AL, elődöntők: Meggyőzően kezdett a Zvezda és a Cedevita

A címvédő Crvena Zvezda a Buducsnoszt ellen demonstrálta erejét, a Cedevita pedig a centerét vesztő Partizannak nem adott esélyt és szerzett 1-0-s vezetést az elődöntők első mérkőzésein.

Elődöntő, 1. mérkőzések

Crvena Zvezda mts (szerb, 1.) – Buducsnoszt VOLI (montenegrói, 4.) 82-67

Jól megérdemelt győzelmet aratott a Crvena Zvezda a Buducsnoszt elleni elődöntő első mérkőzésén, jelezve ezzel ellenfele és a másik párharc résztvevői számára, hogy az esetleges trónfosztáshoz hatalmas extrára lesz szükség. A szerbek végig vezettek az összecsapás során, egyre növelték előnyüket, majd mikor Marko Gudurics (18/12 pont) főszereplésével elkezdték szórni nagyüzemi mennyiségben a triplákat, akkor 60-40-nél már kereken 20 pont tátongott a csapatok között. A hármasok egyébként is kulcsfontosságú tényezői voltak ennek a találkozónak, hiszen a harmadik negyed végéig a Buducsnoszt mindössze 17/1-es mutatóval állt e tekintetben, ezt a botrányos teljesítményt sikerült valamelyest feljavítaniuk a hajrában (28/6), mikor már minden mindegy volt. Gudurics mellett Marko Szimonovics (18/9 pont) is alaposan megterhelte a montenegróiak gyűrűjét, ahogy Ognjen Kuzmics (14 pont, 5/5 mezőnyből) is roppant hasznosan dolgozott a palánkok alatt.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Crvena Zvezda javára.

 

Cedevita Zagreb (horvát, 2.) – Partizan NIS (szerb, 3.) 83-76

Az alapszakasz utolsó fordulóiban őrült csata zajlott a Cedevita és a Partizan között a második hely megszerzéséért, és úgy tűnik, hogy ennek a pozíciónak ténylegesen is nagy jelentősége lesz a másik elődöntős párharcban. A horvátok ugyanis élni tudtak pályaelőnyükkel, és az első meccset nagy magabiztossággal húzták be a belgrádiakkal szemben. Ebben a Cedevita jó játéka mellett a Partizan kezdő centerének, Uros Lukovicsnak a kidőlése is közrejátszott, aki a meccs első percében esett ki bokasérüléssel. A Partizan mintegy másfél negyeden át tudta tartani a lépést a zágrábiakkal, akik már ekkor is 7 ponttal vezettek, ám ezt követően a hazaiak legeredményesebbje, John Shurna (15/6 pont, 6 lepattanó) egymaga berámolt 10 megválaszolatlan pontot. Ezzel 44-27-re módosult az állás, majd fordulás után volt már ez 58-35 is, innentől pedig végig kontrollja alatt tartotta a meccset a Cedevita. Lukovics kiválását egyébként a lepattanócsata 36-24-re történő megnyerésével is remekül kihasználta a házigazda, amiben Miro Bilan (13 pont, 9 lepattanó) is oroszlánrészt vállalt. A Partizan legjobbjai Will Hatcher (18/3 pont, 7 gólpassz) és Novica Velicskovics (14/6 pont, 8 lepattanó) voltak.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Cedevita javára.

 

A párharcok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus