ACB Liga - 20-21. forduló: Sűrűsödik a középmezőny

A spanyol liga előző heteiben nagy volt a mozgólódás, leszámítva a bajnokság éllovasait. Hétről hétre változik a kiesőzónában lévő gárdák neve valamint a rájátszást érő utolsó pozícióknál is hatalmas a verseny. A Real Madrid továbbra is őrzi makulátlan mérlegét, a Valenciának egy vereség ugyan becsúszott, de magabiztosan helyezkedik el a tabella második helyén. A Barcelona ismét kiváló formát mutat, Hangáék pedig nyolc vereség után újra megízlelhették a diadal ízét, majd ismét egy idegenbeli bukás következett. Nézzük meg, hogyan alakult a Liga Endesa 20-21. fordulója! (+STATISZTIKÁK, VIDEÓK)

Baloncesto Fuenlabrada (7-13) – Cajasol (10-10): 75-84 (7-23, 22-20, 22-24, 24-17)

Bár nem számít túl nagy meglepetésnek a sevillaiak győzelme, ám hazai pályán esélyesebbnek tűnt a fuenlabradai gárda, de borzalmas első etapja megpecsételte sorsát. Remekül kapta el a rajtot Aito Garcia Reneses legénysége (2-11, 5. perc) és az állva hagyott hazaiak a negyed végére sem tudtak felocsúdni a sokkból, tetemes hátrányt szedtek össze (7-23). Bár Andy Panko és James Feldeine a folytatásban egyre inkább belelendültek a pontgyártásba, a túloldalon Tomas Satoransky felvette velük a versenyt, a Cajasol megőrizte magabiztos fórját a félidőre (29-43). Hiába mutatott az előző fordulóhoz képest óriási formajavulást a Feldeine-Cabezas duó, a Fuenlabrada így sem tudta ráerőltetni akaratát a csapatként jobban funkciónáló vendégekre (51-67). Minden erejét összeszedve óriási felzárkózási rohamot indított a vendéglátó együttes, de Joseph Franchék jól sáfárkodtak energiájukkal, végig bírták a nyomást és megérdemelt diadalt arattak, újra ötven százalékra feltornászva mérlegüket. 
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Baloncesto Fuenlabrada legjobb dobói: Feldeine 25/3, Panko 20/3, Cabezas 15/9
A Cajasol legjobb dobói: Satoransky – Landry 15/6 – 15/6, Franch 12

Rio Natura Monbus (9-11) – FIATC Joventut (9-11): 89-72 (21-19, 19-14, 32-15, 17-24)

Egymást követően 5. diadalát könyvelhette el a galíciai kiscsapat, amely a klub történetének legnagyobb győzelmi sorozata! A sikerért azonban komoly árat fizetett, Oriol Junyent lesérült. A derbi első tizenöt perce nagyon szoros küzdelmet hozott, felváltva vezettek a felek. A félidő utolsó mozzanatai azonban a Corbacho-Muscala páros megmozdulásairól szóltak, lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a hazai egylet (40-33). Alberto Corbacho a Joventut legnagyobb fegyverével élt vissza: a 6,75-ös vonal mögül egymás után szórt négy triplájával 20 pontos fórhoz jutatta övéit (56-36). A harmadik negyedben teljesen szétesett a Savane-Ventura fémjelezte katalán együttes, óriási hibákat vétve könnyen játszotta ki védelmét a monbusi alakulat (72-48). Moncho Fernández legénysége bár az összecsapás végére egy kissé kiengedett, de ezzel is csak annyit engedelyézett a badalonaiaknak, hogy valamelyest kozmetikázzák az eredményt. A galíciaiak potenciáljuknak megfelelő formában pattogtattak az utóbbi fordulókban, a Joventut ellen is minden statisztikai mutatóban felülkerekedtek.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Rio Natura Monbus legjobb dobói: Corbacho 24/18, Muscala 15/3, Junyent 13
A FIATC Joventut legjobb dobói: Savane 19, Ventura 12/6, Cochran 11/9

Laboral Kutxa (10-10) – CB Valladolid (2-18): 84-67 (25-14, 25-21, 15-16, 19-16)

Nyolcas vereségsorozatot törtek meg Hanga Ádámék a ligautolsó ellen aratott győzelmükkel, amelyen külön öröm számunkra, hogy honfitársunk sok lehetőséget kapott Sergio Scariolótól, amellyel élt is: csapata legeredményesebb játékosai között végzett. A találkozóról már bővebben olvashatattok az alábbi linken, a videós összefoglalót itt találjátok.

A Laboral Kutxa legjobb dobói: Pleiss 16, Causeur 12/3, HANGA – Nocioni 10/6 – 10/6
A CB Valladolid legjobb dobói: Johnson 14/6, Andjuszics 13/6, Pozas 11/3

Bilbao Basket (9-11) – Gipuzkoa Basket (8-12): 78-68 (24-14, 19-20, 25-18, 10-16)

A baszk rangadó nem hozott meglepetést, a Bilbao magabiztosan fektette két vállra sorozatban hatodik veréségét elszenvedő régióbeli ellenfelét. A hazai gárdából öten is kétszámjegyű eredményt értek el, remek összhangjuknak köszönhető elsősorban a diadal. Dinamikusan és pontos megoldásokkal kezdte a Bilbao a találkozót, míg a túloldalon akadozott a támadójáték, a negyed végére már tíz pontos hátrányban voltak Sito Alonso tanítványai (24-14). A folytatásban azonban a saját szája íze szerint alakította az összecsapást a vendég alakulat (37-34), de a negyed végére összekapta magát a Grimau-Pilepics-Bertans vezette Bilbao (43-34). A második etapban mindkét oldalon megsérültek az irányítók: Raul Lopez törött ujjal távozott valamint Raul Neto sem térhetett vissza a játékba. Úgy tűnt ez a Gipuzkoát zavarta meg jobban: Rafa Pueyo tanítványai állva hagyták Javi Salgadoékat, akik csak közelebb férkőzni, de veszélyeztetni nem tudták a hazaiak végső sikerét. A lepattanóért folytatott csatában óriási dominanciát mutatott a Bilbao (44-31), ez okozta elsősorban a hazai diadalt illetve a játékosok közötti remek kémia.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Bilbao Basket legjobb dobói: Grimau 17, Pilepics – Bertans 12/6 – 12/3, Mumbrú 11/6
A Gipuzkoa Basket legjobb dobói: Robinson 24/9, Winchester 11/3, Salgado 10/6

CAI Zaragoza (12-8) – Valencia Basket Club (17-3): 95-89 (22-14, 24-24, 21-23, 28-28)

A várakozásoknak megfelelően hatalmas küzdelmet hozott a párosítás, a Zaragoza óriási skalpot gyűjtött a történelmi szezont futó Valencia legyőzésével. Végig fej-fej mellett haladt a két gárda, az első etapban megszerzett hazai előny döntő faktornak bizonyult a pontgazdag találkozón. Mindkét csapatban akadtak fantasztikus egyéni teljesítmények és bár Pau Ribas kiemelkedett, végül mégsem örülhetett. Többször meglépett  a Zaragoza az összecsapás alatt, ám Velimir Peraszovics legénysége mindig vissza tudott kapaszkodni, de a 36. percben megszerzett 13 pontos hazai előnynél (84-71) csak Ribas tudta megrázni magát, egyedül pedig kevésnek bizonyult a győzelemhez. A Zaragoza egészen kitűnő triplamutatót tudhatott magáénak valamint a Valencia kemény védekezéséből származó sok fault miatt jóval többször próbálkozhatott a büntetővonalról.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.
Pau Ribas kiemelkedő performanszával elnyerte a hét MVP díját: a spanyol hátvéd 23 pontjával (közte 3 tripla), 7 lepattanójával, 3 gólpasszával valamint 5 kiharcolt faultjával (34 VAL) érdemelte ki az elismerést.

A CAI Zaragoza legjobb dobói: Rudez – Shermadini 18/6 – 18, Sanikidze 16
A Valencia Basket Club legjobb dobói: Ribas 23/9, Lafayette 16/9, Doellman 15/3

La Bruixa D’or (6-14) – Real Madrid (20-0): 69-92 (10-25, 18-17, 17-28, 24-22)

A forduló legsimább meccseként lett aposztrofálva Hanga Ádám ex-csapatának és a hibátlan mérleggel bíró Királyi Gárdának az összecsapása, amely valóban nem okozott meglepetést annak ellenére sem, hogy a madridiak közel sem játszottak magas fokozatban, de az idei szezonban tökéletesen összeálló csapategység ezúttal is fölényes diadalhoz vezetett. Már az első negyedben tudatosította a Sergio Llull fémjelezte bajnokcsapat, hogy nincs keresnivalója a katalán alakulatnak, már ekkor kétszámjegyű fórra tett szert a vendég egylet (10-25). Bár küzdött becsülettel a Manresa, a folytatásban sem tudott közelebb férkőzni jóval magasabban rangsorolt ellenfeléhez. Nem volt egy súlycsoportban a két fél, a játékoskeret összetételét tekintve pedig nem vallott szégyent a katalán vendéglátó együttes, de ez sem volt elég egy szorosabb végeredményhez. Pablo Laso legénysége remekül használta ki a hazaiak védelmének gyengeségeit, kétszer többször állhatott a büntetővonalra.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A La Bruixa D’or legjobb dobói: Monroe 16/3, Kouguere 12/6, Eriksson 10/6
A Real Madrid legjobb dobói: Llull 18/12, Mirotic – Rodriguez 11/3 – 11/3

UCAM Murcia CB (5-15) – Unicaja Malaga (14-6): 76-78 (17-15, 17-20, 20-11, 22-32)

Ismét nagyon közel volt a győzelemhez a Murcia, de a végjátékban megint nem sikerült átszakítania gátjait, pedig egy Euroligás gárda skalpja meghozhatta volna önbizalmát. Nem találta a ritmust az Unicaja, amelyet kiválóan használt ki a Berni Rodriguez irányította hazai gárda és bár a folytatásban kezdett belelendülni a Zoran Dragic-Fran Vázquez duó, így sem tudta leszakítani magáról vendéglátóit (34-35). A második félidő első tíz perce a Murcia szimpatizánsoknak kedvezett: óriási elánnal vezették támadásaikat Kelatiék, magabiztosan várhatták a záró felvonást. A jóval nagyobb tapasztalatra szert tevő Joan Plaza had azonban megrázta magát és Calloway utolsó percekben vállalt két triplája jelentette a blama elkerülését a Malagának. A Murcia ezzel a vereséggel továbbra is a kiesőzónában helyezkedik el.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

Az UCAM Murcia CB legjobb dobói: B. Rodriguez 25/12, Tillie 15, Kelati 11/3
Az Unicaja Malaga legjobb dobói: Dragic 18/3, Calloway 13/6, Vázquez 10

Herbalife Gran Canaria (14-6) – Tuenti Movil Estudiantes (5-15): 76-62 (22-22, 33-11, 13-15, 8-14)

Egy tökéletes negyed elég volt a kanári-szigeteki együttesnek, hogy kényelmesen révbe érjen a forduló utolsóelőtti kiírásán. A mérkőzés első percei a madridi kiscsapat pontos megoldásairól szóltak, de a Gran Canaria játékosai is kezdtek éledezni (7-10), a negyed végén pedig egált mutatott az eredményjelző tábla (22-22). A második tíz percben valósággal lerohanta ellenfelét a Gran Canaria; az Estudiantes mind támadásban, mind védekezésben csődöt mondott, amely idejekorán megpecsételte sorsát (55-33). Brad Newley-éknek még egy szerényebb 8 pontos etap is belefért, nem forgott veszélybe újabb sikerük. Elsősorban egészségesebb csapatjátékának köszönhette újabb diadalát Pedro Martinez legénysége.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Herbalife Gran Canaria legjobb dobói: Newley – Hansbrough 15/9 – 15/6, Tavares 13
A Tuenti Movil Estudiantes legjobb dobói: Ivanov 15/6, Kuric 11/3, Miso 9/9

Iberostar Tenerife (9-11) – FC Barcelona (14-6): 56-78 (15-20, 10-18, 10-18, 21-22)

Lett volna miért visszavágnia a kanári-szigeteki együttesnek; a Barcelona a Király Kupa első fordulójában negyven pontos vereséget mért rá...A revans azonban most sem sikerült, a fiatal Alex Abrines vezette Barcelona könnyű győzelemmel őrizte meg a tabella harmadik pozícióját. Sokkal jobban kapta el a rajtot a katalán szupergárda (2-11), de Saul Blanco egymást követő egységeivel felzárkózott a tenerifei alakulat (11-15). A második negyed  hullámzóan alakult: előbb a Barcelona repesztett egy 0-10-es etapot (15-30), majd a hazaiak tették meg ugyanezt (25-30), aztán megint Jacob Pullenék megmozdulásairól szólt a derbi (25-38). A második félidőt ugyanolyan összeszedetten kezdte a gránátvörös-kék had, mint ahogy az elsőt befejezte, esélyt sem adva ellenfelének a közelebb kerülésre. Az ifjú spanyol titán, Alex Abrines négy triplát süllyesztett el a hazai gyűrűkben, de a festékben mutatott dominancia is kitűnően jelezte, melyik fél akarata érvényesült. Juan Carlos Navarrónak 7 pont kellett ahhoz, hogy megelőzze a liga góllövőlistáján a hetedik helyezett Velimir Peraszovicsot – 8 egységével teljesítette a célt a katalánok élő legendája.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

Az Iberostar Tenerife legjobb dobói: Blanco – Richotti 10/6 – 10/3, Chagoyen 8
Az FC Barcelona legjobb dobói: Abrines 14/12, Pullen 11/6, Oleson – Nachbar 9/9 – 9/3

Top 7 - Hanga Ádámmal:
http://acbtv.acb.com/video/6902-lacb-20132014-liga_regular-top7_kia:_la_sombra_de_goodridge_es_alargada

21. forduló
 

Cajasol (10-11) – UCAM Murcia CB (6-15): 73-93 (24-22, 12-28, 19-18, 18-25)

Rögtön a forduló nyitómérkőzésén óriási meglepetést szolgáltatott a Murcia együttese, nyolc egymást követő vereség után idegenben győzött Sevillában! Végig uralták a vendégek a derbi alakulását, a Cajasol kevésnek bizonyult a kitűnő napot kifogó amerikai páros, Tillie-Davis ellen, ahol senki nem tudott felnőni Marcus Landry mellé. Hiába mutatott még némi fórt az első negyed végén az eredményjelző tábla (24-22), a második etapban hihetlen rohanást repesztett a hetek óta nüansznyikkal kikapó Murcia, teljesen állva hagyta Aito Garcia Reneses legénységét (36-50). Hiába kezdte jobban a harmadik tíz percet a Cajasol, Landry két hárompontosára Kelati reagált, nem volt képes közelebb férkőzni a hazai gárda (55-68). Görcsösen állt fel az utolsó szakaszhoz a Sevilla, míg a túloldalon remekül egészítették ki egymást Berni Rodriguezék, igazi csapatjátékkal fektették két vállra a Cajasolt, amelyből sok erőt meríthetnek, főleg, hogy közvetlen riválisa bukásával ismét elmozdultak a kiesőzónából.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Cajasol legjobb dobói: Landry 19/15, Bamforth-Satoransky 9/3 – 9/3
Az UCAM Murcia legjobb dobói: Tillie 21, Davis 19/3, Kelati 16/12

Gipuzkoa Basket (9-12) – La Bruixa D’or (6-15): 73-65 (19-20, 17-10, 21-21, 16-14)

A Manresa ellen javíthatott a baszk alakulat, amely idei első (!) győzelmét ünnepelhette hazai publikuma előtt, szörnyű sorozatot szakítva meg ezzel. Látszott Lóránt Péter ex-csapatán, hogy óriási teherrel a vállán lépett parkettre, a meccs kezdetén nem is találta a fogást a katalán gárdán (19-20). Sito Alonso rendet tett a fejekben, a második etap a baszk gárda remek védekezéséről valamint a katalánok tanácstalan megoldásairól szólt (36-30). A vendégek azonban egy percre sem adták fel a küzdelmet, többször egált mutatott az eredményjelző tábla (40-40). Ám a hazaiaknál mindig akadt valaki, aki átlendítette csapatát a holtponton és megszerezte a vezetést (57-51). A Hernández-Monroe duó nem tudott új lendületet vinni gárdája játékába, így a fantasztikus napot kifogó David Doblas fémjelezte Gipuzkoa áttörte saját gátjait és nagyon hosszú vereség szériát tört meg. A baszk klub játékába még a borzalmas triplamutató is belefért (2/26!), amelyet egészen remek duplamutatójával egyensúlyozott.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Gipuzkoa Basket legjobb dobói: Doblas 19, Ramsdell 14, Winchester 13/3
A La Bruixa D’or legjobb dobói: Hernández-Monroe 13 - 13, Arteaga 12

Baloncesto Fuenlabrada (7-14) – CAI Zaragoza (13-8): 72-81 (15-12, 18-14, 19-26, 20-29)

Érdekes összecsapásnak ígérkezett ez a párosítás, a nagyon jó formában lévő Zaragoza érkezett a játékoskeretét tekintve többre taksált együtteshez. A vendég alakulat baljós előjelekkel feszülhetett neki a találkozónak, egyik legjobbját Giorgi Shermadinit kénytelen volt nélkülöznie. Az első félidő nem is róluk szólt, remekül tartotta magát James Feldeine és Andy Panko főszereplésével a Fuenlabrada, de a visszatérő Henk Norel tartotta a lépést velük (33-26). Más felfogásban állt fel a második félidőre a vendég csapat, a harmadik negyed végére ledolgozta hátrányát, egyenlő állással készülhettek a felek a rendes játékidő utolsó etapjára (52-52). Kihasználta lélektani előnyét az aragóniai egylet valamint jobb hajrájának köszönhetően sorozatban ötödik győzelmét könyvelhette el. A hazaiaknál hiányzott Andy Panko klasszis teljesítménye, február hónap MVP-je kőkemény védelmet kapott – ez pedig a Zaragoza érdeme. 
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Baloncesto Fuenlabrada legjobb dobói: Feldeine 17/6, Panko 13/3, Vega 9/9 
A CAI Zaragoza legjobb dobói: Norel 14, Stefansson – Sanikidze – Roll 13/9 – 13/6 – 13/3

Unicaja Malaga (14-7) – FC Barcelona (15-6): 69-74 (19-18, 17-18, 15-15, 18-23)

Meghozta a várt izgalmakat a két Euroligás csapat összecsapása, az utolsó percig megjósolhatatlan volt a győztes kiléte, de ott megmutatkozott, hogy a Barcelona fejben is nagyon egyben van. Mindkét fél tökéletesen kapcsolta ki ellenfele „nagyágyúját” (Nik Caner-Medley, Juan Carlos Navarro) a játékból, így végig fej-fej mellett haladtak. Az első félidőben egyik gárda sem tudott négy pontnál nagyobb fórra szert tenni, nagyon kiegyenlített játéknak lehetett szemtanúja a nagyérdemű. Emlékezetes mozdulattal zárta a katalán óriás a félidőt: 41-38-as állásnál 4,5 másodperc volt vissza, amikor Jacob Pullen egészen lehetetlen szögből, a félpályáról talált be egy buzzer-beaterrel. A játék képe a folytatásban sem változott, egyik gárda sem tudta rákényszeríteni akaratát a másikra. A 25. percben alakult ki a legnagyobb malagai előny (47-41), de Xavi Pascual időkérésével rendet tett a fejekben, három perc múlva már a gránátvörös-kékek örülhettek (47-48). A záró részben malagai részről Carlos Suárez brillírozott, túloldalon Victor Sada tartotta vele a lépést. 69-71-es vendég vezetésnél Sada passzából az alaszkai Brad Oleson dobott egy demoralizáló hárompontost, amivel megpecsetélte a hazaiak sorsát 9 másodperccel a rendes játékidő lefújása előtt. A Király Kupa döntős egylet immár egyedül birtokolja a pontvadászat harmadik pozícióját.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

Az Unicaja Malaga legjobb dobói: Suárez 15/9, Granger 11/3, Toolson 10/6
Az FC Barcelona legjobb dobói: Oleson 11/9, Sada 10, Navarro 9/6

FIATC Joventut (10-11) – CB Valladolid (2-19): 95-73 (26-18, 22-19, 27-21, 20-15)

Újabb nehéz túra előtt állt a ligautolsó, a katalánok könnyű erődemonstrációt tarthattak a Valladolid ellen, amelyet meg is tettek Tariq Kirksay-ék. Már az első etapban egyértelművé tették a hazaiak, hogy nincs keresnivalójuk Danilo Andjuszicséknak, akiknek a védekezésük ismét nagyon szétesett – a periméter játékáról híres Badalona közel négyszer annyi triplát süllyesztett el (15 – 4), mint ők, így még az első félidő végén rájuk nézve volt hízelgő az eredmény (48-37). A folytatásban tovább nyílott a két csapat közötti differencia, a Joventut könnyed és látványos kosárlabdával szórakoztatta közönségét, a Valladolid pedig nem tudta szorossá tenni a találkozót, hiába Andjuszics és Johnson ponterős játéka. Ám a hazaiaknál Kirksay régen látott pazar formájával egy erős dupla-duplát (23 pont, közte 7 tripla, 10 lepattanó, 3 gólpassz) szorgoskodott össze, mellette pedig John Shurna is extrát játszott. A katalánoknál az összes pályára lépő játékosnak volt sikeres mezőnydobása, tökéletes összhang mutatkozott köztük, amelynek egy jól megérdemelt nagyarányú diadal lett az eredménye.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A FIATC Joventut legjobb dobói: Kirksay 23/21, Shurna 20/12, Savané 9
A CB Valladolid legjobb dobói: Andjuszics 21/3, Johnson 18/6, Cvetinovics 12/3

Real Madrid (21-0) – Iberostar Tenerife (9-12): 87-76 (21-16, 20-24, 13-19, 33-17)

Az eredményt tekintve szépen helytállt a kanári-szigeteki együttes, tekintve hogy leghatékonyabb magasembere, Lazarosz Papadopulosz nem kapott zöld jelzést az orvosaitól, el sem utazott a fővárosba. Sőt, a Királyi Gárda csupán az utolsó negyedben tudta maga javára fordítani a rangadót, addig erőn felül, komoly küzdelemre kényszerítette a tenerifei alakulat. Meglepte ellenfelét Alejandro Martinez együttese, Rudy Fernándezék szenvedtek, nem tudták leszakítani magukról a vendégeket (41-40). A harmadik etap a Teneriféről szólt, a madridi rajongók arcára ráfagyott a mosoly, látva csapatuk kényelmetlen helyzetét (54-59). De a negyedik negyedben ismét megmutatkozott miért is veretlen még mindig Pablo Laso gárdája: Sergio Rodriguez és Sergio Llull klasszis megoldásaihoz Felipe Reyes is csatlakozott, a kanári-szigeti alakulat pedig teljesen elfogyott erejével így végül nem forgott veszélyben a Madrid győzelme. A vendégeket rosszul érintette J. Gutierrez kipontozódása, ám így is emelt fővel távozhattak.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Real Madrid legjobb dobói: Rodriguez 22/12, Llull 20/9, Reyes 18/3 
Az Iberostar Tenerife legjobb dobói: Gutierrez - Blanco 15/6 - 15/3, Uriz 12/6

Herbalife Gran Canaria (14-7) – Rio Natura Monbus (10-11): 53-60 (18-23, 8-16, 18-9, 9-12)

Pontszegény mérkőzésen egy extra Corbacho-val ért révbe a monbusi egylet - nem kis meglepetésre - a Gran Canaria otthonában. Az összecsapás előtti napokban veszítette el húzóemberét a galíciai társaság, így még inkább esélyesebbnek tűnt a hazai fél, de a mostanában abszolút felfelé ívelő gárda rácáfolt erre. Jobban rajtoltak a Brad Newley húzta kanárik, de Corbacho hamar ráérzett a mérkőzés ritmusára, egymás utáni egységeivel ötpontos fórra tett szert a Monbus (18-23). A továbbiakban sem lassított a vendég alakulat, Corbacho mellé Delas is megérkezett a pontgyártásba, Pedro Martineznek volt mit mondania övéinek az öltözőben (26-39). Bár a második félidőben beragadt a galíciai támadójáték, de még mielőtt veszélybe kerültek volna Moncho Fernández tanítványai, ismét Corbacho villant a 6,75-ös vonal mögül, ezzel pedig végig kezében tartva a derbit zsinórban hatodszor nyert a Monbus, amely megérkezett a rájátszást érő hetedik helyre!
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg. 
Alberto Corbacho kitűnő teljesítménye érdemelte ki a forduló MVP címét. A spanyol 26 pontot hintett – közte hét triplát – 4 lepattanót kaparintott meg valamint 3 gólpassz is a nevéhez fűződik, hasznossági mutatója 31. 

A Herbalife Gran Canaria legjobb dobói: Hansbrough 17/6, Newley 13/9, Oliver 7/3
A Rio Natura Monbus legjobb dobói: Corbacho 26/21, Delas 16/3, Berzins 12/3

Valencia Basket Club (18-3) – Laboral Kutxa (10-11): 67-55 (19-16, 13-19, 23-11, 12-9)

Kiegyenlített első félidő után, egyre inkább őrölte fel ellenfelét a Valencia, a Laboral Kutxa végül simán kapitulált. Hanga Ádám nem kapott túl sok lehetőséget Sergio Scariolo mestertől. A derbiről az alábbi linken már olvashattatok, a videós összefoglalót itt találjátok meg.

A Valencia Basket Club legjobb dobói: Dubljevics 17/3, Doellman 15/3, Martinez 11/6
A Laboral Kutxa legjobb dobói: Pleiss 12, Heurtel 11/3, Mainoldi 10/6

Tuenti Movil Estudiantes (6-15) – Bilbao Basket (9-12): 86-80 (19-18, 13-23, 29-13, 25-26)

A Tenerifén kívül az Estudiantes is erőn felül teljesített, de az erőfeszítéseket itt diadal koronázta meg, amelyet Ivanov testvérének tiszteletére ajánlottak fel a madridiak (Dejan Ivanov nem lehetett a parketten, testvérét gyászolta). Hullámzóan alakult a forduló utolsó meccse, kiegyenlített első és utolsó negyedek mellett a két középső óriási fölényt mutatott előbb a Bilbaónak, majd az Estudiantesnek. Kyle Kuric mellé felnőtt a Barcelonában pallérozódó Rabaseda valamint Banic, de nehezen adta magát a Raul Lopezt elvesztő Mumbrú-Grimau fémjelezte baszk klub. Küzdelmes harcban kerekedett felül a madridi kiscsapat, amely csapatként jobban funkciónált. Közvetlen riválisaik is győzelemmel hagyhatták el a parkettet, kivéve a Manresa: ez pedig azt jelenti, hogy jelenleg a katalán együttes áll a kiesőzónában.
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Tuenti Movil Estudiantes legjobb dobói: Kuric 24/6, Rabaseda 16/12, Banic 13
A Bilbao Basket legjobb dobói: Mumbrú 17/6, Grimau 14, Gabriel 13/6

A forduló Top 7 jelenete:
http://acbtv.acb.com/video/6926-lacb-20132014-liga_regular-21-top7_kia:_pullen_logra_el_mas_dificil_todavia

A tabella jelenlegi állása:
1   Real Madrid    21  0
2.  Valencia Basket Club    18  3
3.  FC Barcelona    15   6
4.  Unicaja    14   7
5   Herbalife G. Canaria    14   7
6.  CAI Zaragoza    13   8
7.  Rio Natura Monbus    10   11
8   Joventut FIATC    10   11

9.   Labor Kutxa    10   11
10. Cajasol    10   11
11. Gipuzkoa Basket    9   12
12. Bilbao Basket    9   12
13. Tenerife Iberostar    9   12
14. B. Fuenlabrada    7   14
15. Tuenti M. Estudiantes    6   15
16. UCAM Murcia CB    6   15
17. La Bruixa D'or    6   15
18. CB Valladolid    2   19

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus