Beharangozó: ACB Liga 23. forduló

A Manresa, Hanga Ádámmal a soraiban odahaza folytathatja jó szereplését, ellenfelük az utóbbi hetekben egyre jobb formát mutató Obradoiro lesz. Másik honfitársunk, Lóránt Péter és a Lagun Aro Malagába látogat, ahol mostanság nem oly nehéz mérkőzést nyerni. Képernyőre kerül a hétkőzi fordulóban az Alicante és a Valencia ütközete, valamint újra láthatjuk a Barcelonát.

A Fókuszban:

Lucentum Alicante (13-9) – Valencia Basket (11-11) 20:30 kedd (SportKlub, élő)

Lehet, hogy véget ért az idei meglepetés csapat csodás története? Legutóbbi három találkozójukon is a tabella alsó felében szereplő gárdáktól szenvedtek nem várt vereségeket és most bár hazai pályán javíthatnának mérlegükön, a Valencia bizony elég rágós falatnak ígérkezik. Nem szárnyalnak Perasovics tanítványai, de teljesítményük sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik az új edző érkezése óta. Bár mostanság nem nagy kunszt legyőzni a Malagát, de a vendégek mégiscsak egy ”nagycsapat” otthonában tudtak legutóbb győzni idegenben, ez pedig intő jel lehet Ivanovék számára.

Ráadásul az Alicante kezd belecsúszni az igen sűrű üldözőbolyba, ahol már egy-egy váratlan vereség illetve győzelem több helyet is módosíthat a jelenlegi pozíciójukon. Persze ugyanez a helyzet a Valenciánál is, csak De Coloék egyelőre alulról szemlélik a rájátszásért vívott harcot, de sikerük esetén már ott lennének a legjobb nyolc között. Pikáns derbire számíthatunk, a forduló egyik, ha nem a legnagyobb összecsapása várható Alicantéban és mindezt mi is megcsodálhatjuk a SportKlub jóvoltából.

FC Barcelona Regal (19-3) – Banca Cívica Sevilla (11-11) 21:45 csütörtök (SportKlub, felvétleről)

Négy vereség után végre győzni tudott a hétvégi fordulóban hazai pályán a Sevilla, de a rossz sorozat előreláthatólag folytatódik a hétközi játéknap után. A címvédő barcelonai megleckéztetéséhez eddig a Zaragoza állt a legközelebb, de Hettsheimeréknek sem sikerült a bravúr és végül három aprócska ponttal, de alulmaradtak a katalánokkal szemben. A Copa del Rey-t is megjárt Sevilla kezd kicsúszni a rájátszást érő helyekről, míg a Barca menetelésébe eddig csak a Real tudott belepiszkítani a kupadöntőben.

Nagy izgalmakra most sem számíthatunk, a vendéglátók Eidson nélkül is jóval esélyesebbnek számítanak, minden poszton jobb játékosokkal rendelkeznek, ők engedik a legkevesebb pontot meccsenként az ellenfeleknek, ellenben a negyedik legtöbbet dobják Navarroék. Viszont a spanyol pontvadászat pont attól szép, hogy bárki elkaphat bárkit, így reméljük most is részünk lesz egy kisebb varázslatban a Sevilla részéről, és Dávid talán (ismét) legyőzi Góliátot.


Assignia Manresa (11-11) – Blusens Monbus Obradoiro (7-15)

Izzasztó percek várnak Hanga Ádámékra odahaza, miután a mezőny, jelenleg talán legsötétebb lovát fogadják. Korábban már említettük az obradoiroi kiscsapat bámulatos sorozatát (Malaga, Caja, Alicante), nos múlt héten a Real már túl nagy falatnak bizonyult számukra, de ettől még továbbra is nagyon veszélyes ellenfélnek számítanak. A Manresa célja a két forduló óta tartó mini győzelmi széria tovább gyarapítása, és a remek hazai mérleg megvédése (négy meccs óta nem találtak hazai pályán legyőzőre).  Két nagyon atletikus csapat találkozóján döntő lehet, hogy a kulcsembereket hogyan tudja forgatni a két mester, ki bírja tovább a nagy iramot, ami egyben a győzelmet is jelentheti.

Caja Laboral (16-6) – CAI Zaragoza (12-10)

Legutóbbi öt meccséből négyet megnyert a Zaragoza együttese, és azt az egy vereségét is csak egy utolsó másodperces triplának köszönhetik a Lagun Aro otthonában. Egyre feljebb kúsznak a vendégek a tabellán és esetleg baszk földön aratott sikerrel, akár a negyedik helyig repülhetnek Aguilarék. Esélyeiket növelheti, hogy nem mutat túl magabiztos formát az utóbbi hetekben a Caja Laboral, bár csak az Obradoiroban elszenvedett veresége sorolható a nem várt kategóriába, a Valladolid és a Gran Canaria elleni szorosabb derbik is meglepőnek számítanak, miután sokkal simább győzelmeket ígért a papírforma.

FIATC Joventut Badalona (9-13) – Gescrap Bizkaia Bilbao (11-11)

Ismét katalán ellenfél vár a Bilbaora, ezúttal azonban egy csöppet könnyebb dolga lehet a tavalyi döntősnek a Badalona otthonában. Két idegenbeli siker és hazai pályán nagy skalpok (Real, Valencia, Sevilla) vannak a házigazdák háta mögött, míg a vendégek szezon közbeni fellángolása halványulni látszik, a legutóbbi két fordulóban nem sikerült győzniük, se odahaza, se a Murcia otthonában. Ettől függetlenül még mindig az Euroligában is állva maradt Bilbao számít a találkozó esélyesének, bár ha a Badalona ki tudja használni D’or Fischer hiányát a palánk alatt, akkor jó esélye lehet egy újabb nagy név kipipálására.

Unicaja Malaga (13-9) – Lagun Aro GBC (12-10)

A forduló egyik legnagyobb rangadója…lehetne… Ha nem zuhanna ilyen látványosan a Malaga teljesítménye a bajnokságban és nem állnának ilyen jól a csillagok a Lagun Aro háza táján. Az elmúlt hat fordulóban csak a ligautolsó Valladolid ellen tudott nyerni az Euroligát is megjárt házigazda, míg Lóránt Petiék mérlege pont az ellenkezője ugyanennyi idő alatt, hat meccs és csak egyetlen vereség Valenciában (belefér).  Duplán is remek alkalom a malagai kiruccanás a Lagun Aro számára: győzelme esetén megelőzné mostani riválisát a tabellán a baszk együttes, és saját pályáján vághatna vissza az ősszel elszenvedett három pontos fiaskóért. Szurkoljunk együtt Lórántéknak, hogy tovább tartson a san sebastiani ”csoda”!

UCAM Murcia (6-16) – Gran Canaria 2014 (8-14)

Elkapott egy Bilbaot és egy Badalonát, valamint megszorongatott odahaza egy Lagun Arot a Murcia együttes, így felkötheti a gatyáját az idegenben eddig csupán egy győzelmet számláló Gran Canaria is. A házigazdák továbbra sem állnak le a szezon közbeni igazolásokkal, ezúttal hátvád posztra érkezett hozzájuk Curtis Jerrells, aki a szezont a Fenerbache Ülker gárdájánál töltötte eddig. Továbbra is menekül a kieső zónától a Murcia, de vereségével a Gran Canaria is a tűz közelébe kerülne, így egészen biztosan élet-halál harcra van kilátás.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus