Beharangozó: ACB Liga 14. forduló

Az egész bajnokság talán legjobban várt mérkőzésével folytatódik 2012-ben az ACB Liga: jön a Real-Barca! A két óriás összecsapását mi is megcsodálhatjuk a SportKlub jóvoltából szerda este élőben, de ne feledkezzünk el honfitársainkról sem, akikre sorsdöntő mérkőzések várnak! Lóránt Péter csapata a Cajasolt látja vendégül, míg Hanga Ádám és a Manresa szintén saját pályáján készül legyőzni a Murcia együttesét.

A Fókuszban:

Unicaja Malaga (10-3) – Bizkaia Bilbao Basket (5-7) kedd, 22:00 (SportKlub – felvételről)

Mindkét csapat óriási meccsel búcsúzott az óévtől, a Malaga szoros csatában kerekedett felül idegenben a Cajasol együttesén, míg a Bilbao idegtépő végjátékban maradt alul egy utolsó másodperces triplának köszönhetően a Caja Laborallal szemben. Most is nagy derbire van kilátás a két Euroliga TOP 16-os gárda között, pláne, hogy a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Unicaja egy egyre jobban magára találó Bilbaot lát vendégül.

A két csapat rövid múltra tekint vissza egymás ellen, eddig hétszer találkoztak Malagában a felek, ebből négyszer hazai győzelem született, a legutóbbi szezonban is, amikor 20 ponttal múlta felül a baszkokat a házigazda. Kissé meglepő a bajnokság féltávjához közeledve, de a Bilbao idén még nem tudott mérkőzést nyerni idegenben, pedig a Barcelona és az Alicante kivételével nem látogatott eddig top csapatokhoz. Ellenben Freeland és társai nagyon magabiztosan védik a várat odahaza, a Realon kívül nem akadt más csapat, mely diadalittasan tudott volna távozni Malagából, és ennek a hagyománynak a megőrzésére van nagyobb esély a mostani rangadón is.

Real Madrid (10-3) – FC Barcelona Regal (11-2) szerda, 20:45 (SportKlub – élő)

Egy meccs, amihez még beharangozó sem szükséges. A hőskorszak (19 Real siker) és az új időszak (ACB – 13 Barcelona győzelem) rekordbajnoka, a bajnokság két éllovasa, az Euroliga legjobb 16 csapata közé jutott két gárda csap össze szerda este Madridban, a szezon legjobban várt mérkőzésén. Sztárok egész sora mindkét oldalon – Navarro hiánya azért most érzékeny veszteség a katalánoknak -, Llull Huertas ellen, Mirotic Lorbeckkel szemben, Reyes és Ndong, a felsorolást a kispad végéig folytathatnánk.

Fernandez és Ibaka távozása óta kissé döcög a madridiak szekere az ACB Ligában, eddigi vereségeikből kettőt a legutóbbi három fordulóban szedtek be. Singler beépítése a csapatba nem megy olyan gyorsan és könnyedén, ahogy azt sokan várták, az Alicante után itt már nem ő a főbika, amivel esetleg nehezen birkózhat meg, de ha sikerül beépíteni a rotációba nagy lökést adhat a Realnak. A Barca az eddigi fiaskóit mind idegenben gyűjtötte be, ráadásul legutóbbi rangadóján viszonylag simán maradt alul a Caja Laboral vendégeként, de legnagyobb különbségű győzelme is csupán tíz pontos volt a Fuenlabrada otthonában. Az örökmérleg a házigazdáknak kedvez: a két gigász 79 fővárosi meccséből 51 zárult Real sikerrel. A legnagyobb rangadóval indul tehát az újév az Ibériai-félszigeten, senki se maradjon le róla!


Asefa Estudiantes Madrid (4-9) – Blancos de Rueda Valladolid (3-10)

Ennél alsóházibb rangadót keresve sem találnánk a bajnokságban, hisz a Liga két utolsó helyezettje mérkőzik meg egymással Madridban. Az első kör hátralévő három meccséből minimum kettőt kötelező lenne behúznia mindkét gárdának, ha el akarnak mozdulni a kieső helyekről: az Asefának a kanári-szigeteki vendégszereplés, a Valladolidnak pedig a Bilbao látogatása nem tekinthető fix győzelemnek. Legutóbb bravúrt ért el hazai pályán a madridi csapat (a Realt fektették két vállra), ám azóta nem tudtak mecset nyerni, míg ellenfelük épp a múlt heti fordulóban okozott meglepetést, miután hat, sorozatban elszenvedett vereség után legyőzték a Valencia együttesét. Tippelni nagyon nehéz, de mindkét csapatnak létkérdés a győzelem megszerzése.

Lagun Aro GBC (5-8) – Cajasol Banca Civica (7-6)

Három mérkőzés óta nem talál legyőzőre Lóránt Péter együttese, viszont mostani erőpróbájuk keményebb lesz az elmúlt hetek sikereinél. Bebizonyította már többször is a Lagun Aro, hogy még az igazán nagy csapatok ellen sem kell őket lebecsülni, megszorongatták már a Valenciát, a Realt, a Malagát és az Alicantét is, így a Cajasol is felkötheti a gatyáját San Sebastianban. Legutóbbi idegenbeli fellépésén győzni tudtak Davisék a Valencia otthonában, így az önbizalmuk meglesz most is a Panko vezette hazaiakkal szemben, akik ha tudják hozni az elmúlt fordulókban mutatott formájukat, nem csak a sevillaiakat lephetik még meg a bajnokságban.

CAI Zaragoza (6-6) – Gran Canaria 2014 (5-8)

Nincs könnyű helyzetben a vendég együttes, Haynesék egy hazai pályán bekapott óriási pofon után most egy igen jó passzban lévő Zaragozához látogatnak. Bracey Wright, a 13. forduló MVP-jének vezérletével két meccses mini győzelmi szériát építettek a vendéglátók, akik így már a rájátszást (és Király Kupa indulást) érő hetedik helyen tanyáznak. Ha Hettsheimer is ”régi” önmagát idézi, akkor nem sok keresnivalója lesz a Gran Canariának Zaragozában és tovább süllyedhet a tabellán az Európa Kupát is megjárt alakulat.

Lucentum Alicante (10-3) – FIATC Joventut Badalona (5-8)

Öt mérkőzés óta veretlen a holtversenyben az ACB Liga második helyén tanyázó Alicante, aki most az elmúlt forduló (egyik) legnagyobb meglepetését okozó Badalonát látja vendégül. A Real Madrid ellen aratott siker feltüzelheti a pontvadászat végén kullogó katalánokat, ám a saját közönsége előtt eddig mindössze egy vereséget számláló (Malaga) házigazdák ellen nem lesz könnyű dolguk Obasohanéknak. Hosszú meccsre készülhetünk, mert a Badalona legutóbbi két idegenbeli fellépése is csak az extra öt perc után ért véget, igaz egyik végén sem ők örülhettek 45 perc játék után.

Valencia Basket (6-7) – Blusens Monbus Obradoiro (4-9)

Az Európa Kupa legjobb 16 csapat közé jutott házigazdákról kevesen gondolnánk, hogy már négy mérkőzés óta képtelenek győzni Spanyolországban. A Real-Bilbao-Cajasol hármasfogattól elszenvedett vereségeket még talán egy legyintéssel elintézhetjük, de a múlt heti, ligautolsó Valladolidtól kapott zakó már a kínos kategóriába tartozik. Splitter gyors látogatása óta képtelenek győzni Markovicsék, és a két pont megszerzése most sem ígérkezik egyszerű feladatnak az utóbbi hetekben oroszlánkörmeit már meg-megvillantó Obradoiro együttesével szemben sem, akinél a legjobb dobó még mindig csak egy hajszállal átlagol tíz pont fölött (10.1 – Ebi Ere).

Caja Laboral (10-3) – Baloncesto Feunlabrada (6-7)

Az Euroliga búcsú után most már minden erejével a bajnokságra koncentrálhat Dusko Ivanovics legénysége, akiknek két nagy skalp után (Barca, Bilbao) most szinte egy ”ujjgyakorlat” következik hazai környezetben. Ehhez azért a madridiaknak is lesz egy-két szavuk, idegenben amúgy is elég jól teljesít a Fuenlabrada, eddigi hat fellépésükből hármat sikerrel abszolváltak Penney-ék, többek közt győzni tudtak Sevillában is. A baszkoknak azonban még ennél is jobb az otthoni mérlegük, mindössze a Valencia tudott örömittasan távozni tőlük, de a Cajasol, az Alicante és a Barcelona is lógó orral volt kénytelen felülni a haza felé tartó buszra (repülőre).

Assignia Manresa (5-8) – UCAM Murcia (4-9)

Nincs mese, kötelező győzelem vár Hanga Ádámékra hazai pályán a Murcia ellen. Miután letudtak három elit csapatot (Barca, Real, Alicante) a nagyok közül, most a kieső helyről vár rájuk ellenfél, hogy javítsanak az elmúlt hetek botladozásain. Erősített a héten azonban a Murcia, az olasz első osztályból érkezett hozzájuk Nihad Dedovic a Virtus Roma együttesétől, ahol 10.5 pontot átlagolt mérkőzésenként. A Doellman-Assalin duónak így is be kellene darálnia Augustine-t a palánk alatt és akkor elkezdheti újra a győzelmeket gyűjteni honfitársunk alakulata.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus