ACB Liga - elődöntő 1. kör: Előnyben a Barca és a Madrid!

A spanyol kosárlabda barátoknak az elődöntős összecsapásokban sem kellett csalódniuk: mindkét találkozót nagy intenzitás, látványos akciók tömkelege színesítette! A Valencia rögtön nyitó mérkőzésén elbukta a hazai pálya előnyét: a Barcelona nem várt fölénnyel lépett át Velimir Peraszovics legénységén! Másik ágon, a Real Madrid kis híján szintén megégette magát az Unicaja ellen, de a hosszabbításban már kiéleződött a két keret közötti különbség. Nézzük meg, hogyan alakultak az elődöntős rangadók! (+STATISZTIKÁK, VIDEÓK)

Valencia Basket Club – FC Barcelona: 58 – 77 (14-16, 19-19, 9-16, 16-26)

Rögtön a párharc első összecsapásán elvette a fáradtság jeleit mutató Valencia pályaelőnyét a pihentebb katalán óriás: mindezt tette úgy, hogy az alapszakasz második legjobban támadó gárdáját 58 ponton tartotta! Feszült hangulatban – egy ütközés során Tomicnak felrepedt ajka miatt el is kellett pár percre hagynia a pályát -, sok hibával tarkítva kezdődött a rangadó, amelyen a csapatok egymás rossz megoldásaiból éltek, jobbára a festékben születtek csak egységek: hazai oldalon Justin Doellman forgatta védőit, míg túloldalon Ante Tomic használta ki magasságbeli fölényét (14-16). A folytatásban Victor Sada cseréje jó ómennek bizonyult: a katalán irányító remek megoldásokkal színesítette a vártnál alacsonyabb színvonalú találkozót, a Barcelona tartotta pár pontos előnyét. Pau Ribas vette vállára csapatát, aki nem engedte meglépni a gránátvörös-kék hadat: húsz perc eltelte után csupán kétpontos vendég fórt mutatott az eredményjelző tábla (33-35). Joggal bizakodhattunk (volna) az izgalmas folytatásban, ám a Király Kupa finalista ritmust váltott nemcsak offenzív játékában, hanem méltán híres védekezésében is! A negyed elején még nem utalt semmilyen jel arra, hogy a hazaiak teljesen szétesnek majd, habár igyekezetük nem járt sikerrel, nem tudtak közelebb férkőzni ellenfeleikhez - tartotta néhány egységnyi vezetését a vendég sztárgárda. A playoffban megtáltosodó, 22 perc alatt 16,7 pontot átlagoló Juan Carlos Navarro pályára lépése azonban teljesen új lendületet vitt csapata játékába: a kapitánynak elengedhetetlen érdemi része volt abban, hogy a katalánok elléptek vendéglátóiktól. A záró szakaszban pedig végképp megbénult a Valencia támadó játéka: ötlettelen, impotens akcióit nagyon jól olvasták a vendégek, akiket kétszámjegyű fórjuk olyannyira megnyugtatott, hogy Bostjan Nachbar kedve is nagyon megjött a triplagyártáshoz. A Barcelona óriási dominanciával élt a lepattanócsatában (27-44) valamint nagyon beszédes adatnak számít a második esélyből szerzett pontok száma is: 0 – 17! Így esélyt sem adva, a második félidőben alaposan feljavulva fektették két vállra Xavi Pascual tanítványai a teljesen összeomló, egyik legrosszabb meccsén túl lévő Európa Kupa győztest.

A Valencia Basket Club legjobb dobói: Ribas 12/6, Doellman – Lucsics 11/3 – 11/3, Lishchuk 8
Az FC Barcelona legjobb dobói: Nachbar – Tomic 15/9 – 15, Navarro 13/9, Lampe – Sada 8/3 – 8

A három győztes mérkőzésig tartó párharc állása: 1-0 a Barcelona javára.

A mérkőzést összefoglaló videó:


Kosztasz Papanikolau ezúttal védekezésben nyújtott látványosat:

 

Real Madrid – Unicaja Malaga: 98 – 93 h. u. (20-21, 21-31, 26-16, 16-15, 15-10)

Hihetetlen kosárlabda fesztivált varázsolt a két gárda, bár nem kezdődött zökkenőmentesen az összecsapás. 13 másodperc elteltével meghibásodott az eredményjelző tábla, amelyet negyed óra szünet követett, míg helyrehozták a szakemberek. A kényszerszünet nem zavarta meg az Unicaját: összeszedett, precíz támadásokat kivitelezett, amelyre nem volt válasza a Real Madridnak (6-14). Azonban kevesebb, mint négy perc eltelte után a technika ördöge ismét megtréfálta az időmérő eszközt: újabb 15 perc erejéig kénytelenek voltak szünetet tartani a játékosok. A váratlan fordulat egyértelműen a Királyi Gárdának kedvezett; Nikola Mirotic – aki közel járt a dupla-duplához, 16 pontjával és 9 lepattanójával – vezetésével felzárkózott a fővárosi klub (20-21). (Az első negyed egyébként rekord hosszúságúra nyúlt a maga 48 percével!) Joan Plaza tanítványai azonban higgadtak tudtak maradni és a madridi közönség nagy bánatára triplaesővel szórták meg kedvenceiket. Tanácsatalannak tűnt a Sergio Llull-Nikola Mirotic fémjelezte bajnokcsapat a brillirozó Earl Calloway és Ryan Toolson ellen: húsz perc eltelte után 11 pontos hátrányban kullogott az öltözőbe (41-52). Pablo Laso alapos fejmosást tarthatott legénységének, bár ebből a harmadik etap első perceiben még semmit nem lehetett érezni, tartotta jól megérdemelt fórját a vendég együttes. Sergio Rodriguez ritmusváltása hozta el a fordulatot: az irányító nemcsak a játékszervezésből, de a pontgyártásból is alaposan kivette részét; a negyed végére szinte eltüntette hátrányát az Euroliga döntős egylet (67-68). A palánk alatt azonban továbbra is tarthatatlannak bizonyult Fran Vázquez, nem adta meg magát az Unicaja. Őrületes hajrára volt kilátás, felváltva vezettek a felek. A rendes játékidő utolsó perceiben mindkét csapat sokat hibázott, egyik gárda sem tudta rákényszeríteni akaratát a másikra. 18 másodperccel a dudaszó előtt Carlos Suárez duplájával újra egált mutatott az eredményjelző tábla (83-83), ám a Madridnak volt még lehetősége a visszatámadásra. Sergio Rodriguez pumpálta a labdát, majd megindult az alapvonal felé, de kihagyta a győzelmet érő dobást - jöhetett a hosszabbítás! A túlórában is intenzív játék folyt, mindkét csapat látványos megmozdulásokkal vetette észre magát. Bő egy perc volt még hátra (94-89), amikor Ryan Toolsont dobás közben faultolták: a hátvéd értékesítette a büntetőt is, továbbra sem nyugodhatott meg a hazai együttes (94-92). De ezután mindent eldöntő hibát vétett az amúgy extázisban pattogtató Malaga: egy kikényszerítetlen labdaeladás végleg megpecsételte sorsát. Joggal lehetett dühös magára a vendég csapat, hiszen nagyon közel járt a csodához, ám végül meg kellett elégednie a szoros ütközetben elszenvedett vereséggel. A rutin és a hosszabb kispad ezúttal is "megmentette" a blancókat, akik így végül hozták a kötelező diadalt. 

A Real Madrid legjobb dobói: Llull 18/9, Mirotic 16/6, Rodriguez 15/3
Az Unicaja Malaga legjobb dobói: Vázquez 17, Calloway – Toolson 13/6 – 13/6, Granger 11/3

A három győztes mérkőzésig tartó párharc állása: 1-0 a Real Madrid javára.

A mérkőzést összefoglaló videó:


Fran Vázquez kontra Marcus Slaughter - védekezésben is mesteriek:

Slaughter gigantikus blokkja - a szenvedő fél Txemi Urtasun:

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus