Adria Liga 19. forduló – Beharangozó

Az ABA Liga tizenkilencedik fordulója rendhagyó módon csak kedd este ér majd véget, nem is akármilyen derbivel, a remeklő Cibona fogadja majd a Partizant. A hétvége másik rangadója a Zvezda-Buducsnoszt összecsapás lesz, de a szoros eredmény erősen kérdéses a listavezető pályáján. A Cedevita a Siroki ellen, az Igokea pedig Ljubljanában javíthat, de fontos alsóházi derbiket is rendeznek szombaton. 

Radnicski (szerb, 7-11) – Szolnoki Olaj (5-13) szombat 19.00
A találkozó beharangozója IDE KATTINTVA elérhető!

MZT Szkopje (macedón, 8-10) – Mega Vizura (szerb, 7-11) szombat 17.00
Hatalmas sikerélménnyel a háta mögött érkezhet a Mega Vizura elleni meccsbe a Szkopje, hiszen a múlt héten a legkeményebb arénában, a Pionirban sikerült nyerniük Gecsevszkiéknek a Partizan ellen. Ezúttal jóval könnyebbnek ígérkező ellenfelük lesz a szendrőiek személyében, ám akkor lesz igazán értékes számukra a múlt heti siker, ha most is győzni tudnak majd. Ami a Mega Vizurát illeti, a szerbek múlt héten elállították a vérzést, egy ötmeccses vereségszériát zártak le a gyengécske Zadar ellen. Az egy nagyon sima mérkőzés volt, itt viszont biztosan keményen meg kell majd küzdeniük az otthonukban kifejezetten erős, most pedig még extra lendületet is kapott macedónokkal. Az MZT 7,5 pontos favorit.

Siroki (bosnyák, 5-13) – Cedevita (horvát, 13-5) szombat 19.00
Nem lesz egyszerű dolga a Sirokinak a Cedevita ellen, a horvátok győzelme szinte kötelezően elvárható. Most ráadásul javítania kell a vendégcsapatnak, hiszen legutóbbi Adria Liga meccsükön csúnyán leszerepeltek, a zágrábi rangadón a Cibona nagyon simán győzte le őket. Kérdéses, hogy ez a roppant fájó vereség mit hoz ki a Cedevitából, a szerdai Eurocup meccsükön mindenesetre Isztambulban tudtak győzni az addig még veretlen Besiktas ellen, így a bosnyákok sem számíthatnak ilyen tekintetben sok jóra. A Siroki egyébként is a mezőny (egyik) sereghajtója, így minden előzménytől függetlenül az erőviszonyok és a papírforma a Cedevita mellett szól, akik 6 ponttal esélyesebbek.

Zadar (horvát, 5-13) – Krka (szlovén, 7-11) szombat 19.00
Igazi alsóházi, kiesési rangadót vív egymással a Zadar és a Krka, mindkét csapatnak nagyon fontos lenne a győzelem. Kétségkívül a horvátok számára lenne égetőbb a siker, akik a tabella legalján tanyáznak. Ezt a szereplést elégelte meg a héten a Zadar vezetősége, akik megköszönték a vezetőedző, Hrvoje Vlasic munkáját és a helyére Ivan Sunarát nevezték ki. A tapasztalt új mester a Zadarban töltötte játékos pályafutása legszebb éveit, legutóbb pedig az Eb-n Jasmin Repesa segédje volt a horvát válogatottnál. Szintén letelt a klubnál Bennet Davis ideje, a Körmendről és Nyíregyházáról ismerős center nem váltotta meg a világot az Adriai-tenger partján. Nem túl rózsás a helyzet tehát a horvátoknál, de ugyanez igaz a Krkára is, akik már jó ideje nem nyertek idegenben, az EuroChallenge-ben sem remekelnek. Érdekes és mindenképpen szoros meccsre van tehát kilátás, mely akár vízválasztó is lehet a győztes fél életében, előzetesen a Zadar 1,5 ponttal esélyesebb.

Union Olimpija (szlovén, 7-11) – Igokea (bosnyák, 10-8) vasárnap 17.00
Két meglehetősen kiszámíthatatlan csapat találkozik a Ljubljana-Igokea összecsapás során. Főként a bosnyákok játszottak mostanában ingadozó formában, olyannyira, hogy ez edzőváltásba is torkollott nemrég. Az új trénerrel, Vlada Jovanoviccsal mindenesetre megnyerte első meccsét az Igokea és a tovább javuló játék reményében utaznak a szlovén fővárosba. Természetesen az eredmény sem mindegy a tavalyi alapszakaszgyőztesnek, akik idén sem tettek még le a Final Fourba jutásról, ehhez viszont az ilyen meccseket hozniuk kellene. Ez biztosan nem lesz egyszerű feladat, hiszen az Olimpija erőteljesen hazai csapat, a ljubljanaiak utolsó kilenc találkozóját mindig az otthon játszó gárda nyerte meg. Ezúttal is ők az esélyesebbek a bet365 szerint, méghozzá 7,5 ponttal.

Crvena Zvezda (szerb, 15-3) – Buducsnoszt (montenegrói, 12-6) vasárnap 19.00
A forduló egyik rangadóját a Zvezda és a Buducsnoszt vívja majd. Persze a szó szoros értelmében nem biztos, hogy rangadó lesz ez az összecsapás, hiszen a belgrádiak még csak szoros meccset sem nagyon játszottak idén saját pályájukon, a hazai meccseiket óriási fölénnyel hozták, nem meglepő módon magabiztosan vezetik is a tabellát. Nem sokkal van lemaradva tőlük azonban a Buducsnoszt sem, akik nagy harcot vívnak a négyesdöntőért. Ebben a csatában minden győzelemre szüksége van a montenegróiaknak, de ezúttal ez nem lehet elvárás velük szemben. A Zvezda a Panioniosz szerdai legyőzésével a továbbjutás küszöbén áll az Eurocupban, ebben a sorozatban is remekel tehát. A szerbek 10,5 ponttal esélyesebbek a vasárnapi mérkőzésen.

Cibona (horvát, 12-6) – Partizan (szerb, 13-5) kedd 19.00
A hétvége, illetve már a jövő hét legjobban várt mérkőzése egyértelműen a Cibona-Partizan ütközet lesz, ami rendhagyó módon csak kedden kerül majd megrendezésre. Az előző forduló teljesen ellentétesen sikerült a két csapatnak, kétségkívül a horvátok készülhetnek jobb szájízzel erre a derbire. Szinte csodával határos amit a Cibona művel ezzel a megfogyatkozott kerettel, legutóbb a sokkal esélyesebb városi rivális Cedevitát oktatták Saricék. Hamarosan kiderül, hogy a Partizan legyőzésével fel tudják e tenni az elmúlt hetek teljesítményére a koronát a horvátok. A belgrádiak ezzel szemben hazai pályán kaptak ki óriási meglepetésre a Szkopjétól, nagyon nem ment azon az estén a szerbeknek. Az Euroligában szintén saját pályájukon buktak el pénteken a Lokomotiv Kubany ellen. A két csapatot már csak egyetlen győzelem választja el egymástól a táblázaton, így fokozottan készülhetnek erre az összecsapásra mindkét oldalon, ami várhatóan igazi csemege lesz.

A bajnokság állása:

Fotó: abaliga.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus