ACB Liga - 2. forduló: A hét slágermeccse a Laboral Kutxa és az Unicaja összecsapása!

Európa legerősebb bajnokságának második fordulójában is számos izgalmasnak tűnő mérkőzés kerül megrendezésre. Mindkét óriás klub idegenben lép parkettre, míg a Valencia otthonában javíthat. A forduló rangadóját Vitoriában bonyolítják le, ahol a Laboral Kutxa az Unicaja Malagát fogadja. Nézzük meg, mit érdemes tudnunk a Liga Endesa második fordulójáról! (+ ÉLŐKÉPES LINKEK)

Valencia Basket Club – Baloncesto Sevilla
2014. október 11. – 19:00

„Az elmúlt fordulóban kijózanító pofont kaptunk a Murciától. Akkor azt hittük sikerült felkészülnünk, ám alapvető hibákat vétettünk. Ma azon leszünk, hogy győztesen hagyjuk el a parkettet.” – nyilatkozta Velimir Peraszovics, a Valencia vezetőedzője. Tény, hogy az előző forduló legnagyobb meglepetését a tavalyi bronzérmes veresége jelentette, így hazai pályán muszáj javítania a Valenciának. Nem veheti félvállról a liga legfiatalabb átlagéletkorú csapatát (mindösszesen 24 év), hiszen Willy Hernángómez és Kristaps Porzingis is komoly fegyvertény lehet a festékben. Amennyiben a Kresimir Loncar-Luke Harangody páros dominálna a körtében, ott eldöntheti a találkozó érdemi részét a hazai együttes, ugyanis periméteren hasonló játékerőt képvisel mindkét fél. Érdekes match-upnak tűnik az irányítók különharca: Sam Van Rossom néz farkasszemet Jacob Pullennel. A Valencia továbbra sem számíthat Bojan Dubljevics játékára, aki vállsérülésével bajlódik – túloldalon mindenki harcra kész, sőt Dane Watts személyében új debütáló érkezik. Bár a Valencia mellett szól a mélyebb kispad, a nagyobb tapasztalat és a hazai pálya is, de egy percig sem szabad félvállról vennie a lelkes, tettrekész sevillai egyletet. 

Montakit Fuenlabrada – UCAM Murcia
2014. október 11. – 19:30

Mindkét csapat nagy meglepetést okozott az első fordulóban – ám míg a Murcia pozítiv értelemben, addig a fővárosi egylet nem tudott felnőni a Bilbaóhoz. Otthonában javíthatna a Fuenlabrada, ám a vendégek hatalmas önbizalommal érkezhetnek a Valencia két vállra fektetése után. A Murcia leginkább a festékben veszélyes; a José Angel Antelo-Augusto Lima-Nemanja Radovic trió remek összhangban van – Andy Pankóékra tehát rettentően nehéz feladat vár. Minden hazai játékosnak szintet kell emelnie és óriásit javulnia a hárompontosok értékesítésének területén is. Az előző fordulóban is sokoldalúan pattogtató Raul Neto mérföldkőhöz érkezett: a brazil irányító 100. tétmérkőzésén lép ma parkettre. Carlos Cabezas pedig egykori sikerei helyszínére tér vissza, mint ellenfél. A két gárda közötti mérleg egyértelműen a Fuenlabrada felé húz (8-2), de ma könnyedén kozmetikázhat az eredményen Diego Ocampo legénysége.

Laboral Kutxa – Unicaja Malaga
2014. október 11. – 21:00

A kör rangadója várható a két euroligás csapat között, amelyet a Laboral Kutxa nem várhat jó szájízzel. Nemcsak azért, mert az előző fordulóban újabb kiadós vereséget mért rá a Barcelona, hanem azért is, mert Marco Crespi nem számíthat Lamont Hamilton és Ryan Gomes szolgálataira illetve továbbra sem tisztázott Tornike Shengelia egészségügyi állapota, valószínűsíthető hogy a grúz sem lép majd pályára. Így a baszk vezetőség sem tétovázott, leigazolták az ex-NBA-s DJ White-ot, aki erőcsatár poszton erősítheti a vitoriaiakat. Az Unicaja ugyan győzelemmel mutatkozott be az első fordulóban, de csak az utolsó negyedben tudta lerázni  az újonc Andorrát, így Joan Plaza hada is várat a jobb teljesítményre. Bár a Thomas Will-Fran Vázquez erőcsatár páros kiemelkedőt nyújtott - sarkalatos pontja lehet a mai találkozónak is kettejük performansza. Egyes poszton látványos párharc várható a Thomas Heurtel – Stefan Markovics duótól, játékszervezésükön sok múlhat. A megroppant baszkokon egyértelműen óriási nyomás van, muszáj hogy jobb csapatjátékkal rukkoljanak elő Davis Bertansék. Szép megoldásokkal teli, feszült hangulatú, szoros rangadó várható, amelyen akár minden apró hiba könnyen megbosszúlhatja magát a végjátékban. 

Morabanc Andorra – Bilbao Basket
2014. október 11. – 21:00

Bár vereséggel nyitott az újonc Andorra, mégse lehet elégedetlen Joan Penarroya vezetőedző tanítványaival, akik egészen az utolsó negyedig partiban voltak a jóval magasabban jegyzett Unicaja Malagával. Sito Alonso bemutatkozása is szépre sikeredett, a nyáron még komoly anyagi gondokkal küzdő baszkok állva hagyták a Fuenlabradát. Külön pikantériát ad a találkozónak, hogy a két együttes még soha nem játszott egymás ellen. Komoly fegyvertény a baszk klubnak, hogy a Raul Lopez-Alex Mumbrú-German Gabriel triumvirátust maradásra bírta, amelyhez a triplagyáros Danilo Andjuszics és Quino Colom is csatlakozott, nem is beszélve Latvious Williams-ről. Az első félidő még szorosan alakulhat – ám a fordulást követően a mélyebb cseresorral rendelkező Bilbao átgázolhat a Betinho Gomes-Kaloyan Ivanov  fémjelezte Andorrán. 

FIATC Joventut – Tuenti Movil Estudiantes
2014. október 12. – 12:30

Parádés derbit nyert meg az Estudiantes újonnan debütáló játékosainak révén, de a Joventut is elcsípte az idegenbeli győzelmet Zaragozában. Két eltérő játékstílust képviselő gárda néz farkasszemet egymással: míg a katalánok az utolsó másodpercekig kijátszott akciók hívei, addig a fővárosiak gyors lerohanásokból operálnak. A Joventut top helyen áll a hárompontosok értékesítésében, így Javi Salgadóéknak oda kell figyelniük a periméteren való védekezésre. Mindkét csapatból alapemberek hiányoznak: hazai oldalon nincs bevethető állapotban Nacho Llovet, túloldalon pedig bokasérülés miatt kénytelen kihagyni a mérkőzést Fede Van Lacke és Pep Orteaga. Rendkívül izgalmas rangadónak nézünk elébe a második forduló második játéknapján, amelyen az a csapat távozhat győztesen, amelyik rá tudja erőltetni akaratát a másikra. Jó eséllyel pályázik erre az Estudiantes – sok variációs támadásokkal, meggyőző és fejben nagyon erősnek tűnő gárdaként léptek fel egy hete. 

Herbalife Gran Canaria – Rio Natura Monbus
2014. október 12. – 13:00

„El kell felejtenünk a Real Madrid elleni botrányos harmadik negyedet és kiiktatni a játékból Alberto Corbacho-t.” – jelentette ki Aito Garcia Reneses, a kanári-szigeteki együttes edzője. Az elmúlt hétvégén Brad Newley-ék mindösszesen két (!) pontra voltak képesek a harmadik etapban, amely megpecsételte sorsukat egy kimondottan gyengébb napot kifogó Real Madrid ellen is – míg a Rio Natura Monbus szárnyalt és hatalmas kiütést mért a Manresára. A galíciaiaknál a másodosztályból igazolt Maxi Kleber ellenálhatatlanul pattogtatott, jó játékára holnap is szüksége lesz a Monbusnak. A kanári-szigeteki együttes egyetlen célja javítani saját közönsége előtt, amely a Brad Newley-Thomas Bellás-Kyle Kuric trió formajavulásával megvalósítható feladat. A festékben kemény match-upok várnak a hazai félre, ugyanis a hórihorgas Walter Tavares kidőlt, így kimondott centerjátékos nélkül száll harcba a győzelemért a Herbalife Gran Canaria. Véleményem szerint amennyiben a kanári-szigeteki egylet hátvédei koncentráltabb játékkal tudnak előállni, úgy megszerezheti első diadalát Aito Garcia Reneses gárdája. 

Iberostar Tenerife – CAI Zaragoza
2014. október 12. – 13:00

A második számú kanári-szigeteki együttes is hazai pályán készül megszerezni második győzelmét az egyenlőre még optimális játékformáját kereső galíciai gárda ellen. A tavalyi idényhez viszonyítva sokat erősödőtt a Tenerife, amely minden poszton stabilabbnak tűnik jelenleg a Zaragozánál. A vendégeknél Jason Robinson egyenlőre keresi még helyét, de Joan Sastre is keveset mutatott eddig tehetségéből. Meggyőző dominanciával élhet a Blagota Sekulic-Luke Sikma páros a palánk alatt a Stefan Jelovacs-Henk Norel duó ellen. A hazaiak egyik ásza, Saul Blanco a héten még bokaficammal bajlódott, de úgy tűnik holnap már játékra alkalmas állapotban lesz. A vendégek vezéregyéneinek formajavulása mindenképp szükséges lenne, hogy partiban legyenek a kiegyensúlyozott Alejandro Martinez legénység ellen. 

Gipuzkoa Basket – Real Madrid
2014. október 12. – 18:00

Az Alba Fehérvár elleni barátságos mérkőzés után a Real Madrid ezúttal San Sebastianba látogat, ahol a tavalyi szezonban még a soraiban pallérozódó Dani Diezzel felvonuló Gipuzkoa Basket ellen mérkőzik. Jared Jordan jó performansszal mutatkozott be, de Sergio Rodriguez és Facundo Campazzo ellen ez is kevés lehet. Egy poszttal feljebb a kitűnő szériában lévő Sergio Llull-Jaycee Carroll duó nehezítheti tovább a san sebastianiak életét. Rudy Fernández ezúttal sem utazott el, a spanyol ász már az első fordulóban sem volt bevethető állapotban. A festékben is félelmetes játékosokat vonultat fel a Szuperkupa győztes: a David Doblas-Goran Huskic párosnak csak momentumai lehetnek Jannisz Burusziszék ellen. Hatalmas meglepetésként szolgálna a hazai győzelem, Jaume Ponsarnau együttesének csak a tisztességes helytállás lehet a cél. 

La Bruixa D’or Manresa – FC Barcelona
2014. október 14. – 21:00

A katalán derbi kedd estére csúszik, ugyanis a Barcelona a hétvégén még ázsiai túráján vesz részt. Hiába a kimerítő utazás, a gránátvörös-kékeknek kötelező behúzni a találkozót az ex-barcás kapitány, Roger Grimauval kiegészült Manresa ellen. A katalán óriás felemás érzéssel várhatja az újabb bajnoki mérkőzést, ugyanis Tomas Satoransky kiesése után  a 20 éves Marcus Eriksson is kidőlt a sorból: az ifjonc az első forduló harmadik negyedében szenvedett elülső keresztszalag és oldalsó meniscus-szakadást, így hét hónapra kiesett. A találkozó legérdekesebb match-upja Carles Bivíá és Marcelinho Huertas között alakulhat ki, de a bajnokcsapat olyan erős játékoskerettel rendelkezik, amely már az első félidőben eldöntheti az érdemi kérdéseket. Tapasztalatszerzés gyanánt jó „edzőmeccs” lehet a fiatal tehetségeknek (Alex Abrines, Mario Hezonja) a találkozó.

A második és a hetedik mérkőzés kivételével az összecsapások élőképpel követhetőek az alábbi linken!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus