ACB Liga - 29. forduló

Hangáék újabb bravúrt vittek véghez az ACB Liga legutóbbi fordulójában, a Caja Laboral legyőzésével továbbra is életben tartják a Manresa rájátszásról szőtt álmát. Lóránt Petiék már kevésbé voltak szerencsésebbek, a Lagun Aro a címvédő otthonában szenvedett vereséget. Nem sok jóra számíthattak az idegenben pályára lépő csapatok, csupán a szombaton még Európa-Kupa döntőt játszó Valencia tudott győzni a Fuenlabrada vendégeként.

Assignia Manresa - Caja Laboral 72-70

Hanga Ádámra és csapatára, az Assignia Manresára a múlt heti Unicaja elleni bravúrt követően újabb nehéz mérkőzés várt. Sőt a tabella harmadik helyén álló Caja Laboral ellen még hazai környezetben is jókora bravúrra volt szükségük Ádáméknak az esetleges győzelemhez.

A sztárcsapat ellen Hanga Ádám a kezdőcsapatban kapott helyet. A Manresa kiválóan kezdte a meccset, az 5. percben már 14-8-ra vezettek. A negyed végén aztán feljöttek a vendégek, Teletovic pontjaival 18-18-nál utolérték a hazaiakat. Gladyr hármasával a játékrész végén mégis 23-18-ra mentek Hangáék.

A folytatásban úgy festett tudja tartani előnyét a Manresa, de a 15. percben Oleson hármasával átvette a vezetést a Caja Laboral (25-27), érkezett is a hazai időkérés. Kiválóan védekeztek ekkor Dusko Ivanovic tanítványai. A 18. percben éppen Hanga volt az, aki egy szép kosárral szakította meg csapata rossz sorozatát. Az öröm azonban nem tartott túl sokáig, mert Mirza Teletovic pillanatokkal később elsüllyesztette harmadik tripláját is. Hanga Ádi azonban hasonlóan válaszolt, majd Doellman 2+1-e után a félidőre ki is egyenlítettek (35-35).

A nagyszünet után magasabb fokozatra kapcsolt mindkét gárda. Igen pontosan céloztak a felek, így fej-fej mellett haladtak. Hanga Ádám a társak kiszolgálásában is jeleskedett, 4. gólpassza után 43-39-re vezetett csapata. Oleson 2+1-e után visszavette ugyan egy rövid időre a vezetést a Caja Laboral, de a 27. percben Hanga minden bizonnyal toplistás berobbanó zsákolása után 49-44 volt a hazaiaknak. Nem kellett túloznunk, amikor ismét Hanga Ádit dicsérhettük, hiszen a 29. percben a támadóidő lejárta előtti pillanatokban a magyar kiválóság bőven a triplavonal mögül szórt egy távolit (56-51).

A záró negyedet Gladyr két hármasa nyitotta, míg a túloldalon továbbra is Teletovic vitte hátán csapatát. A Manresa 64-57-nél már-már jelentős előnyben volt így a játékrész derekán jelentkező gólcsend is nekik kedvezett. Óriási küzdelem folyt a pályán, a hazaiak minden erejükkel igyekeztek őrizni előnyüket. Teletovic kihagyott büntetői követően Doellman zsákolhatott, így az utolsó 3 perchez érkezve már 69-59-et mutatott ez eredményjelző! Egy perccel a vége előtt 69-64-nél újra nyílttá vált a meccs, Prigioni pedig két büntetőt is a helyére küldött. Ennél nagyobb baj volt Hangáék számára, hogy 21 másodperccel a vége előtt Nemanja Bjelica egy szerencsés 2+1-es megmozdulással kiegyenlített. Alig 2 perc alatt 10-0-át produkált a Caja Laboral! Elképesztő izgalmakat hozott a végjáték. Doellman és Lampe is csak egy-egy büntetőt értékesített. 10 másodperccel a vége előtt Doellmann már mindkét büntetőjét bedobta, míg a túloldalon a kiváló védekezésnek köszönhetően Teletovic triplája kimaradt, így óriási bravúrt hajtottak végre Hanga Ádámék!

Hanga Ádám 30 percet töltött a pályán, 12 pontjával csapata 3. legjobb dobója volt. 9 mezőnykísérletéből 5-öt bedobott (2/3-as triplamutatóval). Kiosztott 4 gólpasszt és volt 3 labdaszerzése és 1 blokkja is.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


A Fókuszban:

FC Barcelona Regal - Lagun Aro GBC 77-61

A Lóránt Pétert is játszató Lagun Aro a Barcelona ellen nem tudott meglepetést szerezni idegenben, de tisztességgel helytállt. A katalán szupergárda tartja biztos első helyét a tabellán, a San Sebastian pedig ott van a tömött, a legjobbak mögött lévő közvetlen mezőnyben.

Az év meglepetéscsapatának tartott Lagun Aro látogatott el a Barcelona otthonába szombaton délben. A hazaiak trénere, Xavi Pascual két esztendeje nem csak Spanyolország, hanem Európa legjobb edzője is volt ám erre nem adnak bajnoki pontokat, főleg nem egy a tabellán 5. helyezett gárda ellen. Ráadásul itt volt a lehetőség arra, hogy végleg elszakadjanak a katalánok a mostanában botlott Real Madridtól, s egyébként is kétmeccses előnyüket a spanyol élvonal legelején esetlegesen tovább növeljék.

Érdekesség, hogy az említett Madrid egyik alkalommal éppen a Lagun Aro ellen csúszott el, ebből kiindulva tehát a Barcának vigyáznia kellett a San Sebastiannal. Igaz, Lóránt Péter együttese a negatív meglepetésekre is hajlamos, múltkoriban például a sereghajtó Murciát nem tudta legyőzni, saját dolgát nehezítve meg.

Pedig minden sikerre nagy szüksége lenne a Lagun Aronak, mivel hallatlanul szoros a mezőny a 4-11. helyen. Lássuk csak! A 8. helyezett Alicanténak 15 győzelme van, de a negyedik Valenciának (a Lagun 5. egyébként, mint már írtuk) is „csak” 16 sikere van. Sőt, menjünk tovább, a 9. és 10. Malaga és Zaragoza 14, míg a Hanga Ádámot soraiban tudó Manresa 13 sikert számlált a mostani kör előtt. Őrületes hajrára van tehát kilátás az ACB Ligában az alapszakasz befejezéséig.

JÓL STARTOLÓ BARCELONA

A meccset a hazaiak kezdték jobban. Huertas és a rögtön triplát szóró Navarro révén 5-0-ra ment el a Barca, s csak a harmadik perc végén egy árva büntetőből – az amerikai Panko által – tudott érdemben a meccshez szólni a Lagun Aro.

Utána is a katalánok vezettek, de lassan magára talált Lóránt Péter csapata, amely a magyar erőcsatárt első ízben a 8. percben vetette be. Igaz, ehhez kellett a kisember Salgado és a nagyember Betts néhány kosara. Lóránt 18-11-es hazai fórnál kapcsolódott be az ütközetbe, s rövidesen már kettőre jött fel a papíron a Barcelona otthonában szinte esélytelen San Sebastian, többek között a mi Lórántunknak is köszönhetően, aki rögvest eredményes tudott lenni. Mielőtt nagy vész lett volna, Huertas elhintett egy hármast, majd CJ Wallace két büntetőjével magabiztossá tette előnyét a Barca.

A folytatásban a gránátvörös-kéket rákapcsoltak egy cseppet, így elég gyorsan 10 fölé kúszott a vezetésük, sok magas posztról elért kosárral fűszerezve játékaikat. A félidőig ez nem is változott, s amitől a vendég Lagun Aro előzetesen tartott, a lepattanók megszerzése terén egyelőre fölényben volt a Barcelona. Ebben egyébként Wallace és Ndong volt a két fővezér, de a karmester Huertas is jó pár reboundig jutott. A vendégeknél leginkább Betts volt partiban velük ebben a mutatóban, de a mi Lórántunk is igyekezett a palánkok alatt.

MÁSODIK FÉLIDŐ

A harmadik negyedre majdnem mindkét fél a kezdőötösével jött ki újra, egyedül a Barca változtatott ahhoz képest egy helyen. Lóránt tehát megint a padon kezdett.

Baron és Panko nagyon jó iparkodott a San Sebastianban, így a középjátékban továbbra is jó Barca nem tudta tovább növelni előnyét. Viszont a közte 8-10-12 pontot tartotta. Lóránt a negyed végén váltotta Pankót (elsőként is helyette jött be), ekkor azonban már egyre inkább elhúzott a Barcelona (55-41), amit Neto révén valamelyest csökkentett a záró etapig a Lagun Aro.

Érdekességként jegyezzük meg, három negyed alatt a Barca nem játszatott agyon senkit. A legtöbbet foglalkoztatott kosaras a rutinos Navarro volt, míg amott Vidal alig kapott pihenőt, de Panko és Salgado is elég sokat volt pályán. A mi Lórántunk ekkorra még nem érte el a pályán töltött tíz percet, de erősen közelített hozzá.

Baron kosarával 55-46-ra zárkózott a Lagun Aro rögtön a negyedik negyed elején, vagyis nem szakadt le az ACB Liga meglepetéscsapata, ám a torony Vázquez hamar válaszolt a hazaiaktól. Sőt, az ikon Navarro nemcsak gólpasszokkal segítette együttesét, mert megszerezte 13. pontját is, így újra kezdett nyugisabbá válni a mérkőzés, főleg, miután Ingles is elkezdte csipkedni magát (61-46, 34. perc).

A lepattanókat tekintve ekkor már 34-25-re ment a Barca, ami sikere egyik alapja volt. Ráadásul egyre többen kapkodták a lecsorgókat a hazaiaktól, tehát nem egy vagy két center nagy játékáról volt szó, hanem remek csapatmunkáról. A triplákat nem nagyon pörkölték a felek (4 hazai és 5 vendég hármas), ám szinte mindenben egy kicsivel jobb volt a Barca így simán vezetett.

Némi gyürkőzés és kosárcsend után Huertas kezdte el „üldözni” pontok terén csapattársát Navarrót, míg a vendégeknél a szintén 14 pontos Panko mellett nem nagyon talált be senki. Az idő pedig telt, közeledett a meccs hajrája (35. perc 67-50). Érett a sima hazai diadal.

Még egy nagy nekibuzdulás a Lagun Aro részéről (Panko és Betts valamint Salgado kosaraival 69-59), de ennél közelebb nem kerültek Lóránték (ő egyébként már nem került pályára az utolsó tíz percben) a Barcához. Sőt, a lefújásig még páran felturbózták picit a statisztikájukat a hazaiak közül, így újabb remek védekezésen alapuló sikert aratott a Barcelona, s magabiztosan vezeti az ACB Ligát. A Lagun Aro a többiek eredményeitől függően akár helyeket is csúszhat hátra az 5. pozícióból, de ugyanígy vissza is lophatja oda magát egy-két kör alatt. Mindenesetre nem verték rommá Lórántékat, ráadásul a harmadik negyedben igen komolyan tudtak védekezni a Barcelona szupercsapatán (idegenben), ám összességében nem volt sok sanszuk a bravúrra. Mint ahogy általában másoknak sem.

Lóránt Péter 2 pontot szerzett a remek rivális ellen, 3 lepattanója, 4 Val-pontja is dicséretes. Kár, hogy nem tartotta őt több ideig pályán a trénere.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Real Madrid - Lucentum Alicante 91-87

Amikor az első negyedet majd 20 ponttal nyerte meg a Jaycee Carroll nélkül felálló hazai gárda, majd a második etap elején továbbra sem találta a fonalat az immáron teljes kerettel felálló Alicante, akkor aligha volt olyan vendégszurkoló, aki bízott a feltámadásban. Ennek ellenére a harmadik negyed közepétől sokkal határozottabban játszó és a triplákat hirtelen értékesíteni kezdő kiscsapat szépen lopta a távolságot és Andy Rautins extra kosaraival, valamint a LLompart - Barnes kettős feljavulásával akár egy dobáson belülre is érhetett volna az Alicante, de nem jött össze azért minden Vidorreta legénységének, így meg kellett elégedni a szoros és tisztes vereséggel. Még így is két meccs előnnyel tartózkodik a rájátszást jelentő 8. pozícióban az idény első felének meglepetéscsapata, a Real pedig növelhette előnyét a most Manresában bukó Caja Laborallal szemben, elsősorban az "érinthetetlenül" kosarazó Llull fantasztikus egyéni teljesítményének köszönhetően (24 pont, 6 gólpassz, 12-ből 11 büntető, 10 kiharcolt falt), meg is kapta a forduló MVP-je címet.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


Banca Cívica Sevilla - Blusens Monbus Obradoiro 79-59

Hiába tudott két negyedet is elhozni az Obradoiro Sevillából, a házigazdák a második és a negyedik tíz percben elegendő előnyt tudtak összegyűjteni egy sima győzelemhez. Hiába csak Luka Bogdanovics jutott tíz pont fölé a házigazdáknál (19 pont), mivel minden pályára lépő hazai játékos tudott kosarat szerezni, így a túloldalon kevésnek bizonyult a Lasme (17 pont), Washington (18 pont) duó kiemelkedő teljesítménye.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

FIATC Joventut Badalona - CAI Zaragoza 85-63

Hiába mutatott egy hajszállal jobb dobóformát a Zaragoza együttese, a kevesebb csapásszám és a büntetők pocsék kihasználása miatt nem lehetett esélyük a mindent negyedet megnyerő katalánok otthonában. A palánk alatt is a Badalona akarata érvényesült a mérkőzésen, Henk Norel (12 pont, 8 lepattanó) és a dupla-duplával záró Latavious Williams (10 pont, 11 lepattanó) uralta a festéken belüli területet, a mezőnyben pedig Pooh Jeter végzett hasznos munkát (13 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz). A vendégeknél ismét a Hettsheimer-Aguilar-Wright trió vitte a prímet, de hármójuk hasznos játéka kevés volt a győzelemhez a 16 labdát elszóró Zaragoza számára.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Asefa Estudiantes Madrid - Gran Canaria 2014 61-52

Pontszegény meccsen tudott győzni a kiesés ellen küzdő Estudiantes hazai pályán a remeklő Tariq Kirksay (20/12 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 blokk) vezérletével. A kiegyenlített első tíz perc után a Gran Canaria rendezni tudta védekezést és nyolc ponton tartotta a házigazda madridiakat, de a támadójátékot már nem sikerült ilyen hatékonyan összerakni, mivel mindössze 12 egységgel terhelték meg vendéglátójuk gyűrűjét. A harmadik felvonásban fordult a kocka, ezúttal Gabrielék brillíroztak a hátsó régiókban, viszont nekik maradt erejük a kosárszerzésre is és megléptek a kanáriktól. A végjátékban a Nelsonra támaszkodó (19/6 pont, 8 lepattanó) vendégek még egyszer fel tudtak zárkózni három pontra, de a hajrában ismét az Estudiantes akarata érvényesült, amivel ismét egy apró lépést tettek a bennmaradás felé.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Gescrap Bizkaia Bilbao - Blancos de Rueda Valladolid 89-77

Ráijesztett házigazdájára a sereghajtó Valladloid együttese, a Diego Garcia vezette (15 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz, 4 szerzett labda) vendégek 14 pontos előnyt kovácsolták tíz percnyi játék után. Ébredezetek azonban csipkerózsika álmukból a baszkok, a félidőre öt pontra csökkentették a hátrányukat, majd a fordulás után állva hagyták ellenfelüket, amivel gyakorlatilag el is döntötték a mérkőzést. A triplákat ipari mennyiségben (13) és remek százalékkal (57 %) szállító Bilbaoban a kisemberek, Grimau (18/6 pont), Mumbru (17/9 pont) és Vasiliadis (17/9 pont) voltak a nyerőemberek.

A mérkőzés statisztikája. 

A mérkőzés összefoglalója (videó).

UCAM Murcia - Unicaja Malaga 86-77

Míg a Murcia a kieső zónától, addig a Malaga rájátszástól távolodik egyre jobban, miután remek első negyed után (11-27) fokozatosan esett vissza az andalúzok teljesítménye, a végére pedig el is fogyott az előnye az Augustine (23 pont, 8 lepattanó) vezette házigazdákkal szemben. A vendégek most is a nagyembereikre támaszkodtak, de hiába mutatott jó formát a Freeland (12/3 pont, 14 lepattanó, 3 szerzett labda) - Zoric (13 pont, 2 blokk) duó és zárkózott fel melléjük De Vries is (18/12 pont), a Murcia amerikai vezérének több segítője akadt (Udoka, Jasen, Barlow, Grimau), ami döntőnek bizonyult az összecsapáson.

A mérkőzés statisztikája. 

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Mad-Croc Fuenlabrada  - Valencia Basket 68-90

Szerda este ért véget a forduló, mivel a Valencia együttese a hétvégén az Európa-Kupa négyes döntőjén vett részt, ahol a házigazda Khimky Moszkva mögött a második helyett szerezték meg De Coloék. Az orosz gárda után már szinte ujjgyakorlat volt a Fuenlabrada legyőzése, amelyben Penney (17/9 pont) és Sanchez (10/3 pont, 3 gólpassz) kivételével nem akadt stabil teljesítmény, így a vendégek a hétvégén is parádézó Caner-Medley vezetésével (12 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz, 3 szerzett labda) könnyedén hozták el a két pontot riválisuk otthonából. Heten zártak kilenc egység felett a Valenciánál, amely jobb dobószázalékának (65 % a kétpontosok terén és 38 % a tripláknál) és a lepattanó csata megnyerésének (22-34) köszönheti a sikerét.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Talán akad, aki még nem értesült róla, de Hanga Ádámnak a Caja Laboral legyőzésén túl még egy oka volt az ünneplése a hétvégi bajnokit követően, ugyanis az ő zsákolását választották a legszebb jelenetnek az ACB Liga legutóbbi fordulójában.

Aki lemaradt volna a videóról, az ide kattintva tekintheti meg a forduló hét legszebb megmozdulását!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus