AL, 7. forduló: A Buducsnoszt megállította a Partizant

Marcus Williamsnek köszönhetően a montenegróiak tudták megőrizni veretlenségüket a Partizan-Buducsnoszt összecsapáson. Dickerson nem játszott a szintén hibátlan Zvezda ellen, Perryék hosszabbításban kaptak ki, beerősített a Cedevita, a Cibona dobóteljesítményére pedig nincsenek szavak.

Mornar (montenegrói, 2-5) – Crvena Zvezda mts (szerb, 7-0) 59-71

Cole Dickerson nélkül fogadta a Mornar a Crvena Zvezdát, a meccsen pedig nem történt meglepetés, a címvédő túl nagy falat volt az egyébként most is nagyot küzdő montenegróiak számára. Az első negyedet még 17-10-re hozta a házigazda, ezt követően azonban átvette a meccs irányítását a Zvezda, akik egy 18-5-ös szakasszal döntötték el a győzelem sorsát a második félidőben. A szerbek legeredményesebbje Marko Szimonovics (14/9 pont), leghasznosabbja pedig Ognjen Kuzmics (11 pont, 6 lepattanó) volt.

Partizan NIS (szerb, 6-1) – Buducsnoszt VOLI (montenegrói, 7-0) 61-64

Hatalmas érdeklődés és zsúfolásig telt csarnok várta a meccs előtt még egyaránt vereten Partizan és Buducsnoszt összecsapását. Ez volt az első igazán nagy erőfelmérő a szezont remekül kezdő szerbek számára, akik nem is vallottak kudarcot, de nyerniük végül nem sikerült. Annak ellenére is végig versenyben tartották magukat a hazaiak, hogy egészen pocsékul dobták a triplákat (25/3, 12%) és legjobbjukat, William Hatchert is mindössze 6 pontot tartotta a Buducsnoszt. 61-58-nál aztán még mindig a Partizannak állt a zászló, ekkor azonban jött Marcus Williams (13/6 pont), akinek klasszisa eldöntötte a meccset. Az irányító ugyanis egy 3+1-es játékkal átvette csapatának a vezetést, majd két büntetőt is higgadtan értékesített, ami után a Partizan legjobbja, Novica Velicskovics (15/3 pont, 9 lepattanó) sem tudott már kiegyenlíteni.

Igokea (bosnyák, 3-4) – Cedevita Zagreb (horvát, 4-3) 69-84

A szezont minden fronton gyengén kezdő Cedevita vezetőségében erősítésekre szánták el magukat, aminek már most érezhető volt a hatása a horvátok játékán. Pierre Jackson (13/9 pont, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) mellé ugyanis a zágrábiak egy év légióskodás után visszahozták Marko Tomast (14/12 pont, 5 lepattanó, 5/4 tripla), aki rögtön remek játékkal vezette győzelemre régi-új csapatát. A Cedevita nem adott esélyt az Igokeának, a félidei 42-33-as vezetés után 28-13-ra nyerték a harmadik negyedet a vendégek, a meccs hátralévő része formalitás volt csupán. Tomas és Jackson mellett a „régiek” közül Luka Babic (17/3 pont, 6 gólpassz, 4 lepattanó) és Marko Arapovic (12 pont, 8 lepattanó) is nagyon jók voltak, míg az Igokeán James Robinson (21/9 pont, 7 gólpassz, 4 lepattanó) sem segíthetett.

Cibona Zagreb (horvát, 6-1) – FMP (szerb, 2-5) 87-68

Egészen elképesztő első félidei dobóteljesítménnyel múlta felül a Cibona az FMP-t, a második negyed egy pontján ugyanis szinte hihetetlen, de 94%-os összdobóteljesítménye volt a horvátoknak. Ekkor 16/15 duplát, 2/2 triplát és 10/9 büntetőt dobtak be a hazaiak, az állás pedig 45-20 volt, minden eldőlt tehát a meccs első felében. A Cibona legjobbja ezúttal is Ante Zizic (19 pont, 9 lepattanó, 2 blokk) volt, mellette Nik Slavica (15/3 pont, 13 lepattanó) és Zeljko Sakic (14 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) voltak még nagyon elemükben.

Mega Leks (szerb, 2-5) – MZT Szkopje (macedón, 1-6) 87-72

Zsinórban öt vereség után a Szkopjét már le tudta győzni, ezzel megszakította rossz sorozatát a Mega Leks. A szerbek végig kontrollálták a mérkőzést, minden statisztikai mutatóban felülmúlták a macedónokat, miközben remek egyéni teljesítmények is születtek részükről. Alpha Kaba (12 pont, 18 lepattanó, 3 gólpassz, 3 labdaszerzés) hatalmas dupla-duplát ért el, Vlatko Cancar (23/12 pont, 4 lepattanó) és Rade Zagorac (19 pont, 5 lepattanó) pedig kifejezetten eredményesek voltak. Az MZT legjobbja kimagaslóan Josh Scott (22 pont, 8 lepattanó, 3 blokk) volt.

Krka (szlovén, 3-3) – Zadar (horvát, 3-4) 80-79

Nagyszerű meccset játszott egymással a Krka és a Zadar, ahol végig fej-fej mellett haladtak egymással a felek. Ennek megfelelően egy végletekig kiélezett végjátékban dőlt csak el a találkozó, ahol a nyerőember Ron Curry (14/6 pont) lett, aki egy nehéz középtávolival nyerte meg a meccset csapatának 5 másodperccel a vége előtt. Curry mellett Marko Lukovics (19/15 pont, 11 lepattanó) tette még a legtöbbet a Krka sikeréért, a túloldalon pedig Ivan Marinkovics (24 pont, 14 lepattanó) újfent a legjobb volt egy izmos dupla-duplával.

Karpos Sokoli (macedón, 0-7) – Union Olimpija (szlovén, 2-4) 83-87 h.u.

Kendrick Perry (15 pont, 6 lepattanó) újabb jó meccse ide vagy oda, csapata, a Karpos Sokoli most sem tudta megszerezni első győzelmét a Ljubljana ellen. A szlovénok már több meccsüket is elbukták az utolsó pillanatokban, most azonban hosszabbításban ki tudták csikarni a győzelmet. Perry mellett Dragan Labovics (18/9 pont, 6 lepattanó) volt a Karpos legjobbja, az Olimpija győzelmében pedig Mirko Mulalic (18/9 pont), Brandon Jefferson (16 pont, 5 gólpassz) és Nikola Jankovics (15 pont) szerzett elévülhetetlen érdemeket.

 

A bajnokság állása:

 

A következő forduló programja:
Crvena Zvezda mts – Partizan NIS
Buducsnoszt VOLI – Cibona Zagreb
Cedevita Zagreb – Mornar
Mega Leks – Krka 
MZT Szkopje – Union Olimpija 
Zadar – Igokea
FMP – Karpos Sokoli 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus