Adria Liga: 25. forduló - Beharangozó

Utolsó előtti fordulójához érkezett az Adria Liga idei alapszakasza, a 25. kör következik. Két nagy rangadót rendeznek a csütörtöktől vasárnapig terjedő fordulóban. Az egyiket Belgrádban, ahol a Crvena Zvezda fogadja, és ki is ütheti a Final Fourból a Buducsnosztot, a másikat pedig Szolnokon, ahol az Olaj a Zadart fogadja. A Radnicskinek és a Partizannak valamivel könnyebb dolga akad - legalábbis papíron -, előbbi Splitbe, utóbbi Macedóniába utazik. Lesz ezen kívül egy zágrábi derbi is, ahol a Cedevita fogadja a Cibonát, a Krka az Igokeához látogat, a Siroki pedig Ljuljanában próbálja meg újra borítani a papírformát.


Split (horvát, 8-16, 13.) - Radnicski (szerb, 15-9, 4.)  csütörtök 19:00

Rettenetesen fontos meccs ez mindkét gárda számára attól függetlenül, hogy játékerőben komoly különbség van a két együttes között. A Radnicski előző héten elbukta annak a lehetőségét, hogy simán gyalogoljon be a Final Fourba, mindenképpen nyerniük kell emiatt Horvátországban, mert a Buducsnoszt csak arra vár, hogy hibázzanak - és az utolsó fordulóban ők is a Zvezdával játszanak, ahogy most a montenegróiak. A Splitnek kötelező nyernie valamikor az utolsó két fordulóban, különben kiesnek az Adria Ligából, ugyanis messze az övék a legrosszabb egymás elleni mérleg a hátsó régióból, bármely csapat ellen is nézzük őket. Vagy ezen a találkozón, vagy az utolsó fordulóban, Zadarban kell nyerniük a bennmaradáshoz. Megjósolhatatlan meccs, de valószínűleg az előző heti vereség kijózanító volt a vendégek számára, akik lazán biztosan nem veszik ezt a meccset.

Union Olimpija (szlovén, 13-11, 6.) - Siroki (bosnyák, 8-16, 11.)  péntek 20:30

A vendégek nagy bravúrt hajtottak végre hétfőn azzal, hogy megverték a Zvezdát, ezzel pedig nyerő helyzetbe hozták magukat a kiesés elkerülése érdekében. Mindhárom velük azonos mérleggel álló csapatnak nyernie kellene legalább egy meccset ahhoz, hogy a Siroki essen ki, és még ez sem lenne elég akkor, ha a bosnyákok bármelyik összecsapásukat megnyerik a hátralévő kettőből. A Union Olimpija számára ez a találkozó tét nélküli, de nyilván nem szeretnének kikapni hazai parketten. A motiváció egyértelműen a vendégeknél nagyobb, így az erőviszonyokat figyelembe véve 50-50 ez a meccs is.

Szkopje (macedón, 12-12, 8.) - Partizan (szerb, 15-9, 5.)  szombat 19:00

A Partizannak azért nem akad olyan nagyon könnyű dolga az utolsó előtti körben, bár a sorsolás miatt nem kell annyira izgulniuk. Ha legalább annyi meccset nyernek a hátralévő két körben, mint a Buducsnoszt vagy a Radnicski, akkor ott vannak a Final Fourban, mivel mindkét gárdát előzik egymás elleni eredmények alapján, márpedig mindkét rivális találkozik még a Zvezdával, ők pedig az Olajt fogadják az utolsó kanyarban. A Szkopje a Union Olimpijához hasonlóan már csak a hazai közönség kiszolgálását tekintheti motiváló erőnek, egyébként sok mindenért már nem küzdenek, emiatt (is) esélyesebbnek tűnnek a vendégek.

Crvena Zvezda (szerb, 17-7, 2.) - Buducsnoszt (montenegrói, 15-9, 3.)  szombat 19:00

Nagyon sok mindent eldönthet ez a találkozó. A vendégek múlt héten kijelentették, hogy mivel nagy arányban, 18 ponttal bukták el a EuroCup negyeddöntőjének első mérkőzését hazai pályán a Lokomotiv Kubany ellen, ezért minden erejüket az Adria Liga Final Fourba kerülésre tartogatják - ennek megfelelően 25-tel ki is kaptak a visszavágón is. A Splitet könnyedén verték, de most egy más dimenzióval találkoznak, mint múlt héten. Ha kikapnak, és a Radnicski, valamint a Partizan is nyer, akkor az utolsó fordulótól függetlenül nem juthatnak már be a legjobb négy közé, ők gyakorlatilag élet-halál meccset vívnak majd Belgrádban.

A Zvezda sem nyugodhat meg teljesen, hiszen az utolsó körben a Radnicskivel csapnak össze, két nagy arányú vereséggel pedig még gondba is kerülhetnének - négyes holtverseny lehet még a második helyen, 3-3 lenne a minitabella állás mind a négy gárdánál, ebben az esetben pedig a négy alakulat egymás elleni meccsein elért kosárarány lenne a döntő. Egyet mindenképpen nyerniük kell a hátralévő két fordulóból, valószínűleg inkább hazai pályán próbálják meg kiharcolni a FF-ba jutást, mint az utolsó körben Kragujevacban, legalábbis ez lenne a könnyebb feladat a kettő közül.

Cedevita (horvát, 13-11, 7.) - Cibona (horvát, 9-15, 9.)  vasárnap 17:00

Teljesen érdektelen mérkőzés lenne már a bajnokság szempontjából, viszont a két zágrábi gárda összecsapása sosem lehet csak egy sima meccs. A nemrégiben alapított Cedevita jóval több pénzből gazdálkodik, mint nagy múltú városi riválisa, így az ellentét miértje adott - ha esetleg nem lenne elég az, hogy egy városban vannak. Ráadásul pár héttel ezelőtt ők játszották a horvát kupa döntőjét is, amelyet drámai körülmények között, egy utolsó másodperces kosárral nyert a Cibonat. Marko Tomas megütött egy Cibona-drukkert, akit kórházba is kellett szállítani. Tomas viszont most nem léphet pályára, hiszen két héttel ezelőtt a Partizan meccset követően történtek miatt őt és a Cedevita edzőit is eltiltotta a liga - komolyan nekiestek a játékvezetőknek, csalással vádolták őket.

Igokea (bosnyák, 18-6, 1.) - Krka (szlovén, 9-15, 10.)  vasárnap 20:15

Ha van a fordulóban tökéletes mindegy meccs, akkor az ez. Az Igokeának egy győzelem vagy a Zvezda egy veresége kell a hátralévő két fordulóban ahhoz, hogy elsőként fejezze be az alapszakaszt. Annyi bár biztos, hogy ők rendezik a Final Fourt, ez a héten eldőlt, úgyhogy gőzerővel készülhetnek arra, hogy fennállásuk legjobb évében egy óriási sikert ünnepeljenek meg hazai környezetben. A Krka állományban is elmarad tőlük, nincs is semmi, ami miatt küzdeniük kellene - utolsók már nem lehetnek, hiszen a Split és a Zadar közül az egyik maximum csak egy meccset nyerhet, mindkét együttest oda-vissza verték -, úgyhogy elég komoly esélyes az Igokea, még ha tényleges tétje egyik csapat számára sincs már ennek a mérkőzésnek.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus