ACB Liga - 21. forduló

Izgalmakban nem volt hiány a spanyol bajnokság 21. fordulójában, több mérkőzés is csak az utolsó pillanatokban dőlt el. Ezek egyke volt Lóránt Péter és csapata, a Lagun Aro mérkőzése a Zaragoza ellen, ahol Jimmy Baron lett a hős egy utolsó másodperces triplával. De győzött a másik magyar érdekeltségű csapat is, a Manresa, Hanga Ádámmal a soraiban otthon fektette két vállra Sevilla együttesét.

Lagun Aro GBC - CAI Zaragoza 76-75

Vasárnap kora délután, 12:15-s kezdéssel a tabellán eggyel előrébb tanyázó Zaragoza együttesét fogadta a nyolcadik pozíciót elfoglaló Lagun Aro, Lóránt Péterrel a soraiban.

Beragadtak a rajtnál a házigazdák, a vendégek egy Steffanson és egy Hettsheimer triplával, valamint Wright büntetőivel 8-0-ra elhúztak alig három perc játék után. Panko révén megkezdte a pontgyártáts a Lagun Aro is, de a Zaragoza brazil óriása ismét egy távoli góllal jelentkezett, így nem csökkent a hátrány (4-11). Jimmy Baron a padról beszállva adott új lendületet csapatának, míg Neto a pattanók gyűjtésével tette magát hasznossá hazai oldalon, majd az olasz játékos duplájával egy pontra megközelítette ellenfelét a baszk együttes. A kilencedik percben érte utol először a Zaragozát a Lagun Aro, ekkor Baron gólpasszából Vidal volt eredményes a hárompontos vonalon túlról (13-13). Szűk egy perccel az első negyed vége előtt Lóránt is játékra jelentkezett, a hazaiak Baron révén megfordították a mérkőzést (15-14), nem sokkal később pedig Van Rossom elhibázott tripla kísérletét szedte le honfitársunk a gyűrűről. Ezzel szűk egy pontos san sebastiani előnnyel zárult a nyitófelvonás.

A vendégek szekerét Fontet tolta előre, kosarával ismét átvették a vezetést, majd Peti szabálytalankodott ellene, de csak egyet értékesített a megítélt büntetőkből, így a remek napot kifogó Baron távolijával ismét a hazaiak jártak előrébb (18-17). Egy Betts dupla és egy Lóránt lepattanó után ismét az amerikai kisember volt eredményes a 6,75-ön túlról, amivel időkérésre késztette a Zaragozát (23-17). Baronnak megjött a kedve a triplához, ám hiába maradt ezúttal ki a dobása, Lóri ismét jókor volt jó helyen és visszaszerezte a labdát, begyűjtve harmadik lepattanóját. Archibald és Cabezas kosaraival azonban zárkózott a vendég gárda, viszont a Lagun Aro újra pontosan célzott a "belvárosból", így most Vidal távolijával tartotta lélegzetvételnyi előnyét a házigazda (26-21). Panko jött, Peti ment, honfitársunk megtette a magáét, most jöhettek az amerikai gólgyáros pontjai. Ám kosarak helyett a mezőnymunkából vette ki inkább a részét, egy védőpattanó és egy gólpassz formájában, de Cabezas beindult a túloldalon, sorra harcolta ki a büntetőket, majd értékesítette is azokat, nem sokkal később pedig Van Rossom triplájával ismét beérte vendéglátóját a Zaragoza (30-30). Panko és Aguilar kosárváltása után nem változott a különbség, majd a félidő hajrájára ismét visszatért Lóránt, de az eredményen már nem tudtak változtatni a felek, így egállal vonulhattak a nagyszünetre a csapatok (32-32).

Jimmy Baron büntetőkből folytatta a pontgyártást, de Cabezas sem akart leállni a túloldalon, így a kisemberek párharcával kezdődött a második félidő, majd a faultproblémái miatt eddig kevesebb játéklehetőséget kapó Hettsheimer köszönt be a vendégeknél, amivel újra náluk volt az előny (34-36). Ezután Aguilar lett rendszeres vendég a büntetővonalon, de Neto jókor hallatott magáról ismét, így tapadt a vendégekre a baszk együttes (38-39). A Zaragoza spanyol klasszisa azonban egy triplával gazdagította lövőlapját, majd a halovány teljesítményt nyújtó Wright is betalált, hat pontost fórhoz juttatva csapatát (40-46). A negyed derekán érkezett a pályára Lóránt Peti, aki nem is tétovázott sokat és megkaparintott egy védőlepattanót, ami után Salgado volt eredményes hazai oldalon (42-46). Nagy adok-kapok indult a hajrában, a hazaikban továbbra is a remeklő Baron tartotta a lelket, az amerikai triplát dobott, gól jó plusz egyet értékesített és helyére küldött két büntetőt is, míg vendég oldalon a Cabezas-Wrgith duó osztozott a pontokon és tartották a Zaragoza kicsiny előnyét (49-56). A negyed utolsó támadását a Lagun Aro vezethette, időkérés után kétszer is visszaszedték a saját elrontott dobásukat, majd az i-re a pontot Doblas tette fel, öt pontra csökkentve a házigazdák hátrányát (51-56).

Két perc sem telt el a zárószakaszból, de a hazaiak máris egyenlíteni tudtak Panko és Salgado kosaraival, de Archibald megnyugtató kosárral szerezte vissza a vezetést a Zaragozának (58-60). A bajnokság legjobb dobójának számító Panko úgy látszik az utolsó negyedre tartogatta magát, az amerikai 12-ik pontjával újra a Lagun Aronál volt az előny (62-60). Wright tripla, Salgado dupla, Cabezas dupla, Van Rossom tripla: ez a csomag ismét a Zaragoza vezetését jelentette (65-68), ami időkérésre is késztette Sito Alonso mestert hazai oldalon. Vidalnak jót tett a röpke pauza, harmadik távolijával újfent beérte ellenfelét a Lagun Aro, majd Salgado kosarával az előny is náluk volt, de Cabezas gól jó plusz egyes játékával ismét a Zaragoza járt előrébb (70-71). Nem sokkal később Vidal beütötte az ötödik személyijét, amivel büntetőzni küldte Wrightot, az amerikai pedig nem is hibázott a vonalról (70-73). Nagy butaságot követett el azonban Van Rossom a Zaragozánál, nem elég, hogy ő is a kipontozódás sorsára jutott, ráadásul Jimmy Baront faultolta tripakísérlet közben, az amerikai pedig köszönte szépen és megszerezte 20-ik pontját is a vonalról, kiegyenlítve ismét a mérkőzést (73-73). Papamakriosz is mehetett zuhanyozni néhány másodperccel később, ezúttal Wright büntetőzhetett, még pedig jól (73-75), de a slusszpoén még hátra volt: a nap hőse, Jimmy Baron lett, aki egy utolsó pillanatokban dobott hárompontossal végül megnyerte a mérkőzést a Lagun Aronak!

Lóránt Péter csereként lépett pályára a mérkőzésen, 10 perc játék alatt, 4 lepattanóval, 3 védő és 1 támadó, 1-1 elkövetett és kiharcolt faulttal járult hozzá a fantasztikus győzelemhez.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Assignia Manresa - Banca Cívica Sevilla76-71

Hanga Ádám úgy néz ki, kibérelte magának az egyik hátvédpozíciót a Manresa kezdőcsapatában. A múlt hét után ezúttal is a kezdőötösben kapott helyet csapatában, amely ezúttal a hasonló mérleggel álló Sevilla gárdáját fogadta.

Jó mérkőzést láthattak a kilátogató nézők, a csapatok ugyanis a várakozásoknak megfelelően nem kímélték egymást. A hazaiaknál különösen Asselin, míg a vendégeknél Rubio csipkedte magát a meccs korai szakaszában. Fej-fej mellett haladtak a felek, egészen 12-12-ig, amikor a vendégcsapat magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és 4 pontos előnyre tett szert, amelyet okos játékkal a negyed végére hét pontosra növeltek. Ádám egészen a hetedik percig pályán volt, majd a negyed hajrájára ismét játékba került. Ezúttal főleg a védekezése dicsérhető, emellett mindössze egy dobáskísérlete volt, ami kimaradt, valamint kiosztott egy gólpasszt is.

A második negyed kezdetekor aztán ismét a pályán láthatták a nézők Ádámot, aki a folytatásban is a csapat tagja volt. Sajnos azonban a Manresa ezen a napon nem brillírozott, és kezdett leszakadni ellenfelétől. A 14. percben aztán Rodríguez eszmélt, és szép kosarakkal egészen három pontig csökkentette a hátrányt. Itt még Bogdanovic triplájával válaszolni tudtak a sevillaiak, azonban a negyed végére előbb utolérte, majd két ponttal le is hagyta ellenfelét a Manresa, amelyben egy rövid szünettől eltekintve továbbra is a pályán tartózkodott Hanga.

A második félidőnek ismét Ádámmal a soraiban futott neki a Manresa, azonban ez nem tartott sokáig, sajnálatos módon ugyanis 2 perc alatt beütötte Ádám a második és a harmadik faultját is, így edzője gyorsan lecserélte. A jó védekezése hiányzott is a pályáról, és ez meg mutatkozott az ellenfél ponttermelésében. Előbb egyenlítettek, majd elsősorban a remekül játszó Triguero révén öt ponttal el is léptek a vendégek. A Manresa azonban nem hagyta magát, az egyik legjobb idei  meccsét játszó Asselin lévén közelebb lopóztak, majd az első pontjait a 27. percben szerző Downs révén a vezetést is visszavették. Izgalmas, fordulatos találkozó volt, ekkor még megjósolhatatlan végeredménnyel. A negyed végén jött az újabb fordulat, amelynek legfőképp Rubio és a Sevilla örülhetett, a vendégcsapat ugyanis megpörgette a végét, és három pontos előnnyel zárta a harmadik felvonást.

Az utolsó etap ismét Manresa kosarakat és fordítást hozott, mégpedig Gladyr triplájának és Dowsn büntetőinek köszönhetően. Sőt, erre Downs még egy mezőnykosarat is rátett, így már néggyel mentek Hangáék. Jól ment a játék ebben a szakaszban a hazai csapatnak, Doellmann, Rodríguez és Gladyr találatainak köszönhetően tartották és növelték is az előnyüket, míg a túloldalon bénultság lett úrrá a játékosokon. Elsősorban a jó védekezésnek és a pontos befejezéseknek köszönhetően magabiztosan haladta a győzelem a Manresa, amelyben Ádám a 35. percig volt pályán ebben a negyedbe, és egy lepattanót jegyzett. Doellman ismét betalált, így másfél perccel a vége előtt hat ponttal vezettek a hazaiak, akik közé Hanga is visszatért a pályára a végjátékra. És ha már ott volt, egy duplával tovább növelte csapata előnyét, és gyakorlatilag bebiztosította a győzelmet.

Ádám összesen 18 percet töltött a pályán, ez alatt két mezőnykísérlete volt, amelyből egyet értékesített is. Így összesen két pontig jutott, emellett volt egy-egy lepattanója, gólpassza és blokkja is. Gratulálunk a győzelemhez Ádám!

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


A Fókuszban:

Real Madrid - Gran Canaria 2014 90 - 72

A főfogás, vagyis az esti rangadó előtt előételként a blancók és a kanárik ütközetét szolgálta fel a SportKlub és annak ellenére sem unatkoztunk, hogy a találkozón esélye sem volt a kiscsapatnak. Két olyan madridi játékos, akinek alapos kötődése volt az aktuális riválishoz, azaz a tavaly még Gran Canaria színekben pattogtató Jaycee Carroll és a Las Palmas-i születésű Sergio Rodriguez számára különösen érdekes volt a derbi. Utóbbi igazán nem tudott sokat hozzátenni az összteljesítményhez, de a vajkezű hátvéd folytatta jó sorozatát és bevert 17 egységnyit a volt társak gyűrűjébe. A főszereplő ezen a találkozón is a Király Kupa MVP-je, Sergio Llull (20 pont, 4 gólpassz)  lett, de a fölényes siker ellenére is relatíve sokáig kellett maximális fordulatszámon pörögnie a vendéglátóknak. Elsősorban a 23-at szóró Palacios és a 22-ig jutó Bramos jelentett veszélyt a fővárosiak kosarára, esetükben azt kérdi az ember, hogy miként lehet 10 pont alatti az átlaguk, ha láttuk, mennyire remek kosarasok. A kötelezőt behúzta Pablo Laso legénysége és készülhet a Mission Impossible legújabb epizódjára, a Monte Paschi Siena - Real Madrdi Euroliga derbire, ahol 23(!) ponttal kéne diadalmaskodnia legalább Rodriguezéknek, hogy biztosan bejussanak a legjobb 8 közé.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Unicaja Malaga - Valencia Basket 58 - 68

Láttunk egy elképesztően rosszul dobó Valenciát az első 15 percben, amely a maradék 25-ben gyakorlatilag leiskolázta a megint érthetetlenül összeomló malagaiakat. Kicsit talán bezavarhatott az a vendégeknél, hogy Perasovic mester némileg felforgatott kezdővel állt fel, igazából a cserék nem tudták felvenni a ritmust az elején, de ez múló állapot volt. A sokáig bedeszkázott gyűrű hirtelen óceánná változott a nagyszünet előtti utolsó percekben, majd a fordulás után még nagyobb tempóban kezdték el szórni a kosarakat De Colóék. Végül a 24 egységig és 11 lepattanóig jutó francia ász és a védekezésben extra honfitársa, Florent Pietrus klasszisa döntött, a vendéglátók egyszerűen nem tudtak megújulni. Ahogy lehetett várni, Gerald Fitch (5 pont, 4 eladott labda) betlije ki is hatott csapata sikerességére, egyedül Joel Freeland (17 pont)  lendületes palánkalatti játékára építhetett az Unicaja, de azt is csak az első félidőben, már a hajrában nem sokat tudott hozzátenni az angol center a Malaga produkciójához. Berni Rodriguezék vesszőfutása folytatódik, a Valencia pedig lassan, de lépked előre a táblázaton.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


Asefa Estudaintes Madrid – FIATC Joventut Badalona 56-71

A dupla-duplát repesztő Latavious Williams (14 pont, 13 lepattanó) és az öt tripláig jutó Pooh Jeter vezérletével végig vezetve, meglepően simán hozta el a két pontot Madridból a Badalona. A házigazdák mindössze az utolsó negyedet tudták megnyerni, azt is csak soványka egy ponttal, így hiába Gabriel újabb remek estéje (12 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz), az Estudiantes verségével tovább süllyedt a tabellán és már kieső helyen tanyázik.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Caja Laboral – Blancos de Rueda Valladolid 67-65

Majdnem megégette magát ismét a Caja Laboral együttese hazai pályán, de Oleson az utolsó másodpercekben kihúzta a baszkokat a csávából. A végig kiegyenlített találkozó végjátékában hiába egalizált egy hárompontossal Garcia vendégoldalról, a nagy örömködésben megfeledkeztek az amúgy remek napot kifogó Brad Olesonról (15 pont), aki nemes egyszerűséggel végigszáguldott a pályán és egy ziccerrel megnyerte a meccset a házigazdának. Bár a tabella alján kullogó Valladolid legyőzése nem kellett volna, hogy ilyen nehéz akadályt jelentsen a Cajanak, de mindezt úgy érték el, hogy legjobbjuk, Teletovic az első percben sérülés miatt kiszállt a játékból.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Lucentum Alicante – Blusens Monbus Obradoiro 63-64

Ha meglepetés, akkor Obradoiro. A Caja legutóbbi két vállra fektetése után a kiscsapat ismét hallatott magáról, ezúttal az Alicante otthonában. A vendégek hét pontos hátrányukat egy remek második negyeddel dolgozták le (10-29), melyben szétfutották a házigazdákat, rengeteg gyors gólt szerezve. Visszakapaszkodott még az Alicante, a végjátékban sikerült is egyenlíteniük alig több, mint egy másodperccel a lefújás előtt, de az Obradoironak volt még egy támadása. Időkérés után Rodriguez ívelte fel a gyűrűhöz repülő Kendallnak a labdát, aki ellen szabálytalanságot láttak a játékvezetők, megítélt büntetőből pedig megszerezte a győzelmet a vendégeknek. Az Obradoiro ismét csapatmunkával ért el bravúros sikert, minden pályára lépő játékosuk dobott pontot és legeredményesebb játékosuk is csak tízzel zárt (Ere, Hopkins).

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

UCAM Murcia – Gescrap Bizkaia Bilbao 73-69

Hiába lépték túl négyen is a tíz pontos határt, hiába hozott össze dupla-duplát Hervelle, hiába dobott remekül Aaron Jackson, a Murcia mégis megszakította a Bilbao menetelését. A hazaiak nyerőemberei Augustine és Udoka voltak, rajtuk kívül senki nem tudott tíz egység fölé jutni (bár többen is közel jártak hozzá), előbbi 16 pontja mellé 10 lepattanót is összekotort. A lecsorgó labdákat amúgy is szorgosan kapkodták a házigazdák, 38-25-re nyerték ezt a külön párbajt, különösen sokatmondó, hogy tízzel többet szedtek a támadó palánk alatt, mint a baszkok (15-5).

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

FC Barcelona Regal – Mad-Croc Fuenlabrada 86-59

Újabb izgalommentes győzelmen van túl a Barcelona, amelynél hatan is tízes teljesítményindex fölött zárták az összecsapást, míg a túloldalon ez egyedül Dioufnak sikerült. Mellett Penney igyekezete dicsérhető még, de ketten együtt nem bírtak a Lorbeck vezette katalánokkal, akik sokkal jobban szervezett csapat benyomását keltették, főleg a 25 gólpasszukkal, szemben a madridiak hétjével…

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Az ACB Liga állása:


Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség %
1 FC Barcelona 21 18 3 0,93
2 Real Madrid 21 17 4 0,90
3 Caja Laboral 21 15 6 0,86
4 Unicaja Malaga 21 13 8 0,81
5 Lucentum Alicante 21 13 8 0,81
6 Lagun Aro GBC 21 11 10 0,76
7 Bizkaia Bilbao Basket 21 11 10 0,76
8 Valencia Basket 21 11 10 0,76
9 CAI Zaragoza 21 11 10 0,76
10 Banca Civica Sevilla 21 10 11 0,74
11 Assignia Manresa 21 10 11 0,74
12 Mad-Croc Fuenlabrada 21 10 11 0,74
13 Gran Canaria 2014 21 8 13 0,69
14 FIATC Joventut Badalona 21 8 13 0,69
15 Blusens Monbus Obradorio 21 7 14 0,67
16 UCAM Murcia 21 6 15 0,64
17 Asefa Estudiantes Madrid 21 6 15 0,64
18 Blancos de Rueda Valladolid 21 4 17 0,60


A forduló TOP 7 jelenete (videó), közte a Lagun Aros Jimmy Baron győztes hármasával.



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus