Adria-Liga: rajt,biztos Maccabi sikerrel

Egy héttel a hivatalos rajt előtt, egy a nyitó fordulóból előrehozott mérkőzéssel elkezdődött az Adria Liga 2011-2012-es évadja. A ligába jó évtized után visszatérő sztár együttes, az izraeli Maccabi Tel Aviv az előzetes várakozásoknak megfelelően magabiztosan nyert a szlovén Krka otthonában.

A nemrég befejeződött Európa-bajnokságot kihagyó, a korábbi versenyeken a görög nemzeti együttesben szereplő bivalyerős középjátékos, Sofolklis Schortsianitisz, valamint a korábban a Los Angeles Lakers csapatában csereként szereplő Jordan Farmar vezetésével a Maccabi már az első negyedben megnyugtató előnyre tett szert. Ennek köszönhetően az izraeli együttes végig vezetve amolyan rajt-cél győzelmet aratott. A hazaiak legjobbja a 213 centis jamaikai center, Adolphus Jerome Jordan volt, Jaka Klobucar viszont nagyot "betlizett".

Az izraeli együttes elsősorban hatékony védekezésének köszönhette a 15 pontos idegenbeli győzelmet, amely úgy harcolt ki, hogy több neves játékosa is csupán perceket töltött a pályán. Macvan például kerek 10, Eliyahu pedig 9 percet kapott. A szakvezetés e döntése annyiból érthető, hogy hétfőn újabb fellépése lesz a társaságnak Szlovéniában, akkor a Zlatorog vendégeként.

KK Krka - Maccabi Tel Aviv 68-83 (13-25, 19-17, 19-22, 17-19)

Krka: Jordan (15 pont,6/8 mezőnyből, 3/4 büntető, 4 lepattanó), Stinson (9 pont, 2/3 dupla, 1/1 tripla, 3 gólpassz, 6 eladott labda), Balazic 9 pont, (3/7 dupla, 0/3 tripla, 3/4 büntető, 2 gólpassz, 3 eladott labda), Z. Dragic (8 pont, 4/7 dupla, 0/1 tripla, 1 gólpassz, 2 szerzett, 0 eladott labda), Klobucar (3 pont, 0/2 dupla, 0/4 tripla, 3/4 büntető, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 1 eladott labda)

Maccabi: Schortsianitis (18 pont 7/8 mezőnybből, 4/7 büntetőből, 5 lepattanó, 5 eladott labda), Farmar (11 pont, 4/6 dupla,  1/2 tripla, 3 gólpassz), D. Smith (11 pont, 1/3 dupla, 3/6 tripla), Ohayon (8 pont, 3 gólpassz, 6 szerzett, 4 eladott labda),   Burstein (8 pont, 1/2 dupla, 2/3 tripla, 5 lepattanó)

Csapatstatisztikák: Mezőnybeli dobószázalék: 43,1 ill. 54,1 büntetődobó százalék: 75ill. 57,9, lepattanók: 33 ill. 28, szerzett labda: 6 ill. 12, eladott labda: 20 ill. 13


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus