Adria Liga: 17. forduló

A hétvégén folytatódtak az Adria Liga idei küzdelmei, már a 17. fordulónál jártak a csapatok. A szolnokiak szempontjából pocsékul alakultak a találkozók, hiszen a téli szünet előtt a magyarokkal még nagy versenyben lévő Krka és Siroki is megnyerték második 2013-ban rendezett meccsüket is. Utóbbi a játékát továbbra is csak kereső Partizant verte, az Igokea és a Zvezda viszont újfent diadalmaskodtak. A Buducsnoszt az Olaj ellen aratott győzelmével tovább erősítette negyedik helyét, mivel a Szkopje és a Cedevita is vereséget szenvedtek - mindkét csapat nyeretlen még ebben a naptári évben -, viszont négyen is 9-8-cal állnak az 5-8. helyeken, mivel a Union Olimpija és a Radnicski is nyert.


Cibona (horvát, 6-11, 11.) - Krka (szlovén, 7-10, 9.) 78-86 (22-23, 23-18, 15-20, 28-25)

Már az első negyedben is végig vezetett a 2013-at igen jól kezdő szlovén együttes, végig vezettek az első negyed folyamán, de mivel kicsit elrontották a felvonás végét, így mindössze egyetlen ponttal álltak jobban a Cibonánál 10 perc játékot követően (22-23). A második játékrészben is ugyanezt volt a helyzet egészen az utolsó két percig, amíg a horvátok fordítottak, így négy pontos előnnyel vonulhattak el a szünetre (45-41). A nagyszünetet követően egyértelműen övék volt a kezdeményezés, 10 pontra is elhúztak ellenfelüktől, de 58-51 után az utolsó három percben teljesen szétestek, egy 10-2-es futást követően megint a Krkáé volt az előny (60-61). A záró 10 percben megpróbáltak ellépni a szlovének, de ez nem sikerült nekik, egy rövidebb periódust leszámítva 2-4 pont között mozgott a távolság, az utolsó két percre pedig Dario Saric 2+1-ével fordultak a felek, amivel már csak egy pont volt a különbség a két együttes között. Innentől viszont csak a vendégek szereztek pontot, így végül simán nyertek (78-86). A Cibona újra visszaesett játékban, óriási csalódást nyújtanak játékosállományukhoz képest, a Krka viszont láthatóan összeszedte magát a téli szünetben.

Statisztika: http://www.abaliga.com/game/119/Cibona-Krka#statistic_FullStatistic


Split (horvát, 7-10, 10.) - Igokea (bosnyák, 14-3, 1.) 60-68 (21-20, 9-15, 14-17, 16-16)

Furcsa első negyedet láthatott a kilátogató közönség, hiszen hat percig egyértelműen a vendég listavezető kosarazott jobban, majd szint egycsapásra vette át az irányítást a Split, így nem volt meglepő, hogy 10 perc után mindössze egyetlen pont volt a különbség két együttes között (21-20). A második negyed elején aztán visszavette a kezdeményezést a bosnyák gárda és szépen lassan kiépítettek maguknak egy 5 pontos fórt a félidőre (30-35). Fordulás után pillanatok alatt 10 fölé nőtt a differencia, úgy tűnt, hogy a tabella első helyezettje el is dönti ekkor az összecsapást, ám az utolsó percben még vissza tudott kúszni 10-en belülre a horvát csapat (44-52). A negyedik negyedben azonban nem történt meg a feltámadás, az Igokea végig kézben tartotta a mérkőzés menetét, egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmük (60-68). Ezzel a sikerrel az Igokea továbbra is robog az alapszakasz megnyerése felé, nagyon jó úton haladnak, hiszen két meccsnyi előnyük még mindig van a Zvezdával szemben, a Partizan pedig kezd visszaesni. A Split a vereség ellenére is ott van a hátsó régió legelején.

Statisztika: http://www.abaliga.com/game/115/Split-Igokea#statistic_FullStatistic


Siroki (bosnyák, 6-11, 12.) - Partizan (szerb, 11-6, 3.) 87-80 (28-15, 15-28, 21-12, 23-25)

Hat percig teljesen fej-fej mellett haladtak a felek, ám 10-10-es állás követően az újraformálódó Siroki átvette a kezdeményezést és valósággal kiütötte a Partizant (28-15). A második negyed elején is folytatódott a tendencia, a 14. perc végén 36-20-ra vezettek a hazaiak, ám innen kaptak egy 14-0-ás rohanást a szerbektől, a félidő végére pedig ki is egyenlítettek Dusko Vujosevicsék (43-43). Talán azt gondolhatták, hogy sikerült megroppantaniuk a hazaiakat, de ha így gondolták, rosszul tették, mert a harmadik felvonásban egyre távolodott egymástól a két gárda, megint a Siroki volt nyeregben. A negyed felére 10 pont fölé növelték előnyüket (57-45) és ezt nagyjából megtartották a záró játékrészre is (64-55). Az utolsó 10 perc aztán sokkal simábban alakult, mint amire számítani lehetett, a hazaiak végig kezükben tartották a meccset, még csak közel sem engedték magukhoz a Partizant, így elmondható, hogy nagyjából 10 percet leszámítva végig övék volt az irányítás, újra nyertek és el is mozdultak az utolsó előtti helyről. A szerbek már a Cibonát sem verték túl magabiztosan, újabb vereségükkel kezdenek a Zvezdáról is leszakadni.

Statisztika: http://www.abaliga.com/game/118/Siroki_WWin-Partizan_mts#statistic_FullStatistic


Crvena Zvezda (szerb, 12-5, 2.) - Cedevita (horvát, 9-8, 7.) 90-65 (28-19, 20-11, 14-19, 28-16)

Már a legelején látszódott, hogy teljesen egyoldalú meccs lesz, hiszen az első negyedben már 16 egységgel is vezetett a Zvezda, úgyhogy a kilenc pontos különbség a horvátokra nézve volt hízelgő 10 perc játékot követően (28-19). A második negyedet aztán egy 14-0-ával nyitotta a belgrádi alakulat, itt el is dőlt a meccs, mivel még félidőben is 18 pont volt a differencia (48-30). Fordulás után nagyon hamar meglett a 25 pont is közte egy 7-0-ás szakasszal, ám erre egy 9-0-ával válaszolt az önmagához képest hetek, sőt, lassan hónapok óta pocsékul játszó Cedevita, és egészen 13 pontnyira jöttek fel a záró felvonás előtt (62-49). 63-52-nél voltak legközelebb egymáshoz a felek az utolsó negyedben, innen azonban futott egy gyors 9-0-át a Zvezda, végül pedig kiütötte ellenfelét. Ezzel a szerbek másodikak a táblázaton, továbbra is próbálják kihasználni az Igokea esetleges - eddig nem túl sokszor előforduló - buktáit. A Cedevita teljesen visszaesett a középmezőnybe és a jelenlegi formákat nézve túl sok esély nincs arra, hogy ott lesznek a Final Fourban.

Statisztika: http://www.abaliga.com/game/114/Crvena_zvezda_Telekom-Cedevita#statistic_FullStatistic


Union Olimpija (szlovén, 9-8, 6.) - Zadar (horvát, 6-11, 13.) 88-81 (21-23, 27-17, 20-17, 20-24)

Kitűnő meccset játszott egymással a Union Olimpija és a Zadar. Az első negyed nagy részében a vendégeké volt a vezetés, már 8 egységgel is mentek a hazaiak előtt, végül mindössze két ponttal voltak jobbak 10 perc játékot követően (21-23). A második első négy percében semmi nem változott, ám 27-30-at követően jött egy 14-0-ás szakasz, ami végül kiderült, hogy el is döntötte a meccset, a félidőben is nyolccal vezettek még a szlovének (48-40). A fordulást követően végig 10 pont körül mozgott a differencia, egyszer volt 15 pont is, de végül 11 egységgel jobban zárt a Union (68-57). A záró játékrészben folyamatosan kapaszkodtak a horvátok, az utolsó percben 81-80-nál egyetlen pontra közelítették meg ellenfelüket, ám a hazai időkérést követően Jaka Blazic borzasztóan fontos triplát dobott és mivel a túloldal elkapkodta lehetőségeit, így a ljubljanai együttes végül otthon tudta tartani a két pontot (88-81). Győzelmével a szlovén gárda továbbra is ott van a liga első felében, tovább él a reményük egy esetleges Final Fourra, a Zadar viszont mindkét eddigi januári meccsen vereséget szenvedett, így az Olaj előtt utolsó előttiek már.

Statisztika: http://www.abaliga.com/game/113/Union_Olimpija-Zadar#statistic_FullStatistic


Radnicski (szerb, 9-8, 5.) - Szkopje (macedón, 9-8, 8.) - (21-27, 27-15, 13-24, 28-17)

A forduló legjobb, legizgalmasabb, legváltozatosabb meccsét játszották hétfőn este Kragujevacon. Már az első negyedben is egyszer az egyik, másszor a másik együttesnél volt az előny, 16-16 után viszont megléptek a macedónok és hat pontos fórral zárták az első 10 percet. A második felvonásban aztán jött az első komolyabb csavar, itt ugyanis végig a hazaiak kezében volt az irányítás, 3 perc alatt egyenlítettek és szépen fokozatosan húztak el, a félidőben náluk volt a hat pontos előny (48-42). A fordulást követően ugyan megint a Radnicski indult jobban egy triplával, ám ezt követően a Szkopje futott egy 2-15-ös szakaszt, így a harmadik negyed második felére már újra a vendégek vezettek, 61-66-ra mentek a záró felvonás előtt. Az utolsó negyedben is vezettek a macedónok sokáig, ám az utolsó kettő percre egy Boriszov triplával már a hazaiak fordultak jobban, innentől pedig - mint már oly sokszor -, Alekszandar Csapin vette kezébe a dolgokat, 8 pontot szerzett az utolsó kettő percben, ezzel sikerrel fejezte be csapata számára a mérkőzést. Győzelmével a Radnicski már 5., a Szkopje pedig ezzel a vereséggel visszacsúszott a 8. helyre, de ugyanannyi győzelme van mindkét csapatnak, még mindketten reménykedhetnek a Final Fourban.

Statisztika: http://www.abaliga.com/game/116/Radnicki-MZT_Skopje_Aerodrom#statistic_FullStatistic


Tabella:


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus