AL, 15. forduló: A Buducsnoszt nyerte a nagy rangadót

A listavezető és a címvédő csatájából az előbbi került ki győztesen és megszilárdította vezető helyét.

A listavezető és a címvédő csatájából az előbbi került ki győztesen és megszilárdította vezető helyét. A másik rangadón a Partizan 18 pontos előnyről kapott ki, kezd kettészakadni a mezőny.

 

Buducsnoszt VOLI (montenegrói, 13-2) – Crvena Zvezda Telekom (szerb, 11-4) 68-54

A liga egyik, ha nem a legnagyobb rangadóját vívta hétfő este a listavezető és a címvédő, azaz a Buducsnoszt és a Crvena Zvezda. Igazi „hatpontos” meccs volt ez, hiszen a csapatokat mindössze egy győzelem választotta el a meccs előtt a tabellán, ami most kettőre nőtt. A találkozó a vártnál sokkal simábban alakult, lényegében az első negyedben eldöntötte a győzelem sorsát a fantasztikusan kezdő Buducsnoszt. A nyitó játékrészt 28-11-re nyerte ugyanis a montenegrói gárda, akik sokkal élesebbek voltak, mint a pénteken a Bayern München elleni sorsdöntő Euroliga meccsen nagy sikert arató, és ezzel továbbjutó belgrádiak. Tadija Dragicsevics (20/9 pont, 10 lepattanó) továbbra is MVP formában vezeti az alapszakasz megnyerése felé a Buducsnosztot, de nemcsak ő, hanem Aleks Maric (16 pont, 10 lepattanó, 2 blokk) is dupla-duplázott ezúttal. A Zvezda üde színfoltja a Bayern elleni meccs hőse, a fiatal Marko Gudurics (20/6 pont, 3 labdaszerzés) volt.

Cedevita Zagreb (horvát, 12-3) – Sutjeska (montenegrói, 4-11) 73-50

Nem okozott gondot a Cedevitának a Sutjeska legyőzése, ez a győzelem pedig már sorozatban a nyolcadik volt a horvátoknak. A nagyszerű center, Miro Bilan (15 pont, 13 lepattanó) pedig már az egymást követő harmadik meccsén ért el dupla-duplát, ismét ő volt a Cedevita sikerének fő kovácsa. Nagyon egyoldalú mérkőzés volt ez, a hazaiak ugyanolyan jól kezdték a második félidőt, mint ahogy az elsőt befejezték, így nem volt kérdés, hogy ki nyeri az összecsapást. Elsősorban Bilannak köszönhetően nagyon jól lepattanózott a Cedevita, hiszen a zágrábiak éppen kétszer annyi lecsorgó labdát gyűjtöttek be, mint ellenfelük (46-23).

Partizan NIS (szerb, 6-9) – Mega Leks (szerb, 10-5) 78-85

18 pontos hátrányból, egy elképesztően nagy fordítás után nyerte meg a Mega Leks a forduló másik rangadóját a Partizan otthonában. A belgrádiakat már eddig is számos balszerencsés vereség sújtotta, és most egy újabb ilyen meccset írhatnak hozzá az eddig sem rövid listájukhoz. A 27. percben két jó büntető után 55-37-re vezetett a meccset addig kontrolláló Partizan, ekkor már sokan biztosra vették a hazai győzelmet. Nem úgy a Mega fiataljai, akik egy hatalmas, 20-5-ös rohammal zárkóztak a negyed végéig, majd ezt még tovább fokozták egy 31-8-as futássá, ami után már ők vezettek 68-63-ra. Ezt követően aztán nagyon okosan játszottak a vendégek, így meg tudták őrizni a megszerzett vezetésüket. Nikola Ivanovics (12/3 pont, 9 gólpassz, 5 lepattanó) és Alekszandar Aranitovics (15/3 pont, 7 lepattanó) is jobb statisztikát csinált, mint Ognjen Jaramaz (13/6 pont, 7 lepattanó, 3 labdaszerzés), ám egyértelműen ő volt az, aki a szükséges plusz lendületet hozzátette a Mega fordításához. A Partizan legjobbja ismét az erős dupla-duplát szállító Kevin Jones (21/3 pont, 15 lepattanó) volt.

Zadar (horvát, 7-8) – Krka (szlovén, 7-8) 67-74

Szinte az egész meccs során a Krka vezetett a Zadar ellen, és ennek megfelelően teljesen megérdemelt a szlovénok sikere, de a horvátoknak is volt esélyük megnyerni a mérkőzést. Luka Lapornik (14/3 pont, 3 labdaszerzés) és Ive Ivanov (16 pont, 4 lepattanó) azonban megakadályozták ebben a Zadart, mindkét játékos fontos játékokat mutatott be. Lapornik a harmadik negyedben a hazaiak fordítására zsinórban dobott 8 ponttal válaszolt, majd 67-70-nél az egyenlítésért támadó Zadar legjobbjától, Ante Delastól (20/6 pont) vette el a labdát. A volt csapata ellen játszó Ivanov pedig két 2+1-es játékot is megcsinált az utolsó percekben. A Krkában a két említett két spíler emellett Sztefan Szinovec (17/12 pont, 10 lepattanó) megint jó volt és dupla-duplázott.

Tajfun (szlovén, 7-8) – Cibona Zagreb (horvát, 6-9) 52-74

A Krka Zadar elleni sikere mellett a Tajfun is kikapott a Cibonától, így a rájátszáshelyek után, a Mega mögött most már nagy szakadék kezd kialakulni. A forduló előtt egymás után három meccset megnyerő Tajfun nem tudta pozitívba fordítani mérlegét, és a vártnál sokkal simább vereséget szenvedett az edzőváltás után megtáltosodott Cibonától. A zágrábiak a harmadik negyedben, egy 13-0-s futással törték meg végleg a szlovén bajnok ellenállását, amivel 55-39-es vezetéshez jutottak. Marko Jagodic Kuridza (12/3 pont, 12 lepattanó) és Ivica Zubac (16 pont, 6 lepattanó, 2 blokk) játszottak legjobban a Cibonában.

Union Olimpija (szlovén, 6-9) – Igokea (bosnyák, 5-10) 79-63

Az Olimpija lendületből behúzta az Igokea elleni meccsét, miután a Eurocupban egy remek, Oldenburgban aratott győzelem állt a hátuk mögött, ami továbbjutást ért számukra. Az Igokeának ugyanakkor ez már sorozatban az ötödik veresége volt, ami a vezetőedző Zseljko Lukajics állásába került. A meccs lényegében már az első negyedben eldőlt, amit 23-11-re nyert meg a Ljubljana. A hazaiak kiválósága, Szava Lesics (21/6 pont, 8 lepattanó) volt kimagaslóan a mezőny legjobbja.

Metalac Farmakom (szerb, 5-10) – MZT Szkopje (macedón, 6-9) 68-77

Egyelőre nemcsak a Cibonának, hanem a Szkopjénak is bejött az edzőcsere, hiszen a macedónok is megnyerték mindkét meccsüket az Adria Ligában a váltás óta. Az MZT a kiváló védekezésének köszönhetően a meccs első felében már elvégezte a nagyobb feladatot, hiszen már ekkor magukhoz ragadták a vezetést a vendégek, amit megtartottak a folytatásban is. A Metalacban senki nem tudott vezérszerepet betölteni, míg a Szkopjéban Marko Lukovics (15 pont, 7 lepattanó) és Djordje Drenovac (15/3 pont, 4 lepattanó) is húzták a csapat szekerét.

 

A bajnokság állása:

 

A következő forduló programja:
Crvena Zvezda Telekom – Zadar
Cibona Zagreb – Cedevita Zagreb 
Mega Leks – Buducsnoszt VOLI
Krka – Tajfun
MZT Szkopje – Partizan NIS 
Sutjeska – Union Olimpija
Igokea – Metalac Farmakom 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus