Barca-Real a Szuperkupáért (is)

Ezen a hétvégén rendezik a spanyol Szuperkupa négyes döntőjét, amelyen a bajnoki címvédő mellett (FC Barcelona) a Király Kupa elmúlt évi győztese (Real Madrid), a legjobb európai szereplést produkáló együttes (Valencia) és a torna házigazdája (Zaragoza) vehetnek részt.

Az eseményt először 1984-ben keltették életre, de mindössze négy döntőt ért meg a sorozat, majd 2004-ben újraindították a hagyományosan a szezon előtt megrendezésre kerülő Szuperkupát. (1985-ben két finálét is rendeztek, az egyiket az 1984-85-ös szezon közben, a másikat a következő évi bajnoki rajt előtt.) A legtöbbször eddig a katalán óriás Barcelona tudta elhódítani a trófeát, szám szerint ötször, ráadásul az utóbbi három évben nem találtak legyőzőre, Navarro pedig mindegyik sikerből (2009, 2010, 2011) MVP-ként vette ki a részét.

Idén Zaragoza ad otthont a rendezvénynek, az elődöntőkben pedig Barca-Valenica és Real-Zaragoza összecsapásokat láthattunk a tegnapi nap folyamán. A címvédő remek rajtot vett új szerzeményük, Nathan Jawai energikus játékával és az sem hajtotta a tavaly Európa Kupa döntőt játszó Perasovics legénység malmára a vizet, hogy egyik legjobbjuktól, Thomas Kelataitól korán búcsút kellett venniük sérülés miatt. Ennek ellenére Rafa Martinez (13 pont) és Vitor Faverani (14 pont, 6 lepattanó) vezérletével 60-60-nál még sikerült utolérniük a Mickael (15 pont, 8 lepattanó) és Lorbek (7 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz, 5 szerzett labda) fémjelezte Barcelonát, de a puskapor itt el is fogyott, így a katalánok sorozatban negyedszer is  bemasíroztak a Szuperkupa döntőjébe.

A másik ágon a házigazdák egy félidőn keresztül tudták tartani a lépést a királyi gárdával, utána nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak Rudy Fernandezék és könnyedén tudták le a Zaragoza elleni elődöntőt. Slaughter (8 pont, 5 lepattanó), Llull (13 pont) és a dupla-dupláig jutó Mirotic (14 pont, 11 lepattanó) voltak a Real nyerőemberei, de meg kell említenünk még Sergio Rodriguezt is, aki a közönség kiszolgálásában járt az élen, miután két káprázatos alley-oopot nyomot az "újoncoknak", Rudynak és Slaugthernek.

A Szuperkupán nem rendeznek bronzmeccset, mindig az a csapat lesz a harmadik, amely a bajnoki címvédőtől szenved vereséget az elődöntőben, így most a Valencia állhat föl a képzeletbeli dobogó legalsó fokára.

A döntőben, ahogy tavaly minden sorozat fináléjában (Király Kupa, ACB Liga) ismét Barca-Real összecsapást rendeznek, ami az első erőfelmérő lesz a két ősi rivális számára az idei szezonban. A katalánok sikere mellett szól, hogy három éve veretlenek a Szuperkupán és még soha nem vesztették el a finálét, a madridiak ellenben a legtöbbször bukták el a döntőt (négyszer), és csak egy alkalommal - a legelső kiírásban - tudtak győzedelmeskedni 1985-ben... Persze 2012-ben már más szelek fújnak, mindkét gárda kerete megváltozott a tavalyi évadhoz képest, így kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a 2012-13-as szezon első El Clásicója.

A finálét hétfő este pontban éjfélkor felvételről sugározza a SportKlub televízió!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus