ACB Liga - 14. forduló: Komolyabb meglepetések nélkül

Európa legelitebb bajnokságában is lejátszották már a 14. fordulót, ahol kisebb meglepetések mellett inkább a papírforma eredmények érvényesültek. Hanga Ádámék legyőzték a magasabban rangsorolt, ám az idei szezonban nagyon hullámzóan teljesítő Barcelonát. A Real Madrid alakulatát keményen megizzasztotta a Zaragoza, Rudy Fernández klasszisa mentette meg a fővárosiakat. Az elvárásoknak megfelelően parázs hangulatban játszódott le a Bilbao-Valencia derbi, amelyen a szerencsésebb csapat nyert. Nézzük meg hogyan alakult a spanyol pontvadászat alapszakaszának e köre! (STATISZTIKÁK+VIDEÓK)

Iberostar Tenerife (9-5) – Cajasol (6-8): 75-59 (22-10, 19-22, 19-7, 15-20)

Újfent a kanári-szigeteki együttes akarata érvényesült, amely tökéletesen jellemzi vezérelvét: a defenzív elemeket előtérbe helyezve, sikerült 60 pont alatt tartania a Sevillát, ez pedig könnyű győzelmet ért. Öt perc után 14-4-es állásnál Aito Garcia Reneses kénytelen volt maga köré hívni tanítványait, ám intelmei üres fülekre találtak. A második negyed közepén a sevillaiak tíz ponton belülre értek (32-24), Tomás Satoransky vállára vette csapatát. De Blagota Sekulic festékbeli uralmának köszönhetően a félidőre is megmaradt az addig kialakult differencia (41-32). Hatalmas elánnal kezdte a hazai fél a második félidőt: intenzív védekezése mellett látványos offenzív játékával örvendeztette meg rajongóit, a Cajasol pedig teljesen összeomlott, csupán 7 ponttal tudta megterhelni a tenerifeiek gyűrűjét (60-39). Az érdemi kérdések már ekkor eldőltek, hiábavalóak voltak a rutinos Garcia Reneses mester időkérései, a vendégek egyetlen célja már csak az eredmény kozmetikázása lehetett. Újabb diadalával karnyújtásnyira került a februári Király Kupától Alejandro Martínez gárdája.  
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg. 
 
Az Iberostar Tenerife legjobb dobói: Sekulic 14, Sikma – Richotti 10 – 10/6
A Cajasol legjobb dobói: Satoransky 17/6, Bamforth 10/3, Landry 9/3

CAI Zaragoza (7-7) – Real Madrid (14-0): 68-75 (19-20, 17-18, 18-16, 14-21)

Rendkívül jól tartotta magát a jóval alacsonyabban rangsorolt Zaragoza a Királyi Gárdával szemben, a záró etapban azonban kijött a hosszabb kispad és a Rudy Fernández-Felipe Reyes duó rutinja, amellyel a fővárosiak zsinórban 27.(!) győzelmüket zsebelték be ebben az idényben. Jobban kapta el a rajtot a Dobos Lászlót bár benevező, de be nem vető hazai egylet, Giorgi Shermadini pedig tudatosította, hogy sérülése után újfent száz százalékos állapotban van (13-8). A grúz óriás palánk alatti fölényével tudták a hazaiak tartani a lépést a Rudy Fernández vezette Madriddal, a nagyszünetre csupán két pontos előnnyel mehetett a regnáló bajnok (36-38). Kemény ellenállásba ütköztek a „blancók”, Shermadini mellé Damjan Rudez is megérkezett a pontgyártásba – a harmadik negyed végére „mindent kezdhettek elölről a felek” (55-55). A záró részben a vendégek egy 3-13-as etapot repesztettek, úgy tűnt sikerült felőrölni a hazaiakat; de José Luis Abos tanítványai másképp gondolták, utolsó riadót fújva másfél perccel a rendes játékidő vége előtt újra látható távolságon belülre értek (66-70). Buta hibát vétve, elpazarolták a következő támadást, így bár nagyon megnehezítették Sergio Rodrgiuezék dolgát, de révbe érni nem tudtak, hiába Shermadini masszív dupla-duplája (17 pont, 11 lepattanó).  
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A CAI Zaragoza legjobb dobói: Shermadini – Rudez 17 – 17/9, Sanikidze 12
A Real Madrid legjobb dobói: Fernández 21/15, Reyes 12, Carroll 11/3

Rio Natura Monbus (4-10) – Tuenti Movil Estudiantes (3-11): 85-97 (21-25, 22-24, 22-26, 20-22)

Talán a forduló legnagyobb meglepetését okozta az Estudiantes azzal, hogy betudta venni a Monbus „várát”. Hazai pályájukon még a Barca is csúnyán elvérzett, a fővárosiak sikere viszont teljesen megérdemelt, végig uralták a mérkőzést. Már az előző fordulóban is érződött a formajavulás náluk, a Valencia a vártnál nehezebben gyűrte le őket – mostani erőfeszítéseik azonban diadallal párosult. Öt perc elteltével még a hazaiak kezében volt az irányítás (10-8), ám ekkor az ihletett formában pattogtató Dejan Ivanov kezébe vette a karmesteri pálcát és egy 0-10-es rohammal már vendég előnyt mutatott az eredményjelző tábla. Uros Slokar hamar faultproblémákba keveredett, így hazai oldalról Oriol Junyent használta ki távollétét, az ő egységeivel a második negyed végére is közel maradt ellenfeléhez a Monbus (43-49). A Slokart tökéletesen helyettesítő Marko Banic brillírozott a harmadik tíz percben, a hazai védők nem tudtak vele mit kezdeni, amely meg is látszott az eredményen (57-69). A negyedik negyedben sem lassított az Estudiantes, végig kontrollálva, egészen kitűnő triplamutatója (50%) segítségével nagyon értékes győzelmet gyűjtött be a kosárgazdag találkozón. 
A hét MVP díját Dejan Ivanov nyerte el, aki 21 pontot (közte 5/5 tripla), 6 lepattanójával és 4 gólpasszával (28 VAL) érdemelte ki a titulust. 
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Rio Natura Monbus legjobb dobói: Junyent 17, Muscala – Scott 12 – 12, Pumprla 11
A Tuenti Movil Estudiantes legjobb dobói: Ivanov - Kuric 21/6 - 21/15, Miso – Banic 15/9 – 15

CB Valladolid (2-12) – Gipuzkoa Basket (8-6): 64-83 (13-15, 23-19, 19-23, 9-26)

Nem tudta átlépni árnyékát a Valladolid – ez pedig egy újabb hazai vereségébe került. Hiába tartotta magát három negyeden keresztül a Nikola Cvetinovics-Jason Rowe fémjelezte alakulat, a csapatként sokkal jobban együttműködő san sebastiani gárda a negyedik etapban robbantott és nagy különbséggel nyert az amúgy 30 percen keresztül teljesen kiegyenlített összecsapáson. A ligautolsó a záró játékrészre minden erejével elfogyott: buta hibákat vétve, impotens támadásokat vezetve mondott csődöt. Sito Alonso legénysége minden elszúrt megoldást keményen büntetett: könnyű kosarakkal operált a baszk gárda, amely újabb lépéssel került közelebb a februárban rendezendő Király Kupán való szereplésre. 
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A CB Valladolid legjobb dobói: Cvetinovics 18, Rowe 13, Andjuszics 12/6
A Gipuzkoa Basket legjobb dobói: Robinson 16/3, Salgado 14/12, Doblas 12

La Bruixa D’or (4-10) – Unicaja Malaga (9-5): 78-99 (22-21, 20-30, 17-22, 19-26)

A meccs, ahol a védekezés egy kicsit sem kapott szerepet – talán így lehetne aposztrofálni a Manresa és a Malaga derbijét. Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el Hanga Ádám ex-csapata, de mentségükre legyen szólva, valószínűleg a legtöbb csapat kapitulált volna a 64 százalékos (!) triplamutatót összehozó Euroligás gárdával szemben. Az első negyedben még kiegyenlített csata zajlott a parketten, Alex Hernández és Marcus Eriksson tartották a lelket a katalán együttesben. A második játékrészben már megmutatkoztak a két csapat közti különbségek, őrült triplaparádéval lepték meg ellenfelüket Ryan Toolsonék (az amerikai 5/6-os mutatója e téren igen impozáns). A játék képe a továbbiakban sem változott, a katalánok hiába próbálták megúszni a kiütést, a látványos és remek statisztikai mutatókkal záró zöldmezesek nem kegyelmeztek és a mérkőzés vége előtti percekben csupán egy kérdés maradt: vajon elérik-e Joan Plaza játékosai a 100 pontot. Kiválóan működött a malagai gépezet; ugyan nem egyedülálló, de nem is átlagos, hogy egy csapat jobban tüzel periméterről, mint a kétpontos zónából. 
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A La Bruixa D’or legjobb dobói: Hernández 16/3, Eriksson 13/9, Waters – Monroe – Kouguere 12 – 12 – 12/6
Az Unicaja Malaga legjobb dobói: Toolson 21/15, Urtasun 20/9, Hettsheimeir 12

Laboral Kutxa (7-7) – FC Barcelona (9-5): 76-72 (26-20, 20-19, 11-14, 19-19)

Ugyan a baszkok friss szerzeményüket, Guiseppe Poetát még nem nevezték a forduló rangadójára, de Hanga Ádámék így is végig vezetve, szoros mérkőzésen győzték le a harmadik pozíciójukat ezzel a vereséggel elvesztő gránátvörös-kékeket. A várt izgalmakat meghozó és számunkra kedvező kimenetelű derbin szerzett sikerével a Laboral Kutxa még mindig harcolhat a Király Kupán való részvételért. A mérkőzésről az alábbi linken már bővebben olvashatattok, a videós összefoglalót itt tekinthetitek meg. 

A Laboral Kutxa legjobb dobói: Nocioni 19/9, Pleiss 17, Causeur 10
Az FC Barcelona legjobb dobói: Tomic 12, Papanikolau – Oleson 10/6 – 10/6

Bilbao Basket (6-8) – Valencia Basket Club (12-2): 80-83 (26-25, 21-23, 15-14, 18-21)

Parázs hangulatú összecsapáson feszült egymásnak a két gárda: az egyre jobb formát mutató Bilbao fogadta a tabella második helyezettjét, amelyről szintén elmondható, hogy extra szezont produkál. A győzelmi kényszer a baszk egylet vállát nyomta; Raul Lopezék szemei előtt is csak a Király Kupa lebeghet. Ennek szellemében küzdöttek végig a hazaiak: hiába lépett meg többször is a Valencia (8-17, 49-59), mindig akadt olyan játékos, aki átbillentette társait a holtponton és újra szorosan ott lihegtek a narancsmezesek nyakában. A 2010/2011-es szezon döntősei csupán egyszer tudtak nagyobb előnyre szert tenni (74-67), a mérkőzés többi részében egyik fél sem tudta rákényszeríteni akaratát a másikra, fej-fej mellett haladtak. 2,9 másodperccel a rendes játékidő vége előtt (80-81) Raul Lopez és Dairis Bertans összjátéka nem sikerült, így a hazaiaknak nem jött össze a bravúr a miribillai csarnokban. Fantasztikus dobópárbajt vívott a két együttes, több egyéni jó teljesítményt felmutatva a szerencsésebb csapat nyert. 
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Bilbao Basket legjobb dobói: Mumbrú 20/9, Bertans 16/6, Grimau 15
A Valencia Basket Club legjobb dobói: Van Rossom 16/12, Dubljevics 15/6, Doellman 13/3

UCAM Murcia CB (5-9) – FIATC Joventut (7-7): 76-82 (20-22, 15-24, 21-14, 20-22)

Második negyedbeli jó szereplésének illetve John Shurna lélekjelenlétének segítségével tudott csak a katalán középcsapat diadalmaskodni a Murcia otthonában, amellyel újra rájátszást érő helyen tanyázik. Hiába tett némi fórra szert a mérkőzés elején a vendéglátó gárda (10-4), Devoe Joseph és John Shurna időben reagáltak a veszélyre (20-22). Lendületük társaikra is átragadt, lerohanták a kissé megzavarodott hazaiakat, akik nem tudtak hatékonyan védekezni a robogó katalán expresszen (35-46). Oscar Quintana bizonyára a nagyszünetben nem bánt kesztyűs kézzel a társasággal, mivel a Murcia teljesen más felfogásban kezdte meg a második húsz percet. Dwayne Davis és Ben Romdhane remek összhangja egészen négy pontra csökkentette hátrányát a 30. perc végére (56-60). A fellelkesült hazaiak egészen egy pontra megközelítették a sokkban lévő Badalonát (61-62), de úgy tűnt a vendégek elviselve a nyomást, kikeveredtek a bajból (62-74). Ám még ekkor sem sikerült megtörni a Murciát! Óriási hittel nyomult előre a Kim Tillie-Dwayne Davis amerikai páros (73-75), de a Joventut megőrizte hidegvérét és nem engedte kiénekelni a sajtot szájából a fordulatos találkozón. 
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

Az UCAM Murcia CB legjobb dobói: Romdhane – Tillie 14 – 14, Davis 11/3
A FIATC Joventut legjobb dobói: Shurna 19/6, Joseph 16/6, Kirksay 14/12

Baloncesto Fuenlabrada (4-10) – Herbalife Gran Canaria (10-4): 78-83 (19-12, 15-24, 25-20, 19-27)

A forduló utolsó összecsapása mindkét fél számára komoly jelentőséggel bírt: a Barca bukásával a Herbalife Gran Canaria extra motivációt kaphatott a harmadik pozíció megszerzéséért, de a Fuenlabrada sem nézhette ezt tétlenül: hiába a papíron erősebb játékoskeret, a cél továbbra is a kiesőzóna elkerülése. Remekül kezdte a meccset a hazai csapat, Pedro Martinez idegesen rohant a bírói asztalhoz időt kérni (8-0). Átmenetileg feljebb kapaszkodtak a kanárik, Brad Newley bepörkölt két trojkát, de James Feldeine ellentmondást nem tűrően támadta a festéket, nem kis fejtörést okozva ezzel Nacho Martinéknak (19-12). A negyedek közti szünet a vendégeknek tett jót, pontos offenzív játékukkal vették át az irányítást (34-36). A második félidőben a nagyérdeműnek „deja vu” érzése lehetett: lekopírozva az első húsz percet a páratlan játékrészekben a hazai gárda dominált, míg a párosokban és a véghajrában a vendégek tudtak plusz energiát beleölni játékukba.  
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Baloncesto Fuenlabrada legjobb dobói: Feldeine – Panko 15 – 15, Paunics 10/6
A Herbalife Gran Canaria legjobb dobói: Newley 21/12, Martín 14, Bellas 12/9

A spanyol pontvadászat jelenlegi állása:       
1    Real Madrid  14    0
2    Valencia Basket Club  12    2
3    Herbalife G. Canaria  10    4
4    FC Barcelona  9    5
5    Unicaja  9    5
6    Iberostar Tenerife  9    5
7    Gipuzkoa Basket  8    6
8    FIATC Joventut  7    7

9    CAI Zaragoza  7    7
10   Laboral Kutxa  7    7
11   Bilbao Basket  6    8
12   Cajasol  6    8
13   UCAM Murcia CB  5    9
14   Rio Natura Monbus  4    10
15   B. Fuenlabrada  4    10
16   La Bruixa d'Or  4    10
17   Tuenti M. Estu  3    11
18   CB Valladolid  2    12

A forduló legszebb jelenetei:


Még több látványos megmozdulásért kattintsatok ide.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus