AL, 13. forduló: A Buducsnosztot is oktatta a Zvezda

Az Adria Liga féltávhoz érkező alapszakaszában a címvédő Crvena Zvezda a Buducsnoszt elleni nagy rangadón is erőt demonstrált, így minden csapatot legyőzve, továbbra is hibátlanul vezeti a bajnokságot. A podgoricaiak botlását a Partizan, a Cedevita és a Cibona is kihasználták, az Igokea viszont leszakadni látszik. Három drámai végjáték után az alsóházban is sűrűbb lett a mezőny.

Buducsnoszt VOLI (montenegrói, 10-3) – Crvena Zvezda mts (szerb, 13-0) 54-77

Ismét fantasztikus meccset játszott a Crvena Zvezda, a címvédő ezúttal a legnagyobb kihívónak tartott Buducsnosztot oktatta. Szenzációsan védekeztek a belgrádiak, a montenegróiak legveszélyesebb fegyvereit egyaránt hatástalanítani tudták, a 80 pont felett átlagoló hazaiak ezúttal mindössze 54 egységig jutottak. Támadásban pedig a rájuk idén oly jellemző magas szintű csapatjátékot hozták a szerbek, legeredményesebb játékosuk Ognjen Kuzmics (13 pont, 4 lepattanó) volt a maga 13 pontjával, mégis ilyen sima lett a mérkőzés. A második negyedben egy 9-0-s sorozattal húzott el 34-21-re a Zvezda, ezt követően pedig már végig kétszámjegyű maradt a különbség a csapatok között.

FMP (szerb, 3-10) – Cedevita Zagreb (horvát, 9-4) 89-96

Újabb kiváló támadásbeli produkciójának köszönhetően a Cedevita az FMP otthonában is diadalmaskodott, ezzel utolsó hét meccséből a hatodik győzelmét aratta. A zágrábiak félidőben már 14 ponttal, 50-36-ra vezettek, és innentől már nem engedték közel férkőzni magukhoz az egyébként szintén jól dobó belgrádiakat. A győzelmen túl további jó hír a Cedevitának, hogy Scotty Hopson (12 pont) a hatodik forduló után először ismét játékra jelentkezett. A házigazdák legjobbja azonban nem ő, és nem is a legeredményesebb Ra’Shad James (18/12 pont, 5/4 tripla), hanem az egyre nagyobb szerepet kapó Toni Katic (12/6 pont, 8 gólpassz, 3 labdaszerzés) volt. Az FMP-ben Jonah Bolden (18/9 pont, 5 lepattanó), Dejan Davidovac (16/6 pont, 9 lepattanó) és Dusan Kutlesics (16/9 pont, 5 lepattanó) is jól játszottak.

Partizan NIS (szerb, 10-3) – Igokea (bosnyák, 7-6) 87-64

A fantasztikus dobóteljesítménnyel előrukkoló William Hatcher (21/18 pont, 7/6 tripla) vezérletével nagy győzelmet aratott a Partizan az Igokea felett, és bár még sok van hátra, de könnyen lehet, hogy ezzel a bosnyákok kiszálltak a rájátszásért vívott harcból. Pedig a nagyszünetben még a vendégek vezettek 6 ponttal (27-33), ám fordulás után egy teljesen más Partizan jött ki a pályára, és Hatcher főszereplésével ellenállhatatlan játékot nyújtva végül magabiztos győzelmet arattak. Sztefan Bircsevics (16/6 pont, 10 lepattanó) is nagyon jól játszott a Partizanban, a bosnyákoknál pedig Vuk Radivojevics (15 pont, 7 lepattanó) és Sztrahinja Micsovics (14/6 pont, 6 lepattanó) dobták a legtöbb pontot.

Cibona Zagreb (horvát, 9-4) – Krka (szlovén, 5-8) 88-65

Nem akart lemaradni a Cedevita és a Partizan mögött a Cibona sem, az újabb meggyőző produkciót nyújtó Farkasoknak ez volt sorozatban a harmadik győzelmük, és továbbra is ott loholnak a legjobbak nyakán. A hatalmas tempót diktáló Cibonát esélye sem volt követnie a legjobb pontszerzője, Marko Lukovics nélkül felálló Krkának, így a lényegi kérdések már félidőre eldőltek (48-31). A Cibona legeredményesebbje és legjobbja Zeljko Sakic (16/3 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) volt, Ante Zizic (10 pont, 11 lepattanó) pedig újabb dupla-duplával jelentkezett.

Karpos Sokoli (macedón, 3-10) – Mega Leks (szerb, 4-9) 75-72

Azután, hogy az első nyolc meccsét egyaránt elvesztette, úgy tűnik, hogy szépen felvette az Adria Liga ritmusát Kendrick Perry csapata, a Karpos Sokoli. A Mega elleni volt ugyanis sorozatban a harmadik hazai győzelme a macedón gárdának, ezek mindegyikre ráadásul egy tavalyi playoff-résztvevő ellen született. Nagyon jó meccs volt ez a mostani, ami csak az utolsó másodpercekben dőlt el. A találkozó legjobbja, Dragan Labovics (28/9 pont) dobott be 72-72-nél egy közelit, amire egy nagyon jó védekezésnek köszönhetően Rade Zagorac (11 pont, 10 lepattanó, 3 blokk, 3 labdaszerzés, 3 gólpassz) nem tudott válaszolni a túloldalon, így a Karpos örülhetett. Labovics és Zoran Vrkic (22/6 pont, 8 lepattanó) együtt 50 pontot dobtak a hazaiaknál.

Mornar (montenegrói, 4-9) – MZT Szkopje (macedón, 4-9) 65-64

Az immár Cole Dickerson nélkül felálló Mornar nagyon fontos győzelmet aratott a Szkopje ellen, amivel beérték a macedónokat. A montenegróiak szinte végig előnyben játszottak, a hajrában azonban ki tudott egyenlíteni az MZT. 63-63-nál aztán jött Lamont Jones (10 pont), aki bő két másodperccel a végső dudaszó előtt megnyerte a meccset a Mornarnak. Megnyerte, mivel a lefaultolt Charlon Kloof (14 pont, 4 lepattanó) csak az egyik büntetőjét tudta bedobni, kevesebb mint egy másodperccel a vége előtt.

Union Olimpija (szlovén, 5-8) – Zadar (horvát, 5-8) 78-76

A Mornarhoz hasonlóan a Lubljana is drámai körülmények között aratott nagyon fontos győzelmet egyik közvetlen riválisa, a Zadar felett, amivel beérték a horvátokat a tabellán. A meccs végi nagy büntetőpárbajból az Olimpija jött ki jobban, ám a Zadarnak maradt még egy támadása az utolsó másodpercekben. Ezt azonban elhibázták a vendégek, így a forduló MVP-jének is megválasztott Nikola Jankovics (24 pont, 7 lepattanó, 2 blokk, 14/11 mezőnyből) vezette szlovénok örülhettek. A Zadar legjobbja Jakov Vladovic (15/9 pont, 8 gólpassz, 5 lepattanó, 4 labdaszerzés) volt.

 

A bajnokság állása:

 

A következő forduló programja:
MZT Szkopje – Crvena Zvezda mts 
Buducsnoszt VOLI – Cedevita Zagreb 
Partizan NIS – Mornar 
Cibona Zagreb – Igokea 
Union Olimpija – Mega Leks 
FMP – Zadar
Karpos Sokoli – Krka

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus