Adria Liga, 5. forduló - Beharangozó

Ma délután megkezdődik az Adria Liga 5. fordulója - és tart egészen hétfő estig. Lássuk, milyen találkozók várhatóak ebben a körben!

Adria Liga, alapszakasz, 5. forduló

A Szolnoki Olaj KK - Levszki Szófia összecsapás beharangozóját ezen a linken olvashatjátok!

Krka (szlovén, 3-1) - MZT Szkopje (macedón, 2-2)   szombat 19:00

A Krka három sikert követően hasalt el az előző körben az Igokea vendégeként, nyilván javítani szeretnének több kisebb sérüléssel bajlódó emberük ellenére is. A macedónok gyenge idénykezdet után az Olajt verték az előző körben, az edzőváltás bejött nekik (egyelőre), így elég jó hangulatban várhatják az összecsapást. A Krkát valamivel erősebbnek tartom, hazai pályán is játszanak, de ha a Szkopje elhiszi, hogy van keresnivalója idegen környezetben is, akkor ez egy igen szoros, jó meccs lehet.

Partizan (szerb, 1-3) - Metalac (szerb, 0-4)   szombat 19:00

Két borzalmasan játszó gárda találkozik egymással ma este Belgrádban. A hazaiak nemcsak az Adria Ligában állnak 1-3-mal, de a EuroCupot is két nagyon sima zakóval indították. A Metalac teljesen kilógott eddig a mezőnyből, méghozzá lefelé, szinte esélytelenek voltak eddig minden mérkőzésen. Mindkét oldalon van 1-1 új játékos: a hazaiknál a volt szerb válogatott Milan Macsvan az új ember, ő komoly erősítés lehet, míg a Metalac az amerikai erőcsatárt, Samuel Muldrow-t igazolta le az elmúlt napokban. Bármilyen gyenge is ez a Partizan, ezt a meccset azért be kell húzniuk.

Mega Vizura (szerb, 2-2) - Union Olimpija (szlovén, 3-1)   szombat 21:00

Kitűnő összecsapásra van kilátás, hiszen a Mega Vizura eddig hazai környezetben még veretlen, ráadásul látványosan is játszanak, pontgazdag meccseik vannak. A Union Olimpija pozitív meglepetés ebben az idényben, nagyon jól összeállt a társaság, világos és jól elosztott szerepek vannak, ezeknek pedig eddig mindenki meg tud felelni. A korábbi évekhez képest jóval nagyobb erőt képviselnek - legalábbis így a szezon elején. A EuroCupban a Besiktast idegenben verték, otthon pedig megszorongatták a Himkit, pazar formában vannak, míg az Adria Ligában csak a Zvezda vendégeként szenvedtek eddig vereséget, ez maximum közeli teljesítmény. Az esélyes talán a vendég együttes, de a Mega Vizura ponttermelésével nehéz tartani a ritmust, úgyhogy egy kiváló ütközetet várok a találkozótól.

Buducsnoszt (montenegrói, 4-0) - Cibona (horvát, 1-3)   szombat 21:00

A forduló rangadója lett volna előzetesen, de a Cibona eddig nagyon messze van attól, amit tavaly mutatott. A horvátok az előző körben épphogy megverték a Zadart hazai pályán, egyébként három vereség van a nevük mellett - igaz, Damir Markota csak az előző fordulóban mutatkozott be náluk. A hazaiaknak felemás idényük van. Az AL-ben ott vannak az élen, de a EuroCupban két vereséget gyűjtöttek be, nagyon rosszul kezdték azt a sorozatot, és komoly bajba kerülhetnek hamarosan. A montenegrói kirakatcsapat állománya idén jobb, mint a Cibonáé, otthon nyilván bizonyítani akarnak a hétközi, szintén hazai környezetben elszenvedett vereséget követően, úgyhogy ők az esélyesek, de eddig egyik együttes sem nagyon tudta kihozni a keretben rejlő lehetőségeket.

Zadar (horvát, 2-2) - Crvena Zvezda (szerb, 4-0)   vasárnap 19:00

A Zadar eddig az ex-szolnoki James Florence vezetésével erőn felül teljesít, nagyon jól szerepelnek a két győzelem mellett is - igaz, az előző körben elvesztettek egy nyerhető meccset, de a Cibona vendégeként azért nem ők voltak az esélyesek az összecsapás előtt, majdnem meglepetést okoztak. A Zvezda eddig uralja az AL-t, két napja azonban némi meglepetésre kikaptak a litván Neptunas Klaipeda vendégeként az Euroligában. Ettől függetlenül jóval erősebbek, mint a horvátok, ők a favoritok egyértelműen.

Cedevita (horvát, 2-2) - Igokea (bosnyák, 1-3)   hétfő 20:30

A Cedevita két vereség után kezdi magát összeszedni, igaz, az Adria Liga gyengébb csapatai közül kaptak ellenfeleket, hiszen a Partizan után a Metalacot verték az előző héten. Az Euroligában nem megy annyira az együttesnek, előbb hazai pályán kaptak ki 5-tel az Unicaja Malagától, majd most idegenben verte őket a francia Limoges. Az Igokea a szolnoki végjátékot kiheverte, az előző fordulóban már verték a Krkát, és egyre inkább magukra találnak ők is. A hazaiaknak jobb az állományuk, és az otthoni környezet is az ő segítségükre van, de az Euroliga okozta duplaterhelés a vendégek malmára hajthatja a vizet.

Élőképes streamet ezen a linken találtok a meccsekhez!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus