ACB Liga - elődöntő 3. kör: Szépített a Valencia és az Unicaja is!

Se a Barcelona, se a Real Madrid nem tudta lezárni elődöntős párharcát, amely közül a katalánok veresége kimondottan meglepő a hazai pálya előnyét és a Valencia sérültjeinek listáját tekintve! Az Unicaja pedig már húsz ponttal is vezetett a Királyi Gárda ellen, amely idényének legnagyobb arányú vereségébe szaladt bele! Nézzük meg, hogyan alakult az elődöntő 3. fordulója! (+STATISZTIKÁK, VIDEÓK)

FC Barcelona – Valencia Basket Club: 70 – 74 (25-20, 17-12, 17-21, 11-21)

A szív diadala Barcelonában! – talán így lehetne a leginkább jellemezni a Valencia elképesztő bravúrját. A vendég egylet óriási sikert hajtott végre azzal, hogy mindösszesen 8 játékos – a negyedik negyed derekán pedig már csak hat – rotálásával képes volt elorozni a győzelmet a Palau Blaugranából. Jól kezdett Velimir Peraszovics legénysége: gyorsindításokból szerezte első három találatát (2-6), de a katalán együttes hamar magára talált Marcelinho Huertas és Kosztasz Papanikolau egységeivel (12-10). Az elkövetkezendő percek is a gránátvörös-kékek szája íze szerint alakultak: a 8. percben könnyed játékkal már kétszámjegyű fórral büszkélkedhettek (25-15), de a Justin Doellman-Oliver Lafayette páros ritmusváltásának köszönhetően közelebb férkőzött ellenfeléhez a Valencia (25-20). Mindkét gárda nagyon szenvedett periméter játékával, ám Joey Dorsey igazi erődemonstrációt tartott a palánkok alatt: az amerikai igazán látványos zsákolásokkal szórakoztatta a nagyérdeműt, a vendég védők számára megállíthatatlannak bizonyult (42-32). Velimir Peraszovics a félidőben kellőképpen feltüzelhette játékosait, akik más felfogásban léptek parkettre a harmadik etapban. Gyors vendég rohanást követően (49-45), Xavi Pascual kényszerült időkérésre. A mesteredző intelmei nyitott fülekre találtak; a katalán óriás újra kezébe vette a mérkőzés irányítását (53-45). De nem hagyta lerázni magát a száz sebből vérző Európa Kupa győztes alakulat: a litván magasember, Serhiy Lishchuk (16 pont, 12 lepattanó) vezetésével kapaszkodott, ám a rendes játékidő záró szakaszát még így is a Barcelona kezdhette előnnyel (59-53). Ekkor azonban teljesen szétesett az Euroliga bronzérmes offenzív játéka, amelyet remekült használt ki a Valencia (59-59). Majd Erazem Lorbek és Joey Dorsey egységeivel újra lélegzetvételnyi előnyhöz jutottak a katalánok, valamint Juan José Triguero kipontozódása és Pau Ribas sajnálatos sérülése is mind-mind a hazaiak malmára hajtotta a vizet - nem is beszélve Romain Sato hiányáról. Hiába tűnt elátkozottnak a Valencia: a Joey Dorsey-Kosztasz Papanikolau duó mellé senki nem tudott felnőni érdemben. Felváltva estek a kosarak, de talán még a legvérmesebb Valencia szurkolók sem hittek már a feltámadásban. Ám a még talpon maradt játékosok minden erejüket megfeszítve, óriási hittel és szívvel pattogtattak; Justin Doellman pedig a liga MVP-jéhez illően biztos csuklóval értékesítette a taktikai faultok során megítélt büntetőket, míg a Barcelona képtelen volt már betalálni – így végig az eredmény után futó vendégek megérdemelten értek révbe, tovább éltetve a döntőbe jutás reményét! Bár Velimir Peraszovics tanítványai is rosszul céloztak a 6,75-ös vonal mögül (25%), ám a hazai sztárgárda még ezt is alul tudta múlni 6 százalékos (!!!) mutatójával, amely nagyban hozzájárult közönsége előtti kapitulálásához. 

Az FC Barcelona legjobb dobói: Dorsey 20, Papanikolau 12, Oleson 8/3
A Valencia Basket legjobb dobói: Doellman 19, Lishchuk 16/3, Ribas – Lucsics 11/3 – 11/3

A három győztes mérkőzésig tartó párharc állása: 2-1 a Barcelona javára.

A mérkőzést összefoglaló videó:

Juan Carlos Navarro pazar gólpassza:

Joey Dorsey legszebb megmozdulása:

Kosztasz Papanikolaunak ülve is megy:

Aki nélkül nem sikerült volna a bravúr - Justin Doellman:

Unicaja Malaga – Real Madrid: 88 – 75 (24-25, 26-20, 25-10, 13-20)

Az Unicaja játékában eddig is benne volt a győzelem – Joan Plaza hada pedig közönségét is segítségül hívva fektette két vállra a Királyi Gárdát! Nagy elánnal vetette bele magát mindkét együttes az összecsapásba, ám a hatodik percben a Madrid került lépéselőnybe Sergio Llull és Tremmel Darden erőfeszítéseinek köszönhetően (11-17). Ám a Fran Vázquez-Ryan Toolson-Jayson Granger triumvirátus nagy rohanást repesztett, az első negyedet csak minimális fórral zárta a Real Madrid (24-25). A folytatásban Felipe Reyes és Marcus Slaughter vették vállukra csapatukat (29-34), de nem hagyta lerázni magát a Zoran Dragicot nélkülöző Malaga, sőt: Nik Caner-Medley két triplájával már újra andalúz előnyt mutatott az eredményjelző tábla (35-34). Bár az előző két rangadóhoz képest most jóval kisebb dominanciával élt a hazai alakulat a festékben, Fran Vázquezzel ezúttal sem tudtak mit kezdeni a vendégek (50-45). Az első félidő nagyban hasonlított a párharc eddigi összecsapásainak első húsz perceihez: hatalmas intenzitás, kosárgazdag negyedek, néhány pontos Unicaja előny. A harmadik etap azonban nem a "megszokott" Madrid uralmat hozta, ellenkezőleg: az első percekben ugyan még szorosan ellenfele nyakában lihegett Pablo Laso legénysége, ám Jayson Granger és Nik Caner-Medley új lendületet vitt az andalúzok játékába, amely teljesen megzavarta Sergio Rodriguezéket. Az andalúz expressz közel tökéletesen kivitelezett akciói mellett a defenzív elemeket is magasabb szintre emelte, ezzel pedig állva hagyta az Euroliga finalistát (75-55). Igazi örömjáték zajlott - hazai részről - a Martin Carpena arénában, ahol a közönség hihetetlen atmoszférát teremtve éltette csapatát, amely ugyan az utolsó szakaszt elbukta, de így is a 2013/2014-es idény legnagyobb arányú vereségét mérte a fővárosiakra! 

Az Unicaja Malaga legjobb dobói: Caner-Medley – Vázquez 14/6 – 14, Toolson 13/9, Granger 12
A Real Madrid legjobb dobói: Darden – Mirotic 11/9 – 11/6, Llull 10/3, Slaughter 9

A három győztes mérkőzésig tartó párharc állása: 2-1 a Real Madrid javára.

A mérkőzést összefoglaló videó:

Fran Vázquez fantasztikus zsákolása:

A kisember nagy szárnyalása - Tremmel Darden:

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus