AL, 8. forduló: Zvezda-parádé az ősi rivális ellen is

A Zvezda-Partizan örökrangadón ismét hatalmasat játszott és megőrizte veretlenségét a címvédő. Így tett a Buducsnoszt is, ám nekik a Cibona ellen már jóval nehezebb dolguk volt. Dickersonék ellen erőt demonstrált a Cedevita, Kendrick Perry pedig dupla-duplázott ugyan, ám ez is kevés volt csapatának az első győzelemhez.

Crvena Zvezda mts (szerb, 8-0) – Partizan NIS (szerb, 6-2) 83-72

A szezon első belgrádi derbijét nagyon jó játékkal a Crvena Zvezda nyerte a Partizan ellen, ezzel a címvédő továbbra is hibátlan maradt, és bizonyította, hogy még mindig ők a jobb csapat. A Pionir 5600 nézője előtt, fantasztikus hangulatban lejátszott találkozó csak az első negyedig volt szoros, mikor még a Partizan vezetett 23-20-ra. Ezt követően aztán már egyértelműen a Zvezdáé volt a találkozó, a hazaiak hatalmas nyomást gyakoroltak a pontatlanná váló ősi riválisra, a harmadik negyedben pedig már 23 pont is volt az előnyük (69-46). Charles Jenkins (19/6 pont) újabb remek belgrádi rangadót tudhat maga mögött, de Luka Mitrovics (12/3 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) is egészen kiváló volt. A Partizanban William Hatcher (16/6 pont, 4 gólpassz) volt ismét a legeredményesebb, de ő is csak 12/3-as mezőnymutatóval érte el a 16 pontját.

Buducsnoszt VOLI (montenegrói, 8-0) – Cibona Zagreb (horvát, 6-2) 95-79

A Partizan elleni múlt heti győztes derbi után a következő rangadót, a Cibona ellenit is győzelemmel abszolválta a Buducsnoszt, így a montenegróiak is megőrizték veretlenségüket. A meccs 77-77 után dőlt el, mikor a horvátok ismét hatalmasat játszó centere, Ante Zizic (28 pont, 7 lepattanó) kipontozódott. Legjobbja nélkül nem volt esélye a Cibonának, a hátralévő mintegy hat percet 18-2-re nyerte meg a Buducsnoszt, így végül a különbség is jelentős lett. Nemcsak Zizic, hanem a montenegróiak centere, Shawn James (29/3 pont, 12 lepattanó, 3 blokk) is parádésan játszott, illetve Marcus Williams (18/12 pont, 7 gólpassz) szintén oroszlánrészt vállalt a Buducsnoszt újabb sikeréből.

Cedevita Zagreb (horvát, 5-3) – Mornar (montenegrói, 2-6) 99-73

A 45-45-re végződött első félidő után a másodikban megmutatta valódi erejét a Cedevita az ismét Cole Dickerson nélkül játszó Mornar ellen. A nagyszünet után 8-0-lal kezdtek a horvátok, a harmadik negyedet pedig 30-8-ra nyerték meg, ezzel eldöntve minden lényegi kérdést. A nagyszerű csapatmunkát bemutató, összesen 27 gólpasszt kiosztó zágrábiaknál Pierre Jackson (19/9 pont, 7 gólpassz), Miro Bilan (15 pont, 11 lepattanó), Luka Babic (14 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) és Karlo Zganec (13 pont, 12 lepattanó) is nagyon jól játszott, a Mornar veresége pedig a legkevésbé Lamont Joneson (20 pont) és Antabia Walleron (19/15 pont) múlt.

Mega Leks (szerb, 2-6) – Krka (szlovén, 4-3) 95-96

Fantasztikus meccset játszott egymással a Mega és a Krka, amin a szerbek újabb fájó vereséget szenvedtek, miután a szlovénok meglepetést tudtak okozni. Hatalmas tűzijátékot rendeztek a csapatok, hiszen összesen 31 triplát dobtak remek százalékkal (36/17, 47% – 28/14, 50%). A szoros végjátékban aztán minden volt, amit kosárlabdapályán csak el lehet képzelni, a stílszerű triplák mellett kihagyott ziccer és büntetők, illetve eladott labda is borzolta a kedélyeket, ebből a hullámvasutazásból aztán a Krka jött ki jól végül. Hemzsegtek a meccsen a jobbnál jobb teljesítmények, a Megában Jovan Novak (27/21 pont, 5 gólpassz) és Rade Zagorac (19/9 pont, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés, 3 blokk), a győztesnél pedig Marko Lukovics (23/15 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz) és Matic Rebec (23/15 pont) emelkedtek ki.

Zadar (horvát, 3-5) – Igokea (bosnyák, 4-4) 83-90

A jó szezonkezdet után az Igokea zsinórban három meccset elvesztett, és ezt a rossz szériát tudták most megtörni a bosnyákok a Zadar otthonában egy értékes győzelemmel. Mindkét csapat két-két negyedet uralt a mérkőzésből, az Igokea azonban jobban időzített, így a záró felvonásban 29 pontot szerezve megnyerte a találkozót. Kulcsfontosságú volt a találkozón, hogy a Zadar vezére, Jakov Vladovic (12 pont, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés) rögtön a negyedik negyed elején kipontozta magát, csapata ráadásul pocsékul is büntetőzött (28/18, 64%). Az Igokea nyerőembere az idei legjobb meccsét játszó, honfitársai ellen pályára lépő Robert Rikic (17 pont, 4 lepattanó) lett végül.

MZT Szkopje (macedón, 2-6) – Union Olimpija (szlovén, 2-5) 97-96

Egy elképesztő, kosárlabdapályán ritkán látható fordítással győzte le a Szkopje a Ljubljanát. A macedónok bő hat perccel a vége előtt még 15 pontos hátrányban voltak, 77-92-nél aligha gondolta bárki is, hogy ebben a meccsben még lehet fordulat. A Daniel Clark (22/15 pont, 6 lepattanó), Josh Scott (18 pont, 11 lepattanó, 8/7 mezőnyből) és Xavier Thames (19/3 pont) vezette macedónok azonban nem adták fel, fél perccel a vége előtt átvették a vezetést, a végén pedig a szerencse is melléjük állt, hiszen eladott labdájukat nem tudta megbüntetni az utolsó támadás során az Olimpija.

FMP (szerb, 3-5) – Karpos Sokoli (macedón, 0-8) 67-62

Kendrick Perry (12/6 pont, 10 gólpassz, 4 lepattanó) dupla-duplája ellenére sem tudta megszerezni első győzelmét a Karpos Sokoli, a macedónok az FMP-től is kikaptak. Pedig a belgrádiak sem voltak túl nagy formában a meccs előtt, sorozatban négy vereséggel érkeztek erre a találkozóra. Nem is volt valami magas a színvonal, az üdítő kivételt Filip Csovics (22/9 pont, 8 gólpassz) játéka jelentette, akinek vezérletével az FMP végig kontrollálta és meg is nyerte a mérkőzést.

 

A bajnokság állása:

 

A következő forduló programja:
Cibona Zagreb – Crvena Zvezda mts 
Karpos Sokoli – Buducsnoszt VOLI 
Partizan NIS – Cedevita Zagreb 
Igokea – Mega Leks 
Mornar – Zadar 
Union Olimpija – FMP
Krka – MZT Szkopje

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus