barca és a Madrid bár toronymagasan vezeti a listát, de Ádám csapata, a Laboral Kutxa is hatszor ünnepelhetett, a Zaragoza kétszer valamint a Valenciának is sikerült már elhódítania a nívós serleget.

Az idei esztendőben – rekordot jelentő – 107 (!) országban sugározzák a Király Kupa küzdelmeit, köztük a magyar Sportklub is. Íme csatorna által készített beharangozó:

Az idei párosítások:

Real Madrid – Herbalife Gran Canaria - SPORTKLUB (ÉLŐ)
2014. február 6. – 19:10

Nem meglepő módon az idei Király Kupa kiírásnak abszolút favorit csapata a Real Madrid, amely méltón rászolgált erre mutatott teljesítmény alapján.  Így Brad Newley-éknak finoman szólva sem volt szerencséjük a sorsolásnál, ám tettre készek a kanárik, akik szeretnék a lehető legjobban megnehezíteni a Király Gárda dolgát. Nem lesz egyszerű dolguk, palánk alatt és periméteren is óriási dominanciával rendelkezik a fővárosi egylet – Xavi Reynek csak momentumai lehetnek Iannisz Buruszisz, Nikola Mirotic vagy éppenséggel Marcus Slaughter mellett – hogy Felipe Reyest már meg se említsük. Az irányító párosnál is a blancók felé húz a mérleg nyelve, a bombaformában pattogtató Sergio Rodrigueznek nem okozhat gondot az Albert Oliverrel történő csatározás. A legnagyobb match-up hármas poszton várható: Rudy Fernández a kanárik egyik legjobbjával, Brad Newley-val mérheti össze tudását. Bár az alapszakaszban vívott találkozójuk alkalmával a citrommezesek sokáig kezükben tartották a mérkőzést közönségük előtt, ám a negyedik negyedben robbantott a Madrid, behúzva a derbit. Kis szerencsével most is hasonló összecsapásban reménykedhetünk, ahol a látványos kosárlabda biztosan főszerepbe kerül.

Hogyan jutott be a Real Madrid a döntőbe:
Hogyan jutott be a Herbalife Gran Canaria a döntőbe:

Unicaja Malaga – CAI Zaragoza
2014. február 6. – 21:30

A legkiegyenlítettebb csatára talán ezen a fronton lehet számítani, a házigazdák hullámzóan teljesítő ellenfelet kaptak, ám így sem lesz sétagalopp a találkozó Zoran Dragicéknak. Csemege lesz a javából a palánk alatti küzdelem: Fran Vázquez Giorgi Shermadinivel néz farkasszemet – a blokkirályra komoly feladat hárul a grúz őrzésével, a játék e szegmense akár döntő befolyással is bírhat. Míg a Zaragoza a statikusabb kosárlabdát helyezi előtérbe, addig  az Unicaja gyors lerohanásokból tud operálni. A periméterjátékban nagy a fölény Joan Plaza tanítványainak, a Nik Caner-Medley-Zoran Dragic-Ryan Toolson trió sok fejtörést okozhat a Damjan Rudez-Victor Sanikidze fémjelezte vendégeknek. Esélyesebb a Malaga, főleg hogy hazai pályával rendelkezik, ez plusz erőt kell hogy adjon Carlos Suarezéknek. 

Hogyan jutott be az Unicaja Malaga a döntőbe:
Hogyan jutott be a CAI Zaragoza a döntőbe:

Valencia Basket Club – Laboral Kutxa - SPORTKLUB (ÉLŐ)
2014. február 7. – 19:10

Fortuna nem fogadta kegyeibe Hanga Ádámékat a sorsolás alatt, az egyik legjobb formában lévő gárdán át vezet az út az elődöntőbe. A Valenciának plusz önbizalmat adhat, hogy a hétvégi fordulóban 16 pontos hátrányból tudott talpra állni és sikerült megvernie a Barcelonát. A Laboral Kutxának mindenképp extra napra van szüksége, több játékostól is maximum kell (Andres Nocioni, Fernando San Emeterio, Tibor Pleiss), hogy sansza legyen továbbjutni. Hanga kisebb sérülés (combsérülés) után tér vissza, ám reméljük Scariolo mester így is elegendő időt ad honfitársunknak a bizonyításra, aki leginkább az 1-1 illetve 2-2-ben lehet nagy segítségére csapatának, gyors ritmusváltásaival, atletikus megmozdulásaival komoly problémát okozhat a valenciai védőknek. Ám a kiemelkedő csapategységet mutató Justin Doellman-Rafa Martinez-Romain Sato irányította narancsmezeseket nehéz lesz megállítani, a baszkok csak pontos, koncentrált támadó játékkal és agresszív védekezéssel érhetnek révbe.

Hogyan jutott be a Valencia Basket Club a döntőbe:
Hogyan jutott be a Laboral Kutxa a döntőbe:

FC Barcelona – Iberostar Tenerife
2014. február 7. – 21:30

A Tenerifét óriási veszteség érte, a liga legértékesebb játékosainak egyike, Blagota Sekulic elhagyta a klubot a török Euroligás Fenerbahce kedvéért. Így nem lehet kérdéses, hogy a Barcának kötelező a győzelem, bár egy „megsebzett” csapat mindig veszélyes tud lenni. A montenegrói kiesésével azonban most már minden poszton erődemonstrációt tarthat a gránátvörös-kék had. A kanári-szigeteki együttes a defenzív kosárlabdát helyezi előtérbe, ezzel nehézségeket gördíthet Xavi Pascual legénységének útjába. Joey Dorsey-nak, Jacob Pullennek, Mario Hezonjának és az egyre jobb formába lendülő Kosztasz Papanikolau-Bostjan Nachbar duónak is ez lesz az első Király Kupa megmérettetése, ők még inkább extra motivációval léphetnek parkettre. A festékben könnyen eldöntheti a Barca a párharc kimenetelét. 

Hogyan jutott be az FC Barcelona a döntőbe:
Hogyan jutott be az Iberostar Tenerife a döntőbe:

Elődöntő 1
2014. február 8. – 19:10

Elődöntő 2
2014. február 8. – 21:30

Finálé - SPORTKLUB (ÉLŐ)
2014. február 9. – 18:00

Néhány érdekesség még a „Copa del Rey-ről”:
- senki sem nyert még több mérkőzést a jelenlévők között - és Király Kupát -, mint Juan Carlos Navarro; senki nem értékesített több hárompontost és büntetőt, mint a katalán ász, ám a finálé MVP-jének még soha nem választották meg – a gólszerzők listáján azonban a harmadik helyen áll 398 ponttal (csak Epi és Villacampa előzi meg; előbbi 454, utóbbi 491 egységet szorgoskodott össze a nívós tornák alkalmával),
- Ante Tomic – a mezőnyben egyedüliként - már mindkét gigászi klubbal csúcsra ért (Real Madrid – 2012, Barcelona – 2013),
- Fran Vázqueznek két blokk hiányzik, hogy e listán átvegye a vezető pozíciót,
- Felipe Reyes vezeti a lepattanócsatát: összesen 187 lecsorgó labdát szedett le – ebből 113 védő, 74 támadó pattanó; valamint 2000 óta minden évben (!) pályára lépett a kupasorozaton,
- a Laboral Kutxa sorozatban negyedszer találkozhat az elődöntőben a Barcelonával,
- az idei résztvevők közül csak Rudy Fernándezt választották kétszer is a finálé legértékesebb játékosának (2004, 2008),
- a Valencia az egyedüli gárda, amely debütálásának évében meg is nyerte a finálét,
- Pablo Lasot és Velimir Peraszovicsot játékosként és edzőként is bajnokká avatták már, sőt mindkettőjük a döntő legértékesebbje is volt.

Egy biztos: küzdelemben, szenvedélyben, adrenalinban, lehetőségben, látványban nem lesz hiány:


Az összecsapások az alábbi linkre kattintva élőképpel követhetőek!

Dőljünk hátra és élvezzük a négynapos showt!
HAJRÁ HANGA, HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus