AL, 1.forduló - Jokics a forduló MVP-je

A hétvégén lejátszották az Adria Liga 2014/15-ös kiírásának első fordulóját - a pénteki két meccs (többek között Hristo Nikolov 21 pontja) mellett szombaton öt találkozót bonyolítottak le. A Krka Malcolm Armstead 31 pontjának köszönhetően fordított a Cedevita ellen. A forduló MVP Nikola Jokics vezette Mega Vizura majdnem elszórakozta az MZT elleni ütközetet, hosszabbításban diadalmaskodtak csak. A Zadar viszonylag könnyedén, a Buducsnoszt viszont a vártnál sokkal nehezebben nyert. Lássuk a mérkőzések rövid összefoglalóit!

Adria Liga, 1. forduló

Szombat

Krka (szlovén, 1-0) - Cedevita (horvát, 0-1) 80-72
(21-24, 17-23, 22-8, 20-17)

Jóval határozottabban kezdtek a horvátok, az első negyed közepén már 6-7 pontos előnyt is kiépítettek maguknak, amit még Wangmene segítségével szinte minimálisra csökkentett a Krka a 10. perc végére. A második negyedben viszont ugyanez volt a forgatókönyv: a Cedevita elhúzott - a 14. percben 9 ponttal is vezettek (23-32) -, majd a vendéglátók visszamásztak ellenfelük nyakára, végig 3-10 pont között mozgott a távolság. A negyed vége ezúttal a vendégeknek jött össze jobban, Ante Delas és Babic két hármasával léptek meg a nagyszünetre (38-47).

A fordulást követően változott óriásit a játék képe, Armstead szinte egymaga fordította meg az állást a 24. perc közepére (48-47) - a 10-0-s rohamból 8 pontot szerzett az amerikai irányító. Fej-fej mellett haladtak a felek, de az utolsó perc jobban jött ki a hazaiaknak: Kastrati és Wangmene 6 pontot szerzett ekkor, és 60-55-re vezettek a szlovének. Majdnem öt percig voltak pontképtelenek ezután a hazaiak, de ezalatt csak 7 pontot szereztek a vendégek is (60-62). Ezt követően azonban Armstead volt megint ellenállhatatlan, szinte alig rontott támadást a Krka, így az a pár hiba is végzetes volt a Cedevita számára, amit ebben a periódusban követtek el. Védekezésben gyengén teljesítettek (20 pontot kaptak az utolsó 5 percben), így kikaptak.

A Krka legjobb dobói: Armstead 31/9, Kastrati 14/3, Hukic 12/3.
A Cedevita legjobb dobói: Bilan 13, Pilepic 12/6, Ukic 11.

 

Szolnoki Olaj KK (magyar, 0-1) - Parizan (szerb, 1-0) 55-60
(11-10, 14-19, 12-15, 18-16)

A mérkőzés hosszabb összefoglalóját EZEN A LINKEN eléritek!

 

Mega Vizura (szerb, 1-0) - MZT Szkopje (macedón, 0-1) 103-95 hosszabbítás után
(25-15, 16-13, 23-30, 20-26, 19-11)

Szoros első öt perc után a Denver Nuggets által nyáron ledraftolt Nikola Jokics vezetésével lépett meg a hazai együttes, a negyed második felében teljesen állva hagyták a macedónokat. A második felvonás elég felejthetőre sikeredett, de az MZT semmivel nem tudott közelebb kerülni az ezúttal már Miljenovics és Marelja pontjaival előnyét tartó Mega Vizurához (41-28). Az első félidőben három triplát szóró Szimonovszki még kettőt berámolt a harmadik negyed elején, Tsintsadze is hozzátett az összképhez pár kosarat, de az új erőre kapó Jokics pontjaival tartotta előnyét a Mega Vizura - 58-43 volt az állás a 27. perc közepén. Kosárra kosár volt a válasz ezt követően, a vendégek azonban kezdték összeszedni magukat, Szimonovszki még két hármassal jelentkezett, főleg az ő és Nikolovszki által szerzett pontoknak köszönhetően jött vissza jócskán 10-en belülre a Szkopje 10 perccel a rendes játékidő vége előtt (64-58).

Itt úgy tűnt, hogy Miljenovics és az ifjú irányító, Jaramaz lehozzák a mérkőzést a hazaiaknak, két és fél perccel a vége előtt 12 ponttal mentek a vendéglátók (84-72), ám nem adta fel az MZT. Szimonovszki újabb két triplát rakott a helyére - saját maga 8. és 9. hármasa volt ez a meccsen -, Tsintsadze pedig a végén három büntetővel egyenlített, még mázlija is volt a Mega Vizurának, hogy az utolsót kihagyta, így jöhetett a ráadás. A hosszabbításban aztán nem estek össze a szerbek attól, mert egy megnyert meccset vesztettek el korábban. Jokics rendezte az elejét, 9 pontot dobott három perc alatt, amivel el is húzott csapata, a végén pedig Miljenovics büntetői gondoskodtak arról, hogy ne legyen az eddigiek mellé még több izgalom.

A Mega Vizura legjobb dobói: Jokics 27/6, Miljenovics 26, Marelja 16.
Az MZT Szkopje legjobb dobói: Szimonovszki 28/27, Lucsics 18/6, Tsintsadze 13/6.

 

Zadar (horvát, 1-0) - Igokea (bosnyák, 0-1) 68-61
(17-13, 12-16, 24-12, 15-20)

Langyos első negyedet játszott egymással a két együttes, a hazaiak az ex-szolnoki James Florence és Josip Sobin, míg a vendégek Nikola Dragovics pontjaival haladtak előre leginkább. A második felvonásban sok minden nem változott: Sobin és Jorovics válaszolgattak egymásnak, de nagyon lassan szerezték a kosarakat a felek, az utolsó két percben Florence annyit tudott csak elérni, hogy egál legyen a félidő (29-29). A fordulást követően a vendégek nem váltottak, a hazaiak viszont igen: megint Florence volt az ügyeletes pontszerző, de ebben a szakaszban minden pályára lépő hozzátette a magáét, gyorsan 10 pont környékén, egy idő után pedig fölötte is volt a távolság (53-41). A negyedik negyedben ugyan mindent megpróbált az Igokea, Csakarevics, Drenovac, Jorovics és Dragovics is be-betaláltak, de a túloldalról mindig volt válasz, nem tudtak látótávolságon belülre kerülni a bosnyákok, simán kaptak ki.

A Zadar legjobb dobói: Florence 22/12, Sobin 16, Ramljak 10/6.
Az Igokea legjobb dobói: Dragovics 12, Jeremics 9/3, Scsekics 8, Jorovics 8.

 

Buducsnoszt (montenegrói, 1-0) - Metalac Valjevo (szerb, 0-1) 65-61
(17-12, 17-26, 12-12, 19-11)

Az esélyeknek megfelelően kezdődött a találkozó, gyorsan 6-8 pontos vezetéshez jutott a Buducsnoszt - még ha akkora nem is volt talán a fölényük, mint arra számítani lehetett. A második játékrészben előbb elhúzott 9 ponttal a montenegrói együttes, majd Dusan Kutlesics szinte egymaga hozta vissza csapatát -1-re. Darko Planinic indult be ezután, Borisz Bakics azonban két támadás alatt nullázta le megint majdnem a hazaiak előnyét (30-29) - ő és Djordje Majsztorovics voltak azok, akik fordítottak is még ebben a játékrészben, nagy meglepetésre 4 ponttal vezetett ekkor a Metalac (34-38).

Az talán még nagyobb szenzáció volt, hogy ezután sem tudott lépni a Buducsnoszt, Jevtovics pontjai után Marko Ljubicsics is betalált kintről, a harmadik negyed közepén már kilenccel a vendégek mentek (39-48). A felvonás második öt percében azonban mindössze két pontra volt képes a vendégcsapat, a podgoricai alakulat pedig Reynolds büntetőivel kezdte meg a felzárkózást (46-50). A Metalac teljesen elfogyott, ezt jól mutatja, hogy a negyedik negyed első hét és fél percében további 5 pontra voltak képesek. Bár a hazaiak is jócskán elmaradtak a várakozásoktól, Szuad Sehovics vezetésével fordítottak ekkorra (60-55). Nem tudta felvenni a második negyedben látott ritmust a Metalac, Cook a végén jól büntetőzött, így a vártnál sokkal nehezebben, de nyert a Buducsnoszt.

A Buducsnoszt legjobb dobói: Sehovics 20/6, Reynolds 12, Planinic 10.
A Metalac legjobb dobói: Kutlesics 14/9, Jevtovics 11/3, Bakics 10/6.

 

Péntek

Crvena Zvezda (szerb, 1-0) - Levszki Szófia (bolgár, 0-1) 85-55
(17-17, 25-18, 23-12, 20-8)

Meglepően sokáig jól tartotta magát a Levszki, amely jobban is kezdte a mérkőzést, az első negyed nagy részében ők vezettek. A második negyedben 25-28 után állt meg a tudomány, egy 9-1-gyel fordított a Zvezda és vezetett is a félidőben (42-35). A fordulást követően két perc alatt 44-43-ig zárkózott a bolgár csapat, itt viszont végleg kifulladtak, a negyedből hátralévő 8 percben ugyanis egy 21-4-et produkáltak a hazaiak, már 18 egységgel vezettek 10 perccel a vége előtt (65-47). A záró játékrészben a támadójáték még ennyire sem ment a vendégeknek, végül egy sima 30-ast kaptak az egyébként jól nagyon kevés ideig játszó szerbektől.

A Zvezda legjobb dobói: Mitrovics 18/6, Marjanovics 14, Dangubics 11/3.
A Levszki legjobb dobói: Simeonov 10/6, Pupovic 9, Pavlin Ivanov 8.

 

Cibona (horvát, 0-1) - Union Olimpija (szlovén, 1-0) 80-85
(21-19, 12-24, 25-22, 22-20)

Egészen elképesztő első negyedet futott az ex-szolnoki Hristo Nikolov, hiszen csapata 19 pontjából 17-et ő dobott - a többi kettőhöz, ami egyébként büntető volt, ő adta a gólpasszt hivatalosan. Egyedül tartotta versenyben a szlovéneket, akik aztán a második negyedben magukhoz ragadták a kezdeményezést, az egyébként AL-meccshez képest sok pontot hozó találkozón jól védekeztek, és 10 pontos előnyt harcoltak ki maguknak. A harmadik negyedben ez a különbség szinte egyáltalán nem csökkent, 4 pontra visszajött ugyan egyszer a címvédő, de így is volt 7 pont előnye 10 perccel a vége előtt a vendégeknek, akik a 35. percben már 15 ponttal is vezettek (61-76), úgy tűnt, simán nyernek. A végét majdnem elszórakozták, nagyon feljött rájuk a Cibona - volt egy pont is a távolság 80-81-nél -, de fordítani nem tudtak.

A Cibona legjobb dobói: Lalic 16, Jagodic Kuridza 15, Blassingame 14/3.
A Union Olimpija legjobb dobói: Nikolov 21/9, Rupnik 15/3, Marinovics 11.

 

Tabella:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus