ACB Liga - 28. forduló

Hanga Ádám eddig legjobb mérkőzésén van túl az ACB Ligában, a Malaga elleni idegenbeli sikerből ugyanis 21 ponttal vette ki a részét, amivel a forduló második legjobb dobója volt. Lóránt Péternek sajnos már kevesebb oka lehetett az örömre, a Lagun Aro hazai pályán szenvedett nem várt vereséget a kiesés ellen küzdő Murcia együttesétől. A forduló meccse mindenképp a Caja Laboral és a Real Madrid ütközete volt, ahol csupán egyetlen pont döntött az új stadiont avató baszkok javára.

A Fókuszban:

Unicaja Malaga – Assignia Manresa 81-96

Történelmi pillanat jött el múlthét vasárnap: Hanga Ádám és csapata, a Manresa is képernyőre került a SportKlubon, hazánk büszkesége pedig nem akármilyen játékkal szolgálta ki a magyar közönséget, 21 pontos idénycsúcsot repesztett, közte 2 értékesített triplával, valamint 6 lepattanót és 3 szerzett labdát is elkönyveltek a statisztikusok a kezdőként pályára lépő honfitársunknak. A majd 21 percet pályán töltő Hanga a legfontosabb pillanatokban állt a katalán kiscsapat élére és az addig abszolút pariban lévő Manresát győzelemre tudta vezetni. A Malaga hozta, amit tud, de a vendégek extrái és a magyar játékos performansza végül a számunkra kedvesebb csapat felé billentette a mérleg nyelvét - olyannyira, hogy izgalmak sem maradtak az utolsó percekre. Gratulálunk Hanga Ádámnak!

Ide kapcsolódik, hogy a SportKlub kommentátorával, Perjési Tamással együtt volt szerencsénk egy hetet eltölteni Spanyolországban, azon belül Barcelonában, illetve Manresában. Természetesen Hanga Ádámnál is jártunk, sőt, több videós anyagot, portrét is forgattunk a katalán gárda játékosával, ami majd hamarosan látható is lesz a televízióban, illetve a Kezdő5.hu portál felületén. A Manresa - Lagun Aro mérkőzést a helyszínről követtük végig, nagy örömünkre relatíve sokat láthattuk a pályán egyszerre Hanga Ádámot, illetve Lóránt Pétert, mindketten hozták a pontjaikat és a tőlük elvárható teljesítményt is, végül a 4 egységig jutó Lóránt örülhetett, a 7-et szóró Hangának meg kellett elégednie a szoros verséggel.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Caja Laboral – Real Madrid 67-66

Hatalmas spanyol rekorddal kezdődött a mérkőzés, 15 504 néző, azaz telt ház volt a Buesa Arénában, ennyien még sosem tekintettek meg a helyszínen spanyol kosárlabda mérkőzést. A Jaycee Carrollt nélkülöző vendégek borzasztóan kezdtek, az Andres Nocionival kiegészülő vitóriaiak viszont szárnyaltak és 7(!) ponton tartották a forduló előtt 2 győzelemmel jobb Madridot az első negyedben, sőt, a félidőben kapott 26 egység is abszolút kiemelkedőnek számít a bajnokság legjobb támadóegységével szemben. A Real azért a feljavuló Llull főszereplésével szépen feljött a fordulás után, sőt, a kezdeményezést is magához tudta ragadni, de képes volt a megújulásra a baszk együttes és meg is tudta fordítani a derbit. A slusszpoén a végén következhetett volna, de fél másodperccel a végső dudaszó előtt a Llull-ra kijátszott szinte könnyednek mondható fellöbbölt ziccer kimaradt, így nyert a Caja Laboral, s már csak egy győzelem választja el Dusko Ivanovics mester fiait a fővárosiaktól.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


Lagun Aro GBC – UCAM Murcia 67-71

Az ACB-ben a rendkívül előkelő, 4. helyen álló Lagun Aro együttesére annak ellenére nehéz mérkőzés várt a bajnokság 28. fordulójában, hogy a Murcia a tabellán mindössze a 16. helyen tanyázott, és eddig csupán egyetlen idegenbeli sikert tudtak felmutatni.

Nem kezdte valami jól a meccset a hazai alakulat: az egykoron az NBA-t is megjárt Douby és Udoka pontjaival a 7. percben már 17-6-ra is vezetett a Murcia. Ekkor érkezett a pályára Lóránt Péter is, aki hamarosan egy támadólepattanóval jeleskedett, amiből Baront hozta kihagyhatatlan helyzetbe. Némileg fel is zárkózott a negyed végére a san sebastiani csapat (14-20).

A második etap eleje azonban ismét a Murcia kedve szerint alakult. A 13. percben Douby büntetőivel újfent visszaállt a 11 pontos különbség a csapatok között (18-29). Sokáig, egészen pontosan a 17. percig kellett várni az ACB pontkirályának, Pankonak az első pontjaira: 37-34-es állásnál már látótávolságon belülre is kerültek, így a nagyszünetre kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés.

A második félidő Udoka duplájával indult, de 41-34-es Murcia előny után fordult a találkozó. A hazaiak egy 9-0-s rohamot produkáltak, így Vidal kosara után már náluk volt az előny. Felváltva estek ekkor a kosarak: a hazaiaknál főleg Baron volt elemében. A 26. percben ismét Udoka villant a triplavonalon túlról, kosarával 51-47-re vezetett a Murcia.

A záró szakaszban Betts 2+1-e nagyon kellett már a hazaiaknak, de úgy festett a mai napon nem engedi ki a kezéből a kezdeményezést a Murcia. Jimmy Baron azonban nem így gondolta: triplája fújt riadót a hazaiaknak. Erre viszont két hármas érkezett válaszul a Murciától (67-69). 20 másodperccel a vége előtt Udoka egy-egy büntetőt értékesített, és mivel a hazaiak nem tudtak a gyűrűbe találni, így a Murcia elhozta a két pontot San Sebastianból.

Lóránt Péter 6 percet és 38 másodpercet töltött ezúttal a pályán, 1-1 támadólepattanót és gólpasszt jegyzett, valamint beütött egy faultot.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


Blancos de Rueda Valladolid – Mad-Croc Fuenlabrada 69-66

Apró lépést tett a kiesés elkerüléséért a Valladolid gárdája, de a Fuenlabrad elleni otthoni sikerrel együtt is még mindig ők nézik a mezőny hátát. Borchardt dupla-duplával (10 pont, 12 lepattanó) vette ki a részét a győzelemből , de Nacho Martin is közel járt hozzá (13 pont, 8 lepattanó), míg Uriz szórta őket folyamatosan labdákkal (8 gólpassz). A vendégeknél a Mainoldi (15 pont), Penney (19 pont), Blanco (12 pont) alkotta hármasfogat hozott össze szép termést, de a lepattanó harcot nagy különbséggel elveszítő (35-24) madridiakon ők sem tudtak segíteni.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Valencia Basket – FIATC Joventut Badalona 90-67

Egy perc kétséget sem hagyott afelől a házigazda Valencia, hogy a katalánoknak nem lehet keresnivalójuk a mérkőzésen, végig vezetve a találkozón, magabiztosan és könnyed győzelmet aratott Perasovics mester legénysége. A játék minden elemében felülmúlták a Caner-Medley (13 pont, 8 lepattanó) vezette hazaiak a vendég együttest, több, mint 50 %-os hatékonysággal tüzeltek mezőnyből és a triplavonalon túlról is, megnyerték a lepattanó csatát (32-22), jobban szolgálták ki egymást (22-13 gólpassz) és a védekezésben is domináltak (6 blokk). Emelett hatan zártak dupla számjegyű pontterméssel, így a túloldalon Latavious Williams ismételt jó teljesítménye (15 pont, 6 lepattanó, 3 szerzet labda) csak a tisztes helytálláshoz volt elegendő.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

CAI Zaragoza – FC Barcelona Regal 49-68

Ezúttal könnyed sikert aratott a címvédő idegenben a Zaragoza otthonában, akik idénybeli legszerényebb ponttermésükkel nem is lehetett sok esélyük a győzelemre. A Barca uralta a palánk alatti területet, a festéken belül 48-28-ra múlták felül Hettsheimeréket, de magas embereik is nagyon éltek, főleg a szenegáli Boniface Ndong, aki 17 ponttal és 9 lepattanóval zárt, 80 százalékos pontossággal dolgozva mezőnyből (8/10). Hazai oldalon Charles Rhodes volt nagyon elemében (11 pont, 12 lepattanó), de az ő jó produkciója sem volt elég a katalánok megszorongatására.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Gran Canaria 2014 – Banca Cívica Sevilla 66-74

Egy félidőn keresztül a Gran Canariának állt a zászló, de aztán a vendégek Milenko Tepics (12 pont) és Earl Calloway (11 pont, 5 gólpassz) vezérletével nagy feltámadást produkált a fordulást követően és a végén maguk javára fordították a mérkőzést. Bramos (13 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz) és Savane (11 pont, 6 lepattanó) sokáig úgy tűnt nyerőemberek lesznek a hazaiaknál, de a 16 eladott labda és a 6/30-s tripla mutató a Sevilla malmára hajtotta a vizet, amely így újra beevickélt a rájátszást érő nyolcadik helyre.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Gescrap Bizkaia Bilbao – Blusens Monbus Obradoiro 79-71

Állva hagyta ellenfelét a Bilbao az első negyedben, a baszkok 27-7-el nyitották a mérkőzést, ám a középső két etapban az Obradoiro le tudta dolgozni a hátrányát, így a döntés az utolsó felvonásra maradt. Ebben a dupla-duplát (16 pont, 11 lepattanó) elérő D’or Fischer és a tripla-duplát megközelítő (9 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz) Alex Mumbru vezette házigazdák bizonyultak jobbnak, és kicsit a saját dolgukat is megnehezítve, de végül hozták a kötelező győzelmet. Washington (17 pont) és Kendall (15 pont, 6 lepattanó) voltak a húzóemberek az Obradoironál, amely még így is lélegzetvételnyi előnyben van a kieső zóna csapataival szemben.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


Végezetül nézzük melyek voltak a forduló legszebb megmozdulásai!

A 28. forduló TOP 7 jelenete.       

    Csapat    Mérkőzés    Győzelem    Vereség    %
1    FC Barcelona    28    23    5    0,91
2    Real Madrid    28    21    7    0,88
3    Caja Laboral    28    20    8    0,86
4    Valencia Basket    28    16    12    0,79
5    Lagun Aro GBC    28    16    12    0,79
6    Gescrap Bizkaia Bilbao     28    16    12    0,79
7    Lucentum Alicante    27    15    12    0,78
8    Banca Civica Sevilla    28    15    13    0,77
9    Unicaja Malaga    28    14    14    0,75
10    CAI Zaragoza    28    14    14    0,75
11    Assignia Manresa    28    13    15    0,73
12    FIATC Joventut Badalona    28    12    16    0,71
13    Gran Canaria 2014    28    11    17    0,70
14    Mad-Croc Fuenlabrada    28    11    17    0,70
15    Blusens Monbus Obradorio    28    10    18    0,68
16    UCAM Murcia    28    10    18    0,68
17    Asefa Estudiantes Madrid    27    7    20    0,63
18    Blancos de Rueda Valladolid    28    7    21    0,63

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus