Adria Liga 24. forduló: Megnyerte a Zvezda az alapszakaszt

Célegyeneséhez érkezett az ABA Liga alapszakasza, két fordulóval a vége előtt a Crvena Zvezda biztosította első helyét, de a Cedevita is örülhet, a horvátok is biztos FF résztvevők immár. A Cibona lépéselőnybe került a Buducsnoszttal szemben a negyedik helyért vívott harcban, de az elhalasztott Partizan-Szolnok meccs miatt még nem teljes az összkép az élemzőnyben. Íme a forduló összefoglalója!

(Az eredményekre kattintva érhetők el a hivatalos statisztikák.)

Partizan (szerb, 16-8) – Szolnoki Olaj (8-16) 20-0
Elhalasztva a Szolnok keddi EuroChallenge szereplése miatt, a találkozó új időpontjáról nem tudtak megállapodni a felek, így 20-0-lal a "vétlen" Partizan kapta meg a mérkőzést.

Zadar (horvát, 6-18) – Crvena Zvezda (szerb, 20-4) 53-67
Biztosította alapszakaszelsőségét a Crvena Zvezda a Zadar ellen. Az első és az utolsó helyezett összecsapásán a papírformának megfelelő végeredmény született, a második félidőben kerekedett ellenfele fölé a szerb gárda. Az első félidőben még teljesen egyenrangú ellenfél volt a Zadar, igaz a Zvezda sem pörgött 100%-on, a keddi, Budivelnik Kijev elleni Eurocup mérkőzésre is tartalékoltak már a belgrádiak a játékpercek elosztásakor. A 30-30-as félidő után aztán megnyomták egy kicsit a meccset a vendégek, szigorítottak védekezésükön, mindössze 9 pontot engedélyeztek ellenfelüknek a harmadik negyedben. Ezzel meg is volt a töréspont, innentől kezdve egyértelmű volt, hogy nem születik bravúr a horvát tengerparton. Nemcsak a játékidőt, de a pontokat is megosztották egymás között a szerb játékosok, így csak Rasko Katics (12 pont, 6 lepattanó, 2 blokk) és Boban Marjanovics (11 pont, 7 lepattanó) érték el a 10 pontos határt. A hazaiaknál Josip Sobin (17 pont, 5 lepattanó, 3 blokk) nyújtotta a legjobb teljesítményt, ám csapatának most már tényleg nyernie kellene, szerencséjükre a Siroki is kikapott a hétvégén.

Cedevita (horvát, 18-6) – Buducsnoszt (montenegrói, 15-9) 76-71
A forduló rangadója volt a Cedevita és a Buducsnoszt találkozója, melynek végén a horvátok duplán örülhettek, hiszen ezzel a győzelemmel bebiztosították helyüket a belgrádi négyesdöntőben. Nagyon kellett volna a győzelem a Buducsnosztnak is ugyanezen okból, de nekik még további nagy harcokat kell vívniuk, főleg, hogy a Cibona nyerni tudott a hétvégén. A mérkőzés sokáig nagyon egyoldalúan alakult, úgy tűnt, hogy a Cedevita könnyedén húzza be a győzelmet, de a végére nagyon feljavultak a montenegróiak és drámai végjátékot harcoltak ki. 19-9-re húztak el hat perc után a hazaiak, de előnyük 15 pont is volt (36-21) a második negyedben. A negyedik negyed kezdete előtt nem sokkal még mindig 59-50 volt az állás, ekkor azonban egy 12-1-es hirtelen rohammal 2-3 után ismét vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A folytatásban kosárra kosár volt a válasz, 69-71-nél, két perccel a vége előtt azonban nem tudtak már megfelelően koncentrálni a vendégek, így 7-0-lal fejezte be a meccset a Cedevita, amivel biztosították nagy győzelmüket. Nolan Smith (22/6 pont, 5 gólpassz) és Juszuf Nurkics (16 pont, 9 lepattanó, 3 labdaszerzés) kettőse ismét meghatározó volt, a másik oldalon pedig Aleksza Popovics (11/3 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) nyújtotta a legsokoldalúbb teljesítményt.

Igokea (bosnyák, 12-12) – Cibona (horvát, 16-8) 55-67
Kihasználta a Buducsnoszt botlását, és ahogy a forduló felvezetőjében említettük, a két csapat közül a Cibonának sikerült valamit jóvátenni a korábbi, Zadar elleni botlás után. A horvátok remekül kihasználták az Igokea szezonvégi összeomlását, a második félidőben esélyt sem adtak vendéglátóiknak. Jól kapta el a rajtot a Cibona, az első negyedben viszonylag nagy előnnyel vezettek (16-24). 20-31-nél aztán érthetetlen módon leálltak a zágrábiak, a félidőből hátralévő hat percben egyetlen pontot sem tudtak már szerezni, így egy 14-0-s szériával félidőre fordított az Igokea. A szünetben aztán rendezte a sorokat a Cibona, visszatértek a meccs eleji játékukhoz, 42-42-nél pedig ők nyitottak egy nagy rohamot, 11-0-s sorozattal vették át ismét a mérkőzés irányítását. Ezt a továbbiakban már nem is engedték ki a kezeik közül, 50-65-nél pedig kialakult a meccs legnagyobb különbsége, biztosan hozta el tehát végül a két pontot a horvát gárda és került lépéselőnybe a Buducsnoszttal szemben. Jerel Blassingame (17/9 pont, 9 gólpassz, 3 labdaszerzés, 3 lepattanó) volt ezúttal a Cibona legjobbja, de Dario Saric (12/3 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz) is hozott egy újabb dupla-duplát, Darko Planinic (16 pont, 5 lepattanó, 9/8 mezőnyből) pedig szinte nem tudott dobást hibázni. Az Igokeában egyedül Branko Jorovics (25/6 pont, 7 lepattanó, 3 labdaszerzés) volt kiemelkedő, a többiek még a 10 pontos határ közelében sem jártak, így nem lehet nyerni egy ilyen szintű ellenféllel szemben.

MZT Szkopje (macedón, 12-12) – Siroki (bosnyák, 6-18) 82-71
A Szkopje és a Siroki összecsapásának már csak a vendégek számára volt tétje, azonban a remek formában lévő macedónok nem hibáztak, és nem tették meg azt a szívességet ellenfelüknek, hogy biztonságban érezhessék magukat a kiesés elkerüléséért vívott harcban. Az MZT vezetett végig a mérkőzésen, de a bosnyákok nagyon jól tartották magukat, szorosan tapadtak vendéglátóikra. Legalábbis három negyed erejéig, a záró etapban viszont elfogyott az erejük, és fejet hajtottak a macedónok kirakatcsapatának. Minden negyedet a házigazdák nyertek meg, de 30 perc után mindössze 5 pont volt a különbség a felek között. A végén azonban 10 pont fölé nőtt a differencia, így a Sirokinak nem sikerült éles végjátékot kiharcolnia, amely során esélyük lett volna akár a bravúrgyőzelemre is. Ivan Marinkovics (20 pont, 4 lepattanó, 10/9 mezőnyből) elképesztő hatékonysággal, mindössze 23 perc alatt termelt 20 pontot, de csapattársai közül hatan is 8 és 13 pont között dobtak, így nem csoda, hogy összejött számukra a győzelem. A Sirokiban sokáig Johnathon Jones (25/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) tartotta lelket, a végén azonban ő sem tudott segíteni.
    
Mega Vizura (szerb, 10-14) – Union Olimpija (szlovén, 10-14) 80-85
Nagyon nagy tétje nem volt már egyik csapatnak sem a Mega Vizura és a Ljubljana összecsapásán, ebből viszont egy nagyon jó, felszabadult kosárlabdát és sok pontot hozó mérkőzés kerekedett végül. Nagyon jól kezdtek a szerbek, 8-0-lal nyitották a meccset, de a negyed hátralévő részében is sültek a kezek hazai oldalon, 29 pontot termeltek 10 perc alatt (29-21). Félidőig ezt az előnyüket meg is tartották a szendrőiek, de hogy fordulatból se legyen hiány, arról az Olimpija játékosai gondoskodtak. 48-43-nál teljesen leálltak a hazaiak, a szlovénok pedig ezt remekül kihasználták, így egy 11-0-s szériával fordítottak. Ezt a pár pontos fórt tartani is tudták egészen a végéig, de 71-71-nél azért egy utolsó ritmusváltásra szükségük volt, ezt egy 12-2-es szakasszal és Deividas Gailius (17/6 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) vezérletével tették meg és lezárták a mérőzést. Gailius mellett Sasu Salin (23/15 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) és Alen Omic (16 pont, 10/8 mezőnyből) is remekeltek, ezzel a trióval nem lehetett mit kezdeni ezen a napon, Novica Velicskovics (15 pont, 10 lepattanó) és Nikola Jokics (11 pont, 10 lepattanó, 4 blokk) dupla-duplája is hiábavaló volt.

Krka (szlovén, 11-13) – Radnicski (szerb, 8-16) 83-57
A Krka-Radnicski mérkőzés már nem sikerült olyan jól, mint a Mega Vizura és a Ljubljana összecsapása, ez a mérkőzés a másik végletét mutatta meg a „tétnélküliségnek”. Igaz ez nem a Krkán múlott, a szlovénok egészen jól játszottak, a Radnicski viszont nagyon nem mutat jól az elmúlt időszakban, ezúttal sem volt sok közük a meccshez a szerbeknek. Az első negyedben még tartották a lépést (14-12), de csak addig, míg a novo mestóiak be nem melegedtek igazán. A második negyedben villámrajtot vettek a házigazdák, elképesztő módon 16-0-lal nyitották a játékrészt, így tulajdonképpen már ekkor, 30-12-es állásnál eldőlt a mérkőzés. A vendégek szenvedésének azonban még nem volt vége, a félidő után is lendületben maradtak a zöld-fehérek, így 68-38-nál kerek 30 pontos szakadék tátongott a felek között. A Krkában minden pályára lépő játékos hozzátett valamit a sikerhez, de Christopher Booker (21/6 pont, 6 lepattanó, 10/8 mezőnyből), Jaka Klobucar (11/6 pont, 12 gólpassz, 6 lepattanó, 4 labdaszerzés) és a főleg az elején villogó Zvonko Buljan (13/9 pont, 9 lepattanó) közülük is kiemelkedtek.

A bajnokság állása:

Fotó: abaliga.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus