AL, elődöntők: A Mega és a Zvezda is lezárta a párharcát

A Mega Leks egy ponttal otthon is le tudta győzni az alapszakasz-győztest, az újabb bravúrja után történetében először döntőt játszhat.

A Mega Leks egyetlen ponttal otthon is le tudta győzni az alapszakasz-győztest, az újabb bravúrja után történetében először döntőt játszhat. A Zvezda az MVP kikapcsolásával nyert Zágrábban, így szerb házi döntő lesz a címvédő és a liga legfiatalabb csapata részvételével.

 

Elődöntő, 2. mérkőzések

Mega Leks (szerb, 4.) – Buducsnoszt VOLI (montenegrói, 1.) 76-75

Megcsinálta a Mega! A történelmet író friss szerb kupagyőztes kiscsapat története során először az Adria Liga döntőjébe is bejutott, miután ismét megverte az alapszakasz-győztes Buducsnosztot. Ez a meccs ha lehet még az előzőnél is keményebb volt a nagy szívvel küzdő csikócsapat számára, hiszen ezúttal a Buducsnoszt már az életéért küzdött, és természetesen maximális erőbedobással játszott.

Jobban is kezdtek a sokkal rutinosabb vendégek, 24-34-nél már kereken 10 ponttal jártak előrébb. Ekkor azonban a Mega mintegy varázsütésre begyújtotta a rakétákat, sorra indították le ellenfelüket és félidőig repesztettek egy 20-6-os rohamot a hazaiak, amivel a nagyszünetben már ők jártak előrébb 44-40 arányban. Nem sokkal fordulás után aztán már a szerbeknél volt a tízpontos előny, erre viszont a Buducsnoszt tudott válaszolni egy 13-2-es futással. A közvetlen végjáték előtt, 71-75-nél a montenegróiaknak állt a zászló, a hátralévő két és fél percben azonban már nem tudott pontot szerezni a Buducsnoszt, így a remeklő Nikola Ivanovics (16/6 pont, 8 gólpassz, 8 lepattanó) közelijével és Danilo Nikolics (12/3 pont, 6 lepattanó) három jó büntetőjével a Mega került előnybe. 9 másodperccel a vége előtt még támadhatott egyet a Buducsnoszt, Omar Cook azonban egy nagyon nehéz középtávolit volt kénytelen elereszteni, ami nem is ment be, így kezdődhetett a fieszta Szávaszentdemeteren. Ivanovics és Nikolics mellett Timothe Luwawu-Cabarrot (17/12 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) volt még egészen kiváló a Megában, a Buducsnoszt legjobbja pedig Tadija Dragicsevics (20/3 pont, 10 lepattanó) volt.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Mega Leks javára.

 

Cedevita Zagreb (horvát, 3.) – Crvena Zvezda Telekom (szerb, 2.) 65-73

A második félidőben uralta a Crvena Zvezda a Cedevita elleni elődöntő második mérkőzését, így a címvédő csatlakozott a Magához a döntőben, idén is biztosan szerb győztese lesz tehát a sorozatnak. A Cedevita most sajnálhatja igazán az első, hosszabbításban elvesztett meccset, de összességében a Zvezda továbbjutásának jogosságához nem férhet kétség. A belgrádiak a palánk alatti fölényüknek köszönhetően fordították a maguk javára ezt a mérkőzést, a lepattanócsatát 34-23-ra nyerték meg, illetve teljesen kikapcsolták az alapszakasz MVP-címét a meccs előtt átvevő Miro Bilant. A horvátok ásza mindössze 7 pontra volt képes 8/2-es mezőnyözéssel, míg a Zvezdában a Vladimir Stimac (17 pont, 6 lepattanó), Quincy Miller (14/3 pont, 6 lepattanó), Maik Zirbes (6 pont, 9 lepattanó) magas szekció remekelt, hárman együtt 21 lepattanót szedtek és 74%-kal (19/14) dobtak a mezőnyből.

A meccs első felében még szinte végig a Cedevita vezetett, félidőben 39-34 állt az eredményjelzőn. Fordulás után aztán minden megváltozott, a Zvezda egyértelműen dominálni kezdte a mérkőzést. A vendégek 21-10-re nyerték meg a harmadik negyedet, az ötpontos hátrányukból hatpontos előnyt csináltak, ez volt a meccs döntő szakasza. A Cedevita innentől már csak futott az eredmény után, 62-63-nál volt a legszorosabb az állás, ám a Zvezda egy 10-3-as szakasszal lezárta a mérkőzést és a párharcot is egyben.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Crvena Zvezda javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus