Az olasz meló – Viggiano a hős, Hollis túl a hullámvölgyön

Itáliai legionáriusaink szempontjából, ha nem is a csúcsok víkendje volt december második hétvégéje (csak a két ex-körmendi magasember lógott ki felfelé ebből a sorból), de többségüknek elsősorban csapata győzelme és javuló teljesítménye okán nem lehetett oka panaszra. Mindhárom olasz divízió egy-egy élcsapatában ezúttal is volt meghatározó ex NB1-es légiós, nézzük hogyan telt egykori kedvenceink legutóbbi hete:

BEKO Serie A

Vanoli Cremona (2-7)   -   Umana Venezia (4-5)     64 - 77   

Ernest Kalve (Szolnoki Olaj, 2012-2013)  Cremonája hiába vezetett már 13 ponttal (35-22) is a félidőben, ugyanennyivel, 13 ponttal alulmaradt a play-off esélyes Umana Veneziával szemben. Kalve újfent kezdő volt, de megint csak a találkozó első felében kapott lehetőséget. A lett légiós ezúttal 11 percet tölthetett a parketten, 5 pont, 1 lepattanó, 1 blokk a mérlege, és eséllyel pályázik a legkevesebbet pályán töltő kezdőjátékos nem éppen megtisztelő címére a Serie A-ban. Persze azok után, hogy mesterét, Luigi Grestát menesztette vasárnap a Vanoli Cremona, erősen kérdéses, hogy Kalve meddig maradhat még az olasz első vonalban, itáliai sajtópletykák szerint ugyanis a következő napokban az Avelinotól (kölcsönbe) érkező fiatal olasz kiscsatár, Paul Billigha a (sajtótalálgatások szerint) a klubtól hamarosan távozó Kalve helyére érkezne.

Sidigas Avellino (4-5)  -  Montapeschi Siena (7-2)     75 - 85

Jeff Viggiano (Soproni Ászok, 2007-2008) egy újabb nagyszerű héten van túl, és szép lassan a bajnokcsapat Euroliga-hősévé válik. A Montepaschi csütörtökön nem játszott jól, szenvedett, és ha nincs (újra) ott a soraiban az egykori soproni dobógép, vereséget szenved, és már majdnem biztosan búcsúzik a legrangosabb európai kupasorozattól. De Viggiano ott volt, és a Malaga elleni ütközet után a lengyel Zielona Gora elleni nagyon fontos EL összecsapást is az ő utolsó másodperces kosara döntötte el (a lentebbi videón megtekinthető). A firenzei Euroliga-derbin Viggiano 17 perc alatt 8 pontig és 5 lepattanóig jutott. A vasárnapi bajnokin Avellinóban már sokkal jobban muzsikált és olajozotabban működött a címvédő "gépezete", de kellett is a formajavulás az erős dél-olasz gárda otthonában a sikerhez. Viggiano megint a (leg)jobbak között volt, 25 perc alatt 12 pont, 4 lepattanó és 2 szerzett labda fűződik a nevéhez.

                              Jeff Viggiano fantasztikus és győztes "buzzer beatere":

LegaDue Gold

Angelico Biella (7-4)   -   Aget Imola (1-10)    98 - 63

Damian Hollis (Alba Fehérvár, 2010-2013) múlt heti kiemelkedő produkciójával, saját maga kisebb korábbi hullámvölgyéből már kikecmergett, így ideje volt, hogy csapata, az Angelico Biella is véget vessen "mini-krízisének", és ehhez keresve sem találhatott volna kellemesebb ellenfelet, mint a tabella-utolsó Aget Imolát. Ma is kissé döcögve indult a szekér, vezetett is a vendég kiesőjelölt, azonban főleg a 3. és 4. negyedben már látványos játékkal, fölényesen hengerelt a Biella, és ebben a "gázolásban" már egy amerikai-magyar volt az élharcos. Damian Hollis a mezőny legeredményesebb tagjaként 18 ponttal (mindössze egyetlen rontott triplakísérlet mellett hibátlanul dobva mind a mezőnyből, mind a büntetővonalról) 6 lepattanóval (26-os VAL teljesítményindex-szel) járult hozzá az Angelico nagy különbségű győzelméhez. A következő fordulóban újra nagyon kemény erőpróba előtt állnak Hollisék, hiszen ismét a számukra nem túl szép emlékű Szicília lesz az úticél, ahol a Trapani vendégeként kell majd helyt állniuk.

Legadue Gold tabellájának állása a 11. fordulót követően

LegaDue Silver

Basket Nord Barese (6-5)  -   Enegan Firenze (4-7)     73 - 86

Két  győzelem egymás után: ez olyan siker-széria, amelyet az Enegan Firenze ebben a szezonban még nem produkált. Brandon Wood (Alba Fehérvár 2012-2013) és Kyle Swanston (Kaposvári KK 2012-2013) firenzei egyletének friss sikere nem kis meglepetés, hiszen először nyertek idegenben is az eddig mindössze 3 győzelemmel a táblázat utolsó előtti helyén szerénykedő toszkánok. A 2013-as magyar bajnoki címmel is büszkélkedő Wood kisebb sérülése miatt ezúttal kikerült a vendégek kezdőötöséből, később beszállva azonban így is eljutott 10 pontig. Swanston sem tudott igazán húzóember lenni, mi több, ebben a fordulóban rá osztották az ügyeletes "betliző" címét: záráskor mindössze 4 pont szerénykedett a neve mellett. A hazaiak oldalán Darren Moore (Debrecen 2011-2012) 14 egységig jutva vesztes csapata egyik legjobbja volt. ( a dél-olaszországi Ruvoból - itt rendezték a bajnokit - ezúttal sem érkezett még részletes statisztika, ezért nem tudunk további adatokkal és részletekkel szolgálni)

Proger Chieti (7-4)  -  Mobyt Ferrara (8-3)      90 - 68

A harmadik vonal listavezetőjére mért súlyos csapással már a második helyre jött fel a Proger Chieti. Már az első negyedben tetemes volt a Chieti előnye, egy pillanatig nem volt kétséges a hazaiak győzelme. Matthew Shaw (Körmend, 2012-2013) ott folytatta, ahol az elmúlt héten abbahagyta: a Ferrara ellen elért 28 pont, 8 lepattanó és 2 blokk - ez kiemelkedő, 36-os VAL indexszet ért - újra a komplett forduló egyik legjobb egyéni produktumát takarta. A következő körben Materában körmendi "osztálytalálkozó" vár Shaw-ra, pikáns és érdekes összecsapás lesz az MTE centereinek egymás elleni harca.

Liomatic Bari (1-10)  -  Bawer Matera (6-5)      88 - 113 

Sikeres hétvégét zárt a Bawer Matera is. Az egyre inkább összezuhanó "tökutolsó" Bari legyőzése manapság nem tartozik a veretes diadalok közé, de a kötelezőt látványos játékkal hozta a Matera. A mérkőzés kellemes meglepetése volt Kyle Austin (Körmend, 2012-2013) szezoncsúcsa: az ex-körmendi 27 ponttal, 7 lepattanóval, 2 blokkal, 1 asszisztal (32-es VAL) volt a mezőny legjobbja. Anthony Jones (Szeged, 2012-2013) azok után, hogy egy hete 32 pontig jutott, most "megelégedett" 13 ponttal, 4 lepattanóval és 5 assziszttal.

Moncada Agrigento (7-4)  -  Modus FM Roseto (5-6)   92 - 62

Az edzőváltás sem igazán segített a szezont nagyszerűen kezdő, ám az utóbbi hetekben komoly gödörbe kerülő Roseton, ráadásul az Agrigento otthonában nagyon komoly verésbe "úsztak" bele a cápák. Alex Legion (Pécs, 2012-2013) dupla-duplája - 10 pont, 10 lepattanó - nagyon kevésnek bizonyult, különösen pontszerzésben, hiszen ebben a kategóriában az eddig lejátszott 11 forduló során mindössze egyszer szállított ennél kevesebbet a 18.3-as szezonátlaggal rendelkező Legion..

A LegaDue Silver tabellájának állása a 11. fordulót követően.

 

fotók: menssanasiena.it , firenzebasketblog.it

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus