ACB Liga - Két sima, két hosszabbításos

Két nagyon sima meccs mellett két elképesztően izgalmas összecsapással folytatódott a spanyol bajnokság rájátszása. A Barcelona és a Real Madrid is nagyobb megerőltetés nélkül jutott túl az Alicantén, illetve a Sevillán, míg Lóránték hosszabbításos mérkőzés egyenlítettek a Valencia ellen. Baszk földön fölülmúlták az első derbi izgalmait, de a végeredmény nem változott, a Caja Laboral két meccsen búcsúztatta a tavalyi döntős Bilbaót.

Lucentum Alicante (8.) - FC Barcelona Regal (1.) 57-84

A rossz kezdés ellenére három negyeden keresztül partiban tudott maradni a regnáló bajnokkal szemben az Alicante együttese, de edzője elvesztése után a hitük is elhagyta a hazai játékosokat, és a záró felvonásban teljesen szétestek Ivanovék. A bolgár klasszison kívül (9/3 pont, 10 lepattanó) ezúttal Llompart is megvillantotta tudását (16/3 pont), de a kétpontosokat majd 64 százalékkal értékesítő Barcának még ők is kénytelenek voltak fejet hajtani. A katalánoknál nehéz bárkit is kiemelni, összesen heten érték el a 10-es teljesítményindexet, a legeredményesebb játékosuk pedig a szenegáli Boniface Ndong lett 14 ponttal. Xavi Pascual fiai nagyon könnyedén vették az első kört és most ellenfélre várnak, miután Lóránt Petiék óriási csatában kiharcolták a harmadik mérkőzést a Valencia elleni párharcban.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Barcelona javára.

Banca Cívica Sevilla (7.) - Real Madrid (2.) 55-82

Nagyjából ugyanaz a forgatókönyv szerint zajlott az összecsapás, mint a Barca és az Alicante ütközete, 30 percig ott loholtak a vendégek nyakán Callowayék (12/6), de az utolsó negyedben teljesen összeomlottak és mindössze nyolc pontra voltak képesek, míg a Real a félelmetes dobóformában pattogtató Carroll (20 pont, 4/6 dupla, 4/4 tripla – gyors matek=80 % mezőnyből) és Sergio Llull (13/9) vezérletével  átrobogott rajtuk. A Sevillának már a nyolc közé jutás is nagy tett volt, senki nem várta, hogy kiejtik a bajnoki címre is esélyes madridiakat, de egy egészséges Paul Davisszel (6 pont) talán nagyobb esélyük lett volna megszorítani őket. A Real 2007 után ismét szeretne döntőt játszani (akkor megnyerték), de ehhez a félelmetes Caja Laboralon keresztül vezet az útja.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Real Madrid javára.

Gescrap Bizkaia Bilbao (6.) - Caja Laboral (3.) 88-90 – hosszabbítás után

Igazi playoff hangulatú derbit vívott ismét egymással a két baszk gárda, ahol a hat pontos korai bilbaoi előny már tetemesnek számított az összecsapáson. Végig fej-fej mellett haladtak a felek, a hazaiaknál az amerikai különítmény vitte a prímet, Jackson (20/6 pont, 4 gólpassz) és D’or Fischer (11 pont, 7 lepattanó, 3 blokk) cipelték a hátukon a csapatot, míg vendég oldalon a kiválóan büntetőző (10/10) San Emeterio (17/3 pont, 6 lepattanó), az ismét hatalmas sapkát kiosztó Nemanja Bjelica (13/6 pont, 6 lepattanó) és a kulcsfontosságú kosarakat szerző Prigioni (13/3 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz) nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. Az argentin karmester mentette hosszabbításra a mérkőzést a Caja számára egy betörést követően, majd az ő büntetőivel jutott két pontos előnyhöz öt másodperccel a ráadás vége előtt a vítoriai alakulat. A Bilbaonak volt még ugyan ideje válaszra, de Aaron Jackson ziccere és Fischer pöcije is célt tévesztett, így Teletovicék örülhettek a lefújáskor. Következő állomás Madrid lesz, ahol a Realon keresztül vezethet az útjuk a fináléig.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Caja Laboral javára.

Lagun Aro GBC (5.) - Valencia Basket (4.) 86-82 – hosszabbítás után

Lóránt Péter és csapata, a Lagun Aro az életben maradásért, s egyúttal az egyenlítésért küzdött a Valencia ellen a spanyol bajnokság rájátszásának negyeddöntős párharcában, ahol két győzelemig megy a harc. Miután Valenciában meglepően simán diadalmaskodott Perasovic mester csapata, most Petiéken volt a sors, hogy bizonyítsanak. A san sebastiani alakulat szinte végig kétszámjegyű hátrányban küzdött, de a negyedik negyedben gyilkos védekezésének köszönhetően egyre csak lopta a távolságot, a hajrában pedig csak kihagyott büntetői miatt nem hozta a derbit a rendes játékidőben.

Az utolsó pillanatban a vendégek egyik ásza, Brad Newley még megnyerhette volna egálnál ezt a rangadót csapatának, de ziccere kiperdült a gyűrűből, így következhetett a ráadás. Az extra perceket is jobban kezdte a 17 pontos Markovics vezette Valencia, de az ACB új MVP-je, Andy Panko (13 pont) egy triplával egyenlített, majd a 21 pontos, 9 lepattanós Doblas értékesített kulcsfontosságú büntetőket. A hajrában Lóránt Pétert is bevető Lagun Aro jobban bírta a záró perceket, nem jöttek már be a negyedik kiemelt külső dobásai, így hatalmas harc után, de megérdemelten nyert Sito Alonso csapata (86 - 82), mely kedden Valenciában játszik mindent eldöntő mérkőzést a legjobb négybe kerülésért.

Honfitársunk csereként lépett parkettre és 14 percet lehetett a parketten, ami csak azért nem volt több, mert az első félidőben egy elsőre ijesztő, ám később "ártalmatlannak" bizonyuló térdsérülést szenvedett el, azonnal le is kellett cserélni a láthatóan óriási fájdalmakkal küzdő magyar légióst. Peti hála istennek visszatért, már a nagyszünet előtt újra harcba dobta őt Alonso mester, majd a második félidőben is értékes perceket kapott. Pontot ugyan nem szerzett, de 2 lepattanóján és 1 gólpasszán felül remek védekezést hozott az ellenfél magasemberein, úgyhogy elfogultság nélkül állíthatjuk: alaposan kivette a részét a győzelemből!

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-1

Következő mérkőzés: Május 22., kedd 20:30

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus