A CSZKA huszadszor - véget ért a PBL

Mint az időközben kiderült, az idei orosz elitbajnokság, azaz a PBL kicsit más szempontok alapján zajlott, mint az eddigi kiírások, vagy ahogy bárhol máshol megszokhattuk. Az orosz csapatok nem kevés számú mérkőzést játszottak az év folyamán, ezért az idén nem rendeznek rájátszást a kiírásban, az alapszakasz végeredménye alapján pedig a CSZKA Moszkva lett idén is a bajnok, a Szovjetunió szétválása, és az orosz szövetség megalakulása óta huszadik alkalommal - mindössze az Ural Great Perm tudott kétszer közbeszólni a kétezres évek elején.

A CSZKA mögött sincs túl nagy meglepetés, hiszen a Himki Moszkva lett a második, a Szpartak harmadik helye viszont már kissé érdekesebb, hiszen a korábbi években sokkal jobb nevekből álló gárda idén csapatként dolgozott, így tudtak befutni a harmadik pozícióba - igaz, tették ezt úgy, hogy alig volt jobb a mutatójuk 50%-nál. A negyedik helyen a EuroCup győztese, a Lokomotiv Kubany végzett, míg az ötödiken az egész évben nagy csalódást keltő UNICS Kazany található, akik már 50% alatti mutatóval rendelkeznek - ugyanúgy 8-10-es mutatóval zártak, mint a nyolcadik helyezett.

A tabella második fele Obie Trotterékkel, a Nyizsnyij Novgoroddal kezdődik, akiknek ez az eredmény komoly siker - főleg ha azt is hozzávesszük, hogy közben bejutottak a legjobb 8 közé a VTB Ligában is. A EuroChallenge-győztes Krasznaja Krilja csak hetedik lett, de nekik a nemzetközi kupa miatt ez az év már így is történelmi, és ők is állnak meg a VTB-ben. A Triumph a tavalyi EC-harmadik hely után idén nem tudott maradandót alkotni egyik sorozatban sem, csak nyolcadikak lettek. A Szpartak Primorje már tavaly is okozott meglepetéseket, de erre hosszabb távon nem képesek, a Jenyiszej Krasznojarszk pedig egyértelműen az orosz elitliga leggyengébb csapata volt idén.

Az orosz klubok idei teljesítménye egyébként párját ritkítja.

A Primorje kivételével mindannyian érdekeltek voltak a VTB Ligában, a Primorje mellett pedig csak a Novgorod és a Jenyiszej nem indult a nemzetközi kupákban. A legtöbb orosz együttes nagyon sokáig vitte a nemzetközi porondon. A VTB Liga negyeddöntőiben ott van még a CSZKA, a Himki, a UNICS, a Kubany, a Krasznaja Krilja és a Novgorod is. A Triumph-ot a Krilja, míg a bajnoki bronzérmes szentpéterváriakat Trotterék ejtették ki egy körrel korábban, és csak a Jenyiszej nem jutott tovább a csoportkörből.

A nemzetközi kupákból kettőt is hazavittek. A EuroChallenge-t a Krilja nyerte, egyetlen orosz indulóként - a szuperligás Ural Jekatyerinburg nem jutott tovább a selejtezőkörnél -, míg a EuroCup győztese a Kubany lett. Ez utóbbi sorozat első csoportkörében a Kubany mellett az összes többi orosz együttes, a UNICS, a Triumph és a Szentpétervár is csoportelső lett. Utóbbi alakulat a későbbi győztes mögött csoportmásodik lett a második csoportkörben, a UNICS pedig ebben a stádiumban is megnyerte kvartettjét. A Szpartakot a Budivelnik Kijev, a UNICS-ot pedig a Valencia ütötte el aztán a Final Fourtól a negyeddöntőkben.

A CSZKA nemrég szerezte meg a bronzérmet az Euroligában, a Himkinek pedig két-három fordulóval a második csoportkör vége előtt még reális esélye volt a Final Fourba jutásra.


A 2012-2013-as orosz bajnokság végeredménye:

1. CSZKA Moszkva             18m    16gy - 2v   +254
2. Himki Moszkva                18m   13gy - 5v     +97
3. Szpartak Szentpétervár    18m   10gy - 8v     +20
4. Lokomotiv Kubany           18m    9gy - 9v      -24
5. UNICS Kazany                18m    8gy - 10v    +20
6. Nyizsnyij Novgorod          18m    8gy - 10v     +18
7. Krasznaja Krilja               18m    8gy - 10v     -12
8. Triumph Ljuberci              18m    8gy - 10v     -53
9. Szpartak Primorje            18m    7gy - 11v    -146
10. Jenyiszej Krasznojarszk 18m    3gy - 15v    -174

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus