ACB Liga - 7. forduló

Már csak egyetlen veretlen (Real Madrid) és nyeretlen (Manresa) csapat van a mezőnyben, amely még jobban összetömörült a múlt héthez képest. A Valladolid Katalóniában legyőzhetetlen ebben a szezonban, míg Madridban triplazápor hullott múlt vasárnap. A Canarias megszerezte első győzelmét, a forduló rangadóján pedig a Caja Laboral idegenben tudott sikert aratni a Valencia otthonában.

FC Barcelona Regal – Assignia Manresa 89-47

Hanga Ádám a regnáló spanyol bajnok Barcelona otthonában lépett fel klubjával, az Assignia Manresával és irányítóként szerepelve 12 pontjával csapata egyik legjobbja volt, mely sajnos egy nagyon egyoldalú mérkőzésen maradt alul az Euroliga-szinten is sztárcsapatnak számító katalánok otthonában.

Hanga Ádám csereként pályára lépve, többnyire irányítóként játszva 27 percet kapott a bizonyításra, ami alatt 12 pontot és 15-ös VAL értékmutatót ért el - utóbbival holtversenyben a vendégek legjobbja volt. Összesen 11 mezőnykísérlete volt a magyar játékosnak, ebből 5 volt sikeres, 4-ből 1-szer talált be a triplavonalon túlról, 2 büntetőjéből 1-et értékesített. 5 lepattanó 2 gólpassz, 4 kiharcolt fault és 1 eladott labda fűződött még Hanga nevéhez a 89 - 47-re elvesztett találkozón.

A katalán kiscsapat sajnos hét forduló után is nyeretlen, így már a teljesen utolsó, 18. helyet foglalja el a bajnokságban, s láthatóan mélyponton van az együttes, melynek játékosa sem csapatként, sem pedig egyénileg nem képesek kihozni magukból, ami potenciálisan bennük lehetne. A kezdőirányítója nélkül kiálló Manresa már az első negyedben hatalmas hátrányba került, Hangát alig 3 perc után küldte be Jaume Ponsarnau mester, amikor már 15 - 2-re vezetett a Barca, Ádám pedig azonnal egy triplával szépített, majd kezébe vette a karmesteri pálcát és irányította csapatát. Az első félidőben sikerült egy közeli kettessel is betalálnia egy szép betörés után, de a vendégek 54 - 19-es, az ACB-ben minden körülmények között szokatlan hátrányba kerültek, s talán hitüket is vesztették picit, ám a fordulás után legalább valamennyire stabilizálni tudták a helyzetet.

Honfitársunk büntetőket harcolt ki, s 2 dobásából egy a gyűrűben landolt, majd még két ügyes közeli találatot szerzett, a negyedik etapban pedig megint mezőnyből volt eredményes egy újabb duplával, ezzel sorozatban harmadszor jutott el legalább 10 egységig, s a mai 12 pont az idei legjobbja volt, ám ez bizonyosan nem vigasz a a magyar válogatott ásza számára, hiszen klubja láthatóan gödörbe került. A Manresa ráadásul legközelebb a listavezető, s eddig veretlen Real Madridot fogadja hazai környezetben jövőhét vasárnap 19:00-tól, a találkozót élőben fogja közvetíteni a SportKlub televízió.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


FIATC Joventut Badalona – Blancos de Rueda Valladolid 84-89 hosszabbítás után

Két mérkőzés győzelmi szériája szakadt meg hazai pályán a Badalonának, miután hosszabbításban vereséget szenvedtek a Tripkovics (27/15 pont, 4 szerzett labda) vezényelte Valladolidtól. A vendégek szerb hátvédje öt triplát süllyesztett el a házigazdák gyűrűjében, köztük azt a hárompontost is, amellyel kiharcolta a ráadást (és ezzel a győzelmet) csapatának. A Valladolidnak nagyon megy - vagy inkább csak ment, mivel minden meccsüket letudták - idén katalán földön, emlékezhetünk rá, hogy a nyitó fordulóban Barcelonában győztek, míg három héttel ezelőtt Hangáéktól is diadalittasan távoztak. Tripkovics ihletett játéka mellett O’Leary dupla-duplája (11 pont, 11 lepattanó) is nagyot lendített a vendégek szekerén, ami elegendőnek is bizonyult  a Gaffney (16 pont, 9 lepattan, 4 szerzett labda), Randall (18/12) páros ellen.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Blusens Monbus Obradoiro – UCAM Murcia 69-73

Egy félidőnyi rövidzárlat bosszulta meg magát Obradoiroban, a hazai csapat az első húsz percben mindössze 25 pontra volt képes, míg a Murcia elemében volt és meg sem állt 44-ig. A fordulás után huszáros hajrába kezdtek Kendallék (13 pont, 7 lepattanó), egy negyed alatt visszakúsztak öt pontra, ám a rutinos Berni Rodriguez (10 pont, 4 gólpassz, 4 szerzett labda) és az amerikai Joe Ragland (13 pont, 5 gólpassz) dirigálta vendégek észnél voltak a záró felvonásban és behúzták a fontos idegenbeli győzelmet. Hiába játszott hasznosan Corbacho (18), Junyent (14 pont, 5 lepattanó), Mejri (11 pont, 7 lepattanó) és Andres Rodriguez (8 gólpassz, 4 szerzett labda) is hazai oldalon, a késő ébresztő végzetes hiba volt a Murcia ellen.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Cajasol Sevilla – CB Canarias 68-79

Bonthatják a pezsgőt Tenerifén, a csapat ugyanis megszerezte első sikerét az idén igencsak harmatosan teljesítő Sevilla otthonában. Negyedik negyedbeli remek védekezésének köszönheti a győzelmet a Canarias, a záró tíz percben kilenc ponton tartották vendéglátóikat, míg ők meg sem álltak 20 egységig. Ricardo Uriz nagyszerű formában pattogtatott az újoncnál, a spanyol játékmester 14 ponttal, 6 lepattanóval és 5 gólpasszal vezette győzelemre csapatát. Lampropoulus 10 ponttal és 8 lepattanóval volt társa segítségére, míg Richotti 15-t tett be a közösbe kitűnő dobószázalékkal (7/8 mezőnyből - 87,5 %). A hazaiaknál Satoransky (16 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz) és Holland (19) ponterős játéka, illetve Triguero (8 pont, 8 lepattanó, 3 blokk, 2 szerzett labda) védőoldalon elvégzett óriási munkája veszett kárba a lassan vészharangokat kongató Sevillánál.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Real Madrid – Gescrap Bizkaia Bilbao 98-84


Ha igazi rangadót nem is, de látványos akciókkal tarkított gólzáporos mérkőzést azért kapott a pénzéért a madridi publikum, amelyen nem mellesleg történelmet is írtak kedvenceik. A hárompontos vonal 6 méter 75 centire történő kibővítése óta ugyanis még senki nem rámolt be annyi triplát az ellenfél gyűrűjébe, mint most Rudy Fernandezék. A blancók 18-szor tüzeltek pontosan a vonal mögül, amivel az örökrangsorban is (holtversenyben) másodikak, csak a Badalona 19-es össztermése előzi meg az övékét. A Fernandez-Llull-Pocius trió 4-4 triplát vállalt a rekordból, míg Mirotic 3-szor volt eredményes, emellett Carroll két és Suarez egy trojkája teszi teljessé a listát. Hiába érkezett a Bilbao ötös győzelmi szériával a spanyol fővárosba, a Mirotic-Pocius-Fernandez-Lllull alkotta négyesfogat szétdobta a baszkokat, miután összesen 71 pontot rámoltak be csak ők a vendégeknek.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Herbalife Gran Canaria – Mad-Croc Fuenlabrada 73-52

Rajt-cél győzelmet aratott a Gran Canaria hazai pályán az alsóházba tartozó Fuenlabrada ellen. A házigazdák 21 eladott labdába kergették bele a vendégeket, akiknél égető szükség lett volna egy vezére, mert a Gladyr (12 pont, 6 lepattanó, 2 blokk), Sene (6 pont, 8 lepattanó, 3 blokk) duó teljesítménye is csak szépségtapaszra elég egy komoly derbin, a két pont behúzására nem. A kanáriknál így a jó védekezés mellett Nelson (16 pont, 8 lepattanó) és Newley (18 pont, 5 lepattanó) klasszisa is elegendőnek bizonyult, hogy a Gran Canaria továbbra is tapadni tudjon az élmezőnyhöz holtversenyben a második helyen.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Lagun Aro GBC – Unicaja Malaga 54-67

Két pocsék félidő kezdés tönkre is tette a Lagun Aro munkáját a jóval esélyesebb Malaga ellen, mindössze a második negyedre lehetnek büszkék Sito Alonsoék, azt 21-8-ra húzták be Euroligás ellenfelükkel, amivel csupán egy pont volt hátrányuk a nagyszünetben. A térfélcserét követően azonban ismét az öltözőben rekedtek Ibekwe-ék (11 pont, 6 lepattanó), a dupla-dupláig jutó Zoric (13 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) vezette andalúzok pedig 9-19-t repesztve gyakorlatilag eldöntötték a rendkívül pontszegény találkozó sorsát. A Manresa legyőzése után így ott folytatta a Lagun Aro, ahol előtte abbahagyta, bár 54 dobott ponttal nem is számíthatott sok jóra, nem hogy egy Malaga, de bármelyik csapat ellen sem.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Valencia Basket – Caja Laboral 75-79

A legnagyobb derbit Valenciában játszották, ahol az idén sokra taksált házigazdák a baszk szupercsapattal, a Caja Laborallal néztek farkasszemet. A végig kiegyenlített találkozó csak a végjátékban dőlt el a nyári szerződtetése óta valódi tudását először megvillantó Fabien Causeur (22/6 pont, 3 szerezett labda) halálpontos dobásaival, aki előbb egy nagyon fontos triplát hintett, majd a kötelező szabálytalanság után is helyére küldött egy büntetőt, ami elegendő volt a győzelemhez. A Nemanja Bjelcia nélkül felálló vendégeknél Nocioni ismét extrát hozott (16 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz, 2 szerzett labda), Pleiss közel járt a dupla-duplához (9 pont, 10 lepattanó), míg a ponttermelésbe San Emeterio (15) segített be. A túloldalon Lishchuk (12 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) és Ribas (16) próbálták meccsben tartani a Valenciát, akiknél még az újonnan érkező, NBA-s rutinnal rendelkező Chris Quinn (11) sem tudott csodát tenni.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Asefa Estudiantes Madrid – CAI Zaragoza 68-83

Triplaeső hullott Madridra múlt vasárnap, miután a Real történelmi mérkőzése után az Estudiantes esti derbijén is potyogtak a hárompontosok, apró szépséghiba, hogy nem hazai, hanem zaragozai oldalon. A vendégek 15-ször voltak eredményesek a 6,75-ön túlról és egy negyednyi kiegyenlített csata után egyoldalú küzdelemmé avanzsálták az összecsapást a forduló legnagyobb meglepetését okozva ezzel. Van Rossom rendkívül hasznos játékkal (11 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) volt a Zaragoza húzóember, de csatlakozott hozzá Stefansson (16/12), Norel (9 pont, 10 lepattanó), Roll (13/9) és Rudez (11/9) is. Madridi oldalon Gabriel (18 pont, 6 lepattanó) és Barnes (10 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 blokk) jó játéka mellett English (13) és Granger (13) is rengeteg kísérletből tudott csak eredményes lenni, ami egy nem várt vereséghez vezetett az Estudinatesnél.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Lássuk ismét melyek voltak a hét legszebb megmozdulásai!

A 7. forduló TOP 7 jelenete.

Az ACB Liga állása:


Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség %
1 Real Madrid 7 7 0 1,00
2 Caja Laboral 7 5 2 0,86
3 Valencia Basket 7 5 2 0,86
4 Unicaja Malaga 7 5 2 0,86
5 Herbalife Gran Canaria 7 5 2 0,86
6 Gescrap Bizkaia Bilbao 7 5 2 0,86
7 FC Barcelona 7 4 3 0,79
8 Asefa Estudiantes Madrid 7 4 3 0,79
9 FIATC Joventut Badalona 7 4 3 0,79
10 CAI Zaragoza 7 4 3 0,79
11 Blusens Monbus Obradorio 7 4 3 0,79
12 Blancos de Rueda Valladolid 7 4 3 0,79
13 UCAM Murcia 7 3 4 0,71
14 CB Canarias 7 1 6 0,57
15 Lagun Aro GBC 7 1 6 0,57
16 Mad-Croc Fuenlabrada 7 1 6 0,57
17 Cajasol Sevilla 7 1 6 0,57
18 Assignia Manresa 7 0 7 0,50


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus