ACB Liga - 23. forduló

Hanga Ádámék fontos meccset vesztettek el a hétvégén a Lagun Aro ellen, a baszk gárda ugyanis így továbbra is lépéselőnyben van a kiesés ellen folytatott versenyfutásban. Több meglepetés is született a spanyol bajnokság 23. fordulójában: otthon botlott a Barca, a Valencia és az Estudiantes is, míg a Malaga hosszú idő után tudott rangadót nyerni.

Lagun Aro GBC – Basquet Manresa 94-90

A 18 csapatos spanyol bajnokság két kieső helyen lévő alakulata, a Lagun Aro és a Hanga Ádám vezette Manresa vívott meg egymással a kritikusan fontos győzelemért San Sebastianban, s a találkozót többnyire uraló katalán gárda a magyar légiós remek játékának (is) köszönhetően hiába vezetett kétszámjegyű előnnyel is, végül kikapott, így majdnem lehetetlen helyzetbe került a bennmaradási reményeket illetően.

Hanga Ádám kezdőként szerepet kapva összesen 28 percnyi lehetőséget kapott, ami alatt 16 pontot dobott, 5 lepattanót szedett, s 1 gólpasszt osztott ki, továbbá volt 4 kiharcolt faultja is, a negatív oldalra pedig 2 labdaeladás került fel a neve mellé. Honfitársunk 11 mezőnykísérletéből 5 be is talált a gyűrűbe, a triplavonalon túlról 3-ból 1-gyel zárt, míg a büntetőket hibátlanul értékesítette (5-ből 5). 18-as VAL értékmutatójával a vendégek második legjobbja volt a 23-as indexet összehozó Troy DeVries mögött.

A mérkőzést 91 - 86-ra elvesztő Manresa ezennel visszacsúszott a tabella legutolsó helyére és még mindig két győzelemnyire van lemaradva a még bennmaradást érő pozícióban tanyázó Fuenlabrada mögött.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


Blusens Monbus Obradoiro – CAI Zaragoza 72-64

Győzelmével közelebb lopózott a rájátszást érő nyolcadik pozícióhoz az Obradoiro, a pokolian nehéz Zaragoza elleni derbit követően két másik együttessel osztozik jelenleg a kilencedik helyen, de csak egy meccsre van az előttük álló Estudiantes-től. A csapatmunka hozta meg a házigazdáknak a sikert, öten zártak kétszámjegyű pontterméssel, a legeredményesebb a 15-ig jutó Hummel lett, míg a vesztes félnél csak a Roll-Aguilar páros játéka dicsérhető. Előbbi 20 ponttal, 6 lepattanóval és 5 gólpasszal cipelte a hátán csapatát, míg utóbbi 14 pontja mellé, 8 lecsorgó labdát kapkodott le, de ketten kevesek voltak az Obradoiro otthonában.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Asefa Estudiantes Madrid – Blancos de Rueda Valladolid 77-80

Váratlan vereséget szenvedett hazai pályán az Estudiantes, miután a Valladolid Jordi Grimau triplájával legyőzte az esélyesebb madridi gárdát. A vendégek karmestere 18 pontot és 8 lepattanót összehozva vezényelte győzelemre társait, de az élete szezonját futó Nacho Martin is embereset játszott a fővárosban, 22-t szórt 7 pattanó mellett. Az English-Gabriel duó ismét megszórta magát a hazaiaknál, de az együttesen betermelt 36 pont nem bizonyult elegendőnek, mivel a társaktól nem jött segítség, egyedül Clark (12) tudott még érdemben hozzászólni a találkozóhoz.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

FC Barcelona Regal – Caja Laboral 67-69

Alig egy hónapja a Barcelona Vítoriában győzte le a Caja Laboral együttesét és zsebelte be 23. Király Kupa elsőségét. A baszkok nem haboztak sokat a visszavágással, az első adandó alkalommal vereséget mértek a katalánokra saját pályájukon a remeklő Causer (18) és a lepattanókat gépi gyorsasággal szedő Nemanja Bjleica (13 pattanó) vezérletével. Navarro ismét csak az oldalvonalon túlról nézte csapata vergődését, habár Jasikevicius rövid játékideje alatt kiválóan pótolta a spanyol klasszist (12 pont, 4 gólpassz), a címvédő 34 %-os dobóteljesítménye nem vezethetett sok jóra, a végjátékban a 16-ot szóró Lampe ezt meg is bosszulta és egy közeli duplával végleg eldöntötte a mérkőzést.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

FIATC Joventut Badalona – Mad-Croc Fuenlabrada 86-92

Hiába játszott fantasztikusan a hazaiak amerikai csillaga, Corey Fisher (25/15 pont, 5 gólpassz) és a még őt is felülmúló honfitársa, Tony Gaffney (24 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 blokk), a két jenki tündöklése nem volt elég a másik oldal dinamikus duója ellen, a Feldine-Kurz páros jutatta végül létfontosságú győzelemhez a kiesés ellen menekülő Fuenlabradát. Feldiene ezúttal csak a pontgyártásra koncentrált, 29 egységgel zárva a találkozót, míg a gárdához januárban csatlakozó Kurz 18 pontja mellé, 7 lepattanót és 2 blokkot is begyűjtött.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Herbalife Gran Canaria – CB Canarias 78-70

27-13-as nyitó negyedével hamar dűlőre vitte a dolgot a Gran Canaria együttese, a későbbiekben a 22 pontos Toolson és a dupla-dupláig jutó Nelson (10 pont, 14 lepattanó) vezérletével már csak tartania kellett a különbséget a Canarias ellen. A vendégeknél nem akadt egyetlen kiugró teljesítmény sem, 12 ponttal már a csapat legjobb dobója tudott lenni Sekulic, de ez nem is meglepő 17 %-os triplamutatót elnézve (4/24).

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Real Madrid – UCAM Murcia 86-69

Izgalommentes, inkább látványban gazdag összecsapást vívott egymással a két együttes, a madridiak elsöprő nyitánya (19-5) után edzőmeccsbe torkollott a találkozó, melyen még az is belefért a pakliba, hogy a vesztes félből kerüljön ki a forduló (egyik) MVP-je a 24 pontos Kim Tillie személyében. A blancóknál ismét hozták magukat a sztárok, Mirotic (17), Fernadnez (13), Llull (12) és Rodriguez (11) is ihletett napot fogott ki, a győzelem így egy percig sem forgott veszélyben, a Real továbbra is magabiztosan vezeti a spanyol bajnokságot.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Unicaja Malaga – Uxue Bilbao Basket 63-59

Ébredezik a Malaga, a rájátszáshoz most már nem elég a ”kötelező” meccseket hoznia, rangadókat is kell nyernie, úgy, mint legutóbb a Bilbao ellen. Hasonlóan az előző két mérkőzéshez, itt is remek kezdésnek örülhetett a hazai publikum, a zöldek 21-7-re lépték le baszk riválisukat, ám a Vasiliadisz-Mumbri-Zisisz fémjelezte vendégek kiegyenlítettek a záró játékrész előtt, de ott már a csapatszinten kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó  Malaga akarat érvényesült és a 17-ig jutó Krunoslav vezetésével végül behúzta a találkozót.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Valencia Basket – Cajasol Sevilla 66-72

A forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatta a Sevilla gárdája, miután győzni tudott a Király Kupa finalista Valencia otthonában. A meccs hőse a 16-al záró Satoransky és a 7 pontja mellett 10 lecsorgó labdát begyűjtő Triguero lett, de kellett a sikerhez a vendégek kiváló utolsó negyedbeli védekezése, a záró szakaszban ugyanis 9 ponton tartották saját pályáján a bombaerős Perasovic legénységet, így hét pontos hátárnyból tudtak a végén fordítani és bravúrt aratni. A vesztes oldalon Kelati 19-nél állt meg, Faverini 15-nél, a dolog szépséghibája, hogy a csapat alulmaradt a lepattanócsatában és 17-szer ajándékozta oda a labdát ellenfelének.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


Az ACB Liga állása:


Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség %
1 Real Madrid 23 22 1 0,98
2 Caja Laboral 23 19 4 0,91
3 FC Barcelona 23 14 9 0,80
4 Uxue Bilbao Basket 23 14 9 0,80
5 Herbalife Gran Canaria 23 14 9 0,80
6 CAI Zaragoza 23 13 10 0,78
7 Valencia Basket 23 13 10 0,78
8 Asefa Estudiantes Madrid 23 12 11 0,76
9 Blusens Monbus Obradorio 23 11 12 0,74
10 Unicaja Malaga 23 11 12 0,74
11 FIATC Joventut Badalona 23 11 12 0,74
12 UCAM Murcia 23 10 13 0,72
13 Cajasol Sevilla 23 9 14 0,70
14 CB Canarias 23 9 14 0,70
15 Blancos de Rueda Valladolid 23 9 14 0,70
16 Mad-Croc Fuenlabrada 23 7 16 0,65
17 Lagun Aro GBC 23 5 18 0,61
18 Basquet Manresa 23 4 19 0,59

 

Ha ACB, akkor TOP 7! Lássuk az eheti listát!

A 23. forduló TOP 7 jelenete.


http://www.acb.com/fichas/LACB57201.php

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus