Az "adriás" riválisok (2.) - A horvátok

Másodikként a most induló Adria Liga legnépesebb kontingensét, a horvátot mutatjuk be. Szomszédaink a tavalyi 3 együttessel szemben e kírásban 4 együttessel képviseltetik magukat. A tavalyi hárommal szemben idén 2 gárda indul a horvát fővárosból, Zágrábból. A horvát együttesek között két igen-igen patinás és egy fölöttébb feltörekvő alakulat is található.

HORVÁTORSZÁG - Zadar és Split is csatlakozott

Cibona Zagreb

Az egyik legnagyobb múltú európai kosárlabda klubot látja először vendégül a sorozatban a Szolnok. Még 1946-ban Sloboda néven alapították, majd 1950-től '75-ig Lokomotív néven "zakatolt", ekkor lett a csapat fő támogatója a Cibona nevű élelmiszer ipari cég. A klub 1980 és '87 között élte aranykorát, ebben az időszakban összesen nem kevesebb, mint 14 (!) trófeát gyűjtött be a gárda, köztük 1985-ben és 1986-ban - ez utóbbit Budapesten - a legrangosabb európai klub trófeát, a mai Euroliga elődjét, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

Olyan kosárlabdázók viselték a Cibona mezét, mint Drazen Petrovic, akiről - bár sajnálatosan fiatalon s sajnálatosan régen elhunyt - de a fiatalabbak is biztos hallottak. Talán a hihetetlen ütemérzéke révén - bár akkoriban nem vezették oly' precízen a statisztikákat, mint ma - a hetvenes-nyolcvanas évek blokk-királyjelzője is megilletné Kresimir Cosicot. Előbbi egyébként Sibenik, utóbbi pedig annak a Zadarnak szülötte,amely szintén indul az idei Adria Ligában. Persze az idősebbek számára azért Drazen Petrovic fivérének, Aleksandarnak, Zoran Cuturának, Franjo Arapovicnak vagy Darko Cvjeticaninnak a neve is ismerős lehet. Az Adria Ligában eddig három döntőt játszottak, 2004-ben, 2008-ban, majd a legemlékezetesebbet 2010-ben, amit hazai pályán buktak el egy utolsó másodperces félpályás Partizan-kosár miatt...

Még annyit: A két BEK győzelem mellett két KEK-et és egy Korac-kupát is nyert a Cibona. 1992 óta 17 horvát bajnokságot és 6 kupát nyert az együttes, amelynek még a jugoszláv korszakból is van 3 bajnoki címe és 8 kupagyőzelme.

A jelen - bár hazája bajnokságát megnyerte a Cibona - nemzetközi szinten messze nem olyan fényes, mint az előbb említett időszakban. A zágrábi csapat helyzete is hasonló az Union Olimpija Ljubljana együttesééhez. Tavaly az anyagi gondok, miatt a játékosok egymásnak adták a kilincset. A - főleg idősebb - szurkolók nem ahhoz szoktak, hogy a gárda egyszerű középcsapat legyen az Adria Ligában s dicstelen módon "zúgjon" ki az Európa-kupából már az első körben...

Úgy tűnik, a vezetőség elsősorban a légiósok kiválasztásában látta a gyenge szereplés okát, hiszen a nyári játékosmozgás az jórészt a légiós sor teljes kicserélését jelentette. Horvát alapember egyetlen távozott, Damjan Rudez a spanyol Zaragoza csapatában folytatja. Kérdés vajon a távozó Khalid El Amin, Barbour, Wright triónál ütőképesebb lesz-e az érkező Strawberry, Hamilton, Carter, Ware kvartett - Carter és Strawberry Izraelből érkezett. A két legismertebb játékos a két sokszoros horvát válogatott Davor Kus és Marin Rozic, mindketten szerepeltek a horvát nemzeti csapatban a pekingi olimpián, és Andrija Zizic is válogatott kosaras. A Cibona, ahogy az előző évadban, most is az Európa-kupában indul.


Cedevita Zagreb

Ez a gárda a feltörekvő horvát együttes, az előző sorozat ezüstérmese, amely az EurópaKupa után most az Euroligában indul. A Cibona melletti másik zágrábi együttes ennek megfelelően erősítette meg játékoskeretét és szakmai stábját. Nem túlzás azt állítani: igazi nagycsapat alakul a horvát fővárosban.Bár még messze van, úgy gondoljuk, már most sem árt tudni Szolnokon: a Cedevita a 23. fordulóban, a dolgok jelen állása szerint 2013. februárt 23-án látogat a Tiszaligetbe.

Az 1991-ben Botinec néven alapított klub csapata 2002-ben jutott fel a horvát élvonalba, ahol óriási meglepetésre már az első évadjában 5. lett. Az igazán nagy fordulat 2005-ben következett be, amikor az Atlantic Grupa a régió egyik meghatározó vállalata lett a csapat főszponzora, ettől kezdve viseli az együttes a Cedevita nevet. A 2009-10-es szezonban 3. lett a csapat. Az előző évadban  egy igazi nemzetközi klasszis a rutinos szlovén Matjaz Smodis és elsősorban légiósai vezérletével szédületes szezont "futott"a Cedevita. Az első trófeát idén nyerte el a zágrábi alakulat a Horvát Kupa elhódításával, és, mint már említettük, az Adria Ligában második lett.

Bár sok kitűnő kosarast is igazolt a keretét jelentős mértékben átalakító Cedevita, a legnagyobb név a kispadra érkezett, a csapatot a tapasztalt szerb Bozsidar Majkovics irányítja. A 60. életévét áprilisban betöltő sztáredző három csapattal - Jugoplastika Split, Panathinaikosz, Limoges - négy BEK illetve Euroliga trófeát nyert. Jelenleg, amellett, hogy a Cedevita szakvezetője, a szlovén nemzeti csapatot is irányítja.

9 játékos ment s ugyanennyi érkezett, s újabban szinte csak a Cedevita sztár-igazolásairól szól  az Adria-Liga honlapja. A rutinos macedón irányító, a Barcelonát, a Virtus Bologna csapatát, a Sienát és a Tau-t is megjárt, tavaly hazája nemzeti csapatával Eb 4. Vlado Ilievski két amerikai irányító Marques Green és Curtis Stinson mellé érkezett. Persze kell is az ember az  Adria- és az Euroliga megterhelő mérkőzéseire. Nagy, sőt mi több óriási "fogás" a francia nemzeti csapattal a londoni olimpiát is megjárt, hátvédként és bedobóként egyaránt kiemelkedő teljesítményre képes Mikael Gelabale.

Persze hazai vonalon is akadtak neves érkezők. A Gelabale-hoz hasonló posztokon bevethető, a pekingi olimpiát is megjárt Marko Tomas, vagy a Galatasaray-t is megjárt center, Luksa Andric is nagy erősítés, remek kosaras. Érdekes, a külső posztokat inkább "hozott anyagból" azaz légiósokkal próbálja megoldani a klub, a palánk alatti erők jelentős része viszont horvát játékos. Ígéretesnek tűnő állomány, egy kitűnő stratégával - érdeklődve várjuk, milyen szezonja lesz a Cedevita csapatának.


KK Split

1989-től zsinórban három BEK-et nyert Jugoplstika néven a spliti csapat, a trófeák közül kettőt éppen a Cedevita szakvezetője, Bozsidar Maljkovics irányításával. A mai utódok úgy tűnik "fényévekre" vannak a Toni Kukuoc és Dino Radja fémjelezte sikercsapattól A spliti együttesnek több európai elsősége van mint horvát. A gárda hatszoros jugoszláv, ám mindössze egyszeres horvát bajnoknak mondhatja magát. A három BEK elsőség mellett 1976-ban és '77-ben a Korac-kupát is megnyerték a splitiek. Ami a nemzeti kupasikereket illeti, e tekintetben 5-5 jugoszláv illetve horvát serleg díszíti a klub vitrinjét. Utolsó trófeáját, egy Horvát Kupát meglehetősen régen, 2004-ben nyerte el a klub.

A legutóbbi bajnokság elődöntőjében a Cedevitával szemben 2-1-re alulmaradó gárda gyakorlatilag együtt maradt, 2-2 játékos érkezett s távozott. Luka Babic és Vedran Vukusic helyet cserélt, előbbi a Cedevitához ment, utóbbi pedig onnan érkezett Splitbe. A csapatnak a dán hátvéd Esben Reinholt személyében egyetlen légiósa van, ő pedig nem egy kosaras nagyhatalom, hanem Dánia állampolgára. A gárda legnevesebb, legtapasztaltabb játékosa a Maccabi Tel-Aviv együttesét is megjárt, a horvát válogatottat régebben három Európa-bajnokságon is erősítő 34 esztendős 211 centis, a négyes és az ötös poszton egyaránt remek játékra képes Nikola Vujcic.

KK Zadar

Ha nem is annyira fényes a gárda múltja, mint a spliti csapaté, de annyiban hasonló a két együttes helyzet, hogy inkább a múltja a dicsőséges, mint jelenje. A Zadar kétszeres horvát, ugyanakkor hatszoros jugoszláv bajnok, ugyanakkor hatszoros horvát és egyszeres jugoszláv kupagyőztes. Trófea elnyerésének utoljára a 2008-as horvát bajnoki cím elnyerése alkalmával örülhettek a szurkolók, s a csapat 2003-ban megnyerte az Adria-Liga elődjének számító Goodyear-Ligát. A zadari "aranykor" azonban meglehetősen régen volt, 1965 és '75 között 5 jugoszláv bajnokságot nyert az együttes. Zadar legnevesebb kosarasa Kresimir Cosic volt.

A mai csapat remek szerkezetű, két 212 centis középjátékossal, Franko Kastropil-lal és Jozo Brkic-csel. Az együttesnek jelenleg két légiósa van, az amerikai bedobó Romeo Travis és a korábbi bosnyák válogatott erőcsatár, Barisa Krasic. Igazán nagy sztárja nincs a zadari együttesnek, amely amolyan "sötét lónak" számít a ligában, és minden bizonnyal majd a csapategységre próbál építeni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus