Beharangozó: ACB Liga 25. forduló

Hangáék Manresában készülnek rangadóra, a roppant fegyelmezett és egyre szebb arcát mutató Valencia látogat hozzájuk szombat este. Lórántéknak valamivel ”könnyebb” dolguk lesz idegenben, mert egy olyan Alicante vendégei lesznek, amely a szezon eleji bravúros szereplése után úgy látszik egyre mélyebb gödörbe süllyed.

A Fókuszban:

Real Madrid (19-5) – CAI Zaragoza (13-11) 12:30 vasárnap (SportKlub – élő)

Mióta búcsút intett az európai kupaporondnak a királyi gárdának már csak a bajnokságra kell koncentrálnia, ám múlt héten nagyon sima vereséget szenvedett a Valencia otthonában. Egy zakó persze még nem a világ vége és így is utolérték a sorozatban kettőt bukó ősi rivális Barcelonát az első helyen, de a madridiaktól nem szoktuk meg, hogy ennyire esélytelenek legyenek egy meccs megnyerésére. Nagyobb gondok nincsenek Reyeséknél, de fel kell kötniük a nadrágjukat a Zaragoza elleni otthoni találkozóra, mert egy igen jó formában lévő ellenfél látogat hozzájuk.

Bár Aguilarék mérlege nem túl impozáns az utóbbi fordulókat tekintve, hiszen csak hazai pályán tudtak mérkőzéseket nyerni, de érdemes egy pillantást vetni az idegenbeli fellépéseikre. A Caja vendégeként mindössze tízzel maradtak alul, Barcelonában csak mínusz három volt a vége, míg San Sebastianban csak egyetlen pont döntött… Ez alapján már nem érdemes lebecsülni a Zaragozát, amely szeretné egy bravúrral megerősíteni rájátszást érő pozícióját.

Caja Laboral (17-7) – Unicaja Malaga (13-11) 18:00 vasárnap (SportKlub – élő)

Tavaly még a forduló rangadójaként harangoztuk volna be, mostanra ez a helyzet drasztikusan megváltozott. Bár a baszkok sem teljesítenek játékoskeretük erejéhez mérten (sokkal több van ebben a gárdában), mégis a Malaga teljesítményének a visszaesése minősíti le a párharcot. Freelandék két hónapja mindössze egyetlen mérkőzést tudtak megnyerni, az azóta eltelt időszakban 1-7-t ”repesztettek”, így a korábbi negyedik pozícióból szépen lassan visszacsúsztak a hetedikre, és ki tudja hol a vége…


Nem ülnek azonban tétlenül a malagai vezetők, a csapathoz csábították a KK Zagreb kiválóságát, a horvát Krunoslav Simont, és megszerezték a spanyol másodosztály legjobb pontdobóját, Troy DeVriest. A sok sérülés és az új igazolások mellett nem könnyű csapatot építeni, a Malagának mégis össze kell kapnia magát a szezon hajrájához közeledve, mert egyre több csapat jelentkezik be a rájátszást érő helyekért. A felsorolt okok miatt egyértelműen a házigazdák a mérkőzés fő esélyesei, meglátjuk mennyire jön be a papírforma vasárnap este.


Asefa Estudiantes Madrid (7-16) – Gescrap Bizkaia Bilbao (12-12)

Mióta megtörte a Real majd két éves otthoni veretlenségét, a Bilbao nem tud meccset nyerni idegenben. Két nem várt pofonba szaladtak bele Murciában és Badalonában, így a múlt heti malagai sikerén felbuzdulva akár meglepetést is okozhatnak a madridiak, bár így is a sérült D’or Fischert még mindig nélkülöző baszkok számítanak a találkozó esélyeseinek.

FC Barcelona Regal (19-5) – Blusens Monbus Obradoiro (8-16)

Először élt át egymás után két vesztes csatát a bajnokságban a Barca, most egy kötelezően behúzandó mérkőzés vár rájuk a kiesés ellen menekülő Obradoiro ellen. A vendégek védekezése korántsem olyan masszív, mint a címvédő otthonában legutóbb győzedelmeskedő Sevilláé, de csapatszinten ők is képesek kiemelkedőt nyújtani. Az ACB Ligát ismét (csak) holtversenyben vezető katalánoknak óriási blama lenne, ha hazai pályán nem tudnák legyőzni az egyre acélosabb, ám Navarroék játékerejétől még jócskán elmaradó Obradoirot.

Assignia Manresa (12-12) – Valencia Basket (13-11)

Öt meccses otthoni győzelmi szériáját szeretné tovább növelni a Hanga Ádámot is soraiban tudó Manresa együttese az edzőváltás óta egyre egységesebb és szervezettebb játékot nyújtó Valencia ellen. A forduló (egyik) legnagyobb összecsapása elé nézünk szombat este, az európai szinten nagyobb nevekkel rendelkező vendégek esélyesként utaznak Katalóniába, ám Ádámék nem mindennapi lehetőség előtt állnak, hiszen egyre közelebb kerülhetnek a szezon előtt még csak legmerészebb álmaikban szereplő rájátszáshoz. Szurkoljunk együtt honfitársunknak és csapatának, hogy összejöjjön egy újabb bravúr hazai pályán és odaérjenek végre a hőn áhított nyolcadik pozícióba!

Mad-Croc Fuenlabrada (10-13) – Banca Cívica Sevilla (12-12)

Nem várhatja jó előjelekkel az összecsapást a madridi együttes, miután legutóbbi otthoni fellépésük alkalmával egy méretes zakót kaptak a Badalonától (55-72), míg mostani ellenfelük éppen hogy a szezon legnagyobb bravúrját vitte véghez idegenben, miután legyőzte a Barcelonát saját pályáján. Robert Joseph visszatér egykori ”sikerei” színhelyére és ismét magára ölti a Fuenlabrada szerelését, de a centerrel együtt sem a házigazdák a mérkőzés favoritjai.

FIATC Joventut Badalona (11-13) – Gran Canaria 2014 (9-15)

Kell-e nagyobb lelki fröccs egy csapatnak, mint a címvédő együttes legyőzése, hogy végre javítsanak gyászos idegenbeli mérlegükön is? A kanárik eddig csupán a ligautolsó Valladolid otthonában arattak diadalt, és hiába a múlt heti ”világra szóló” győzelem, a Badalona oroszlánbarlangjában már olyan kaliberű csapatok is megbotlottak, mint a Real, a Bilbao, a Valencia és a Sevilla. Az amerikai hadosztályok külön csatáját is hozhatja a mérkőzés, amelyen inkább a katalánok sikere tűnik valószínűbbnek.

UCAM Murcia (7-17) – Blancos de Rueda Valladolid (6-18)

A múlt héten sérülést szenvedett Curtis Jerrels két hónapra kidőlt a sorból, így pótlásáról gyorsan kellett gondoskodnia a kiesést elkerülni kívánó Murciának. Quincy Douby személyében meg is találták a megfelelő helyettest, az amerikai igazi pontgyáros, aki megfordult már az NBA-ban is, legutóbbi állomáshelyei pedig Kína és Törökország voltak. A Valladolid is kapálódzik, hogy benn maradjon az első osztályban, a héten leszerződtették az egykori litván válogatott Darius Songaliát, aki szintén megjárta korábban a tengerentúli ligát (nyolc szezon). A játékoskerete már majdhogynem megvan mindkét félnek a kiesés elkerülésére, kérdés, mennyire tudnak csapatként működni, hogy a sereghajtók csatáját a maguk javára döntsék el.

Lucentum Alicante (13-11) – Lagun Aro GBC (14-10)

Most már a tabellán elfoglalt helyük alapján is Lóránték számítanak a találkozó esélyesének, hiába mutatott be korábban több bravúrt is hazai pályán az Alicante, a spanyol kicsapatnál komoly gondok lehetnek, mert öt forduló óta nem tudtak mérkőzést nyerni Ivanovék. Ez legalább annyira meglep mindenkit, mint ahogy a korábbi sorozatos sikereik, de mi csak (kár)örvendhetünk hanyatló formájuknak, hiszen így a Lagun Aro könnyebben szerezheti meg ötödik győzelmét zsinórban. Honfitársunk a múlt heti baszk rangadón remek játékkal segítette csapatát, reméljük, hogy ezúttal is hasznos tagja tud lenni a harmadik helyet ostromló san sebastianiaknak.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus