ACB Liga - Összefoglaló a spanyol alapszakaszról

Az alábbi összefoglalóban megtekinthetjük, milyen eredménnyel zártak Európa első számú bajnokságában a csapatok! 

1. Real Madrid – 27 győzelem, 7 vereség

A friss Euroliga győztes Real Madrid nem okozott csalódást szurkolóinak: egy hullámvölgytől eltekintve valamint az Unicaja utóbbi hetek gyengébb szereplésének köszönhetően magabiztosan húzta be az alapszakasz győzelmet. Az alapszakasz utolsó köréig minden hazai összecsapását megnyerte a legjobb edzőnek választott Pablo Laso legénység, ám a Manresa a bentmaradásért küzdve megtréfálta a tét nélkül pattogtató, egyébként a liga leghatékonyabban támadó csapatát. A vereségek többségét közvetlen riválisaitól szenvedte el a fővárosi egylet (FC Barcelona, Unicaja, Bilbao, Laboral Kutxa), meglepetésként a már említett katalán kiscsapat diadala (80-90) illetve a Movistar Estudiantes ellen vívott találkozó (89-84) tekinthető. A „blancók” az alapszakasz nagy részében a második helyen tanyáztak, ugyanis decemberben komoly gödörbe kerültek Sergio Rodriguezék: öt mérkőzésükből – köztük Euroliga találkozó is – négyet elbuktak. Az alapszakasz második felében azonban hozta a tőle elvártakat a Király Kupát is elhódító Madrid, amelynél két játékost is beválasztottak a 2014/2015-ös szezon legjobb ötösébe: a robbanékonyságáról ismert Sergio Llull-t és az élete formájában kosárlabdázó Felipe Reyest, aki egyben elnyerte a szezon legértékesebb játékosának járó díjat is. A tavalyi elbukott bajnoki finálé után nem lehet más céljuk Rudy Fernándezéknek, minthogy elhódítsák a trófeát ősi riválisuktól és ezzel elérjék a tökéletes évadot, a Triple Crown-t. (A Triple Crown-t azok az európai klubok érhetik el, akik egy szezonban meg tudták nyerni országuk első osztályának bajnokságát, az összes hazai kupasorozatot és a legrangosabb európai versenysorozatot, az Euroligát is).

2. FC Barcelona – 25 győzelem, 9 vereség

Hosszú ideig úgy látszott, hogy a regnáló bajnokcsapat – a tavalyi évadhoz hasonlóan – ismét a harmadik pozícióból várhatja a rájátszást, ám az utóbbi két és fél hónapban nem talált legyőzőre, amely nagyban hozzájárult az előrelépéshez. Nem indult rosszul a szezon a védőspecialista katalánoknak, ám egy komolyabb sérüléshullám ezúttal is sújtotta a gránátvörös-kékek életét, így néhány nem várt kudarc is becsúszott Marcelinho Huertaséknak (hazai pályán a Badalonával szemben, vagy éppenséggel a kiesés ellen menekülő Sevilla otthonában, a középmezőny végében tanyázó Movistar Estudiantes és Rio Natura Monbus ellen). A Barcelona igencsak rapszódikus teljesítménnyel rukkolt elő a szezon során, hiszen a fentebb említett vereségek mellett számos pazar mérkőzést is produkált: a január-február hónapokat klasszikus hátvéd nélkül tengető alakulat egy nagyon emlékezetes, magas színvonalú,  hosszabbításos rangadón ragyogta túl az Unicaját (114-110), méltó revansot vett a Joventut ellen (61-99), de ide vehető kiütéses győzelme a Manresa ellen is (101-53). A katalán csapat fiatal szegmense rengeteget tett hozzá a sikerekhez: Tomas Satoransky igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát, atletikus megmozdulásaival, zsákolásaival tartotta rettegésben az ellenfelek gyűrűit, de ugyanez elmondható Mario Hezonjáról is, aki emellett periméterről is komoly fenyegetést jelentett. Rengeteget fejlődött DeShaun Tomas is – ezen a hármason korántsem múlott az Euroliga elődöntőjének elérése...A gránátvörös-kékekkel idén megeshet az a szégyen, hogy trófea nélkül fejezik be a szezont: a Szuperkupa, a Király Kupa valamint az Euroliga is mind legnagyobb riválisuknál landolt, így Juan Carlos Navarróékra pokolian nehéz feladat vár;  mindenképp legjobb formájukat kell előhúzniuk, hogy képesek legyenek a címvédésre.

3. Unicaja – 25 győzelem, 9 vereség

Sokáig úgy tűnt, hogy a Malaga – némi meglepetésre – megnyeri az alapszakaszt, ám utolsó hat mérkőzéséből ötöt (!) elvesztett, ezt pedig nemcsak a Real Madrid tudta a maga javára fordítani, hanem még a Barcelona is. Váratlan volt az andalúzok összeomlása - a vesszőfutás Manresában kezdődött (80-76), de a Sevilla (75-70), a Rio Natura Monbus (78-66) és idegenben a Zaragoza (86-90)is megszerezte Fran Vázquezék skalpját. Ennek ellenére botorság volna alábecsülni Joan Plaza hadát, amely a legjobban támadó lepattanozó együttesé nőtte ki magát a bajnokságban. Nemcsak a festékben okozott kemény fejtörést a Malaga, hanem periméteren is: Mindaugas Kuzminskas mellett Ryan Toolson is kiváló százalékkal süllyesztette hárompontosait. Bár az alapszakaszt rossz szájízzel zárta az Unicaja, a klub mégsem lehet elégedetlen: az elmúlt évek legjobb performanszát nyújtotta, ráadásul irányítója, Jayson Granger a szezon legjobb ötösében is helyet kapott.

4. Dominion Bilbao Basket – 20 győzelem, 14 vereség

Sito Alonso remek munkát végzett, kihozta a maximumot tanítványaiból. A baszkok az egész idényben a top csapatok között foglaltak helyet, fantasztikus csapategységet alakítottak ki, annak ellenére, hogy a tavalyi szezon végén komoly anyagi problémákkal küzdőttek, sőt a teljes anyagi csőd eshetősége is felmerült. A veterán páros, Raul Lopez és Alex Mumbrú mellé hatékony ütemben nőttek fel a fiatal tehetségek, Dejan és Marko Todorovics. Utóbbi ráadásul eddigi legkiemelkedőbb szezonját tudhatja maga mögött: a 23 éves montenegrói bekerült a 2014/2015-ös idény legjobb ötösébe! Még egy elismeréssel gazdagodtak a baszkok: játékstílusukra sem lehetett panasz, centerüket, Latavious Williams-et választották a liga leglátványosabb játékosának. A Bilbao erejét jól tükrözi, hogy az előtte álló gárdák közül csak a Real Madridot nem tudta térdre kényszeríteni – a Barcelona és a Malaga is kénytelen volt fejet hajtani hazai pályáján. 

5. Valencia Basket Club – 20 győzelem, 14 vereség

Nehézkesen, több váratlan vereséggel kezdődött a Valencia számára a szezon, ám a Pau Ribas fémjelezte gárda az edzőváltást követően rátalált a sikert övező ösvényre. Hiába futott tavaly szenzációs szezont Velimir Peraszovics a narancsmezesekkel, idén a sereghajtókkal is meggyűlt a bajuk (Gipuzkoa Basket, La Bruixa D’or Manresa, Baloncesto Sevilla). A vérfrissítés egyértelműen jót tett Rafa Martinezéknek, Carles Durannal megkezdődött a Valencia feljebb kapaszkodása. A 25. fordulóban megmutatta igazi potenciálját a gárda: húszpontos vereséget mért a gránátvörös-kékekre (93-73). Hátvéd poszton igazán nívós játékosok alkotják a Valenciát (Pau Ribas, Nemanja Nedovics, Sam Van Rossom, Guillem Vives, Rafa Martinez), de festékbeli sorának is sok győzelmet köszönhetett (Luke Harangody, Kresimir Loncar, Pablo Aguilar). Az alapszakasz második fele olyannyira jól sikerült a Valenciának, hogy a sikerkovács Pau Ribas performansza mellett sem mehettek el szó nélkül a szakértők: a spanyol hátvéd méltán került a szezon legjobb ötösének csapatába! 

6. Laboral Kutxa – 19 győzelem, 15 vereség

Nehéz jelzőket találni a Laboral Kutxa idei alapszakaszbeli teljesítményére: a most már Hanga Ádámot is a soraiban tudó baszk együttes összesen 23 (!) játékost foglalkoztatott, amelyhez edzőváltás is társult! Harmatgyengén rajtoltak Marco Crespiék, a baszk szurkolók igazi hullámvasútazást élhettek meg kedvenceikkel: a harmadik fordulóban nem várt pofonba szaladtak bele Colton Iversonék az újonc Andorra otthonában (87-85). A sikertelenséget a vezetőség sem nézhette tétlenül: előbb menesztették Marco Crespit, majd a játékoscserék következtek. A karmesteri pálcát Ibon Navarro ragadta magához, akivel a feltámadás jelei mutatkoztak – a 18. fordulóban pontgazdag találkozón múlták felül a Barcelonát (103-94). A feljebb kapaszkodásban óriási szerepet vállalt a francia irányító, Thomas Huertel, akire az Euroligás Efes is felfigyelt és sikerült magához csábítania. Az egyes posztos játékos elvesztése sem zavarta meg Fernando San Emeterioékat, akik az utolsó előtti fordulóban meggyőző performansszal mértek vereséget a friss Euroliga győztes Real Madridra (94-81). A 34. fordulóban már Hanga Ádám is pályára léphetett és csapatával fontos győzelmet aratott. Sőt, közvetlen riválisaik vereségeinek köszönhetően elcsípték a hatodik pozíciót, amellyel elkerülték a két óriásklubot a rájátszásban. 

7. FIATC Joventut – 19 győzelem, 15 vereség

A badalonaiak méltán lehetnek csalódottak a hetedik helyezéssel: a szezon nagy részében a negyedik helyen tartozkodtak, ám a hajrában – az Unicajához hasonlóan – nemcsak fizikailag, hanem fejben is elfáradtak. Demond Mallet és Sergi Vidal visszatérése kellőképpen felrázta a katalánokat, amelyet már a harmadik fordulóban érzékeltettek a „blancókkal”: a Joventut kis híján meglepetést okozott a fővárosban, csak Felipe Reyes lélekjelenléte mentette meg a Madridot (90-88). Két fordulóval később, a katalán rangadón azonban már révbe értek Salva Maldonado tanítványai és elorozták a diadalt a Palau Blaugranából (82-83). Joggal tartottak a Joventuttól a riválisok: nemcsak periméterről céloztak életveszélyesen Clevin Hannah-ék, de a veterán Sitapha Savané vezérletével a palánkok alatt is számtalanszor tartottak erődemonstrációt. Ezért is érhette váratlanul a szurkolókat az utóbbi hetekbeli gyengébb szereplés (pl. Sevilla elleni kudarc), amely miatt lecsúsztak a pályaelőny jogáról a playoffban. 

8. Herbalife Gran Canaria – 18 győzelem, 16 vereség

Az elsőszámú kanári-szigeteki együttes teljesítette a kitűzőtt célt vagyis bejutott a rájátszásba. Aito Garcia Reneses érkezésével sem változott sokat a csapat összetétele, az idei gárdának is a legnagyobb fegyvere periméter játéka volt. A 18 diadal többnyire a mögötte lévő csapatok legyőzésével jött össze, bár hazai pályán sikerült elkapnia a Barcelonát (76-70) illetve a Valenciát (90-76). Azért meglepő vereségekből is akadt szép számmal, hiszen az újonc Morabanc Andorra vendégeként (91-86), hazai pályán a Manresától (75-81), az UCAM Murciától (80-92) valamint szintén az Estudiantes otthonában (84-75) kapituláltak Kyle Kuric-ék. A váratlan kudarcokra azért akad magyarázat: a Herbalife Gran Canaria még egy fronton is sokáig, egészen az Európa Kupa fináléjáig menetelt! Ott azonban érvényesült a papírforma, az orosz Himki ellen már esélyük sem volt Walter Tavares-éknek. A kanárik irányítópárosa (Albert Oliver-Tomás Bellás) számos összecsapáson vitte vállán csapatát, profizmusuk elengedhetetlen volt a playoff eléréséhez. 

9. CAI Zaragoza – 18 győzelem, 16 vereség

A középmezőny erősségét mutatja, hogy a galíciaiak ezúttal lemaradtak a rájátszásról, hiába tudták legyőzni többek között hazai pályán illetve idegenben az Unicaját és a Bilbaót is, a meglepetésszerű vereségekből több akadt, mint amennyi elvárható lett volna. Az oda-visszavágó alkalmával elbuktak a Sevilla ellen illetve idegenbeli mérlegük is jócskán hagyott kivánnivalót maga után. A szurkolók talán joggal lehetnek elégedetlenek, hiszen a Kevin Lisch-Pedro Llompart irányította gárda többre volt hívatott – amerikai párosa (Jason Robinson-Chris Goulding) sokszor nagyon gyenge produkcióval tudott előrukkolni.

10. UCAM Murcia CB – 17 győzelem, 17 vereség

A bajnokság egyik – pozítiv értelemben vett – meglepetéscsapata a Murcia, amely számos magasabban jegyzett csapat életét keserítette meg. Az erőn felül teljesítő alakulat többek között a Valenciát (85-76), a Laboral Kutxát kétszer is (93-88, 77-85), a Bilbaót (91-65), az Iberostar Tenerifét (104-81) tréfálta meg, legnagyobb győzelmének pedig egyértelműen a Real Madrid (86-79) elleni diadal tekinthető. Diego Ocampo legénysége hosszú heteken keresztül harcban volt a playoffért - amennyiben a vezetőségnek sikerülne egyben tartania a Raul Neto-Carlos Cabezas-Scott Bamforth-Scott Wood-Thomas Kelati-Augusto Lima-José Angel Antelo keménymagot, úgy a következő esztendőkben akár komolyabb célokért küzdhetne az egyébként nagyon szimpatikus és sportszerű kiscsapat. 

11. Iberostar Tenerife – 16 győzelem, 18 vereség

A második számú kanári-szigeteki egylet azonban csalódást keltő szezonon van túl – a névsort tekintve többet vártak tőle. A Laboral Kutxa (91-56), a Joventut (89-83) valamint idegenben a Bilbao ellen (83-101) mutatott valamennyit potenciáljából a tenerifei együttes, de a fuenlabradai (83-66), manresai (75-73), andorrai (73-58) valamint a Gipuzkoa Baskettel (77-76) szembeni kiábrándító kudarcok már intő jelei voltak egy kevésbé sikerdús szezonnak. 

12. Rio Natura Monbus – 15 győzelem, 19 vereség

A Rio Natura Monbus nem okozott meglepetést: a kiscsapatot körülbelül ebbe a pozícióba várták a szakértők a szezon elején. Legjelentősebb győzelmét a Badalona otthonában érte el még a negyedik fordulóban (72-78), bár a Murciára mért 52 pontos, kiütéses sikere (104-52) is megsüvegelendő, amely a klub történelmének legnagyobb arányú diadala. Az obradoiroi csapat bedobója, Alberto Corbacho a liga rekordere lett azzal, hogy 24 fordulón keresztül legalább egyszer betalált a 6,75-ös vonal mögül. Az alapszakasz végén a legjobb tripladobónak választották.

13. Movistar Estudiantes – 14 győzelem, 20 vereség

A fővárosi kiscsapat nem lehet elégedetlen ezzel a szezonnal, ennél a pozíciónál nem volt több benne. A Movistar Estudiantes rohanós, gyors kosárlabdájába több élcsapat bicskája is beletört: az első nyolc gárdából hat (!) vesztesen hagyhatta el a parkettet. Nyilván a klub legnagyobb diadalai közé tartozik a Real Madrid (89-84) és az FC Barcelona (102-96) elleni sikerek, de a Joventut (78-75), a Bilbao (83-77), a Laboral Kutxa (86-76) és a Herbalife Gran Canaria is kénytelen voltak fejet hajtani. Ha idegenben nagyobb ellenállást tudtak volna kifejteni Txus Vidorreta tanítványai, akkor még előkelőbb helyen fejezhették volna be az idényt. 

14. Morabanc Andorra – 12 győzelem, 22 vereség

Az újonc gárda üde színfoltja volt az idei évnek; amennyiben több rutinnal rendelkezett volna, akár jónéhány hellyel előrébb végezhetett volna... Számos szoros végjátékú találkozót veszítettek el Victor Sadáék, de azért okoztak nem kevés kellemetlen meglepetést is riválisaiknak: a harmadik fordulóban fogcsikorgatva, de legyűrték a jóval magasabban jegyzett Laboral Kutxát (87-75), az ötödik fordulóban a Herbalife Gran Canariát (91-86), majd két körrel később a Joventut együttesét (84-81) is vereséggel küldték haza. A katalánok hazai pályán sem úszták meg a vereséget David Navarróék ellen (67-82), aki fantasztikus szezont futott, igazi clutch-playerré avanzsálódott. 

15. Baloncesto Sevilla – 12 győzelem, 22 vereség

Huszáros hajrájával elkerülte a kiesést a kerete alapján erősebbnek hitt Sevilla, amely szintén problémákkal küzdött. A Barcelonától érkező Jacob Pullentől kénytelenek voltak néhány forduló után elbúcsúzni a vezetők, ugyanis az irányító bomlasztotta a csapategységet, sorozatos kihágásokat követett el. Alkalomadtán meg tudta mutatni a csapatban rejlő lehetőséget a Sevilla: a Berni Rodriguez-Kristaps Porzingis-Alex Urtasun fémjelezte triónak sikerült meglepnie többek között a Valenciát (79-72), a Bilbaót (80-69), a Joventut egyletét (77-70), a Zaragozával pedig mindkét bajnoki találkozón elbánt. 

16. La Bruixa D’or Manresa – 11 győzelem, 23 vereség

Hiába rendelkezik a legalacsonyabb költségvetéssel a Manresa, a gárda szívét-lelkét beletette a találkozókba, amelynek meglett a jutalma: ezúttal elkerülték a kiesőzónát Zeljko Sakic-ék. A horvát erőcsatárnak vitathatatlan érdemei voltak a sikerekben, kitűnően pattogtatott a Valencia ellen is (78-77). Az egész idény során rengeteg sérüléssel bajlódott a gárda, a Laboral Kutxa után a katalánok foglalkoztatták a legtöbb játékost – szám szerint 22-t. Az utolsó forduló igazán emlékezetesre sikeredett Hanga Ádám ex-klubja számára: a kiesés elől menekülve, élet-halál meccsen  vette el a Real Madrid hazai veretlenségi sorozatát (80-90). Az óriási diadalt egy megrázó tragédia áldozatának, a tavaly még a katalán kiscsapat sikereiért küzdő, mindösszesen 20 éves, hatalmas reménységnek tartott, svéd Rasmus Larsen emlékének (is) ajánlottak. A fiút néhány hete holtan találták lakásában, Franciaországban. 

17. Gipuzkoa Basket – 10 győzelem, 24 vereség

A tavalyi évadhoz hasonlóan ezúttal is búcsúzik a spanyol élvonaltól a baszk gárda, bár azt legalább elmondhatja magáról, hogy a topcsapatok közül a Bilbao után (80-67), a Valencia együttesét is sikerült két vállra fektetnie (69-67). 

18. Montakit Fuenlabrada – 8 győzelem, 26 vereség

A fővárosi kiscsapat a 2014/2015-ös idényt igazi rémálomként élhette meg - elsőosztályból való kiesése a liga legnagyobb negatív meglepetése. Mindösszesen nyolc győzelmet tudtak összekaparni Andy Pankóék, legnagyobb diadaluk a Laboral Kutxa ellen született (91-83). A sikertelenség láttán nem volt meglepő az edzőváltás, ám Luis Casimiro elküldése sem segített az atomjaira hulló fővárosi egyleten. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus