A Barcelona nyerte a Szuperkupa döntőjét!

Elmaradt a malagai csoda, a Barcelona mélyebb rotációjával már nem bírt el Joan Plaza hada - a torna MVP-je Pau Ribas lett!

Unicaja – FC Barcelona Lassa: 62 – 80 (15-22, 16-15, 12-20, 19-23)

Hatodik alkalommal nyerte el a Szuperkupa trófeát a Barcelona, amellyel a legeredményesebb csapat lett a tornasorozat történelmében. Az elmúlt három esztendőben a döntőben alulmaradó gárda most ellentmondást nem tűrően pattogtatott a második félidőben lendületét vesztő Unicaja ellen.

Pedig remekül kezdte az összecsapást az andalúz gárda: Edwin Jackson és Mindaugas Kuzminskas révén lépéselőnyre tett szert (15-9). Az első negyed fentmaradó két percében azonban szigorított védekezésén a Barca, és a Brad Oleson-Carlos Arroyo duó irányította katalán óriás állva hagyta ellenfelét, 13-0-s etapot repesztett (15-22). A Malaga azonban nem illetődött meg, hamar rendezte sorait: festékben a Fran Vázquez-Richard Hendrix centerpáros vitt új ritmust a gárda életébe (22-24). Még mielőtt bajba kerülhetett volna a vendég együttes, Pau Ribas vette kezébe a karmesteri pálcát, a gránátvörös-kék egylet periméterjátéka pedig ezúttal is kiválóan funkcionált. Joan Plaza azonban remek ütemben rotált – így a félidőre sem tudott komolyabb fórt kiépíteni a katalán egylet (31-37).

A fordulást követően viszont megváltozott a játék képe: a Barcelona egyre inkább tudta rákényszeríteni akaratát a hibák sorozatát elkövető Malaga együttesére. A harmadik negyed végére úgy tűnt, elfogyott minden energiája Joan Plaza hadának: Sztratosz Perperoglu tripláira nem volt válaszuk Kuzminskaséknak (43-57). A rendes játékidő záró szakasza már csak formalitás volt: a Malaga nem tudott megújulni, míg Xavi Pascual tanítványai örömjátékot produkáltak (53-77). Az utolsó percekben már látványosan kiengedett a Juan Carlos Navarrót ezúttal is nélkülözni kényszerülő Barca - megkezdődhetett a katalán fieszta az ínséges elmúlt szezon után!

A torna MVP-jének Pau Ribast választották meg, aki a döntőben 15 ponttal, 3 gólpasszal, 3 lepattanóval, valamint 6 kiharcolt faulttal (25 VAL) járult hozzá a sikerhez. (Érdekességképpen megemlítendő Pau Ribas elmúlt 14 napja: a hátvéd ezalatt az idő alatt Európa-bajnok lett, Katalán Kupa győztes, Szuperkupa-nyertes, valamint a Szuperkupa torna MVP-je – nos, nem akármilyen két hetet tudhat maga mögött!) 

Az Unicaja legjobb dobói: Kuzminskas 12, Thomas – Hendrix 9/3 – 9, Jackson 8/6
Az FC Barcelona Lassa legjobb dobói: Ribas 15/3, Perperoglu 13/9, Arroyo 10/6

A bajnokcsapat

A mérkőzést összefoglaló videó

Pau Ribas, a torna legértékesebb játékosa

A katalán mámor

A látványról Carlos Arroyo gondoskodott

A Szuperkupa legszebb 7 megmozdulása

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus