ACB Liga - 20. forduló

Győzelem nélkül maradtak honfitársaink az ACB Liga legutóbbi fordulójában. Hanga Ádám kezdőként kapott szerepet a Manresa együttesében, de csapatának nem volt esélye az egyre javuló formát mutató Bilbao otthonában. A Lóránt Péterrel felálló Lagun Aro kezéből a zárófelvonásban csúszott ki a győzelem Valenciában, de még így is tartják rájátszást érő pozíciójukat. Kisebb csodát tett a Gran Canaria és "világra szóló" meglepetést okozott az Obradoiro a spanyol pontvadászat 20. fordulójában! 

Bizkaia Bilbao Basket - Assignia Manresa 88-60

Hanga Ádámék a mai napon a Bilbao ellen léptek pályára, és örömmel mondhatjuk el, hogy Ádám múlt heti remeklése nem múlt el nyomtalanul. Mikor ugyanis a csapatok felálltak a kezdőkörben, honfitársunkat is ott találhattuk a kezdőcsapatban. Lássuk hát, hogyan is alakult a találkozó!

Hazai kosarakkal indult az első negyed, hamar meg is lépett 7-0-ra a Bilbao. Ekkor azonban jött Doellman, és két duplájával helyes útra terelte az övéit. Hamar utolérték ellenfelüket Hangáék, és onnantól fej-fej mellett haladtak az egész játékrész alatt, így nem volt meglepő, hogy az eredményjelzőn is döntetlen állt a negyed végén. Ádám a hetedik percben kapott egy rövid pihenőt, de egy perc kivételével így is végigjátszotta a negyedet, és nem is rosszul! Volt egy szép duplája, valamint három lepattanót is lekapott.

A második felvonásra is kezdőként érkezett, és nem is tétlenkedett, rögtön egy újabb ziccerrel köszönt be az ellenfélnek. Nem mondhatnánk, hogy kosárgazdag találkozót játszott volna a két csapat, az ezt követő 6 percben ugyanis mindössze 7 pont esett, igaz ebből ötöt hazaiak szereztek, így a 16. percben náluk volt az előny. Nem találta a játékát a Manresa, semmilyen helyzetből nem sikerült a gyűrűbe találniuk. A Bilbao ki is használta ezt, és 3 gyors duplával ezen a meccsen komolynak számító, hat pontos előnyt harcolt ki. Ekkor jött vissza a pályára a 3 perccel korábban lecserélt Hanga, és Downs révén meg is kezdték a felzárkózást. Azaz csak kezdték volna, mert jött Raúl Lopez, és fél perc alatt bevert két triplát, amivel két számjegyűre növelte a differenciát, amely a negyed végéig meg is maradt.

Ádám a második félidőt is a pályán kezdte, a bizalom törtlen volt irányába, és ezt igyekezett is meghálálni. Ellentétben több csapattársával, neki nem csak a hasznos mezőnyjáték, hanem a pontszerzés is összejött, ugyanis előbb egy duplát, majd egy triplát is értékesített. Sajnos ez a csapatán nem sokat segített, ugyanis a hátrányuk folyamatosan nőtt, és a 28. percben már húsz fölött járt. Remekül játszottak a hazaiak, és ami még fontosabb, jól is dobtak. Több, mint 50 százalékos pontossággal értékesítették a triplákat és a duplákat egyaránt, ami jóval fölötte állt a Manresa dobószázalékának. Ádámot a 26. percben cserélte le edzője, helyére az ukrán Gladyr állt. A játék képe a hátralevő időben sem változott, így a negyed végén már 66-44-re vezetett a baszk csapat.

A zárófelvonás kezdetekor is a pályán volt Ádám, ám a csapata fejben mintha már máshol lett volna. A különbség csak növekedett, a negyed derekán már harminc volt közte, és a Bilbao nem állt le. Ádám próbálkozott becsülettel, három alkalommal is csak fault árán tudták megállítani, így mehetett a vonalra. Sajnos első alkalommal mindkét kísérletét elhibázta, ám másodszorra és harmadszorra már a helyére küldte a büntetőket. A végén még be tudott jönni a Manresa 30 ponton belülre, de ennyi lehetett az egyetlen örömük ezen az estén. Több kulcsember betlizett egyszerre, és ezt a padról beszálló Blums vezérelte hazaiak kíméletlenül ki is használták.

Ellenben mi örülhetünk Hanga Ádám remek teljesítményének, aki ezúttal 30 percet töltött a pályán. Ezen idő alatt 13 pontot - közte egy triplát - dobott, valamint volt 4 lepattanója és 4 kiharcolt faultja is. Gratulálunk!

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Valencia Basket - Lagun Aro GBC 69-60

Nehéz mérkőzésre utazott Valenciába Lóránt Péter együttese, a Lagun Aro. Mindkét csapat jó formában készülhetett, hiszen a vendégek legutóbbi 9 meccsükből 8-at behúztak (!), míg a Valencia az Európa-kupa mellett a bajnokságban is összekapta magát. Előbbiben a legjobb 16 között található csapatok közül elsőként jutott be a legjobb 8 közé, kedden az igen erős Nymburkot legyőzve.

Nagy örömünkre Lóránt Péter a kezdőcsapatban kapott helyet a vendégeknél. A házigazda kezdte jobban a meccset, ami igen pontszegényen indult. A 4. percben 5-0 után Salgado törte meg egy hármassal a baszk gólcsendet. A Valencia a francia kiválóság, Nando De Colo révén tartott előrébb, de a negyed végén Panko pontjaival fordítottak a vendégek.

A folytatásban is maradt lendületben a Lagun Aro, Doblas és Panko pontjaival a 17. percben 30-24-re vezettek. A hazaiak rendre pontatlanul céloztak a triplavonalon túlról, és ha nem eredményes a palánk közelében Faverani, akkor a vendégek – akik szintén elég sokat hibáztak ebben a játékrészben – nagyobb előnyre is szert tehettek volna. A center azonban szinte egymaga hozta vissza a Valenciát: így igen halovány második negyed után 28-30 állt az eredményjelzőn.

A nagyszünet után Rafa Martinez hármasa és De Colo újabb duplája után már a vezetést is átvette a hazai gárda. A csapatok ekkor ezért bizonyították, hogy a második negyedbeli rossz játék volt inkább a kisiklás a részükről. Panko 14. pontjával egyenlített a Lagun Aro, majd Betts is betalált (38-40). Hazai szempontból a legjobbkor érkezett Rafa Martinez vajkeze, aki újabb hármast hintett. Ezt követően azonban egy 7-0-ás rohamot produkált a Lagun Aro, így Baron hármasa után 47-41-re vezettek.

A záró negyedre 48-48-as döntetlennel érkeztek a felek, korántsem dőlt el tehát semmi a meccsen. Vidal hármasa újfent előnyhöz juttatta a vendégeket, de ekkor váltott vezetést láthattak a nézők. A 34. percben 54-52-nél Lóránt Péter is újfent a pályára került másfél perc erejéig. A hazaiak De Colo majd Markovics révén egy-egy triplával 62-56-ra léptek meg. Három perccel a lefújás előtt időt is kért Sito Alonso. Vidal és Neto is hibázott, így az utolsó percbe fordulva nem tudta hátrányát csökkenteni a Lagun Aro. A hazaiak így hiába dobtak be 6-ból csak 3 büntetőjüket a végjátékban, így is behúzták a roppant fontos derbit. Mindkét csapat 10-10-es mérleggel áll a fordulót követően.

Lóránt Péter kezdőként az első negyedben közel 7 percet volt a parkettán, összesen pedig 8 perc 40 másodpercet. Ezalatt volt 1 lepattanója és 1 személyi hibája.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


A Fókuszban:

FIATC Joventut Badalona - FC Barcelona Regal 52 - 79

Nincs mit szépíteni a helyzeten, idén osztálykülömbség van a Barcelona és a szomszédos
Badalona csapatai közt, a két gárda találkozóján gyakorlatilag lefújta a pályáról Xavi Pascual legénysége a hazaiakat. Mindenki bevetésre kész volt a vendégek oldalán - azért mégiscsak egy elképesztő történelemmel rendelkező katalán rangadóról van szó -, de így is fel tudta arra használni ezt a mérkőzést az Euroliga-menő gárda, hogy még inkább felhozza Fran Vazquezt és Xavi Rabasedát. Ketten együtt 22 pontot vállaltak, az ifjonc egyre nagyobb önbizalommal játszva 14-ig jutott, s legjobbja volt ezen az estén a Barcának. A hazaiaknál semmiféle tudatos támadójátékot nem fedezhettünk fel (ezen a mérkőzésen sem), de ez máskor nem volt akadály, mert jöttek a bravúrkosarak, ám ez alkalommal Jeter és Jelinek is nagyon csöndben maradt, összesen 6(!) egységnyit tettek a közösbe, ami érthetetlenül kevés. Csak a 12-őt szóró és 7 lepattanót is megkaparintó Henk Norel performansza tartozott az értékelhető kategóriába, Salva Maldonandónak nagyon nehéz dolga lesz, ha el akarja kerülni ezzel a csapattal a kiesést, mely csúfság még soha(!) nem esett meg a Badalonával.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Baca Civica Sevilla - Real Madrid 63 - 98

Mikor kiderült, hogy Paul Davis egyáltalán nem tudja vállalni a játékot hazai oldalon, akkor felsejlett a viszonylag egyoldalú mérkőzés "réme", ám azt senki sem gondolta, hogy az erősebb hullámvölgyben lévő (értsd.: napokon belül többször is kikapó) Real Madrid valóságos kiütéses győzelemmel távozhat majd Sevillából az ex-Cajasol otthonából. Ante Tomic pedig nem is vállalta a játékot, így a kezdőcenter a fővárosiaknál is hiányzott, mégis mennyire mást jelentett ez a madridiaknál, mint a vendégek esetében. Lényeg, ami lényeg, hogy senki sem tudott extra felelősséget vállalni pontszerzésben, Tepics, Bogdanovics és English is borzasztóan besült, a 16 pontos Earl Calloway egyedül tartotta a lelket a hazaiakban. A Real még azt is elbírta, hogy Sergio Rodriguez kisebb sérülése miatt csak perceket kapjon, Sergio Llull teljesen jól mozgatta a csapatot, a Suarez, Carroll páros pedig összesen 28 ponttal terhelte meg a sevillai gyűrűket, ráadásul Kyle Singler is belőtte magának a sarkot. 22-ből 11 hármast értékesített a Real, nagyon könnyed játékkal diadalmaskodtak Pablo Laso fiai egy olyan alakulat otthonában, ahol keveseknek adatik meg a siker. A blancók ilyen győzelemről álmodhattak a nehéz Euroliga menetelés és a Copa del Rey közt félúton, a Banca Civica pedig úgy várja vissza legjobbját, Paul Davis, mint a messiást.


A viszonylag könnyedebb hét után a csatorna történetének egyik legsűrűbb, legjobban várt kosaras napjai állnak viszont előttünk, hiszen a spanyol Kiráky Kupa mind a 8 találkozóját láthatjátok majd, ráadásul a héten már kezdőként szerepeltetett Lóránt Péterrel és a Lagun Aro gárdájával kezdünk, a közvetítésbe pedig extra anyagokat is be fogunk csempészni. Lesz pénteken magyar férfi bajnoki derbi is Körmendről, továbbá az orosz bajnokság küzdelmeiről sem feledkezünk meg, gyertek és minél többen legyetek tanúi ennek a rengeteg fantasztikus sporteseménynek és természetesen szurkoljunk együtt Lórántéknak, hogy sikerüljön két vállra fektetni a nagy múltú Caja Laboralt és esetleg még másokat is az elődöntőben, esetlegesen a döntőben.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


Blancos de Rueda Valladolid – Unicaja Malaga 76-83

Ha nyögvenyelősen is, de kozmetikázott eddigi teljesítményén a Malaga és szoros derbin tudott nyerni a Valladolid otthonában. Nem adta könnyen magát a ligautolsó házigazdák, az első negyedben rá is ijesztettek a ”zöldekre”, de ezután összekapta magát a Freeland-Fitch-Kristaps trió által vezérelt vendég együttes és következő két etapot megnyerve hozták a kötelezőt idegenben. Hazai oldalon a Touré-Uriz duó tett a legtöbbet a vereség elkerüléséért, de a jobb játékerőt képviselő Malaga végül érvényre tudta juttatni a papírformát.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Gran Canaria 2014 – Lucentum Alicante 61-53

A forduló kisebb meglepetését szolgáltatta a Gran Canaria együttes, miután hazai pályán fektette két vállra az Alicante gárdáját. A hazaiak remek rajtjuknak köszönhetik a sikert, az első negyedben összeszedett tíz pontos előnyt meg tudták tartani a végéig és az is sokat nyomott a sikerben, hogy 20 eladott labdába kergették bele Ivanovékat. A bolgár klasszison kívül egyébként senki más nem tudott kiemelkedőt nyújtani a vendégeknél, ő viszont dupla-duplával, és egyedüliként a csapatból 10-es teljesítményindex fölött zárt. Ez utóbbi bravúr öt játékosnak is összejött a házigazdáknál, nem mellesleg jobban összehangolt csapat benyomását is keltette a Gran Canaria, miután 16-9-re nyerték a gólpassz csatát.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Mad-Croc Fuenlabrada – UCAM Murcia 89-73

Egy negyedig tudta tartani magát a Murcia Madridban, utána, mint kés a vajon ment át ellenfél a házigazda együttes. 32-9-re nyerte a Mike Hall vezette Fuenlabrada a második tíz percet, és a nyomás ezután sem csökkent Augustinékon, csupán az utolsó felvonásban tudtak szépíteni az eredményen és kerülték el a kiütéses vereséget. A madridiak minden pályára lépő játékosa betalált a kosárba, ebből négyen érték el a tízes határt, míg öten zártak dupla számjegyű teljesítményindex felett.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

CAI Zaragoza – Asefa Estudiantes Madrid 75-72

Izgalmas végjátékot hozott az esélytelenebbnek tartott Estudiantes zaragozai vendégeskedése. Bő egy perccel a lefújás előtt még a madridiaknál volt az előny, ám fordítani tudtak a házigazdák, viszont az utolsó támadás joga így a vendégekre szállt. Csakhogy nem sikerült góllal, sőt még dobással sem befejezni az akciót, mert egy oldalvonal szituációban kicsúszott egy madridi láb a pályáról, így a labdát újra a hazaiak birtokolhatták. Ekkor már faultolnia kellett tíz másodperccel a vége előtt az Estudiantesnek, a büntetők a helyükre kerültek, Lofton félpályás triplája pedig visszapattant a gyűrűről, így értékes győzelmet szalasztott el a madridi gárda.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Blusens Monbus Obradoiro – Caja Laboral 89-87 hosszabbítás után

Bombameglepetés a jubileumi 20. fordulóban! A tabella alján kullogó kiscsapat legyőzte Góliátot egy végletekig kiélezett összecsapáson. Megvolt azonban az esélye a kudarc elkerülésére a baszkoknak, de Oleson utolsó triplakísérletét tisztán szerelte a meccs egyik hőse, Corbacho, így az Obradoiro ünnepelhette legnagyobb skalpját a szezonban. Sokkal jobb csapatteljesítménnyel rukkolt elő a házigazda, hárman érték el a 18 pontot, öten hoztak össze dupla számjegyű termést, ugyanennyien zártak tízes teljesítményindex felett és nem mellesleg kitűnően büntetőztek (91.3 %), arról nem is beszélve, hogy 50-28-ra nyerték a festéken belüli párharcot. A vesztes oldalon Teletovic és San Emeterio rukkolt elő kiugró teljesítménnyel, de kettejük 50 pontja sem volt elég a csúfos kudarc kiküszöböléséhez.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Az ACB Liga állása:


Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség %
1 FC Barcelona 20 17 3 0,93
2 Real Madrid 20 16 4 0,90
3 Caja Laboral 20 14 6 0,85
4 Unicaja Malaga 20 13 7 0,83
5 Lucentum Alicante 20 13 7 0,83
6 Bizkaia Bilbao Basket 20 11 9 0,78
7 CAI Zaragoza 20 11 9 0,78
8 Lagun Aro GBC 20 10 10 0,75
9 Valencia Basket 20 10 10 0,75
10 Banca Civica Sevilla 20 10 10 0,75
11 Mad-Croc Fuenlabrada 20 10 10 0,75
12 Assignia Manresa 20 9 11 0,73
13 Gran Canaria 2014 20 8 12 0,70
14 FIATC Joventut Badalona 20 7 13 0,68
15 Blusens Monbus Obradorio 20 6 14 0,65
16 Asefa Estudiantes Madrid 20 6 14 0,65
17 UCAM Murcia 20 5 15 0,63
18 Blancos de Rueda Valladolid 20 4 16 0,60

A forduló legszebb jelenetei között ismét megtalálhatjuk Hanga Ádám egy parádés megmozdulását!

A 20. forduló TOP 7 jelenete!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus