Bajnokverés az olasz csúcs rangadón!

Az olasz bajnokság 6.  fordulójának kiemelkedő mérkőzése minden kétséget kizáróan a Montepaschi Siena – EA7 Emporio Armani Milano ütközet volt, ha úgy tetszik a bajnoki döntő első „újrajátszása”, a csúcs-csörtén pedig az Olimpia Milano igazolva  saját formájának elképesztő hektikusságát, ha jól nem is játszott, de alapvetően magabiztosan verte a bajnokot saját csarnokában. A Lóránt Péter Virtus Romájának újabb fontos idegenbeli sikeréről már vasárnap beszámoltunk. Nem kis meglepetésre hazai pályán, az újonc Brindisi ellen vesztette el veretlenségét a Dinamo Sassari, így a makulátlan mérlegét casertai győzelemmel megőrző  Varese az egyedüli listavezető. Hiába a múlt heti nagyszerű idegenbeli siker, folytatódik az Umana Venezia „canossa járása”, a lagunarikat az addig utolsó Montegranaro leckéztette meg Velencében. Szépen menetel a Serie A másik új jövevénye, a Reggio Emilia sorozatban harmadik sikerét aratva ezúttal a Pesarot győzte le. Megszenvedett érte, de nyer a Cantu is (az Avellino volt az áldozat), ahogy  nála kicsit simábban a Virtus Bologna is, ők az ezzel a vereséggel tabella  legvégére sodródó Biellát gyűrték le. Nézzük a részleteket:

Montepaschi Siena  - EA7 Emporio Armani Milano 66 - 71 (16-21, 26-39; 45-56)

Siena,  PalaEstra   5500 néző

MONTEPASCHI SIENA: Brown 26 (8/14,1/4), Hackett 13 (3/5, 1/2), Moss 6 (2/4, 0/1),Kangur 3 (1/2 da 3), Kasun 3 (1/1); Carraretto(0/2 da 3), Rasic (0/1), Sanikidze 9 (3/5,1/2), Ress 4 (2/4, 0/5), Kemp 2 (0/3, 0/2)

EA7 MILANO: Cook 11 (0/1, 3/4), Langford 10(1/4, 2/5), Hairston 12 (6/12, 0/1), Fotsis 8(2/4 da 3), Bourousis 5 (1/4, 1/2); Stipcevic(0/1 da 3), Melli 4 (2/4, 0/1), Gentile 13 (5/6,0/3), Hendrix 8 (4/7)

a mérkőzés videó összefoglalója erre a linkre kattintva megtekinthető

2003 április 12.-én, többek közt a macedón Petar Naumoski 28 és az argentin Hugo Sconochini 23 pontjának köszönhetően nyert utoljára az Olimpia Milano Sienában. Az azóta eltelt 9 és fél év alatt csak vereségekbe futottak bele a milánói piros fehérek toszkán kirándulásaik során, ezen egy évtized alatt  nem kevesebb mint 17 bajnoki alapszakasz, és play off vereség zúzta szinte porrá a Sienába látogató milánói kosarascsapatok önbizalmát. Ezúttal sem ígérte sok minden Scarioloék sikerét, zsinórban 3 meccsen (Euroliga,bajnoki) hasaltak el csúnyán  Langfordék, és egy újabb vereségük akár már Sergio Scariolo sokáig betonbiztosnak hitt vezetőedzői állását is megingathatta volna.  De hiába a rossz előjelek, a Milano a PalaEstraban ha nem is játszott kiemelkedően, mégis nyerni tudott egy igen középszerű csapat benyomását keltő Montepaschi ellen. A hazaiak oldalán a hétközi Euroliga találkozón is fenomenális teljesítményt nyújtó Bobby Brown  kivételével, aki most is igazi klasszis teljesítményt nyújtott,  senki nem tudott a szürke  átlag fölé nőni. Ez a Siena már nyomaiban sem emlékeztet arra, amely  az utóbbi fél évtizedben kíméletlen hatékonysággal söpörte el ellenfeleit a Serie A-ban és az Euroligában. A rangadón 5 percig vezetett csak a bajnok, azt követően elsősorban a végre jól játszó és ami talán ennél is fontosabb milánói szempontból, végre vezérré előlépő Alessandro Gentile vezetésével hengerelt a vendégcsapat. A második negyed 8. percében Borusszisz hármasával a látogatók előnye már 17 pontra nőtt (22-39), és ezzel gyakorlatilag el is dőlt az ütközet. A  záró percekre az extázisban játszó Bobby Brown dupláinak, és Daniel Hackett eredményes büntetőzésének köszönhetően még kozmetikázott  az eredményen a Siena, de hiába, a kialakult végeredménynél sokkal simábban nyert a Milano. 9 és fél év után újra.



Chebolletta Cantu - Sidigas Avellino  79 - 67  (19-10, 33-28; 61-44)

Cantu,   PalaPianella   3483 néző

CHEBOLLETTA CANTÙ: Smith, Mazzarino12 (2/2, 1/6), Markoishvili 8 (1/5, 2/4), Leunen16 (2/3, 4/6), Cusin 3 (1/2); Brooks 2(1/2), Tyus 17 (7/10), Tabu 9 (2/5, 1/4), Aradori10 (3/5, 0/2), Scekic 2 (1/1),Abass,Casella

SIDIGAS AVELLINO: Mavraides 13 (4/5,0/2), Shakur 9 (1/7, 1/2), Richardson 14 (4/7,2/6), Dragovic 11 (4/6, 1/5), Johnson 10 (4/5);Biligha 4 (2/2), Spinelli (0/1 da 3), Ebi 6(2/4), Crow

a mérkőzés videó összefoglalója erre a linkre kattintva megtekinthető

A Cantu nyert, de komoly vezéráldozatot hozott érte. Jerry Smith a Cantu karmestere már az első negyed 3. percében súlyos sérülést szenvedett el. A diagnózis: lábközépcsont törés,  ami ezt jelenti hogy a kiváló irányító játékára ebben az évben már semmiképpen nem számíthat Trinchieri mester. Sőt, mivel a felépülés a legoptimistább becslések szerint is legalább 3 hónapot vesz majd igénybe, a chebolletta Cantu már a játékosbörzét szondázza hogy a kieső Smith-t pótolja, az ex NBA profi Sundiata Gaines (ő néhány éve volt már Cantu játékos) és a 3 éve még Milánóban pattogtató Morris Finley nevét emlegetik olasz források... A mérkőzésről: az Euroligában vitézkedő lombardok már az első negyedben átvették a játék irányítását,  a pórul járt amerikait ideiglenese pótolni hivatott belga Jonathan Tabu rendkívül hasznosan játszott (9 pont, 11 lepattanó, 7 assziszt, 23 indexpont), és a két hazai magas ember Alex Tyus és Maarten Leunen is eredményes tudott lenni az amúgy ebben a szegmensben igencsak izmos avellinói szekció (Nikola Dragovic, Linton Johnson, Ndudi Ebi) ellen, így ha súlyos áron is de sikerrel hangolhatott a Fenerbahce elleni Euroliga rangadójára a Cantu.



Dinamo Sassari - Enel Brindisi  78 - 90  (16-25, 36-41; 54-67)

Sassari,  PalaSerramidigni   4532  néző   69 149 euró jegybevétel

BANCO SARDEGNA SASSARI: Diener T. 16(4/7, 2/7), Diener D. 10 (5/7, 0/3), Thornton 10 (1/3, 2/5), Ignerski 13 (4/6, 1/6), Easley 7(3/3); Devecchi 3 (1/1, 0/1), B. Sacchetti 12(4/6, 0/3), Vanuzzo 7 (0/1, 1/5), Pinton, Diliegro(0/2)

ENEL BRINDISI: Reynolds 5 (1/3, 1/4), Gibson 19 (6/11, 1/5), Viggiano 8 (4/4, 0/5), Robinson 21 (4/6, 4/5), Simmons 14 (6/9); Formenti 12 (3/3, 2/2), Fultz (0/1 da 3), Ndoja(0/3, 0/1), Zerini 9 (3/3, 1/2), Grant 2 (1/1).

a mérkőzés videó összefoglalója erre a linkre kattintva megtekinthető

Minden kétséget kizáróan Szardínián született a forduló legnagyobb meglepetése, az eddig veretlenül és imponáló játékkal menetelő Sassari otthon vérzett el az újonc Enel Brindisi ellenében! Azt már a szezon előtt is sejtettük, idei újoncaink nem a mezőny után kullogó futottak még kategóriájába fognak tartozni, a déliek sima idegenbeli győzelme a dobogóra pályázó, és EuroCup debütálásra készülő szárdok ellen mégis hatalmas meglepetés. A Sassarinál ezúttal mélyen l a saját tudása alatt muzsikált a kezdő kvintett, és ez döntő volt az az igazából "egysoros" Sassari teljesítményében,  e közben a Brindisinél nemcsak a gólkirály jelölt Jonathan Gibson hozta a tőle elvárhatót, hanem honfitársa, az erőcsatár Antiwane Robinson is saját szezoncsúcsát megdöntve, 21 pontot tett a "közösbe". Rajtuk kívül kiemelhető még Scottie Reynolds 12 asszsiztja, ami nemcsak a forduló, hanem a 2012/2013 bajnoki szezon eddigi abszolút rekordja.



Trenkwalder Reggio Emilia  - Scavolini Banca Marche Pesaro  71 - 59  (19-18, 38-25; 49-42)

Reggio Emilia,  PalaBigi   3201  néző

TRENKWALDER REGGIO EMILIA: Jeremic 7 (3/7, 0/2), Taylor 17 (4/13,3/6), Brunner 10 (4/10), Filloy 7 (1/1,1/4), Cinciarini 15 (6/9, 0/1); James 7(2/3, 1/3), Slanina (0/2, 0/1), Cervi 4 (2/2),Silins 4 (1/1, 0/2)

SCAVOLINI BANCA MARCHE PESARO: Cavaliero 10 (2/6, 2/5), Barbour 12 (2/7, 2/7), Crosariol 10 (4/7), Flamini 3 (0/1, 1/3), Hamilton 12 (4/4, 1/5);Mack 10 (3/4, 1/4), Bryan (0/1), Clemente 2 (1/3, 0/1), Amici (0/2)

a mérkőzés videó összefoglalója erre a linkre kattintva megtekinthető

A másik újonc sem szeretne lemaradni, a Reggio Emilia azok után hogy Rómában megalázó vereséget szenvedett, és sokan leírták, szárnyalásba kezdett, a Scavolini ellen megnyert ütközet sorrendben már a 3. diadala volt az emilia romagnai egyletnek. Greg Brunner korlátlan úr a palánkok alatt, nem véletlenül vezeti a Serie A lepattanózó rangsorát 10 feletti átlagával. Donnel Taylor, bár sokat hibázik, de sokat is vállal, és képes arra hogy társai élére állva nyerőember legyen. A néhány hete még a kirúgás szélére került Dominic James is új erőre kapott, és csak azért nem ő az első számú irányító, mert az itáliai válogatottnál is számításba vett Andrea Cinciarini fordulók óta ihletett formában játszik.



JuveCaserta  - Cimberio Varese 56 - 73 (19-19, 34-40; 48-54)

Caserta,  PalaMaggio    2713 néző   18 230 euró jegybevétel

JUVECASERTA: Chatfield (0/1), Jonusas 8(1/5, 2/6), Akindele 9 (3/10), Gentile 2 (1/2,0/2), Jelovac 15 (3/5, 1/7); Mordente 13 (1/3,3/6), Michelori (0/1), Maresca 7 (2/2, 1/5),Cefarelli 2 (1/1), Marzaioli

CIMBERIO VARESE: Sakota (0/1 da 3),Banks 15 (5/10, 1/7), Green 10 (2/4, 1/4), Ere 6 (1/6, 1/3), Dunston 11 (5/7); Polonara 22(6/11, 3/5), De Nicolao 3 (1/3 da 3), Talts 4(2/3, 0/1), Rush 2 (1/1, 0/1)

a mérkőzés videó összefoglalója erre  a linkre kattintva megtekinthető

A Sassari váratlan veresége után már csak a Cimberio Varese maradt veretlen az olasz bajnokságban. A listavezető Casertaban is meggyőző produkcióval rukkolt elő, pedig Ebi Ere, a vendégek dobógépe és legeredményesebb játékosa feltűnően indiszponált volt, de a Cimberio elviselte ezt is, mert fiatal olasz csillaga Achille Polonara (képünkön jobbra) idei legjobbját nyújtva átvette Ere szokásos "huszasát". A hazai Caserta gondjait tovább mélyítette hogy saját pontkirálya Eric Chatfield már az első negyed 2. percében megsérült.  Időközben a dél olasz klub szerződést is  bontott a maródi, és jóval a várakozások alatt teljesítő amerikaival... A  Varese pedig folytatta menetelését és 6 forduló után kijelenthető: új trónkövetelő jelent meg a talján kosárlabdázás udvartartásában.



SAIE3 Bologna - Angelico Biella  89 - 75  (22-20, 40-38; 58-57)

Bologna,  Unipol Arena   8021 néző

SAIE3 BOLOGNA: Poeta 10 (0/2, 1/1),Hasbrouck 8 (1/5, 2/5), Minard 35 (2/6,10/12), Smith 10 (3/6, 0/4), Gigli 5 (1/3da 2); Imbrò 3 (0/1, 1/2), Gaddefors (0/2 da3), Rocca 6 (3/6), Moraschini 10 (2/3, 0/2),Parzenski 2 (0/1, 0/1), Fontecchio, Millina

ANGELICO BIELLA: Robinson 23 (8/11,2/5), Laganà 1 (0/2, 0/1), Chrysikopoulos 2 (1/2, 0/2), Brackins 16 (5/7, 2/7),Mavunga 14 (6/15); Jurak 6 (3/4, 0/1), Raspino5 (1/2, 1/2), Jaramaz 8 (2/3, 0/2). N.e.:Chiacig, De Vico, Monfermoso, Uglietti

a mérkőzés videó összefoglalója erre a linkre kattintva megtekinthető

Ricky Minard fantasztikus teljesítménye segítette győzelemhez a Virtus Bolognát az Angelico Biella ellen. A 30 éves amerikai hátvéd 12 kísérletéből 10 triplát "pörkölt be", ami egyben klub rekord is, és ez egy olyan klubnál ahol többek közt olyan vajkezű világsztárok mint Danilovics, Ginobili, Jarics, Komazec vagy Boykins is szolgáltak, nem mindennapos perfomansz.



Umana Venezia - Sutor Montegranaro  83 - 89  (17-27; 34-53; 55-63)

Velence,  Taliercio  3500 néző

UMANA VENEZIA: Clark 18 (3/5, 3/6),Young 17 (5/9, 0/1), Diawara 17 (8/9,0/4), Szewczyk 4 (2/5, 0/3), Williams 3 (1/2); Bulleri 10 (1/2, 2/4), Marconato,Zoroski 6 (2/2, 0/2), Fantoni 2, Bowers(0/1, 0/1), Rosselli 2 (0/1, 0/1), Magro 4(2/3)

MONTEGRANARO: D. Cinciarini 16(3/9, 2/4), Steele 12 (0/3, 2/2), Slay 18(4/9, 2/6), Burns 11 (5/10, 0/1), Freimanis 21 (8/13, 1/2); Piunti (0/1), Di Bella 8(1/2, 0/1), Mazzola (0/1), K.Johnson3(0/1,1/2)

a mérkőzés videó összefoglalója erre a linkre kattintva megtekinthető

A szardíniai összecsapás mellett Velencében született meg a forduló másik bombameglepetése. Az eleddig tabella utolsó vendég Montegranaro már a mérkőzés elejétől magához ragadta a kezdeményezést, a 3. negyedben már 21 ponttal (27-48) is vezetettek a sokkal többre hivatott Venezia ellen, és hiába kezdett, ez után,  a vége előtt örült hajrába a házigazda, már csak kozmetikázni, elkerülni nem tudta a kínos hazai vereséget. A mérkőzés hőse, az eredetileg csak Zach Andrews  helyettesítésére szerződtetett Rolands Freimanis volt. Az amerikai magas ember hiába tért vissza 2 hete a sérüléséből, teljesítménye még nem győzte meg a Montegranaro klubvezetését, így azok újra a lett center mellett tették le a voksukat. Freimanis pedig vészmegoldásból nyerőember lett, legalábbis Velencében biztosan.



                            A Beko Serie A állása a 6. fordulót követően:


                              Végezetül pedig a 6. forduló 10 legszebb jelenete:




Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus