ACB Liga - 14. forduló

Nem szívesen látott vendégek voltak az idegenben pályára lépő csapatok az ACB Liga 14. fordulójában: egyetlen gárdának sem sikerült győztesen elhagynia házigazdája pályáját. Az El Classico azt hozta, amit vártunk tőle, nagy meccset a két ősi rivális között, a végén megérdemelt madridi győzelemmel. A Manresa fontos meccset nyert meg odahaza a Murcia ellen, Hanga Ádám hasznos játékának is köszönhetően. Lóránt Péter még mindig csak az oldalvonal mellől szoríthat társainak, de csapata addig is szárnyal, sorozatban negyedik győzelmét aratta a Lagun Aro.

Assignia Manresa – UCAM Murcia 83-74


Hanga Ádám csapata, az Assignia Manresa egy nagyon rossz sorozat (1 győzelem, 6 vereség) után végre újra diadalmaskodott a spanyol ACB-ben. Szerda este a Murcia gárdája volt az ellenfél a katalán kiscsapat otthonában, a mezőnyből gyengén dobó, de igencsak hasznosan játszó magyar légiós hathatós segítségével 9 pontos hátrányból is vissza tudott kapaszkodni a Manresa és a végjátékban mutatott magabiztos produkciójával 83 - 74-re hozta az alsóházi derbit, így már 6 győzelemmel rendelkezik a katalán alakulat 8 vereség mellett.

Hanga bő 25 perc játékidő alatt 6 pontig, 6 lepattanóig és 6 gólpasszig jutott, ami mellett a 4 szerzett labda abszolút kiemelkedő teljesítmény, és a szokásos dobásblokkolás is összejött. 3 labdaeladás és a 7-ből 2-es mezőnymutató (1-ből 0 tripla) állt a negatív oldalon, a büntetőket 3-ból 2-es aránnyal értékesítette honfitársunk. Ádám csereként lépett parkettre és a végjátékban, valamint a legfontosabb percekben pályán tartotta őt edzője.

Ádám az első negyed derekán érkezett a parkettre először csereként, ekkor már előnyben volt a végül 32 pontig jutó, 41 VAL-t elérő Doellman vezette Manresa. 12 - 9 után egy zsákolás plusz fault kombinációval adott plusz löketet övéinek, pár perccel később már 9-cel is ment a vendéglátó, úgy tűnt, sima meccs lehet ez a kezdőirányítóját, Javi Rodriguez-t nélkülöző katalánok számára. 28 - 15-nél már bőven meg is volt a kétszámjegyű különbség, honfitársunk az irányításból is kivette a részét, de ekkoriban nem akartak bejönni a mezőnydobásai, se távolról, sem pedig közelről.

A félidő vége előtt az addig 10 ponttal előrébb tartó Manresa teljesen leblokkolt, s a második etap utolsó egy percében kapott egy 8 - 0-ás negatív sorozatot, így csupán két egységnyi fór maradt meg a nagyszünetre, nem volt ez jó ómen, ez ki is derült a fordulást követően. 39 - 48-nál már lassan látótávolságon kívülre szakadt el a Murcia, Jordi Grimauék hatalmas szériában volt az első félidő végét is ideszámítva, kezdett kicsúszni a hazaiak kezéből a mérkőzés.

Éppen ekkor érkezett újra a pályára Hanga, aki lepattanókkal, szerzett labdákkal és gólpasszokkal segítette a felzárkózásban övéit, s ez annyira jól sikerült, hogy 52 - 50-nél már újra a manresaiaknál volt az előny! Hogy azért legyen még egy kis fordulat a mérkőzésben, a harmadik negyed végét a vendégek tudták jobb szájízzel befejezni, akkori 2 egységnyi fórjukat a záró periódus elején meg is duplázták, de onnantól kezdve már csak egy csapat volt a pályán, Hanga Ádám Manresája.

30 pontot szórt honfitársunk klubja az utolsó 10 percben, ebből Ádám vállalt egy labdaszerzés utáni zsákolást, 2-ből 1 bedobott büntetőt, illetve több labdalopást, s utána gólpasszokat a szárnyaló Downs-nak, aki bődületes zsákolásokkal hálált a meg a zsugákat, majd Hanga egy szép blokkal zárta le a mérkőzést, mely meghozta a várva várt sikert a Manersa számára, így életben maradt a Király Kupa remény, a következő három fordulóban két győzelem is elég lehet a 8. hely eléréséhez, ami garantálná a részvételt a patinás tornán.

Honfitársunk egészen kiemelkedően teljesített a dobásokat leszámítva, 15-ös VAL-jával csapata harmadik leghasznosabb tagja volt a fantasztikus Doellman (31 pont, 41 VAL, 14-ből 12 mezőny, 8-ból 8 büntető, 3 lepattanó, 7 kiharcolt falt) és mindig látványosan játszó Downs (13 pont, 17 VAL, 6 lepattanó) mögött.

A másik oldalon a 14 pontot szóró Grimau és a 18 pontos, 13 lepattanós dupla-duplát szállító Szekulics voltak a legjobbak, de ez sem segített a továbbra is 4 győzelemmel szerénykedő Murcián.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


A Fókuszban:


Real Madrid
– FC Barcelona Regal 78-74

A közvetítés alatt arról beszéltünk, hogy a SportKlubon látott meccsek piramisának tetejére értünk, hiszen nem csak, hogy a tabella első, illetve holtversenyes második helyezettje nézett egymással farkasszemet, de a legtöbbször ezt a két alakulatot láthattuk és már a szezon elején elmondtuk, ők a két legnagyobb esélyes idén az ACB-ben. Navarro hiánya alaposan érződött a vendégeken az első félidőben, így a kettes-hármas poszt rotációja jóval gyengébbnek bizonyult, mint a madridiaké, ráadásul Huertas is rengeteg ajtó-ablak helyzetet elpuskázott. Ugyanakkor a második negyed közepéig nem volt nagy gondja így sem a Barcának, csak akkor szakadt el a Real, amikor az "európai Ray Allen", Jaycee Carroll előbb betöréseivel, majd tripláival adott plusz lendületet a padról a hazaiaknak. A félidő végére így 12 pontos differencia alakult ki, a második negyedben 30 pontot kapott a katalán sztárgárda, amihez hasonlót korábban gyakorlatilag soha sehol nem lehetett látni. Meg is fogalmaztuk, hogy talán a brazil játékmester, Huertas feljavulása hozhatja meg a kellő változást a vendégeknél, s Xavi Pascual húzott egy merészet, amivel végül hatalmasat nyert csapata.

A kezdőirányítót leültette a fordulás után, helyette Sada próbálta stabilan tartani a Barcelonát, majd Huertas cseréből jött és több szép gólpasszal, illetve kosárral gyorsan visszahozta a meccsbe a katalánokat. A negyedik negyedben utol is érte a Barca a hazaiakat, de a 12 pontos, 12 lepattanós dupla-duplával jelentkező N'Dong, aki remekelt a derbi első szakaszában, elpuskázott egy kulcsfontosságú ziccerhelyzetet, a saját közönsége által hajtott Real Madrid pedig célba ért, a hős végül a két gyönyörű betörés után kosarakat szerző Pocius lett, de az egyaránt 16 pontig jutó Tomic, Carroll párost is csak dicséret illetheti. Így összejött az, ami az ACB történelmében még sosem, 5(!) csapat áll teljesen megegyező győzelem-vereség mutatóval a spanyol pontvadászat élén - egyaránt 11 - 3-as mutatóval.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Unicaja Malaga - Bizkaia Bilbao Basket 78-73

Az idegenben még mindig nyeretlen Bilbao nagy tettre készült, az otthon majdnem makulátlan mérlegű (csak a Real Madrid ellen kaptak ki eddig hazai környezetben Mateo Mester fiai) Malagánál szerettek volna diadalmaskodni, ezzel lépve előre egyet a tabellán, s egyben a Király Kupa lehetséges részvevői közé férkőzni (a 17. forduló végén ehhez minimum a 8. pozícióban kellene tanyázniuk D'Or Fischeréknek). Ha a statisztikákat vizsgáljuk, akkor tehát szinte lehetetlen küldetésnek számított ez Mumbruéknak, de aki ismeri ezt a baszk alakulatot és látta már őket többször is szerepelni a SportKlub képernyőjén keresztül, az tisztában van vele: Kacikarisz legénysége pokolian nagy potenciált rejt magában. Ám ez önmagában nem elég, s egyszerűen képtelen konzisztensen úgy teljesíteni a Bilbao, hogy az garantálja a számára minimálisan elvárható eredményeket.

Az Euroligában ugyan már a Top 16-ba jutottak, de ott sem tudtak pozitív mérleget összehozni, itt pedig már 5 - 8-as mutatójuk lett volna egy újabb kudarc esetén. A gondjuk most is ugyanaz volt, mint ami eddig szinte az összes vereségüket eredményezte: a túlzottan a triplákra építő támadások besültek, védekezésben pedig csak a nagy blokkokat kiosztó Fischer képes hozni az elvárt szintet a gyűrű közelében. Freeland-ék a második negyed vége felé megérezték, hogy bizony azzal lehet keresnivalójuk, ha a benti játékot erőltetik, legyen az kettő-kettő, vagy sima pozíciós centerezés. A 19, illetve 18 pontos Zoric - Freeland duó eredményessége jól mutatja, mennyire súlytalan volt odabent a Bilbao. A Mumbru, Blums, Viszliadisz trió a hármasvonalon túlról 12-ből 1 alkalommal talált be, ez pedig azt jelentette, hogy Raul Lopez nagy feltámadása ellenére sem lett meg a siker a vendégeknek. Az Unicaja tartja a lépést a legjobbakkal, s a már említett ötös holtversenyben ők is a tabella élén állnak.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


Asefa Estudiantes Madrid – Blancos de Rueda Valladolid 69-62

Nagy csatát hozott a tabella végén kullogó két együttes összecsapása, ahol a remek napot kifogó Jayson Granger vezérletével a hazaiak be tudták húzni a rendkívül fontos győzelmet. Az uruguayi hátvéd 22 pontot és 9 lepattanót tett be a közösbe és segítette ezzel lélegzetvételnyi lépéselőnyhöz a madridiakat a kieső zóna csapataival szemben. A házigazdák a jobb büntetőzésükkel (12/15 ill. 5/14) és a támadó térfélen visszaszedett lecsorgó labdákkal (15) nyerték meg a mérkőzést, no meg, hogy a Valladolidnál nem akadt két középszerű teljesítményen kívül (Toure és Garcia) semmi említésre méltó performansz.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Lagun Aro GBC – Cajasol Banca Civica 67-65

A Lagun Aro utóbbi időben mutatott formáját elnézve (ezzel együtt már négy győzelem zsinórban) nem is oly meglepő, hogy a Sevilla nagy csatában, de alulmaradt Lóránt Péter spanyol kenyéradójával szemben. Davist nem sikerült hatástalanítaniuk, az amerikai meg sem állt 27 pontig és 8 lepattanóig, mellette még Urtasum találta leginkább a ritmust vendég oldalon, ő 17 egységig jutott, de kettejük remeklése sem volt elég a hajrában jobban koncentráló házigazdák ellen. Panko és Baron mellé ezúttal Doblas is csatlakozott a gólgyártásban, utóbbi nevéhez fűződik ráadásul a meccs legfontosabb kosara. Másodpercekkel az idő lejárta előtt egy betörés után két pontos előnyhöz juttatta a san sebastianiakat, amire – bár megvolt a dobása – nem tudott válaszolni a Cajasol, így Lóránt és társai győzelmükkel már a tabella kilencedik helyén állnak, holtversenyben (többek között) Hanga Ádám Manresájával.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

CAI Zaragoza – Gran Canaria 2014 63-61

Újabb szoros derbi, újabb izgalmas végjáték, ismét hazai győzelemmel. Bár se Wright, se Hettsheimer nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, jobb csapatjátékának köszönhetően, és az utolsó másodpercekben bemutatott kitűnő védekezésének hála a Zaragoza nagy csatában, de otthon tudta tartani a két pontot a kanárik ellen. Nelsonon kívül (15 pont) nem dicsérhető senki a vesztes oldalon, Xavier Rey 9 pont, 9 lepattanós produkciója érdemel még említést, de a 13-ből 4 sikeres találat már rondán fest a lövőlapon. A Zaragoza továbbra is jó eséllyel pályázik a Király Kupa szereplésre, míg a szebb napokat is látott Gran Canariát már csak egy hajszál választja el a kiesést jelentő helyektől.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Lucentum Alicante – FIATC Joventut Badalona 84-78 hosszabbítás után

Nagyon utálhatják a hosszabbításokat Badalonában. Sorozatban harmadik idegenbeli meccsükön is ráadásra kényszerültek a katalánok, és sorozatban harmadszor vesztették el azt. Alig egy perccel a rendes játékidő vége előtt még vezettek ugyan a Latavious Williams fémjelezte vendégek, de az utóbbi hetekben bombaformában kosarazó Ivanovnak nem remegett meg a keze a triplavonalon túlról és kiegyenlített az Alicanténak. Sőt labdájuk is volt a házigazdáknak, hogy 40 perc után befejezzék az összecsapást, de elhibázták az utolsó támadást, így a ráadásra maradt a döntés. Az Alicante tudott higgadtabb maradni a végjátékra a 22-ig jutó Llompart, és a 15-t termelő Ellis hathatós segítségével. A bajnokság meglepetés csapata ezzel a sikerrel holtversenyben vezeti a spanyol bajnokságot, amin nem kevesebb, mint öt csapat (!!!) osztozik féltávhoz közeledve.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Valencia Basket – Blusens Monbus Obradoiro 77-71

Egy félidőn keresztül érett a csoda Valenciában, de hiába vezetett 15 ponttal 20 perc játék után az Obradoiro, a hazaiak félelmetes futást produkáltak a harmadik negyedben (22-3), ami után már nem is engedték ki a vezetést a kezükből Martinezék. Caner-Medley volt a főbika ezen az estén, 19 ponttal és 7 lepattanóval vitte a hátán a házigazdákat, de ezúttal több kulcsjátékos is megbízható teljesítményt nyújtott mellette, Lishchuk, De Colo és Martinez is tíz egység fölött zárta a mérkőzést. A Blusens jelenleg "Lagun Aro-szindrómában" szenved: jó csapatok ellen képesek remek játékot produkálni, de a sikerek egyelőre elmaradnak, ám valószínűleg csak idő kérdése, hogy ha a kudarcok nem veszik el a csapat játékkedvét, jönni fognak a győzelmek is szépen lassan.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Caja Laboral – Baloncesto Fuenlabrada 61-51

A rajtot még sikerült jól elkapnia a vendég madridiaknak, de a második negyedtől folyamatosan vette át az irányítást a baszk sztárgárda és végül viszonylag simán húzta be a kötelezőt hazai pályán a Caja Laboral. Teletovic és Bjelica egyaránt dupla-duplával zárt a mérkőzésen, mellettük Oleson hintett be még 18 pontot, amivel már nem is tudott mit kezdeni a Sene-Penney kettősre támaszkodó vendégek. A szenegáli nagyembert szabadjára engedték a palánk alatt Ayon és Bioymbo távozása óta, de egyedül kevés lesz hosszútávon a Fuenlabrada problémáira, ráadásul Penneynek is extrát kell hoznia, ha versenyben akarnak maradni a rájátszást jelentó pozíciókért.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Az ACB Liga állása 14 forduló után:


Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség %
1 Real Madrid 14 11 3 0,89
2 FC Barcelona 14 11 3 0,89
3 Unicaja Malaga 14 11 3 0,89
4 Caja Laboral 14 11 3 0,89
5 Lucentum Alicante 14 11 3 0,89
6 CAI Zaragoza 13 7 6 0,77
7 Cajasol Banca Civica 14 7 7 0,75
8 Valencia Basket 14 7 7 0,75
9 Lagun Aro GBC 14 6 8 0,71
10 Baloncesto Fuenlabrada 14 6 8 0,71
11 Assignia Manresa 14 6 8 0,71
12 Bizkaia Bilbao Basket 13 5 8 0,69
13 Gran Canaria 2014 14 5 9 0,68
14 FIATC Joventut Badalona 14 5 9 0,68
15 Asefa Estudiantes Madrid 14 5 9 0,68
16 Blusens Monbus Obradorio 14 4 10 0,64
17 UCAM Murcia 14 4 10 0,64
18 Blancos de Rueda Valladolid 14 3 11 0,61

A forduló legszebb jelenteiről most sem maradhatunk le!

Íme a 14. forduló TOP 7 megmozdulása!


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus