ACB Liga - elődöntő 4. kör: Döntőben a Real, nagy bajban a Barcelona!

Az elődöntős összecsapások újabb hihetetlen fordulóján vagyunk túl, amelyben a Real Madrid hosszabbításban gyűrte le az erőn felül teljesítő Unicaját és ezzel sorozatban harmadszor döntőbe jutott! Másik ágon pedig újfent egy valenciai bravúrt láthattak a spanyol kosárbarátok: Velimir Peraszovics legénysége ismét otthonában fektette két vállra a kilátástalan produkciót nyújtó Barcelonát! Nézzük meg, hogyan alakult a spanyol bajnokság elődöntőjének negyedik köre! (+STATISZTIKÁK, VIDEÓK)

Unicaja Malaga – Real Madrid: 79 – 89 h. u. (17-24, 18-13, 20-19, 18-17, 6-16)

A párharc negyedik mérkőzése is az intenzitás, a kemény küzdelem jegyében telt és bár mindkét fél játékán olykor-olykor megmutatkoztak a fáradtság jelei, a látványra ezúttal sem lehetett panasz! Agresszív védekezése mellett támadásban is kiválóan rajtolt a Real Madrid (4-9), de Ryan Toolson vállára vette csapatát, így a hetedik percben már minimális hazai fórt jelzett az eredményjelző tábla (12-11). Nem sokáig: a Rudy Fernández-Sergio Llull-Sergio Rodriguez triumvirátus megrázta magát és egy 0-11-es rohanás következtében a kilencedik percben már tíz egységgel ment a Királyi Gárda (12-22). Vladimir Stimac 5 egymást követő pontjával feljebb zárkózott az Unicaja, de a kiváló performanszot nyújtó Felipe Reyes (22 pont, 9 lepattanó) duplájával megtartotta kellemes előnyét a vendég alakulat (17-24). A második negyed első percei is a fővárosi klub szája íze szerint alakult: az eddigi találkozókon extrát nyújtó Fran Vázquezt Felipe Reyes brillírozása homályosította el, újból kétszámjegyű hátrányban kullogott a Malaga (21-32). Earl Calloway triplája lendítette át az andalúzokat a holtponton: a 17. percben ismét ellenfelük nyakában lihegtek (28-32). A félidő egyértelműen az Euroliga finalistának kedvezett, ugyanis az Unicaja játéka látványosan feljavult; csupán egy kosárnyi hátrányban mehettek Nik Caner-Medley-ék a nagyszünetre (35-37). A harmadik szakaszban mindkét fél nagyot küzdött: felváltva estek a kosarak, s bár a 27. percben a negyed legnagyobb különbségével büszkélkedhetett a Madrid (46-52), de Mindaugas Kuzminskas és Nik Caner-Medley erőfeszítéseinek köszönhetően nem engedte meglépni magasabban rangsorolt ellenfelét Joan Plaza együttese (55-56). Carlos Suárez 2+1-es akciója után - hosszú idő elteltével - újra malagai fórnak örülhetett az elképesztő hangulatot teremtő nagyérdemű. A bajnokcsapat azonban hamar lehűtötte a kedélyeket: Jaycee Carroll vette kezébe a karmesteri pálcát (59-67); bajban voltak a hazaiak. Mindent egy lapra feltéve nagy hajrát indított a Malaga: közönsége támogatásával, erőn felül teljesítve kiegyenlített (73-73)! Ugyan volt még ideje visszatámadnia a Királyi Gárdának, de Rudy Fernández hárompontosan célt tévesztett, jöhetett a hosszabbítás! A ráadásban azonban már csak egy csapat volt a pályán: a minden erejével elkészülő Unicaja nem tudott már partiban lenni az extázisban pattogtató Sergio Llull-Felipe Reyes vezette „blancókkal”, akik így sorozatban harmadszor jutottak be a döntőbe és esélyük nyílik megvédeni bajnoki címüket. Az andalúzok minden dicséretet megérdemelnek: nagyon megizzasztották Nikola Miroticékat, ám a hosszabb kispad és annak mélysége a Real Madrid felé billentette a mérleg nyelvét. 

Az Unicaja Malaga legjobb dobói: Toolson 17/6, Caner-Medley 13/9, Suárez 12/3
A Real Madrid legjobb dobói: Llull – Reyes 22/12 – 22, Carroll 11/3, Rodriguez – Fernández 9/9 – 9/3

A három győztes mérkőzésig tartó párharc végeredménye: 3-1 a Real Madrid javára.

A mérkőzést összefoglaló videó:

Felipe Reyes kiváló meccse:

Nik Caner-Medley buzzer-beater-e:

Felipe Reyes elképesztően nagy gólpassza:

Ryan Toolson és Rudy Fernández akrobatikus megoldásai:

FC Barcelona – Valencia Basket Club: 63 – 81 (16-20, 9-17, 16-24, 22-20)

Egészen hihetetlen fordulatok jellemzik a párharcot: ki gondolta volna, hogy a Barcelona egy „agyon-megnyert” sorozatot nem képes befejezni? Azzal, hogy a harmadik találkozót – hiába tartotta szinte végig kezében – nem tudta megnyerni, hatalmas önbizalmat adott a Valenciának, amely elhitte hogy van esélye újból bevenni a Palau Blaugranát – és milyen jól tette! Pedig nagy elánnal kezdte a gránátvörös-kék had az összecsapást: a párharc alatt konstans, jó teljesítményt nyújtó Kosztasz Papanikolau és Juan Carlos Navarro vezetésével lépéselőnybe került a hazai egylet (11-6). Velimir Peraszovics nem is várt tovább az időkéréssel – a mesteredző ezúttal is remekül nyúlt bele a derbibe, amely után Sam Van Rossom és Justin Doellman új lendületet vittek csapatuk játékába (16-20). A harmadik találkozót csípő problémái miatt kihagyni kényszerülő Romain Sato pályára lépése még magasabb szintet adott a vendégek offenzív játékának: 2-7-es etapot repesztve közelítettek a tízpontos előny felé (18-27). Hiába hívta maga köré tanítványait Xavi Pascual: a katalán óriás teljesen összeomlott és a nagy blamát bemutató Ante Tomic (2 pont, 2/8 büntetővonalról) mellett a valenciai magasemberek azt csináltak, amit akartak (25-37). A második félidőben is brillírozott a Valencia, míg a Király Kupa finalista szenvedése tovább tartott: ezúttal nemcsak periméterjátéka volt katasztrofális, hanem festékben is óriási ziccereket hagyott ki (25-42). Amikor úgy tűnt megkezdheti a felzárkózást a Barca, a liga legtöbb rájátszás meccsén szereplő Juan Carlos Navarro irányításával, harsant is az időkérést jelző sípszó a túloldalról. Nem is tehetette volna jobban Velimir Peraszovics: a hazaiak erőlködését és azt, hogy Juan Carlos Navarro mellé senki nem tudott felnőni érdemben, fantasztikusan használták ki a Justin Doellman-Romain Sato fémjelezte vendégek: a harmadik szakasz végén 20 ponttal égett a Barcelona (41-61). A negyedik negyedben sem tudott kozmetikázni óriási vereségén a katalán sztárklub, amely ezen az estén csak a lepattanók megszerzésében volt eredményesebb – bár hatalmas dominanciája eltűnt, a Valencia ebben a szegmensben is nagyot javult. Az alapszakasz második helyezettje megcsinálta azt, amelyre talán senki még csak gondolni sem mert: nemhogy visszatért a párharcba győztes mentalitásának, hitének, szívének, kitűnő teljesítményének köszönhetően, hanem lélektani előnybe kerülve, teljesen megérdemelten hazai pályán harcolhatja ki a döntőbe jutást! 

Az FC Barcelona legjobb dobói: Navarro 18/6, Papanikolau – Pullen 9/3 – 9/3, Lampe 8
A Valencia Basket legjobb dobói: Van Rossom 17, Sato 15/3, Doellman 14/3

A három győztes mérkőzésig tartó párharc állása: 2-2.

A mérkőzést összefoglaló videó:

Romain Sato igazi vezére volt a Valenciának:

A 34. életévét pénteken betöltő Juan Carlos Navarro újabb rekordot döntött meg: a katalán legenda a legtöbb rájátszásbeli mérkőzéssel büszkélkedhet (128):

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus