Adria Liga: a Szkopje győzelemmel debütált

Négy mérkőzéssel folytatódott az Adria Liga első fordulója a mai, szombati napon. Miután tegnap a Partizan érvényesíteni, az Igokea pedig borítani tudta a papírformát, ma délután a Radnicski egy fordulatos meccsen szenvedett vereséget a Union Olimpija ellen. Este három találkozót játszottak még, ezeken a Cedevita megbüntette a Buducsnoszt pocsék büntetőzését, az MZT Szkopje Adria Liga bemutatkozása jól sikerült a Cibona ellen, a Split pedig egyetlen hazai együttesként tudott diadalmaskodni a mai estén.


Radnicski (szerb) - Union Olimpija (szlovén) 65 - 71 (16-12, 15-6, 7-26, 27-27)

Délután öt órakor 3000 néző előtt találkozott az Adria Liga mezőnyének legfiatalabb egyesülete, az 1994-ben alapított Radnicski és a szlovének Euroliga induló kirakatcsapata, a Union Olimpija. Azt már a szlovén szuperkupadöntőn is láthattuk, hogy a ljubljanai gárda nincs top formában, ezt pedig sikeresen bizonyították az első félidőben is. A hazaiak a mérkőzés kezdetén hasonló színvonalon pattogtattak, mint ellenfelük, így egy nagyon rakkolós, de inkább színvonaltalan összecsapást láthatott a közönség az első 20 perc nagy részében. Körülbelül hat és fél percig vezettek a vendégek, ott mintha kihúzták volna náluk a dugót, teljesen megszakadt a kapcsolat a külvilág és a támadójátékuk között, a Radnicski pedig cseresorának és Bojan Krsztovicsnak köszönhetően egyre inkább lépett el ellenfelétől. 18 perc játékot követően jutott először 10 pont fölé a különbség, a félidőben pedig visszafogott teljesítményük ellenére is magabiztosan vezettek Miroszlav Nikolics tanítványai (31-18).

A szünet után nagyot fordult a kocka. Bár a harmadik negyed legelején még tartotta a lépést a hazai együttes a pontgyártást ipari mennyiségben elkezdő szlovén csapattal, de gyorsan megállt a tudomány, a Union Olimpija pedig a Jaka Blazic - Dylan Page - Aaron Baynes triónak köszönhetően a 26. perc végére eltüntette a különbséget, már csak kettővel ment a Radnicski, jött is a menetrendszerű időkérés (36-34). Ahogy az viszont ilyenkor lenni szokott, egy ennyire lendületben lévő csapatot nehéz egy egy perces szünettel megállítani, a csak ebben a 10 percben 11 pontot, 4 pattanót, 4 gólpasszt termelő Page vezetésével 2-19-cel fejezték be a vendégek a negyedet és már hat ponttal mentek az utolsó játékrész előtt. Page pihenőt kapott, így az utolsó negyedben megpróbálhatta a felzárkózást a Radnicski, közelebb is kerültek, de beérni egyszer sem tudták a Ljubljanát. A kulcsmomentum a 38. perc közepén érkezett, ekkor a hazaiak húzóembere, Steven Markovics két sikeres büntetőt tudhatott magáénak, amivel már csak egyetlen pont volt a különbség (54-55), ám az ellentámadásban Sasu Salin bedobta a triplát, a hazaiak kispadjára technikait fújtak, egy másik finn, Teemu Rannikko bedobta a technikai miatt megítélt egyik büntetőt, az újbóli labdabirtoklásból pedig Blazic értékesítette két egy pontosát, így fél perc alatt 54-61 lett az állás, gyakorlatilag eldőlt a találkozó az utolsó szűk két perc előtt. A büntetőket elég jól dobták a vendégek a végén ahhoz, hogy megőrizzék a különbséget, így egy furcsa meccsen, de végül diadalmaskodni tudtak.

Radnicski: Sinovec (15/3 p., 5 pat.), Bircsevics (7/3 p., 11 pat.), Markovics (7 p. 7 pat., 7 gp., 5 kih. f., 4 el.), Worthington (11/3 p., 5 pat.)

Union Olimpija: Page (15/9 p., 11 pat., 4 gp.), Blazic (19/3 p., 8 kih.f.), Baynes (12/3 p., 5 pat., 6 kih.f.), Rannikko (8/3 p., 4 kih.f.)

Statisztika: http://www.abaliga.com/game/6/Radnicki-Union_Olimpija#statistic_FullStatistic



Buducsnoszt (montenegrói) - Cedevita (horvát) 74 - 78 (18-19, 17-23, 21-14, 18-22)

A nap második meccsén a horvátok új, feltörekvő sztárcsapata, a Cedevita látogatott Podgoricába, hogy 2500 néző előtt verje meg Montenegró legjobb együttesét. Sokkal biztatóbban indult ez a meccs, mint a pár órával korábbi, az első negyed elején egyik csapat sem nagyon tudott hibázni (de leginkább a horvátok nem), alig négy perc játék után már 8-15-re vezettek a vendégek. A cserék nagyon nem jöttek be a horvátoknál, az első felvonás hátralévő perceiben mindössze négy pontot sikerült összekaparniuk, így hiába nem javult sokat a Buducsnoszt összességében, a negyed végére egyetlen pont volt csak a két csapat között (18-19). A második játékrész legelején még át is vették a vezetést a hazaiak, de visszatértek a vendégek kezdői (kivéve a horvát válogatott Luka Babic-ot, aki helyett a francia válogatott Mikael Gelabale maradt a parketten), és ezzel újabb rohamot indított a Cedevita, a 15. perc elején kialakult az addigi legnagyobb különbség (22-33). A vendégek két kulcsjátékosa, Luksa Andric és Carl Wright adta meg a következő lehetőséget a hazaiaknak, 15 perc elteltével mindkettejüknek megvolt a 3-3 személyi hibája, így mehettek a kispadra. Hiába volt azonban 20-8 a büntetőarány a Buducsnoszt javára, a podgoricai együttes mindössze 9-et tudott ezekből a lehetőségekből pontra váltani, így nem is nagyon sikerült közelebb férkőzniük ellenfelükhöz, a félidőben magabiztosan vezettek a Gelabale vezette horvátok (35-42).

A fordulás után sem történt nagy változás, 25 perc elteltével kért időt a Buducsnoszt, ekkor 40-50 volt az állás, a vendégek kézben tartották a találkozót. Ezután viszont mintha megzavarodtak volna, gyakorlatilag két perc alatt elbukták az előnyt, amit addig gondosan építgettek, és 52-nél egálban találta magát a két gárda, indulhatott minden elölről. A záró negyedre 56-56-tal fordultak a felek, és óriási hullámvasutat hozott ez a felvonás. Hol elhúztak a vendégek 6-8 ponttal, hol visszajöttek a hazaiak, beérni viszont sosem sikerült ellenfelüket. Ez a gumizás jól jött ki a Cedevitának, mivel az utolsó percbe lépve 70-76-ot mutatott az eredményjelző, éppen ellépőben voltak megint. Idők kért még a hazaiak mestere, Dejan Radonjic, ám lényegesen nem sikerült közelebb kerülniük, innen már esélyük sem volt arra, hogy fordítsanak, így egy nagyon hullámzó találkozón a szinte végig vezető, és több lábon álló horvát Cedevita diadalmaskodott. A vendégeknek nem fért bele, hogy mindössze három játékosuk nyújtott elfogadhatót, illetve hogy 15/29-cel büntetőztek.

Buducsnoszt: Bost (25/12 p., 6 kih. f.), A.Popovic (17/6 p., 6. kih. f., 3 gp.), Mihailovic (13/3 p.)

Cedevita: Gelabale (18/6 p.), Green (11/6 p., 7 gp., 4 pat., 3 szer.l.), Andric (12 p., 5 pat., 6 kih.f.), Suput (11 p., 6 pat.)

Statisztika: http://www.abaliga.com/game/5/Buducnost_VOLI-Cedevita#statistic_FullStatistic



Cibona (horvát) - MZT Szkopje (macedón) 72 - 77 (16-11, 11-26, 21-23, 24-17)

Mindössze 500 néző volt kíváncsi a macedón MZT Szkopje Adria Liga debütálására Zágrábban, a Cibona ellen. Pedig az újonc nem kezdett megilletődötten, két perc után még 2-5-re vezettek, itt viszont mintha bedeszkázták volna az ellenfél gyűrűjét számukra. Szerencséjük, hogy a hazaiak sem játszottak jól egyáltalán, így az első 10 perc végén csak öt ponttal, 16-11-re égtek. Hogy a Cibonánál sem volt minden rendben, azt jól mutatja, hogy a hat pontos, idén a Philadelphia Sixers által a második körben draftolt Justin Hamilton mögött a négy büntetőt értékesítő Andrija Zizic-et már húzóembernek lehetett tekinteni. A második felvonás eleje sem alakult sokkal színvonalasabbra. A vendégeknek nem csak a mezőnyben volt problémájuk, de 1/8-as büntetőaránnyal álltak 12 perc után, így nehéz nyerni idegenben ebben a sorozatban. 14 perc után még mindig csak 20-17 volt az állás, itt jött az óriási fordulat. Előbb egyenlítettek a vendégek, majd egy támadóhibán annyira felidegesítette magát Aleksandar Todorov vezetőedző, hogy technikai kapott, gyorsan megint elhúzott öt pontra a Cibona (25-20). Ez a jelenet annyira felpaprikázta azonban az addig nagyon görcsösen játszó macedón együttest, hogy kiszakadt a zsák, csak az nem ment be, amit nem dobtak rá, és a két macedón válogatott Gecsevszki és Csekovszki, valamint az amerikai Davis vezetésével gyors ütemben előbb átvették a vezetést, majd húztak el ellenfelüktől, időkérés mindhiába (27-37).

A fordulást követően egyetlen alkalommal jött fel négy pontra a hazai együttes, de a vendégek visszaverték a támadást, az előbb említett hármashoz felnőtt a szintén macedón válogatott Damian Sztojanovszki, így végig 10 pont körül tartotta a különbséget a Szkopje, az utolsó felvonásra 48-60-as eredménnyel fordultak a csapatok. Itt sem történt nagyobb változás a játék képében egészen a 36. percig, amikor 58-70-nél egy utolsó nagy rohamot indított a Cibona Tomislav Zubcic vezetésével, fel is jöttek 69-71-re kettő perccel a találkozó vége előtt. Todorov mester időkérése azonban még időben jött jött, sikerült egy kosáron kívülre kerülnie a vendégeknek, a büntetőket pedig ekkor már jól dobták, végül öt ponttal nyerték első Adria Liga meccsüket (72-77). A hazaiaktól csak Zubcic és Hamilton nyújtotta azt, amit vártak tőlük, míg a Szkopje 11/21-es büntetőarányát 10/26-os triplamutatóval és egy borzasztóan jó öt perccel (a félidő előtt) kompenzálta, ennyi elég is volt a diadalhoz.

Cibona: Zubcic (17/3 p., 4 kih. f.), Hamilton (16 p., 8 pat.), Zizic (10 p.)

MZT Szkopje: Davis (21/12 p., 4 kih. f.), Csekovszki (13/6 p., 12 pat., 4 kih. f.), D. Sztojanovszki (12/3 p., 5 kih. f.)

Statisztika: http://www.abaliga.com/game/3/Cibona-MZT_Skopje_Aerodrom#statistic_FullStatistic



Split (horvát) - Crvena Zvezda (szerb) 87 - 81 (26-21, 16-20, 20-20, 25-20)

A hazai csapatok becsületéért is küzdött 2000 néző előtt a Split a nap utolsó összecsapásán a belgrádi Crvena Zvezda ellen. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, ahogy az az előzetes esélyek alapján várható volt. A hazaiak kezében volt a kezdeményezés, de nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni, ha nem is közvetlen közelről, de belátható távolságból figyelte őket a Zvezda. Mindkét oldalon a csapatjáték volt jellemző, nem lehet kiemelni 1-1 játékost, aki vitte volna ekkor a két együttest, így 26-21-gyel zárták az első 10 percet a felek. A második negyed is szépen lassan csordogált, a Split a 32 esztendős Ivan Mimica vezérletével próbált meg ellépni, 42-32-nél kialakult az első két számjegyű különbség is nagyjából 16 perc játék után, ám innentől a horvátok képtelenek voltak a gyűrűbe találni, és bár sokáig a vendégeknek is nehézséget okozott ez, a félidő utolsó percében futottak egy 7-0-ás rohamot, ezzel egy pontra csökkentették hátrányukat (42-41).

A nagyszünet után az egykori Euroliga sztár, Nikola Vujcic vezetésével újra megpróbált ellépni a vendéglátó gárda, sikerült is majdnem megint 10 pontos előnyt összeszedni a 28. perc elejére (58-47), ám a negyed vége megint nem sikerült jól nekik, újra engedték, hogy a szerbek visszajöjjenek a meccsbe, az utolsó 10 perc előtt 62-61-et mutatott az eredményjelző. Ami azonban nem sikerült a Buducsnosztnak otthon, az itt sem sikerült a Zvezdának idegenben, a többszöri felzárkózás nem adott plusz erőket, csak kifárasztotta őket. Egyetlen egyszer sem sikerült átbillenteniük a mérleg nyelvét, pedig a hazaiak sem voltak jók ebben a periódusban, a 38. percre 72-69-es állással fordultak rá a csapatok. Ami viszont eddig nem esett be Mimicának, az itt igen, egy perc alatt berámolt 11 pontot (három tripla, egy dupla), amivel 83-71-re alakult az eredmény kettő perccel a vége előtt, Vujcic pedig higgadtan büntetőzött, ketten el is döntötték a találkozót.

Split: Mimica (32/12 p., 5 kih. f.), Vujcic (17 p., 7 gp., 5 pat., 6 kih. f.), Sobin (12 p., 5 pat., 4 kih. f.)

Crvena Zvezda: Rakocsevics (10 p., 4 kih. f.), Csovics (10/3 p.), Szavovics (8 p., 5 kih. f.), Katics (9 p., 5 kih. f.)

Statisztika: http://www.abaliga.com/game/7/Split-Crvena_zvezda_BG_DIVA#statistic_FullStatistic

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus